friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




2005.02.24. 08:00 hírbehozó

A blog filozófiája II.

A bloggereket, és így a blogokat is meg lehet különböztetni aszerint, hogy milyen kort élnek meg. Rövid lejáratúból legyen mindjárt kétféle. Egyrészt vannak a projektblogok. Ide sorolhatóak azok a netnaplók, melyek egy projekt megvalósításában merülnek ki. Például, ha a blogger úgy dönt, hogy nyit egy olyan blogot, ahol ő magát Rambo helyébe képzeli. Tehát egy tipikus szerepjáték, mely egyetlen dolgot, a szerep eljátszását tűzi ki célul. Ezek a blogok nem túl hosszú életűek. Jellemzően az általam skizónak nevezett, nem feltétlenül pszichiátriai esetek jegyzik az ilyen netnaplókat.

A másik rövid lejáratú blogfajtát nevezzük mondjuk hamvába holt blognak. Az ilyen netnaplót általában olyanok követik el, akik vagy nem tudnak rendszeresen internetközelbe kerülni, vagy nem rendelkeznek elegendő spiritusszal egy blog folyamatos írásához, avagy több blogot is futtatnak, s végül a hamvába holt blog az, ami kihűl, a bejegyzések elmaradnak, a blogger lemond e huszonharmadik blog frissítéséről. Mondom, prózai okokból.  Nem marad rá idő vagy energia.

A polblogokat, hírblogokat elsősorban újságírók és más, médiában dolgozó emberek írják. Talán ide sorolhatók a lelkes bölcsészek is, akik egyrészt írástudók, vagyis könnyen foglalják gondolataikat írásba, másrészt pedig jellemzi őket egyfajta grafománia is, mely kívánatos tulajdonság egy bloggernél. A hír- és polbloggerek általában a tűz közelében vannak vagy voltak, és követik is a politikai és egyéb történéseket, arra reflketálnak, könnyen alakítanak ki álláspontot egy adott témában.

A harmadik - vagy negyedik - fajtát nevezzük talán naivának. Ő az, aki az átlag bloggert testesíti meg. Jellemzően személyes hangvételű blogot vezet, és néha körülményesen fogalmaz. Egyes történésekre túlságosan sok, más részletekre túlságosan kevés leütést szán. Mindenesetre ő a maga csiszolatlanságában hordozza a blog igazi értelmét is: az emberközeliséget, ebben a végletesen áttételes, személytelen médiumban.

Egy másik fajta a bennfentes blog. Itt a lényeg, hogy a blogger olyan témáról ír, ami a nyilvánosság számára nem hozzáférhető. Ebben az esetben szokott a legtöbb jogi hutavona is keletkezni. Ezekeben a blogokban olvashatunk arról, hogy mi történt egy pártrendezvényen, miért rúgja ki az adott cég az alkalmazottait, miért drága a cégnél az automatás kávé, stb.

Ezt a felületes áttekintést elsősorban magamnak ajánlom, a jövőre nézvést.

  • A blog filozófiája I.

  • komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
    Creative Commons License
    süti beállítások módosítása