Íme a legújabb
Gallup-felmérés, mely szerint "a választókorúak több mint háromnegyede
vélte úgy, hogy az ország gazdasági helyzete meglehetősen vagy nagyon rossz." És mindössze 18 százalék gondolja úgy, hogy az ország helyzete jó. Jól kivehető itt az a tipikusan magyar (pontosabban: kelet-európai) pesszimizmus, mely nem csak a mostani felmérésben, de a rendszerváltás óta szinte mindig kimutatható. Az emberek fejében elválik egymástól a társadalom és a hatalom, a honpolgárok és az állam. Pedig, ha az emberek zöme úgy érzi, hogy az ország sora rosszul megy, akkor ezzel a saját teljesítményükről, tetteikről is ítéletet mondanak.
Persze a kormány és a parlament, és valójában mind a három hatalmi ág felelős azért, ahogyan "mennek a dolgok" Magyarországon, de azért a gazdaság teljesítőképességét elsősorban az emberek adják össze. Természetesen ebből nem az következik, hogy az emberek itten folyamatosan rosszul dolgoznának, kiszórnák az ablakon megtakarításaikat, bányákban senyvednének tömegek éhbérért, és mondjuk a szomáliai átlagéletszínvonalon élnének. Inkább arról van szó, hogy könnyen felejtenek, és kevéssé becsülik, hogy az elmúlt tizenöt évben alapvetően javult a helyzetük (legalábbis a többségé).
A kelet-európai ember álma, hogy több munka és erőfeszítés, megtakarítás és fogyasztás-visszafogás nélkül érjük el mondjuk Norvégia vagy legalább Franciaország életszínvonalát. Mert az nekünk jár. Hogy ki állja a számlát? Hát a nagy pénzvarázsló, az állam - akár a Vöröskereszt. De ne vegyen fel hitelt, ne növelje az adókat. Fénymásolja le a húszezreseket, és ossza szét. Ha meg hiperinfláció lesz, azért is megbüntetjük majd.
