Szóval mi már Déli Riporterről is azt gondoltuk, hogy a tűrt mezőnybe tartozik a Népszavánál, de még a Népszava Online-nál is. Már ott gyanút kellett volna fognunk, hogy egy ideje saját domainre költözött (ParlamentBlog), aminek nem csak szép dizájnja van, de lelkes szerzőgárdája is. Pont itt olvastam, hogy indul egy másik blog is, ahova meg politikusokat invitáltak meg egy kis webnaplózásra: Simon Gábor (MSZP), Fodor Gábor (SZDSZ), Csapody Miklós (MDF). "A Fideszt is ostromoljuk, de egyelőre kevés sikerrel" - olvasható a mentegetőzés a negyedik miatt.
(Pollner megelőzött ezegyszer, de ez nem csak azért van, mert ő a jobb, hanem azért is, mert mi csak ülünk
Szóval, mielőtt még visszatérnénk a jobb- és baloldali politikusokat is felvonultató népszavás blogra (nem fogunk), nézzünk körbe még egyszer: a Népszava ugyanis ezt a blogot egy nagyobb választási vállalkozás keretében indította el. A neve 2006.hu, és kampányhőmérőtől kezdve - khm - pólóboltig minden van, ami egy releváns magyar újmédiumhoz csak kellhet. Nekünk tetszik a Szabályzó is, ahol a kevésbé beképzelt választópolgárok frissíthetik fel nem létező tudásukat a választási játékszabályokról. Pollner kollégával csak egyetérteni tudunk, mikor megnyugodva konstatáljuk, hogy olyan alapfunkciókról sem feledkeztek meg, mint az rss-csatorna vagy a politikai blog esetében a permalink és a hozzászólási lehetőség. (Az egész a Kuster Webdesign munkája egyébként.) More on!
Mivel nem vagyunk valami nagy Népszava-rajongók, így az is elkerülte a figyelmünket, hogy van egy NincsTöbbTitok nevű portáljuk is (ez is saját domainen, megáll az eszünk!), ahol meg ügynöközés folyik, de egy kicsit frissebben, mint a tetszhalottságig unalmasodó Political Capital-projekt esetében. Az ipod egyébként belefagyott a wikibe, kínaiul mégsem értünk, és a BBC-t kivettük a kedvencek közül. Majdnem.
A teljesség igénytelensége: Index választás 2006 - NOL Voks 2006 - Hírszerző Kampány 2006 - MNO Választás - Népszava 2006.hu - InfoRádió Választás 2006 - Origo Választás 2006 - Voks 2006