Az óraátállítás nekünk mindig krimi. Előre, hátra, hogy, mikor? Gyakorlatiasabb országokban nem a híradó meg az újság segíti az embereket a napi, havi és éves rutinok felelevenítésében, hanem a mnemonika.

Igen, a címben szereplő mondat kétértelműsége rávezeti az amerikaiakat, hogy spring ahead (ugorj előre, azaz: tavasszal előre), valamint fall back (ess hátra, azaz: ősszel vissza).

Jó, mondjuk nem sokat segíthet Arizonában, ahol - a helyi indián rezervátumok kivételével - egyedüliként a tagállamok közül nincs óraátállítás. Nagy kavar lehet ott ilyentájt, hiszen egy arizonainak is fejben kell tartania, hogy óraátállás van, hiszen a környező államokkal ezer szálon érintkezik, hogy csak a tévéműsort vagy a tőzsdezárást említsük. Mindegy, bonyolult lehet Arizonában órát hordani. Ez a lényeg.

Nyilván mindenki került már összeütközésbe az óraátállítás intézményével: mikor a napi rutint felborította az óra önkényes, megtakarító célzatú állítgatása. (Hopsz, hint a kormánynak.)

Az óraátállítás persze egy sor tudományos problémát is felvet. Vannak, akik kutatják is, mondjuk a munkára vagy tévézésre gyakorolt hatását. De önmagában az óratekergetés csodákra is képes.

Kisebb újjászületésként élhetik meg az 1999-es óraátállítást, akik azon a két izraeli buszon ültek, melyet terroristák szerettek volna felrobbantani. Ám a bomba vekkerét még ciszjordániai időre állították, s az egy órával korábban aktiválta a szerkezetet. Épp pucolgatták a wanna-be merénylők.