Rákkutatókat veszíthet Európa
Bár az Európai Unió időről időre szeret olyan statisztikákat
közzétenni, hogy mikor érjük utol a nagy versenytársat, az Egyesült
Államokat, már nem az első hír szól arról, hogy ez nekünk, európaiaknak
azért nem nagyon megy.
Az Európai Rákkutatók Menedzserfóruma szerint a brain drain, vagyis az agyelszívás a rákkutatókat is érinti - írja a BBC Online.
És ha nem kétszerezik meg a közeljövőben a kutatásokra szánt
összeget, akkor Európa legjobb rákkutatói nemsokára már a tengerentúli
laboratóriumokban szorgoskodhatnak.
Egy kutatás szerint az USA - egy főre leosztva - hétszer annyit
áldoz rákkutatásra mint az uniós tagállamok. És ugyancsak a két
kontinens közti mentalitásbeli különbséget jelzi, hogy míg az európaiak
elsősorban a rák biológiai okait kutatják, addig amerikai kollégáik a
rák kezelését és megelőzését tekintik elsődleges kutatási célnak.
Európa lagymatag, elméleti hozzáállását ideje lenne felcserélni az életszerűbb, gyakorlatiasabb gondolkodásra.
Még akkor is, ha ezt kénytelen-kelletlen az amerikaiktól kell
ellesnünk. Mert egy rákos beteget nem érdekli a politika, csak a
gyógyulás. Avagy: egy társadalmat az jellemez a legjobban, hogy mire
költ és mire nem; mit tekint priorotásnak.
Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!