Kommentekben már leírtam a véleményemet, de gondoltam postot is megér.
Nos. Ha a Moszkváról akarunk átjutni a Nyugati felé bicajjal, akkor a Széna tér alatti Varsányi utca-Kacsa utca útvonalat érdemes választani. Főleg azért, mert nemrégiben új bicikliutat alakított ki az önkormányzat. A korábbi, életveszélyes járdás bicajút helyett most gondoltak egyet, és levitték az autók közé a bicajsávot a lefelé vezető útszakaszon.
Ez a megoldás, vagyis a külső autósávból leválasztott bicajsáv szerintem a legjobb megoldás a városi bringásoknak. Semmi értelme ugyanis borzasztó költségek árán átépíttetni útszakaszokat, csak azért, hogy benyomorítsanak még valahova egy bicikliutat is az autók és a gyalogosok közé.
A bringás akkor van a helyén, ha az autókkal együtt utazik. Úgyhogy nem csak költséghatékony, de egyszersmind zökkenőmentesebb (kevesebb szerencsétlenkedés az autók, gyalogosok, bringautak között) közlekedéssel is kecsegtet egy ilyen "autós sávban biciklisáv" megoldás.
A Varsányi utcában sikerült még két olyan dolgot megvalósítani, ami Nyugat-Európa sok nagyvárosában már bevett gyakorlat. Az egyik, hogy a bicajsávot beszínezik, hogy ezzel is felhívják az autósok figyelmét arra, hogy itt igenis figyelni kell a felbukkanó bringásokra.
A másik pedig a lámpánál az autósáv elé felfestett várakozó terület. Ez azért jó, mert legitimálja azt a gyakorlatot, hogy a biciklisiek (a fullasztó kipufogógáztól menekülve) rendszerint az autósor élére állnak, ha piros a lámpa.
Szóval sok jó megoldást sikerült implementálni ezen a szakaszon. Mondom ezt azzal együtt is, hogy a felfestés valóban nem sikerült jóra. Egyrészt kitüremkedik az aszfaltból, aminek az az eredménye, hogy ha szabályosan, a sávunkban biciklizünk lefelé, a tüdőnket is kirázza a huppanós felfestés. Másrészt kopik is a festék.
Ezeket a hibákat lehet és kell is javítani. Ugyanakkor a többi önkormányzat igazán példát vehetne, és a jövőben tervezhetne saját útjaira is ilyen autósávból leválasztott biciklisávokat.
Mondom, nem csak olcsóbb, de a biciklisek számára is optimálisabb megoldás, mint az életveszélyes oszlopokkal körbevett szűk bicikliutak, vagy a sétányokból, gyalogos útvonalakból lecsípett hülyéskedések.