
A harmadik a Gyűrűk ura, a második a Pál utcai fiúk és az első: Az egri csillagok. Szerény megérzéseim szerint a Gyűrűk urát nem olvasta olyan sok ember annakelőtte. Akik szavaztak, azok is inkább filmes élményeiket gondolhatták olvasási élménynek.
A másik két - magyar - regényről csak annyit, hogy eszerint legszebb olvasási élményeink az általános iskolához köthetőek. Több ez, mint szimpla ténymegállapítás. Végigfutva a 100-as listát, semmi meglepőt nem találni. Elsősorban az tetszik a népnek, amit zsenge tinédzserként olvasott (vagy olvasni vélt), illetve, amire azt mondják az okosok, hogy az biza nagy regény, érettségizned kell belőle.
Ja, és mégvalami: nagyrészt megtaláltam azokat a regényeket a listán, amikről az mtv kis filmszkeccseket csinált. Tudják, amikor egy híres ember, például Zelinka Ildikó elmondta, hogy miért az a kedvenc regénye. A másik, hogy volt 3 reklámfilmje is a műsornak. A kissrác a Pál utcai fiúkat, míg a csajszi éppen az Egri csillagokat propagálta. Ez a kettő regény végzett az élen. Sarkosan: az emberek két reklámra és egy moziőrületre szavaztak.
Ja, közben Növényi leboxolta Fazekast, és Tóth Gabi ezentúl otthon sirdogál azon, hogy nővére nyert, ő meg nem. Ja, és új uralkodója lett a világ egyetlen monarchiájának, ahol a latin a hivatalos nyelv.