Magyarország. Minden ügynök áldozat volt. Kényszerítették őket, nem tehetnek semmiről. Az események sodrása, a szorongatott helyzet miatt írtak alá a diktatúra erőszakszervezetének. Jelentéseik mind ártalmatlanok voltak. Ők eleve nem is akartak ártani senkinek.
Nyilván olyan sem volt, hogy egy beszervezett ügynök kihasználva állambiztonsági kapcsolatát ellehetetlenítette mondjuk azokat a kollégákat, akik gátolták előremenetelében vagy csak szimplán nem voltak neki szimpatikusak.
Az államszocializmusban Magyarország ügynökei jól átverték a hatalmat: ártalmatlan jelentéseket írtak, ha írtak egyáltalán. Így működött ez a mi kis diktatúránk: használhatatlan és kevés áljelentésből kellett szegény államvédelmiseknek kihámozniuk valamit. Egyébként ők sem csináltak semmi ártalmasat. Behívták a megfigyeltet, diplomatikusan elbeszélgettek vele. S ha mondott valamit, rendben, ha nem, akkor meg nem. Nem volt probléma.
Hiszen a béke és a boldogság lengte be a magyar pusztát. A kommunizmus áldozatairól meg igazából olyan beszélni, mintha az ismeretlen katona sírjánál próbálnánk valami személyeset mondani: ott van mindenki, és senki. Mindenki áldozat volt, de senki sem tett senkit áldozattá. Az ország szenvedett az áldozatiságtól, és a gonosz, láthatatlan kommunizmus pedig gonoszkodott.
Vannak, akik nem mondják el, hogy jelentettek, hogy ügynökök voltak. Miért? Mert úgy érzik, a többiek félreértenék az egészet. A csúsztatásokban profi média, és a tudatlan nép még azt gondolná, hogy ők valami rosszat tettek. Pedig csak megfélemlítettek voltak, de a megfélemlítésnek nem volt célja: nem jelentettek komoly dolgokat.
Vannak, akik rühellik, ha nem a politika irányítja a kiszivárogtatásokat. Ha magánemberek fogjá magukat, és egy amerikai szerverbe belesütik X és Y nevét, anélkül, hogy a pártokat megkérdezte volna, arról, hogy nekik érdekükben áll-e mindez.
A Fidesz vagy az MSZP vagy más párt máskor és máshogyan szerette volna az ügynökös kártyalapokat teríteni. Nem számoltak a Political Capital-lal, vagy az arctalan magányos elkövetőkkel. Akik gonoszok, mert nem értik, hogy hogyan is kellene ezt csinálni, politikailag.
Vannak olyanok is, akik elfelejtenék ezt az egészet. Inkább a komcsikról se derüljön ki semmi, de legalább megmenekülnek lekenyerezettjeim. A tömeg még véleményt alkot, elítél, vagy megszeret, mindegy, a lényeg, hogy kiesik a dzsojsztik a kezünkből. Egy jobboldali már hogyan lehetne ügynök, egykori állampárti bizalmas, miegymás? Sehogy. Aki mást mond, az hazudik, lejárat, elterel, provokál, bajban van. A szocik, liberálisok pedig vitán felül állnak, erkölcstelenségben vagy erkölcsben.
Egyébként meg a világ leggerincesebb dolga évtizedekig elhallgatni az ügynökmúltunkat, majd egy lista napvilágra kerülését követően jól elítélni mindenkit, aki meg meri kérdezni, hogy ezen egykori beszervezettek mit is tettek anno. Áldozatok, mártírok, akik beszerveződtek, hogy később erkölcsösen, istennek tetszően hallgassanak minderről, mint a sír. Hogy aztán a váratlan nyilvánosságra kerülést követően panaszkodhassanak a történelem igazságtalanságáról, és elfelejtsenek bocsánatot kérni. Aki bocsánatot kér, az elbukik.
Magyarország.
(Mindenki, még azok is, akik átestek III/III-as átvilágításon, és tisztának találtattak, ők is nyilatkozzanak arról, hogy más minőségben kapcsolatban álltak-e a kommunista diktatúra III-as főcsoportfőnökségével, vagyis voltak-e III/I-esek, III/II-esek, III/IV-esek, III/V-ösök, vagyis hírszerzők, kémelhárítók, katonai elhárítók, operatív tisztek az átkosban. Emlékezzünk a D-209-es ügyre! A történészek meg nyilván már serényen ellenőrzik ezt - a felmerült személyek kapcsán...)
(A fenti kép és társai itt tekinthetők meg.)
