Szép számmal készültek olyan tanulmányok, melyek azt firtatják, hogy szabad-e egyáltalán tudományos munkákban url-ekkel hivatkozni, hiszen ezzel azt kockáztatja a tudós, hogy néhány hónap vagy év múlva elévülnek (meghalnak) az adott webes hivatkozások. Nézzünk megoldások után...
A múltkoriakban megállapítottuk, hogy az internet nem úgy működik mint egy könyvtár: az örök jelen és egy picit a közelmúlt médiuma a web, ahol nem érdekes, hogy él-e még az egy-két évvel korábban meghivatkozott online tartalom (egy cikk, egy kép, egy tanulmány, egy post...)
Éppen a tudományos munkákban elszaporodó halott linkek miatt vált egyre égetőbbé a probléma valamilyen szintű kezelése. Ezt tűzte ki céljául a WebCite:
The archiving process is simple: WebCite takes a snapshot of a cited webpage and stores a copy of the html including images (or any other files, for example pdf) on the webcitation server. The caching (archiving) process can be initiated prospectively (before publication) by the author or the editor, copyeditor or publisher at the time he/she authors, edits, or publishes the citing document.
Hát így. Persze a WebCite a tudományos munkákat hivatott segíteni. De mi van az olyan "mezei" tartalomgyártókkal mint például a bloggerek vagy a hírszájtok? Nekik kínálhat megoldást a Spurl.net.
...allows you to store a lot of additional information about the page, including a copy of the page as it was when you read it. ...enables you to do a Google-style, full-text search of all the pages you've ever spurled.Kipróbáltuk. Teljesen kényelmesen és rugalmasan használható. Persze a puding igazi próbája az lesz majd, ha meghal az egyik felvett linkem. Kiderül, sikerül-e feltámasztani.
Amíg mi itt a halott linkekkel vesződünk, a Google előremenekül: szépen bearchiválja 200 év sajtóanyagát. Vagy legalább annak egy részét. Ez pedig akkora referenciatömeg lesz, ami sosem halhat meg. Ha mégis, szájtok százezreiben fognak megjelenni a halott linkek. És ahhoz már egy Spurl kevés lenne.
