A HVG-vel megtörtént eset egyáltalán nem példa nélküli Magyarországon. Nem is csak állami szervek szoktak "besértődni" egy-egy újságíróra, egy-egy kellemetlenkedő kérdés miatt, hanem cégek is. Nagy általánosságban ezekre az esetekre azt szokták mondani, hogy még mindig működnek a régi jó reflexek: a hatalom úgy gondolja, hogy megbüntetheti a sajtót, ha az olyan dolgokra mer rákérdezni, ami a hatalomnak kellemetlen, nem tetszik, nem fér bele az imidzsébe.

Van ennek az egész rápirításnak egy árnyaltabb formája is. Van politikus, aki vagy egyáltalán nem hajlandó interjút, nyilatkozatot adni bizonyos lapoknak, vagy ha mégis, akkor a következő történik. Ugye az a rendes módszer, hogy az újságíró a kész, szerkesztett leiratot visszaküldi a riportalanynak, láttamozásra. Na most Magyarországon nem csak az esetleges hibákat szokták kijavítani a delikvensek, hanem előfordul, hogy egész bekezdéseket is kihúznak.

Akkor most mondta vagy nem mondta? Persze, hogy mondta, de visszaolvasva azt, amit mondott, inkább most már mégsem mondaná. Ettől az interjú mint műfaj igazából egy jó kis marketingfogássá alacsonyodik. Az interjúkban az esetek zömében csak annyi és csak úgy jelenik meg, ahogy azt az interjúalany utólagosan jónak látja. Ha egy illető egy interjúban azt állítja, hogy például "igen, elloptam egy tyúkot", viszont utólag kiveteti az újságíróval a szövegből, az olvasó lehet, hogy az életben nem értesül a tyúklopásról.

A HVG esete persze annál súlyosabb. A pofátlanság netovábbja, amikor az adófizetők pénzén fenntartott kormányszóvivői iroda pökhendi, visszaél hatalmával, fenyeget. Az ilyen irodákban - jobb demokráciákban - másnap menesztenek mindenkit. Ja, és szégyelljék magukat.