Nos, visszaszámlálásunk a mai napra mutatott: nem, nem a torinói téli olimpia miatt, és: nem, nem az új Harry Potter magyar megjelenése miatt, és: nem, nem Göncz Árpád szülinapját vezettük fel. Hanem. Éppen egy éve indult a Hírbehozó, egy hasonlóan kedélyes délutánon. Miért indult? Jó lenne olyanokat írni, hogy valami misszó vagy benső késztetés, de nem. Arra gondoltunk, hogy van egy-két sztorink, amit leírunk, és miért ne a blog legyen a terep. Aztán fejlemény volt, hogy egyre többen olvasták, kialakult egy izé az egész körül. Szűk körben persze, de azért mégis.
Aztán jött a Golden Blog, ami után kicsit emelkedtünk és süllyedtünk egyszerre: lettek új olvasók, és lettek új fanyalgóink is. Persze ez nagyon is természetesen alakult. És jó is, hogy így alakult. Mi is átestünk többször a másokkal is megesett helyzeten: mikor egy-két pillanatra elbizonytalanodik az ember, hogy akkor most - mikor már szinte hivatászszerűen írja a posztokat - érdemes-e folytatni egyáltalán.
Merthogy blogot vezetni, mégha ilyet is, rendszeres elfoglaltság, mely valahogy beépül az ember mindennapjaiba. Jönnek az újabb és újabb témák, néha jó lenne mind az 50-et megírni egy nap alatt, máskor meg heti egy poszt is nehezen jött ki. Azért, mert megundorodtunk az egész kényszeres és emiatt sokszor lapos mechanizmustól. Amit mi választottunk.
Egy év pont arra volt elég, hogy kétszer-háromszor nagyobb irányváltásba fogjunk. Voltak ilyen korszakaink és olyanok. Ez nyilván a jövőben is így lesz. Úgy félúton szép számmal jelentek meg az új blogok, melyek legalább olyan színvonalon posztoltak, mint mi. Így okafogyottá vált egy csomó téma következetes figyelése. Mások jobban és alaposabban csinálják. És mi nem akartunk ráígérősdit játszani. Nem is tudtunk volna.
Azért sok fontos bejegyzés is született, nem csak az unalmasnak találtatott egyebek. Van is ennek egy egész rovata (Exkluzív fícsör). Voltak jó interjúk, megismerkedtünk olyan emberekkel, akik bizalommal voltak irántunk. Ismeretlenül is. És persze voltak egyéb tapasztalatok, amiket most gálánsan a múlt ködében hagyunk fortyogni. Volt hogy majdnem mentünk a freeblogról, de aztán valahogy mindig maradtunk. Mostohaszülőnkhöz, hűséggel.
Igen, ez a poszt elsősorban nekünk fontos. És ez igaz lesz a továbbiakra is. A HH nem újság, nem intézmény, amivel szemben minőségbiztosítás számon kérhető. A HH épp annyira nem hírblog, mint amennyire nem tematikus blog. Egy kedélyblog. És az is marad. Amíg...
