friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




A politikailag korrekt térkép

2006.02.26. 20:18 hírbehozó

Nos, következzen ismét egy olyan téma, amit talán sokan ismernek, de azért biztos vannak, akik még nem. Mi is a West Wing második évada közben lettünk figyelmesek a történetre, korábban nem hallottunk róla, pedig érdeklődünk a téma iránt, de valahogy elkerült ezidáig. Szóval a lényeg, hogy az amerikai sorozatban van egy rész, melyben egy térképészeti bizottság szerepel, akik azért harcolnak, hogy a régi Mercator-féle térkép helyett használják inkább az új, Peters-félét.

Hogy miért? Mert állításuk szerint a régi térkép imperialista szellemben készült: Európát és Észak-Amerikát sokkal nagyobbnak ábrázolja, mint amilyenek azok a valóságban, és Afrikát vagy Dél-Amerikát pedig jóval kisebbnek.

Bármilyen meglepő, a probléma valódi. Mert például a nagyon sokáig elfogadottnak tekintett Mercator-ábrázoláson Grönland és Afrika közel azonos méretű, holott a valóságban utóbbi 14-szer nagyobb területű. Ebből már kiderül, hogy ez a térkép nem mérettartó, és ebből bizony le lehet vonni következtetéseket az imperializmusra nézve is. Nos tehát, ha otthoni térképünk közel ugyanakkorának mutatja Afrikát és Grönlandot, biztosak lehetünk benne, hogy a térkép csal: nem a valós méreteket mutatja, és persze Afrika kárára fog tévedni.

Sokszor fel szokták hozni, hogy a Mercator-térképet hajózásra találták ki, és a hajósok/repülősök ma is jól tudják azt használni, merthogy nekik nem annyira a mérettartó-jelleg a mérvadó, hanem, hogy olyannak lássák a valóságban a szárazföld partvidékét, mint ahogyan azt a térkép mutatja. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a West Wing-ben is hivatkozott térkép, a Peters-féle, vajon pontosabb képet ad-e világunkról. Ez az elmúlt ötven évben nem annyira szakmai, mint inkább médiaesemény volt, ezért a vita is inkább a lelkes laikusok közt folyt.

Ugyanis a térképészek jól ismerik azt a problémát - amibe itt több ok miatt sem fogunk elmélyedni -, hogy egy vetület sohasem lehet tökéletes: vagy a méreten vagy a formákon kell csalni. És ebből már kitalálható, hogy a Peters-térkép - bár inkább mérettartó, mint elődje -, a szárazföldek formáit meglehetősen torzítja. Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben kisebb mozgalom épült a Peters-vetület köré, és természetesen azok az országok, melyek - hogy úgy mondjuk - a Peters-térképpel járnak jobban, gyakran sokkal pozitívabban állnának a Peters-térkép általános elterjesztéséhez.

Erre példa a Times of India egyik cikke. Írója itt nem titkolt örömének ad hangot: mégiscsak India nagyobb Skandináviánál, holott az elterjedt térképeken nem így látszik. Szerencsére a Peters-vetület helyére tette India nagyságát - mindkét értelemben. Mint írtuk, szakmai körökben nem tartják egyik térképet sem jobbnak a másiknál: az egyik területileg torzít, a másik alakilag. Meg is néztük, hogy otthoni atlaszunk melyiket használja.

Csalódnunk kellett: úgy látszik az elmúlt évtizedekben a magyar kartográfia nem kívánt állást foglalni a "politikai kérdésben", és inkább az aranyközépútnak számító Robinson-vetületet alkalmazza. Bár azért itt megjegyeznénk, hogy amint jobban belelapozgattunk az atlaszba, észrevettük, hogy különböző országoknál különböző vetületet használ a kiadvány. Nyilván érdekes lett volna összevetni, hogy mely országok számára használ előnyös vetületet és mely országok számára előnytelent, de ennyi időnk nincs.

Akik még nem fáradtak bele ebbe a vasárnap esti bejegyzésbe, azoknak belengetnénk még egy - szintén a West Wing-ben is felhánytorgatott - problémát. Észak miért van a térkép ek tetején, és dél miért alul? Nos ez a teljesen jogos és érdekes felvetés valamennyire összekapcsolódik a Peters-hívők imperializmus-mániájával. Ugyanis általában ugyanők állítják azt, hogy imperialista okokból nézzük úgy a térképet, hogy a nyugati világ van felül. Persze mondjuk Ausztrália vagy Új-Záland délen van, de hát az imperializmus sem lehet tökéletes. Nos, ez a téma is annyira divatossá vált az elmúlt időszakban, hogy Amerikában például kifejezetten sok fogy a "What's up" elnevezésű térképekből.

Egyébként a Peters-féle "politikai" vetületfelfogásról az jutott eszünkbe, hogy ha mindenképpen politikailag korrekt vetületet akarunk kreálni, akkor mondjuk vehetnénk a "népességtartó", vagyis az adott ország népességét a területtel összevető térképet - természetesen a feje tetejére állítva. Tehát a mi megoldásunk ez. A Mercator- és társai térképeken nevelkedett generációk ugyan kicsit beleszédülnek, de majd ugyanúgy megszokják, mint a régit. Mindkettő ugyanolyan pontosan mutatja be a Földet, ahol élünk. Szemléletben és hangsúlyokban van csak különbség.

komment

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása