Úgy nagyon sok kedvünk nem volt írni erről a témáról, merthogy eredetileg a köztévé reggeli műsorsávjában látható rákellenes reklámdömpingről akartunk írni, mert az sokkal jobban depresszál bárkit, mint a "rosszabbul élünk" kezdetű mondatok.

A témánk végül a Digg lett. Pontosabban: ennek az ízig-vérig webkettes szolgáltatásnak az első kudarcélménye. A napokban rengeteget írtak amerikai bloggerek arról, hogy a Digget állítólag egyesek az amerikai tőzsde manipulálására használják fel. A módszer állítólag az volt, hogy szisztematikusan nyomták be a Diggbe azt az álhírt, miszerint a Google megveszi a Sunt. Elsőre nem lett nagy sikere a "téma" beajánlásának, ám harmadszorra már ütött: egy pillanat alatt terjedt el a blogokon az álhír, melynek se forrása, se alapja, mégis hamar beszédtéma lett.

Az ügy kapcsán sok mindenről lehetne beszélni. Például arról, hogy a blogoszférában milyen könnyű is rémhíreket elhinteni, de ennél talán fontosabb, hogy az ügy rávilágít a webkettes világ egyik fő gyengéjére. A Web 2.0-s szolgáltatások ugyanis erősen építenek a felhasználók jóindulatára. Bár sok helyen regisztrációhoz kötik a használatot, ezek a tartalommegosztó szolgáltatások sokszor még így is könnyedén manipulálhatóak. 

Egyesek szerint a "felhígulással" törvényszerűen bekövetkezik a webkettes szolgáltatások egyfajta amortizációja is. Az O'Reilly-féle "attitűd, nem technológia" elv mintha gyengének bizonyulna. A lelkes, korán csatlakozó felhasználókban ugyan még nagyon erős a "webkettes magatartás", de minél szélesebb körben válik népszerűvé egy webkettes, annál jobban mutatkoznak a rendszer sérülékenységei is. Kommentspamtől, DoS-támadásokon át a tartalommanipulációig. (Vö.: az  esetleges iwiw-es adatlopásokkal, személyazonosság-manipulációkkal kapcsolatos félelmek.)

A webkettő erőteljes bizalommal van a felhasználók iránt, ém kérdés, hogy a jövőben tartható lesz-e, és ha igen, milyen áron az a fajta szabadság, amit az új web kínál.