Több olyan menüdizájnnal is összefutottam mostnában a neten, amik Ladislav Sutnar óta talán a legintenzívebben feszegetik a mai kor uralkodó gondolkodását. Az első éppen Sutnar felfogásához kanyarodik vissza. A Lunnie blogról van szó. Itt a menürendszer egy metróhálózatként jelenik meg (design in action), és a metróállomások maguk a menüpontok. Maga a blog címe is (Where are you going today? vagyis: Merre tartasz ma?) utal a menüre, mely így egy komplett érzésvilágot is tükröz. A zenét meg elfelejtjük.

A másik impresszív menü egy magyar fejlesztés. A T-Online nyitóoldalának flashben írt menürendszere is kiválóan egyensúlyoz a funkcionalitás és az élményvilág között. A menüpontok lassan, három dimenzióban forognak körbe, és a mouseoverre előre indul a kiválasztott menüpont, a többi pedig elhalványodik. Jó pontnak értékeltük, hogy az almenüken sem szakad meg a dizájn, vagyis nem egy nyitólapos műbalhéval állunk szemben. A fejlesztés persze elsősorban vállalati nyitóoldalakon, szolgáltatás jellegű weboldalakon működhet rendeltetése szerint.

A harmadik kedvencünk egy DHTML-menü, melyet mindenki úgy alakíthat, ahogy csak akar, s azután integrálhat saját blogjába. Dan Pupius Dotmenu-je végtelenül egyszerű filozófiára épít, de nagyon látványos és funkcionálisan is megfelelő. A kezdőállapotban egyetlen piros pont jelenik meg az oldalon, majd erre kattintva körkörösen szóródnak szét az almenüpontok. A menü hibája, hogy a visszalépéshez mindig a központi halvány piros pontot kell megnyomnunk, ami nem biztos, hogy minden felhasználó számára elsőre egyértelmű. A menüt itt lehet alakítgatni.