Nemrégiben egy amerikai újságíró írt könyvet a témáról, aki maga is gyakorló "puma". Valerie Gibson jellemzése szerint elsősorban a 30-40-es korosztályba tartozó, anyagilag megállapodott, szellemileg független nők alkotják a "pumák" csoportját, akik elkötelezettség helyett inkább egy - "legalább 6 évvel" - fiatalabb férfival való viszonyt választanak.
Egy 2003-as amerikai felmérés szerint a 40 és 60 év közötti amerikai egyedülálló nők egyharmada fiatalabb férfival jár. Az ABC riportfilmjében azt is hozzáteszi, hogy talán azért van manapság több "puma", mint korábban, mert több a "pumavadász" is. Az egyik megszólaló szerint az idősebb nők iránt érdeklődő fiatal férfiak elsősorban a szexuális tapasztalat és a biztonságérzet miatt keresik az idősebb nők társaságát.
Persze a szakíró szerint arról is szó van, hogy a mai negyvenes-ötvenes nők sokszor úgy néznek ki, mint a huszonévesek. Vagyis ma már nem áll annyira az a sztereotípia, miszerint egy negyvenes nő szükségképpen ősz hajú, magába forduló, szexuálisan inaktív, az unokáknak él, stb. Amíg a társadalom elfogadja, sőt, normatívnak tartja az idősebb férfi-fiatalabb nő felállást, addig a fordított helyzetről inkább nem beszél. Mintha abban bármi, a társadalomra vagy az emberi fejlődésre káros dolog volna. (Persze itt kizárólag felnőtt emberek kapcsolatairól beszélünk.) A tabuk egy részében inkább az előítéletet, mintsem a társadalom önmagát védő reflexei működnek. Gondoljunk csak az önkielégítés körüli korábbi hisztériára.