Nos, érkezett pár jó tipp múltkori bejegyzésünket követően. Mivel ketten is ajánlották a Pixelgirlt, ezért innen választunk magunknak háttérképeket. Egyébként, azért az látható, hogy létezik olyan, hogy profi háttérképgyártó. Merthogy az amatőr háttérképgyártó például nem veszi figyelembe, hogy a desktopon általában ikonokat (néha nem is keveset) tárolunk, így nem feltétlenül megfelelő háttérkép egy szép, ugyanakkor túlságosan mozgalmas fotó.
Sajna a Pixelgirl háttérképeinek többsége eléggé girlie, és továbbra is a mangás életérzés a domináns, amit mi már történelminek, konzervatívnak és sokszor unalmasnak is érzünk. De végülis magunknak készülünk háttérképet választani, úgyhogy ezek a szempontok itt és most relevánsak. Ja igen, az is problémánk a Pixelgirl háttérképeivel, hogy nem tudunk válogatni a felbontások között, így a munkahelyi és otthoni gépünkre csak a vak véletlen folytán találhatunk éppen megfelelő méretű wallpapert. More on: a háttérkép filozófiájának része az is, hogy egyfajta életérzést sugalljon. Lehetőleg ne azt az életérzést, ami a munkahelyünkön vagy otthon vesz körül minket.
Nem, mégsem a Pixelgirl lesz a megfelelő. Egyszerűen most valahogy ezek a képek nem korrelálnak a feltételeinkkel. Sesék meg nem hajlandóak kisegíteni minket utazós fotókkal, saját fényképeinket meg már unjuk, úgyhogy tanácstalanságunk elsodort az Interfacelift oldalára, de valahogy itt sem. Mindegy. Egyelőre marad a blank háttérekép, aztán majd az idő javulásával nyilván befut az a két megfelelő fotó vagy grafika, amit akár egy hónapig is hajlandóak lennénk minden nap bámulni. A két munkafolyamat közti időviharban.
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!