friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Nagy országok elnökei szeretnénk lenni

2005.07.15. 14:04 hírbehozó

Terjedelmes cikket szentel a New York Times George Pataki esetleges jövőbeli politikai karrierjének. New York állam magyar származású kormányzója állítólag nem tartja teljesen reménytelennek, hogy ő induljon a 2008-as amerikai elnökválasztáson. Ő lenne tehát George W. Bush utóda, bár erősen kérdéses, hogy az amerikai republikánusok egy inkább középen álló, mérsékelt jelöltet szeretnének-e látni az eddigi neokonos vonulat helyett. A New York Times hozzá is teszi, hogy ha az abortuszhoz való jogot és a fegyvertartási szigort támogató politikus közel kerülne a tűzhöz, bizonyára minden idők egyik legmérsékeltebb republikánus elnökjelöltje lenne.

Az amerikai lap úgy tudja, hogy ha Pataki zöld lámpát kapna a párton belül, nem szállna harcba még egyszer New York állam kormányzóságáért. Merthogy nem tartja összeférhetőnek a két dolgot (!). És még nem említettük Sarkót, aki szintén konzervatív, és jelenleg francia belügyér, ám neki jóval nagyobb esélye van arra, hogy a pillanatnyilag igencsak megtépázott tekintélyű Chiracot megszorongassa 2007-ben. Mindez persze kissé mellékes lesz, akkor amikor a magyar sajtó arról címlapozhat, hogy mi adjuk a francia és az amerikai elnököt is. A "mi" alatt persze megint egy slampos médiafogást tessék majd érteni, ami köszönő viszonyban sem lesz az ízig-vérig amerikai Pataki vagy az ízig-vérig francia Sarkozy esetleges politikai sikerével. De egyszerűen nem fogják tudni kihagyni. Ez tuti.

komment Címkék: exkluzív fícsör

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása