Van-e jövője a rádióadóknak?
Persze hogy van,
kérdés, hogy milyen. Lépjünk is egyet előre. Szokásos módon megint át
kell repülnünk azt a bizonyos óceánt, hogy a jövőbe láthassunk.
Segítségünkre van ebben a New York-i, különböző rádióadókat tömörítő Clear Channel. A cég megnézte a
rádiós reklámbevételek növekedését (1-2 százalék), majd rápillantott az
online bevételek várható éves növekedésére (30%).
Ezt követően lenyúlta az AOL Music online zeneguruját, Evan Harrisont,
majd belevágott új projektjébe. A lényeg, hogy az USA-ban népszerűnek
számító zenekarokat hívott meg egy koncertre, csakhogy ezúttal az
interneten lehet majd streamelni a műsort, ráadásul ingyen és élőben.
A Clear Channel az előadóknak sem fizet, mégis sikerült
megnyernie az ötlethez a Matchbox 20 frontemberét. Az amerikai banda
megasztárja ebben a műsorban mutatja majd be szólóalbumát. A zenészek
viszont az élő közvetítés idején propagálhatják megjelenés előtt álló
albumukat.
Emellett pedig szponzorokat is igyekszenek megnyerni az ingyenesen
hallgatható műsorhoz. A végső cél, hogy az egyre nagyobb konkurenciát
jelentő podcasting és internetes rádióállomások, mp3-letöltő szájtok elől elcsippentsen némi
bevételt, és ezzel talán biztosíthatja hagyományos rádióadóinak jövőjét
is. Még két gyorsadat: az amerikai fiatalok 27 százalékának van iPod-ja
vagy mp3-lejátszója. A heti online videó-közönség pedig eléri a 20
milliót.
Az amerikaiak egyszerűen - de nagyszerűen - gondolkodnak erről a
kérdésről: ott kell utolérni a hallgatót, ahol éppen van. Ha ez a közeg
az internet, akkor ott. Ugyanez zajlott le a filmgyártók és forgalmazók
esetében is: ma már nem csak a mozikópia-formában, hanem vhs-en, majd
dvd-n, sőt, újabban streamelhető online videóként is piacra dobják
ugyanazt a terméket (filmalkotást). Kis üröm az örömben a Clear Channel számára, hogy
a tengerentúlon a nagyok, így a Yahoo Music vagy az AOL Music korábban
kapcsolt.
Tényleg, melyik magyar rádióadó engedheti meg magának, hogy lemond az online hirdetési bevételekről?
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!