friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Budapest az egy határ, meg egy folyó

2009.06.08. 15:09 hírbehozó

Pár perce jött egy közlemény a Szonda-Ipsostól arról, hogy a budapestiek szerint a város, amiben élnek egy kör, amit egy görbe vonal szel ketté.

Módszertani alapul az ún. ’mentális térképezés’ szolgált: megkértük az interjúalanyokat, hogy rajzolják le Budapestet. A rajz mellett mindenkinek feltettünk pár nyitott kérdést, amely utóbbi keretében a várossal kapcsolatos vélekedésekre és attitűdökre is mód nyílt rákérdezni.

Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy az ilyen térképeket készítő kérdezettek a város jellemző formáját rajzolják meg elsőként, vagyis egyfajta határvonallal kerítik körül, s csak ez után húzzák bele a Dunát, amely szinte kivétel nélkül nem „folyik” túl a város határain, mintegy csak azon belül „létezik”. Ily módon az feltételezhető, hogy a kérdezettek számára elsődleges a város, s percepciójukban az épített környezetnek csupán egyik – igaz, kiemelten hangsúlyos – elemeként van jelen a folyó, mintha nem a város települt volna a folyó partjaira, hanem éppen fordítva.

Egyéni és kollektív kötődés is észlelhető a Budai Várhoz, a Gellért-hegyhez, a Margitszigethez, a Parlamenthez, a Városligethez, a Lánchídhoz és a Dunához.

Fontos és meglepő eredménye a kutatásnak, hogy nagyon kevés térképen jelenik meg útvonali elem, illetve azokon is csupán néhány, nevezetesen a Nagykörút, a budai oldalon futó rakpart, illetve a pesti és a budai oldalt összekötő hidak kerülnek ábrázolásra, de például sem a metró-, sem a főbb villamosvonalak, sem a városból való kijutást vagy átjutást lehetővé tevő úthálózat nem tűnik fel rajtuk.


komment Címkék: budapest csak tanulékonyaknak

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása