Azok a külföldiek, akiknek anyanyelvében megkülönböztetik (főként ugye az egyes szám harmadik és a többes szám harmadik személyű alakban) a férfit és nőt, általában érdekesnek tartják a magyar nyelv "demokratikusságát", gender-semlegességét. Általában megállapodunk abban, hogy jó, hogy a magyar nyelvben ez így van. Például azért, mert egy csomószor egyáltalán nem érdekes, hogy - miként az angol mondaná - he is a he or a she...
Nemrégiben akadtam rá egy cikkre, mely éppen azt ecseteli, hogy az angol fiatalok körében használatos szleng, a "yo" éppen olyan gender-semleges személyes névmás, mint a mi "ő"-nk. (Nem összetévesztendő ez a "yo", a hangulatfestő, "yeah"-helyettesítő "yo"-val.)
Nos, bár a cikk végül arra fut ki, hogy a diákszlengből azért talán mégsem kéne átvenni kifejezéseket a gender-semlegesség problémájának általános megoldásához,
[F]eminist scholar Brenda Wrigley said "yo" sounds "crass and disrespectful".azért az írásból érződik, hogy az angol anyanyelvű nyelvészek - hát még a feministák - igenis foglalkoznak ezzel a problémával.
Mert - hogy egy másik nyelv példáját hozzam -, mint olasztanárnőm szokta volt mondani, ha egy tömegben csak egyetlen hímnemű is van, akkor már hímnemben beszélünk az egész csoportról. Nyilván az olasz nők jobban értik, hogy ez egy olyan nyelvi igazságtalanság, mely valahonnan nagyon régről, egy férfiközpontú világból maradhatott anyanyelvükre.
Amúgy a gendersemleges személyes névmásokról a Wikipedián külön szócikket is olvashatunk.
The modern feminine pronoun she, which first appears in the mid twelfth century, seems to have been drafted at least partly to reduce the increasing ambiguity of the pronoun system…A szócikk számomra legérdekesebb tanulsága, hogy a finnugor és a török nyelvek mellett például a kínaiban és a bengáliban gendersemlegesek a személyes névmások.
