Milyen gyakran írjunk bejegyzéseket?
Elsőre persze azt mondanánk erre, hogy: amilyen gyakran csak kedvünk és időnk van rá. Nos, a Webpronews újságíró-bloggere egy egész cikket
szentel a témának. Wayne Hulbert ajánlata szerint hetente legalább
három bejegyzést írjunk, és ha lehet, mind a hármat külön napokon
publikáljuk.
Aztán rátér arra, hogy ő például nem hagyományos bejegyzéseket, hanem
informális újságcikkeket irogat egy blogba, napi
rendszerességgel. Később pedig a napi egy nagyobb anyag mellé írt több,
kisebb bejegyzést is. Tette ezt elsősorban azért, hogy megvizslassa,
valóban több látogatója lesz-e több bejegyzéssel.
Bloggerünk - nem nagy meglepetésre - végül arra jutott, hogy biza a
több bejegyzés egyben több látogatót is jelent. Végül azért arra jut,
hogy egy kezdő blogger eleinte irogasson csak heti három bejegyzést (más-más
napokon), és amikor már kialakult a rendszeresség a blogjában, vagyis
képes tartani a heti három entryt,
akkor kezdheti növelni a bejegyzések
számát. Ennél talán fontosabb megjegyzése: egyáltalán nincs kőbe
vésve, hogy egy bloggernek naponta legalább egy bejegyzést kell írnia.
Viszont az már annál fontosabb, hogy legyen valamiféle rendszeresség a
megjelenéseken.
Emellett pedig felhívja a figyelmet arra, hogy nem kell feltétlenül
azonnal megjelentetni minden bejegyzésünket. Spájzolhatunk is, ami
kifizetődőbb mint egyszerre kitenni 3 bejegyzést. (Műhelytitok: ez a
bejegyzés is spájzolásra készült, igaz csak néhány órát érlelődött a
depóban. A Freeblog pici hibája, hogy a spájzolt bejegyzés archív oldalról már akkor is elérhető, amikor még nem éles.)
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!