friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Huszonegyre lapot kér Gyurcsány

2006.09.17. 23:35 hírbehozó

Azt nyilván senki nem gondolja komolyan hogy valami megingott szoci frakciótag vette fel majd keverte ki a "kiszivárogtatott" Gyurcsány-beszédet, majd keverte ki 7.1-es Dolby Surroundba s postázta el pendrive-okon a világ összes szerkesztőségébe. Ha mégis így volt, akkor Gyurcsány Ferencnek vannak a legjobb alertszoftverei, mert percek alatt ott termett a tévékamerák előtt, s lassan mondta, elkúrrrtuk, de legalább őszinték vagyunk, mint az inflációs görbe.

A Fidesz székházban most tanakodnak, hogy elégessék vagy csak spontán megegyék a "Győztes önkormányzati kampánystratégiánk" című paksamétájukat, mely az őszinte pokornii dacra épített. Amíg ők beszédeket szövegeznek a hétfő reggeli Nap-keltébe, a parlament épülete előtt zászlókat tép a pesti szél.

Tényleg, miért nem mondta ki egyetlen politikus sem az elmúlt uszkve tíz évben (postbokroscsomag éra), hogy a szociális populizmus kelet-európai posztkommunista kábítószerének vannak olyan utóhatásai, mint mondjuk a halál.

Akik most kormánylemondásért kiáltanak, nyilván tisztában vannak azzal, hogy egy új, jobboldali kormánynak Magyarországon már ezekhez a történelmi hazugsághoz képest kellene kormányoznia. És akkor jön majd az újabb kiszivárgó felvétel arról, hogy "a Gyurcsány mondta, nem mi. De tényleg!" Emeljük meg mindenkinek 500 százalékkal a fizetését, töröljük el az adórendszert és nézzük ahogy esik a szeptemberi eső. Jó éjszakát, Magyarország.

1 komment Címkék: politika gyurcsány filozomatika

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása