Jobb
híján kampánykarkötőknek neveztük el azokat a szabvány műanyag
csuklókütyüket, melyeket különböző akciók támogatói hordanak. A
karkötőmozgalmak sorát Lance Armstrong nyitotta meg. A világ egyik, ha
nem a legjobb kerékpárosa korábban megszenvedett a rákkal, és állítólag
diadalmaskodott is felette. A LiveStrong karkötő megvásárlásával pedig a fiatal rákbetegeket és hozzátartozóikat segíthetjük. (Hazai továbbgondolását lásd még: Moon blogjában.)
Hasonló kezdeményezés a ONE
is. Ez az amerikai kampány az AIDS-betegek és a különösen nagy szegénységben élők
megsegítésére
jött létre. A jószolgálati akciót Salma Hayek és Brad Pitt is
támogatja, sok más amerikai sztár mellett. A kampány egyik mottója
szerint "a szegénység következtében minden 3-ik másodpercben meghal egy
gyermek." A segítségnyújtás tehát nem érdektelen.
Ugyanilyen nemes céllal jött létre, a Make Poverty History
nevű európai kezdeményezés szintén a világ legszegényebbjein kíván
segíteni. Ha már a világ leggazdagabb országainak kormányai nem
segítenek rajtuk, segítsenek a viszonylag jól élők százezrei. Merhogy a
politika cselekvés is, nem csak beszéd. Ezek a karkötők nem csak anyagi
támogatást jeleznek, hanem remélhetőleg napirenden is tartják a
közbeszédben az adott problémát. Jó cél.
A karkötőzés persze
begyűrűzött (sic!) Magyarországra is. Igaz, kis hazánkban nem annyira karitatív
célokat szolgál a wristband, de ezt nem is vártuk el. A Képes Sport "Szeretem a sportot"-akciójának hirdetésében azt olvashatjuk, hogy "a karkötő viselésével
minden sportkedvelő a magyar utánpótlást
támogatja, hiszen az értékesítésből - a lap kivételesen 50Ft-os
felárral vásárolható meg az újságárusoknál - származó bevételt kiadónk a
Nemzeti Sportszövetség segítségével az utánpótlás-nevelésre ajánlja
fel. A karkötő egyszeri alkalommal, csak a Képes Sportban található
meg." A KS ügyesen egybekötötte egy előfizetési kampánnyal is az
egész megsegítő akciót.
Ti melyiket hordanátok szívesen - ha egyáltalán?
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!