Kulturális fokmérő például a lomtalanítás is. Szép fővárosunkban (nevezett Budapesten) sok-sok honfitársunk számára a lomtalanítás azzal egyenlő, hogy most büntetlenül lehet kiszórni az utcára az összes háztartási szemetet. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. - korábbi, népies nevén a Főkefe - külön felhívja az emberek figyelmét, hogy a lomtalanításkor "ne készítsenek ki ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot, veszélyes hulladékot, építési törmeléket, autóroncsot és a naponta képződő háztartási hulladékot!

A lomokat olyan helyre készítsék ki, amelyet a lomtalanítást végző célgépek jól meg tudnak közelíteni!" Ezzel szemben, ha végignézzük a lomtalanításkor kiszórt dolgokat, láthatjuk, hogy a lom per se elenyésző hányadot képvisel. Ami viszont van dögivel, az a háztartási szemét, akkumulátor, pvc-darabok, szétrohadt csövek. Már csak a körülmények összejátszása, hogy a viharos szél jól szét is hordja a tegnapi vacsora maradékait az úttesten, az autósok meg kerülgethetik a félbeszakadt csirkecombot, a gumitömlőket meg a nejlonzsákokat.

Pedig vannak országok, ahol kulturáltan zajlik a lomtalanítás. Vessünk egy pillantást a párizsi utcákra, ahol a járőkelől bíbelődnek a lomtalanításra kitett bútorokkal, festményekkel, ágyakkal, hintalovakkal, csillárokkal - és mindazzal, amit inkább a "lom" mint a "szemét" kifejezéssel szoktunk illetni. Az egésznek inkább egy köztéri régiségkereskedés vagy secondhandshop hangulata van. Az amerikai garage sale-ről (másutt: yard sale-ről) nem beszélve. Nem kulturáltabb a garázsunkban vagy a házunk előtt kiállítani, és jelképes összegekért vagy épp ingyen árulni azokat a dolgokat, amikre ráuntunk? Így a szél sem hordja szét a portékát. Mindegy. Ne ragadjunk ki - gondolom - szélsőségesen pozitív példákat. A primitívség meg ott kezdődik, amikor az ember megragadja a tíz kiló, összemorzsolt hungarocellt, és a vihar közepette kiszórja a szomszéd háza elé.