friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Török napok

2006.08.11. 20:13 hírbehozó

Halikarnasszosz, vagy ahogyan ma hívják, Bodrum mindössze két órányi repülőútra van Budapesttől. Ez a két óra jellemzően arra elegendő, hogy a büfékocsival végigsétáljon kétszer a légi kisasszony, és az utazási időhöz mért szendvicsekkel és kávékkal oldja az először repülők és a reménytelenül Földre vágyó utasokban bújkáló feszültséget.

Az ablakból látszik, mikor elhagyjuk a Balkán-félszigetet, s a görög szigetvilág felett egy még távolabbi hely felé suhanunk. A kis-ázsiai partoknál a repülő egy félkört ír le, hogy ráfordulhasson a leszállópályára.

A kabinajtón túl már vár a fülledt nyári estékkel kecsegtető Törökország. A kis-ázsiai partvidék akár a görög szigetvilág is lehetne: kopár hegyek és dombok, olajfaligetek, fehérre meszelt kockaházak, mélykék és türkiz partszakaszok, fehér árbócos vitorlások, kristálytiszta égbolt, tülkölő autók.

Már az első napokban is feltűnő, hogy a törökök valójában barátságosabb emberek, mint sok európai nép. Semmi erőszakosság, semmi rosszhiszeműség, turistalenyúlási akciók. Minden korrekten, precízen és barátságosan történik.

Még a közeli bazárban is, ahol a piacozók kínálják portékáikat. Főként az indiai kamionokról "leesett" ruháknak van keletje, de találkozunk hagyományos török specialitásokkal: arany- és bőrkerreskedőkkel, finom kendőket áruló családdal, teával csábító szőnyegárussal.

Törökország olcsó. S mivel nemzeti valutájukat az euróhoz igazítják, akár a közös pénznemmel is fizethetünk: bazárban, étteremben, kisboltban, de még a dolmuson is. Törökország ezen fele megérezte, hogy hogyan lehet jól csinálni a turizmust. Ha jól érzik magukat az idelátogatók, talán visszatérnek. Bár egyre jobban szivárog be az európai abnormalitás: banánozás a bícsen, import sör, neonszínű meztelen nős strandtörülközők, kétnapos Bild, "eredeti" ókori nyaklánc made in the EU.  

Az égei-tengeri partvidék egykor Görögországhoz tartozott. A törökök sokáig nem törődtek a rájuk maradt rengeteg ókori "kővel". Csak a turizmus fellendülése hozta a műemlékvédelmet. Ma már nagy becsben tartják az epheszoszi romokat vagy Milétoszt is. Bár ezeken a helyeken rendre hömpölygő turistaáradatokkal találkozhatunk, az égei Törökország-élményhez mindenképpen hozzátartozik Szűz Mária és Szent János földje. 

A kisvárosban a képeslapokat áruló bácsihoz fordulok. Érdeklődöm, hogy felnézhetünk-e a mecsetbe. Végigmér, egyértelmű, hogy turista vagyok, ám meglepetésemre mégicsak int, hogy mehetünk. Csendben kapaszkodunk a lépcsőkön felfelé.

A törökök egyetlen turistáktól jobbára elzárt életébe csöppenünk. Az imahely előtti kazettás szekrényben sorakoznak a lábbelik. Bent némán és mozdulatlanul imádkozik néhány férfi. Az egész annyira intim és távoli, hogy egy pillanat alatt kényelmetlenül érezzük magunkat. A lejáraton szinte lábujjhegyen ereszkedünk vissza a bazársorba.

A negyven fokos nappalokat forró éjszakák váltják. A müezzin hívó adhanjai minden este végigáramlanak a lakóházak felett. Raki és saláták kerülnek az asztalra, a török férfiak távliznak, a tévében a Galatasaray-Besiktas nevű népünnepély. A hűsítő sós tengerillat keveredik a méregerős török tea és kávé illatával. Francia, német, orosz, angol szófoszlányok kavarognak az asztaloknál. Másfél hét semmittevés Európa mögött.


komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása