
Azt is mondta, hogy nem ám az új bevándorlók jelentik a legnagyobb kihívást (biztonsági szempontból), hanem a másod- és harmadgenerációs norvég muszlimok. A Dagbladet című lapnak azt is mondta, hogy azért ne azonosítsák a muszlimokat a muzulmán szélsőségesekkel, éppen úgy, ahogy a templombajárókat sem szokás a KKK tagjaival beazonosítani.
Jó a hasonlat, kérdés, hogy a héten az egész norvég belbiztonsági terrortörténetet mennyiben enyhítette a képregénybotrány. Egyébként abban is van norvég szál: a norvég muszlimok ernyőszervezete ugyanis jelezte, szívesen közbenjár a diplomácia krízis enyhítésében. (Ja, Cartman hazájának meg ez a véleménye.)
Azt is mondta, ők norvég muszlimoknak érzik magukat, és szeretnék ha végre béke lenne, mert gyermekeiket békés környezetben szeretnék felnevelni, ott, Norvégiában. És ennek nem biztos hogy kedvez a radikalizálódás, a képregényfiaskó és sesék grafikonkontesztje. (Na jó, utóbbit lehet, hogy félrehallottuk.)
Dedicated to I.