Orbán Viktor és George W. Bush közös platformon állnak. Márminthogy a hagyományos politikai koordináta-rendszerben ugye mindkét politikus a jobboldal izmos nyakú faltörő kosa. Az más kérdés, hogy a nemzeti politizálás nem mindig fér össze a másik nemzeti politizálásával. Van úgy, hogy Gripeneket veszünk, meg úgy is van, hogy diplomáciai bonyodalom fakad abból, ha nem határolódunk el a terroristaellenesek ellenségeitől.

A látszólag érdektelen külpolitikai porverés azonban a legszebben mintázza azt, amit ma vezető politikusaink gondolnak egy választás megnyeréséről. Már nyár elején hallhattuk, folyt a csapból ugyanis, hogy a következő választásokat az a vezér (!) nyeri meg, amelyik hitelesebb tud maradni a célegyenesben. Erre a gondolatmenetre van felfűzve a banalitás politikája:

az Apró-ügyezés, a medence-ügyezés, az Orbán-Bush-ügyezés, meg hogy Gyurcsány hazudik, de legjobb esetben is nem mond igazat. Szóval az egész úgy tűnik, mintha két ember vívna a magyar ugarért. Úgy csinálunk, mintha elnöki rendszerben élnénk, és sorsunk attól függne, hogy Orbánnak van-e több szőlője, vagy Gyurcsánynak több komcsi rokona.

Nem érdemes fanyalogni mindezen. A politikai közhangulatot az egyszerű, esendő nép nem tudja megváltoztatni. Még úgy sem, hogyha a sajtó is a kezére dolgozik. Kénytelenek vagyunk végignézni ezt a színjátékot, és ráadásul kénytelenek leszünk nagyobbrészt ez alapján ítéletet mondani 2006-ban. Nem mintha a biztos szavazókon bármi is múlna. Ők mennek, mint a robotok, és üzembiztosan voksolnak. A bizonytalanok meg nem biztos, hogy nem lesznek egyre bizonytalanabbak.

Még annak is van esélye, hogy 2006-ban a választók kivétel nélkül üres szavazólapokat dobnak az urnába. A hitelesség lakmuszpapírja.