
Szalay Annamáriát ("tény, hogy néha előfordulnak olyan döntések is, ahol nemcsak jogi szempontok kapnak helyet") meg épp most lefoglalja Bakács Tibor pólója, úgyhogy lesz ideje Palotainak feltenni kábé két lemezt, amíg egy újabb állampolgári bejelentés alapján be nem tiltják még egy hónapra, vagy akár örökre az egészet. És akkor visszaáll a helyére az Eötvös-inga. Visszahúzódik a higany az üveggömbe, nullára csúsznak a potméterek, és az ördög elég máglyán.
Akartam is javasolni: költözzék a Tilos Szlovákiába, és szórjon onnan. Elvileg Pozsonyból is elérhető a budapesti éjszaka, legalábbis estelente mindig összeakadok csavargatás közben az egyik szlovák rádióadóval. Naszóval. Úgyis ők az erősebbek, a Nemzeti Felkelés meg a Honty és Hanna be lesz szarva.