Még az egyetem előtt lettem humeianus (vagy hogy kell ezt leírni). Mondjuk így: hjúmiánus. Nem, semmi különöset nem takar ez a melléknév. Nincs olyan kemény acélbetét benne, mint a "hegeliánus"-ban vagy a "kantiánus"-ban (mi is a lényegi különbség? haha). Amikor először olvastam valamit Hume-tól (talán a "Tanulmány az Emberi Értelemről"-t), rémisztőnek hatott az a könyörtelen földhözragadtság, ahogyan az emberi természetről beszél. Az ösztönlényről, mely újra és újra megkísérli elhitetni magával, hogy ő egy, a természet vadságán felülemelkedett angyal: Értelemmel, Belátással, Gondolkodással megáldva.

Aztán, miként azt a régi görögök is ugye, az ember mégiscsak oda jut, hogy a szkepszis filozófiája, ha jó adag optimizmussal, realitásérzékkel és empirizmussal van nyakonöntve, akkor nagyon is vállalható, ésszerű, hogy mást ne mondjak: emberi filozófia. Hopp, és ezzel Hume máris kerítésen belülre került nálam.

Kant után nehéz bármit is mondani etikáról. Talán ez az a pont, ahol az ember kedvet kap az erkölcshöz. A gyakorlati etikához. Ahol Kant nem annyira, Nietzsche meg már nem nagyon működik.

A "Tanulmány" Hume főművének, az "Értekezés az emberi természetről"-nek a zanzásított változata. Hume szerint ugyanis - tartja az anekdota - főműve azért nem lett népszerű, mert túlságosan szabatos, részletező, nehéz olvasmány.

Úgyhogy megírta a Tanulmányt, amit nem titkoltan az arisztokrata szalonok hölgytársaságainak is szánt. Avagy bulvárosította saját magát. Ilyen volt már ez az istenverte 18. század is. Mindig csak a bulvár.

Aztán persze, aki rákap Hume-ra, nem elégszik meg a Tanulmánnyal. Beleveti magát a History of England-ba, ami egyszerűen briliáns olvasmány.

Oké, ez az egész nem annyira érdekes. Ami eszembe jutott valójában, az annak fontossága, hogy az ember néha egy pillanatra önreflexív legyen (magábanézés), tudatosítsa magában azokat az értékeket, melyeket a mindennapok tevés-vevése során öntudatlanul is felvállal, követ. És fedezze fel azt a sok érdektelen áltézist, amit mások előtt szokott képviselni, pusztán azért, hogy magamaga előtt jobb színben tűnjön föl.