Fura történet. Elsősorban azért, mert ha csak az elmúlt éveket nézem, szinte teljesen leszoktam a print média fogyasztásáról. Néhány éve még szombat/vasárnap reggel is hajlandó voltam újságokat venni, ha a kisközértben fordultam meg. Levettem egy pár napilapot, és irány a reggeli semmittevés, olvasgatás, kávézgatás, egyebek.

Az internet már akkor is része volt a médiafogyasztásnak. De még nem szoktam hozzá kellőképpen az angol nyelven való folyamatos olvasáshoz. Nehézkesen ment egy komolyabb, vagy "szakmaibb" cikk elolvasása idegen nyelven, úgyhogy maradt a magyar kínálat offline és online.

Aztán, körülbelül a blogolás elkezdésének hónapjaiban már azon kaptam magam, hogy a napilapok egyre gyakrabban kerülnek olvasatlanul a szemétkosárba. Valljuk meg, ez eleve bosszantó, hiszen hetente öt/hat pakk gyűlik össze, és a szemeteskukának véges az űrtartalma. Úgyhogy egy idő után csak a vesződség volt vele. El is maradtak szépen, lassan.

Ekkor azzal nyugtattam magam, hogy az offline életben a hetilapok, magazinok jelentik majd a kerettörténetet. Csakhogy az utóbbi időben a magyar magazinok is elkezdtek olvasatlanul vándorolni a kukába, úgyhogy be kellett látnom, hogy ez is egy elvesztett harc, egy feladott életforma.

Maradtak az esetenkénti külföldi szakmai magazinok. De azokhoz meg nehéz hozzáférni, gyakran csak 1-2 példány van belőlük azokon a standokon, ahol még fontosnak gondolják, hogy széles kínálattal várják a betévedő olvasnivágyókat.

Szóval maradt ez az egy-két külföldi magazin. Pontosabban inkább csak egy, ami rendszeresebben. Ez pedig a Wired.

Csakhogy a Wired online kiadása az utóbbi időben gyakran színvonalasabb és sokrétűbb, így nem igazán marad hiányérzet, ha esetleg kimaradnak számok, elfelejtődik a bevásárlás.
A print lapok teljes lemorzsolódása nem azt jeleni, hogy kevesebbett olvasok, mint korábban. Sőt. Nem árulok el nagy titkot persze, minden lemondott, meg nem vásárolt újság helyett online cikkek és blogpostok százai sorakoznak a feedolvasómban. Egyre többet és többet olvasok, csak éppen online.

Ebbe a viszonylag érthető és nagyon is ésszerű életmódváltozásba kavar bele a New York Times. Persze az online verziójáról beszélek elsősorban, de azért ha a hangvételét, hozzáállását veszem, akkor mégiscsak egy print lapról beszélünk.

Szóval a Times cikkei közül elsősorban a Magazine és a napilapban megjelenő írások közül akad rendszerese pár, amit igazán jó olvasni, érdekes, újszerű, élvezetesen megírt. Az online híreik elsősorban hírügynökségi jelentések, vagy olyan cikkek, melyeket máshol előbb olvasok, ráadásul részletesebben.

A magazinos anyagaik viszont kifejezetten klasszak. Megfigyeltem, általában a külsős szerzők írásai a jobbak, érdekesebbek. Belül valahogy ott is húzhatja az embereket a napi teljesítménykényszer lefelé, a középszerűségbe. Ami persze a Times esetében még mindig színvonalas írásokat jelent, max nem kiugróakat.

Mindezek kapcsán az jutott eszembe, hogy a szüleimnek mennyi esélyük volt arra, hogy Times- vagy Guardian-olvasókká váljanak. Nyilván semennyi. A web nem csak hatalmas kínálatot hozott, hanem megváltoztatta preferencáinkat is. Választhatunk magunknak akármilyen életet, a lényeg, hogy immár nem nekünk kell "megtanulni" olvasni egy napilapot vagy hetilapot, hanem az újságoknak kell megtanulniuk jól képviselniük olvasóik értékítéletét, ízlését. És ez csak online lehetséges.

Az offline világban az újságok szerkesztőségei elefántcsont-toronyokban laknak. Nem a mi világunkat élik. Mert nem hallják a mi feedbackjeinket. A weben túlkínálat van. De ez a túlkínálat megteremti mindenki számára a bőséges kínálatot. És ez az, amiből már nem lehetséges leadni.

Mi lenne a New York Timesszal, ha csak online jelenne meg? Eltűnnének-e ezek az írások, amiket mostanában szeretek olvasgatni? Nyilván nem. Vagy ha mégis, egy másik szájton felbukkannának. Csupán annyi történt, hogy mára képes vagyok azt olvasni, ami igazán érdekel. Mást nem is vagyok hajlandó. Soha többé.