Nyolc gazdag országot vizsgáltak,
és ezek közül ma már a két angolszász országban a legnagyobb a
társadalmi egyenlőtlenség. A rangsor közepén Németország és Kanada
szerepel, míg az élen a három skandináv állam (Dánia, Norvégia,
Svédország), valamint Finnország végzett. A London School of Economics szerint probléma, hogy például Britanniában - a többi gazdag országhoz viszonyítva - igen alacsony a társadalmi mobilitás: vagyis a szegényeknek igen kicsi az esélye arra, hogy feljebb tornásszák magukat (és nyilván a gazdagoknak is relatíve csekélyebb az esélye, hogy lefelé mozogjanak a társadalmi ranglétrán). A tanulmány szerint a briteknél a helyzet egyre rosszabb, és ha a szegényebb gyermekek iskoláztatására nem fognak többet költeni, talán nem is lesz változás a trendekben.
Minderről eszembe jut a Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) című film, meg persze sok más is. Így például, hogy a gazdag nyugati középosztályt a tengeren innen és túl, szegényebb országokból érkező, gyakran illegálisan, éhbérért dolgozó emberek szolgálják ki. Vessünk csak egy pillantást a Nyugaton szerencsét próbáló au-pairek, felszolgálók, táncosnők, takarítókra és mások élettörténeteire.
Nem, nem csak az Afrikából és Ázsiából Európába menekülőkről, bevándorlókról beszélek, hanem a kelet-európaiakról, köztük magyarok tízezreiről. Az éhbérért dolgozóknak pedig sokszor még a mindennapi megaláztatással is szembe kell nézniük. Az életből vett példák hosszan sorolhatók. A folyamat, vagyis az öregedő-gazdagodó társadalmakban érzékelhető "második rabszolgatartás" már Magyarországon is jelen van: sok, a társadalom nagy része számára visszataszító vagy alulfizetett munkát keletről érkező vendégmunkások végeznek el. Sokan közülük illegálisan, éhbérért dolgoznak. És sok esetben a megaláztatás itt sem marad el.
Mit kezdene Európa bevándorlók nélkül? Leépítené jóléti szociális rendszerét? Kényszeríthetők-e fiataljai, hogy legalább 3 gyermeket vállaljanak? Bevállalná a ma gazdagjainak tömeges lecsúszását, a versenyképesség visszaesését? Nem.
