friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Az út

2006.01.09. 12:37 hírbehozó

Akik még nem olvasták volna az mtv-s sajtós Dakar-sajtóanyagát, azok kattintsanak ide, mielőtt elolvasnák a folytatást. Ezúttal is bennehagytuk a sajtóanyagban a szerző sajátos figyelemfelhívó kiemeléseit. Szöveghűen tehát:
"El Camino – avagy Az Út…
Sziasztok,
Mellékelten küldöm a Kis Sándor – Czeglédi Péter duó baleset utáni képeit, illetve egy fotomontázst, milyen volt előtte. Ebből az autóból szálltak ki élve. Most akkor vannak csodák, vagy nincsenek?
Kisék végül is nem sokat tétováztak. Szombat reggel még megnézték a többiek rajtját Atar-ból, majd ők maguk is elindultak a célállomás, Nouakchott irányába a szervizúton, ahol aztán vasárnap reggel repülőre szálltak és Párizson keresztül tegnap este már meg is érkeztek Budapestre.
 
Kis S.: „Felmentem a repülő lépcsőjén, visszanéztem, és ott láttam a komplett Dakar mezőnyt. Akkor döbbentem rá, hogy valójában mekkora veszteség ért azzal, hogy ez a baleset megtörtént. Nekem eredetileg Dakarból volt vissza repülőjegyem... ;-((  Ma éjszaka azon gondolkoztam, hogy micsoda isteni csoda volt, hogy sérülésmentesen megmenekültünk.
Ma reggel viszont már arra gondoltam, hogy az élet nem áll meg, ezen az úton folytatni kell a programot, amiből még 6 év hátravan. Őszintén köszönöm Czeglédi Péter nevében is minden Sportbarátunknak, és Támogatónknak, hogy velünk voltak és bízunk benne, hogy még mellettünk maradnak sok évig, hogy ezt az elkezdett utat együtt tudjuk tovább járni.”
 
--------------
Végül, de nem utolsósorban, én pedig köszönöm szépen Nektek az együttműködést, az érdeklődést, aggódást és jókívánságokat. Az én misszióm, már ami a Dakar tudósításokat illeti, itt véget ért. "

komment Címkék: a sajtó részére

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása