friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Hey girls, get involved!

2006.03.30. 07:24 hírbehozó

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy friss összeurópai kutatási eredményeket ismertethetünk. Nagy ritkaság, becsüljük meg, márcsak azért is, mert kifejezetten az internetező nők szerepét kívánta felmérni az Európai Interaktív Hirdetők Szervezete (EIAA).

Az érdekessége a felmérésnek, hogy míg korábban egyértelműen inkább férfi sportnak tekinthettük Európába az internetezést, úgy tűnik ez a trend megváltozóban van. Bár tavaly még egy európai férfi átlagosan heti 11 órát töltött a net előtt, míg a nők mindössze kilencet, ugyanakkor utóbbi csoport dinamikusabban nő (sic!), mint a férfiaké.

Ha az elmúlt éveket nézzük, az európai nők körében is azt tapasztaljuk: a tévézés, a rádiózás és az internetezés egyre népszerűbb - e három közül pedig az internetezés produkálja évről évre a legnagyobb növekedést. Míg a kinyomtatott média leszakadóban van: a magazinolvasás tavaly kifejezetten csökkent 2004-hez képest, a napilapolvasás pedig stagnál.

A nők egyre növekvő internetezési kedvét a 16-24 éves korosztály, valamint a gyerekesek serkentik. A fiatal, képzett nők körében szinte robbanásszerű a változás: 2003-hoz képest 113 százalék. A másik csoport, a gyerekes nők pedig 14 százalékkal többet használják a netet, mint a többi európai nő.

Oké, de mit olvasnak a nők a neten? Nem, nem csak a NőkLapjaCafét és a Velvetet. Az európai nők kedvenc internetes tartalma továbbra is az utazás, a második helyre jött föl a vásárlás, a harmadik helyen a banki és üzleti oldalak állnak, és a negyediken az aukciós webszájtok.

És vajon elégedettek-e a nők? Igen, hiszen 80 százalékuk szerint az internet alkalmas arra, hogy gyorsan, időt spórolva jussanak hozzá ahhoz, amihez akarnak, míg 67 százalékuk azt is szereti az internetben, hogy akkor elérhető a tartalom, amikor csak akarják. Mondanunk sem kell, hogy az újságokkal (22-27%) vagy a tévékkel (18-28%) nem ennyire elégedettek. Igen, ne felejtsük el, hogy ma már az európai nők többsége is szélessávon csatlakozik a netre.

Sajnálatos módon az új médiát is egyelőre macsó pasik uralják, akik természetesen a mindenkori olvasót - a maguk képére - férfinak képzelik el. Ezen ideje lassan változtatni. Hey girls, get involved!

komment Címkék: az olvasó agya

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása