E. J. Dionne-nál a minap elszakadt a cérna.  Le is írta gondolatait arról, hogy a Katrina hurrikán miként vetett véget az úgynevezett Bush-érának. Mindez nem lenne annyira lényeges, ha a kérdéses cikk nem a Washington Post oldalán díszelegne. A kérdést általánosságban tegyük fel úgy: egy mai demokráciában mitől bukik meg egy vezér?

Sorolhatnánk a válaszokat: mert hiteltelenné válik a választók szemében, mert nem teljesíti választási ígéreteit, mert botrányba keveredik, mert rávetül a gyanú árnyéka. Az ilyen válaszokat mamár csak politológusok pöfögik, ami nem olyan nagy baj, mert ők mindig is ilyeneket hangoztattak. Nem csoda, ezt tanulják és tanítják. (A politológusi magyarázatok egyébként is kizárólag arra alkalmasak, hogy elhitessék velünk: ami történik, annak egyszerűen leírható racionális okai vannak. Mert mi lenne a politológiával, ha a világot az esetlegesség és az érzelmi hullámzások mozgatnák. Haha.)

A "Bush-érának" ugyan mit árt mostani imidzse, mely szerint nem csak a külső ellenségtől nem tudja megvédeni magát az Egyesült Államok, hanem egy természeti katasztrófa kárait sem képesek mérsékelni. Michael Moore filmjét, a Fahrenheit 9/11-et nemrégiben adta a magyar tévé. Aki látta, értheti, hogy a 2004-es elnökválasztást megelőző Bush-ellenes kampányok miként segítették hozzá az elnököt az újraválasztáshoz.

Moore populizmustól és csúnya ferdítésektől sem mentes ellenpropaganda-filmje oly annyira hatásos, hogy majdnem republikánussá lettem a film végére. A Washington Post publicistája nem követ el ekkora hibát, de egy picit kisebbet igen: abból indul ki, hogy az emberek kombinálnak, érvelnek, mérlegserpenyőkkel operálnak, mikor arról döntenek, kire szavazzanak.

Már az egyszeri választó is tudja, hogy szavazatát sokkal inkább az érzelmek, a megszokás, az ellenség démonizálása és bizonyos ideológiai elemek misztifikálása sodorja el a szavazófülkéig. Odabent meg egy csöndes, üres iksz kerül a papírra, és azzal annyi. Olyan ez, mint mikor életünk nagy kérdéseiben döntünk: csak látszólag vagyunk megfontoltak, valójában meggondolatlanok vagyunk, és pillanatnyi elhatározásunk függvénye, hogy bevállalunk-e valamit.

Busht nem lehet újraválasztani, a probléma nem is ez. Az alapvető kényelmetlen érzés abból fakad, hogy nem tudjuk megmondani, egy Watergate-botrány miért nem elegendő egy politikus bukásához. A másik oldalon meg ott a Clinton-botrány. Nem Gyurcsány és Orbán között folyik az igazi verseny.