Tegnap írtunk arról, hogy nemsokára újabb blogszolgáltatóval bővül a
hazai piac. A Freeblog és a Blogter mellé igyekszik majd felérni az
egyik nagy hazai online médium. Közben azon gondolkodtunk, hogy vajon a
HVG a nyáron a Golden Bloggal megszerzett - nevezzük így - piaci
pozícióját szépen aprópénzre váltotta, és jövőre talán már senki sem
fog emlékezni az első magyar blogversenyre.
Például azért, mert egy nagyobb blogszolgáltató is indít majd egy
hasonló versenyt, és a HVG-ben már nem lesz erő felvenni a
bokszkesztyűt. Ezt gondoljuk mi, de persze ez mégcsak nem is jóslás,
csupán a jelenlegi piaci mozgolódás közben támadt megérzéshalmaz.
Egy
pillanatra felcsillanhatott volna a szemünk, hiszen a legfrissebb
HVG-ben megjelent hvg.hu-hirdetésben azt olvashatjuk, hogy "Beindult a
Médiablog, a hazai blogvilágot (és az egész médiát) felturbózni
szándékozó blogmédia és blogszolgáltatás."
Most hagyjuk azt, hogy pollner blogja mennyiben releváns, mérvadó, meg
egyáltalán. Vegyük csak az utóbbi két jelzőt: "blogmédia" és
"blogszolgáltatás". Kicsit hátra is hőkölhetne az olvasó: jézus,
pollnerből blogszolgáltatás lesz, de legalábbis blogmédia.
Friderikuszból meg tévémédia és tévészolgáltatás?
Utánakérdeztünk, s kiderült, tévedésről van szó. (Pollnerből nem lesz
blogmédia, és a hvg.hu sem indít blogszolgáltatást.) Avagy: korábban
jelzett, sötét jövőt előrevetítő megérzéseink megmaradnak. Viharverte,
cudar világ ez, na.
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!