Nem hiszem, hogy van még ember, aki a Tront valaha is szülinapi ajándéknak adta. Persze az egészet csak a műkedvelők, és a gyermekkorukat furcsa világokba süllyedve (köszönet a filmgyártásnak), szóval furcsa világokba beleálmondva magukat... Az a baj, hogy nincs kedvem újraírni ezt a mondatot. A lényege annyi, hogy jó volt anno a Tron, gyerekként. Mondhatnám azt is így felnőtt fejjel, hogy sci-fi és a neofuturizmus egy érdekes kudarckísérlete.

Ma reggel, after the party, beleébredve valami vakítóan szürke szombatba, az a rémhír fogadott a nappaliban, hogy - idézem másodpercekkel későbbi elmorzsolt hangfoszlányaimat - nem működik a tévé.

Nem ez a meghökkentő persze, hanem hogy különösebben nem is idegesített a tény, hogy minden modern háztartás szentélye itt éppen mintha kitért volna a hitéből. (Szentélyhitetlenség? Szótárba vele.) Két pillanat alatt a notebook előtt teremtem és ellenőriztem, hogy a fekete mágia nem fertőzte-e meg a konkurenciát: az internetes világhálós portáldzsungel vizuális megjelenítésére alkalmas - átlagosan 2 óra önálló lélegzésre képes - készüléket. De nem. Áramolnak a bitek, gonosz szellemeknek nyoma sincs. És ebben a pillanatban meg is feledkeztem a kimúlt tévéről.

A bulik utáni ébredések első, második - esetünkben éppen - harmadik legfontosabb teendője az étkezés azonnali megkezdése. Még nem voltam teljesen magamnál, és nyilván valami kósza New York-i emlékkép mondatta ki velem, hogy menjünk, gyorsan kapjunk be valamit valahol.

Csakhát szerény hazánkban a gyorsétterem-kultúrának csak a legalsó egyötöde jutott. A felső, s hitem szerint jobbik négyötöde egyelőre nem meri betenni a lábát ide. A magyar web jelenlegi állapotát is jól tükrözi, hogy a - mindezek ellenére is lelkes - éhes ember az est.hu-ra kattint.

Itt futottam össze a Speedy Burritosszal. (Megdöbbentően kendőzetlen píárcikk, senki ne olvassa el.) Oké, próbáljuk meg. Közben a Google segítségével kiderült, hogy ervinék is arra jártak a napokban, és meglehetősen közepesnek találták. Mindeközben egyre gyakrabban jutottak eszembe a manhattani burritótúráink. Úgyhogy nem volt választás.

All right, give me room. Here we go.

Maga az étterem meglehetősen - khm - érdekes atmoszférával van megverve. Mintha egy görög tavernát színeztek volna át mexikóira. (Mit mexikóira, fridakalósra!) A kaja viszonylag drága volt (asszem az elvitel miatti csomagolásba volt beépítve az előállítási költség), viszont szerencsére nem a kommercializált texmex ízvarázst szórják a cuccokra: a babpüré friss, a guacamole szintén. A burritójukat mondjuk egy elsőgenerációs manhattani latino étteremdolgozó megmosolyogná, de azért éppen nem lehetett rámondani, hogy nem volt finom.

Ezzel zárjuk a nagy havazás és lehűlés előtti utolsó szombatról tudósításunkat. A semmi ágán...