
Aztán jött a már valamivel szélesebb platformra vágyó No Luv 4 Google, mely Valentin-napra hirdetett Google-mentes napot. A kezdeményezés okos: a szerelem napját köti össze a Google-lal való szakítás szimbolikájával. Amúgy nem túl sikeresen, hiszen eddig mindössze 3692-en szakítottak a honlapon a Google-lal (ami egy klikkelést jelent egy törött rózsaszálra.) Aki klassz kis Gugliellenes buttonokat szeretne az oldalára tenni, az pedig klikkeljen ide. Ez is van olyan trendi, mint a szilikonkarkötő.
Az egész ügy kapcsán persze az jutott eszünkbe, hogy a netezőket milyen könnyen meg lehetett győzni azzal az érveléssel, hogy a Yahoo és a többi nagy is ott van Kínában, és a Google nem maradhat ki egy ekkora piacról. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Kínában finoman szólva sincs minden rendben demokráciával és szólásszabadsággal és egyéb állampolgári jogoknak nevezett dolgokkal. Még akkor sem, ha Sanghajban van McDonald's, még akkor sem, ha Zhang Ziyi klassz csaj, és még akkor sem, ha a következő olimpiát Pekingben rendezik. (A Nagy Kínai Tűzfal már majdhogynem semmiség ebben a "pro" felhozatalban.)
A probléma még ennél is összetettebb, hiszen van ennek az egész ügynek egy praktikus oldala is. Nevezetesen, hogy az internetezők zöme épphogy csak rászokott a Google-re máris valami "pimpf ügy" miatt kellene keresőmotort váltania. És ugyan mit használna? Sanomás Tangót? Egy fenét!