Na, mielőtt azt gondoltuk volna, hogy a Nagy-Magyarországos autóembléma kizárólag a taplóbb fajtából való, a határon túli nyaraláson mindenképpen a helyiekkel való konfliktuskeresést preferáló, szavazni azonban még képes magyar állampolgárokra, illetve a tisztességes irredentákra jellemző, vessünk csak egy pillantást a tv2 Napló című műsorának Orbán Viktorral készült riportfilmjére.
Viktor - vagyonbevallásában is szereplő - Golfjával pörget éppen a pályaudvar felé, hogy vidéken elkápráztassa önnönmagával a népet, ám a szép, kerek forgatókönyv szerint íródott riportfilmbe hiba csúszik: Orbán Golfjának hátulján jól kivehető a Nagy-Magyarországos embléma.
Az ország felének miniszterelnöke - és hát négy évig a másiké is volt - irredenta jelképpel az autóján baktat tehát nap mint nap. Szép, mondhatni. És itt még az a mentegetőzés sem hangzana jól, hogy a 15 millió magyarra, nem a határmódosításra, vagy a Trianon előtti idők visszasírdogálására gondolt, mikor egy madárcsicsergős hajnalon rásimította a matricát az ezüstös német kocsijára.
Az autón szereplő felségjel - hivatalos nevén - országjelzés ugyanis
talán éppen az adott ország szuverenitását, egységét hivatott jelezni. Ha
valaki esetleg nem lenne vele tisztában: a Nagy-Maós ország közepén
éktelenkedő H betű pedig Magyarország és nem a magyar emberek nevére utal.
Gratulálunk a jó píárnak, így a fideszelnökös évértékelő, meg a jövőre esedékes választások előtt meg különösképpen. Matricához Winamp skint!