Lehet,
hogy egyesek már unják, de visszatérnék még egy bejegyzés erejéig a
londoni terrortámadásra. Pontosabban arra, miként kezelik a britek ezt
az egész, éppen velük történő sztorit. Szerintem elég jól látszik,
máshogyan reagáltak a terrortámadásokra, mint anno az amerikaiak vagy -
egy éve - a spanyolok. De bontsuk ezt is ketté. Az amerikaiak esetében érthető volt a hisztéria és a pánik, hiszen egy átlag New York-i gondolkodásában nincs benne, hogy ő terroristák célpontja lehet. Mi több, egy átlag amerikai gondolkodásában sincs benne ez. Az amerikaiak saját földjükön évszázada nem láttak ilyet. Mert a hawaii incidens azért inkább csak papíron történt az USA-ban, valójában a Csendes-óceán közepe New York-tól messzebb van, mint Budapest. Pszichésen is majdnem. A KKK vagy más militáns csoportok ténykedése meg inkább belső (interior) bűnözésként jelenik meg az állampolgár agyában, és nem kezelhetetlen terrorcselekményként. Ami meg tényleg terrorizmusnak neveztek, az megint az óceánokon túl történt. Bár ezt lehet vitatni. Hiszen ott volt például az 1993-as WTC elleni merénylet.
A spanyolok már felkészültebbek terrorból. Az ETA a hatvanas évek óta komoly merényletek sorozatát követte el az Ibériai-félszigeten, de a 2004. március 11-ei madridi terrormerényletek (ennek ellenére?) megrázták a spanyol közvéleményt. Talán éppen az iszlámista terror és az ETA módszereinek különbsége (nincs bejelentés, nagy véráldozat, kizárólag ártatlan civilekkel szemben), meg a pánik is éppen úgy terjedt, mint az USA-ban: ahogyan a nagy pszichológiai könyvekben meg van írva.
A britek szintén rendelkeznek egy jelentősebb terrortörténelemmel. Hogy csak a legutóbbit, az IRA XX. századi törétnelmét említsük. Tehát azt várhattuk, hogy Madridhoz hasonlóan ez semmilyen lelki védelmet nem nyújt majd a briteknél. De a britek, így tűnik ma, a nagy véráldozat ellenére egymást támogatva, egymást próbálják meg kihúzni a rettegés és szorongás poklából. Erre kínál nagyon jó példát, az általam már említett blogbejegyzés, valamint a WeAreNotAfraid.com is.
A három modell:
- Erő - Erősíteni a biztonsági intézkedéseket - akár a szabadság- és személyi jogok rovására is.
- Visszavonulás - Úgy csinálni, mintha nem is léteznénk - akár külpolitikánkban is visszavonulót fújunk.
- Proteszt - Minden marad a régiben - miért félnénk mi, a bűnözők helyett?
És hogy miért fontos erről olyan sokat beszélni? Mert észre kell vennünk, hogy holnap akár a budapestieknek kell végigélniük azt, amit ma a londoniaknak, tegnap a madridiaknak, tegnapelőtt a New York-iaknak. Nem mintha befolyásolni tudnánk a magyar néplélek reakcióit. Mindenesetre illenék a magyar politikusoknak legalábbis nagyon árnyaltan felkészíteni a népet egy hasonló eshetőségre. Még akkor is, ha sokan úgy gondolják, a következő robbantás úgyis Rómában vagy Varsóban lesz. Ráérünk utána gondolkodni.
