friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




A 300 éves blogger

2005.05.23. 19:48 hírbehozó

Samuel Pepys angol minisztérium tisztviselő sok mindent megélt. A 17. század második felének Angliája benne volt a fejében és az emlékeiben. 1659 szilveszterén fogadalmat kötött: újévkor naplóírásba kezd. Január elsejével bele is vágott "a körülmények" megírásába.

A "körülmények" pedig  - a korabeli angol politikai élet, háborúk, a pestisjárvány vagy a nagy londoni tűzvész - mind elégséges anyagot szolgáltatott arra, hogy az írói vénával megáldott korabeli bloggerünk bekerüljön az angol közgondolkodásba.

A mániákus fiókszerző azonban naplója áldozatává vált. Pepys látása az évek során erősen megromlott, ám még ez sem tudta eltántorítani a folytatástól. Inasának diktálta az éppen történő történelmet. Amíg lehetett. Az Angliában igen népszerű naplósorozat most egy blogon olvasható. A blogger pontosan 2003. január elsején kezdte el közölni Pepys naplóbejegyzéseit. Vagyis kronológikusan halad előre az időben.

Rövid beleolvasást követően is megállapítjuk: a történelem, és a kor iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan olvasmány. Jelenleg 1662 májusában járunk. (Hogy mást ne mondjunk, Pepys éppen ekkor írja le első találkozását a Paprika Jancsi nevű olasz bábjátékkal. Egyébként ez az első írásos feljegyzés a leghíresebb kesztyűbábról.)

komment Címkék: exkluzív fícsör

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása