Mikor elkezdődött Magyarországon az Áll az alku, már lehetett egy olyan érzésünk, hogy valamiért nálunk attól lesz feszültség egy műsorban, ha az autoritás, a hatalom ott lebeg a játékosok felett. Ezt láthattuk a Leggyengébb láncszem című kvízhow-ban is, ahol a műsorvezetőre (Máté Krisztina) osztották az autoritás szerepét: aki uralkodik a játékosok felett, megalázhatja őket, dönt sorsukról.

Mégha ez az egész színjáték is, az ott ülő játékosok nyilván azokban a pillanatokban tökéletesen alárendelik magukat a "játékszabályoknak". Azért itt hozzátennénk, hogy az eredeti angol Leggyengébb láncszem (The Weakest Link) ha lehet, még inkább autoriter volt, mint a magyar. De vissza az Áll az alkuhoz.

Az első verzióban felfedezhettünk valami kis magyar valóságot. Az Igazgató úr szerepeltetése láthatóan sok játékosban munkahelyi stresszhelyzetét váltotta ki. És a pénz felett disztingváló arctalan Igazgató így megtestesítette ugyanezt az autoritást.

Teljesen véletlenül láttuk az olasz közszolgálatin az Áll az alku ottani megfelelőjét. Az Affari tuoi-t nézve egyből feltűnt, hogy az olasz verzióban a díszlet, a műsorvezető, a telefonbeszélgetés is sokkal barátságosabb. Színes a díszlet, a játékosok, amellett, hogy ugyanúgy izgulnak, inkább kedélyesen beszélgetnek, viccelődnek egymással.

A műsorvezető is inkább barátságos és csípkelődő, mintsem az arctalan mindenható Igazgató úr földi helytartója. Nos a magyar Áll az alku második verziója (nem "2.0"!) már egy kicsit efelé közeledik. Mintha a játékosok is kicsit felszabadultabbak lennének a színes díszletek között. És a mobiltelefont is lecserélték egy barátságosabb klasszikus asztali készülékre. A bőröndök sem a Mission Impossible-t juttatják már eszünkbe. Mi az oka a szemléletváltásnak?

Talán az, hogy az új Áll az alku már hétköznap jelentkezik, s nem csak egyszer egy héten. És hetente ötször képtelenség eljátszatni egy országgal azt a frusztráltságot, amit a régi díszlet és műsorszerkesztés sugallt.