"Ha a társadalom reflexeiben nem toleráns, akkor rosszul működik az intoleranciában is, arra sincs megnyugtató közmegegyezés.
Zsidózni nyíltan ma Magyarországon nem lehet, nincs is nagyon igény rá, de bizony lehet kódoltan, tudatosan vagy tudatlanul, fű alatt, sejtetve, valóságosan.
      Nyilván bizonyíthatatlan, ezért nem említek nevet, mindazonáltal két, egymástól független forrásból hallottam a következõket: a pannonhalmi shoa-konferencia után kérdezte állítólag egy magas polcú, katolikus főpap, hogy akkor most minden egyes zsidótól majd egyenként bocsánatot kell kérnünk? Egy még ennél is magasabb helyről pedig, hírlik, az mondatott, ez, ha lehet, még ocsmányabb, hogy hát akkor, ha így megy tovább, még a végén a törököktől is bocsánatot kell kérni a 150 év miatt. Ha, akkor. Föltéve, hogy egy katolikus főpap keresztény, akkor nem mondhat, mert nem gondolhat ilyet. Nyilván ugyanez áll kurzívbarát protestáns testvéreinkre is. Ami ebben katasztrofális, hogy ezek a mocskos történetek hihetők. Hihető, hogy ma Magyarországon van olyan tér-rész, ahol ezek a mondatok elhangozhattak. Pedig elképzelhetetlennek kéne lennie.
      Mindezt nem most hallottam, mégis csak most tettem szóvá. Pedig az ilyesmin nincs mit gondolkodni, nincs mit tolerálni. Erre a szigorúbb reflexre, erre a konstruktív intoleranciára biztatnék! Amely nem a veszekedés és az ellentétek keresésének vagy élezésének a mozdulata, hanem éppen ama ingatag (és elengedhetetlen) közmegegyezés erősítésének lenne eszköze.

A cigányozás viszont teljesen nyílt és általános. Senki magyar nem mondhatja, hogy nincsen olyan (jó) ismerőse, aki ne cigányozna. Vagy hogy nem utazott taxissal, aki. (Nem mintha a taxisok rasszistábbak volnának a szilikátmérnököknél, csak többet beszélnek. - Mellesleg a cigányozás sokszor valójában nem rasszizmus, hanem például szociális kiszolgáltatottságok fedőbeszéde, nyelve...) Én még sose üvöltöttem rá ilyen emberre. Szólni már szóltam, de barátságosabban, mint kellene. "Hát nem úgy van azért az egészen." Szánalmas. Intoleránsnak lenni nehéz." (Esterházy Péter: Ama nagyon szép)