friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




A média és a blogok közös élete

2007.01.13. 10:50 hírbehozó

Orosz kollégával épp a napokban jutottunk egyetértésre egy szülinapi buli félhomályában, egy darab búzasör és egy pohár veresbor társaságában, hogy blogolni bizony nem időtálló elfoglaltság. Bár, ki tudja.

Lehet mostmár ugye könyvekbe gyömöszölni a postokat, és odaadni szeretteinknek, mint egy fontos, arra érdemes művet. Közben meg valójában persze ez az örök jelen, miként az internet is. Miként erről korábban már írtunk, a halott linkek kapcsán.

Ugyanakkor vannak érdemei a blogoknak, idehaza is, amik lehet hogy nem olyan nyilvánvalóak, de mégis létezők. Az egyik, hogy a közhiedelemmel ellentétben az újságírók igenis olvasnak blogokat, és ha sokszor nagyon közvetett is a hatás, mégis, befolyással vannak a blogok a fősodorba tartozó médiumokra, meg az ott dolgozókra.

A média korábban szerette magát érinthetetlennek hinni: egyirányú kommunikáció folyt, amibe maximum a gondosan kiválogatott olvasói levelek közlése jelentet ellenpontot. Ma viszont azt látjuk - persze sokkal erősebben Amerikában, de azért valamennyire idehaza is - hogy a blogok jelentik azt a feedbacket a média számára, ami konkrétan és erőteljesen képes megjeleníteni a civil véleményt.

Példák sorát lehetne említeni, mikor amerikai blogokban megjelent erőteljes kritikus vélemények hatására változtatott egy vállalat aktuális fejlesztésén, kommunikációján, satöbbi. Néha kifejezetten ellenkommunikációs kampányok indulnak, kényszerhelyzetbe hozva az érintett cégeket.

Nem azt akarjuk itt mondani, hogy a blogoknak, főként idehaza, valami elementáris, forradalmi hatása lenne a médiára, de azt igen, hogy a média lassan megtanulja, hogy együtt kell élnie ezzel a folyamatos visszacsatolással. Idehaza ritkán alakul ki a blogoszférában olyan erőteljes mém, mely komoly visszahatással van a médiára, a médiában megjelent adott tartalmakra. De azért ilyenre is van példa. Mégha ez sokszor nem is válik nyilvánvalóvá.

A hangsúly azon van: az újságírók igenis követik az őket érintő témákkal foglalkozó blogokat. Hiába játszák el sokszor, hogy ők azt se tudják, mi az a blog. Ne higgyünk ezeknek az elitista mellébeszéléseknek.

A média egyes részei próbálnak közeledni a blogokhoz, mások határozottan távoltartják magukat. Előbbiek furcsa kettős szerepben találják magukat, s sokszor kénytelenek belül emészteni magukat emiatt a kettős helyzet miatt.

A másik oldal következetes, határozott, elutasító. Ők lassan, de biztosan megindultak a lejtőn. Továbbra is az elefántcsonttoronyból, szerkesztők önkénye és értékítélete, elképzelése által fontos anyagok publikálásában hisznek.

Valószínűleg nem csinál hülyeséget például a New York Times, mikor - legalábbis a technológiai témákban - kifejezetten úttörő, up-to-date témákkal és feldolgozással előzi be a komplett tech blogoszférát, s emellett továbbra is elkötelezett a "minőségi újságírás" mellett.

Megértették az üzenetet, és megértették azt is, hogyan élhet együtt eredeti filozófijuk, felfogásuk ezzel az új világgal. Ha már itt tartunk, a technológiai újságírás mint olyan, gyakorlatilag felörlődött. Szinte teljes mértékben átvette szerepét a tech blogoszféra.

Miért történt ez meg? A techblogok gyorsabban reagálnak, az apróságokról is írnak, nem törekednek arra állandóan, hogy valami nagy összefüggésekre rámutató gigahosszú "cikkekben" mutassanak be egy témát. A technológia olyan gyorsan változik, annyi a történés és a "hír", hogy ezeket gyakorlatilag száz százalékban azonnal feldolgozzák a techblogok.

A politikai újságírás valószínűleg sokkal erősebb hagyományokkal, és sokkal biztosabb alapokkal rendelkezik: a politikai blogok itt inkább erőteljes feedbackkekkel formálják a véleményformálók véleményét.

Amerikában látszik ez viszonylag tisztán: ami a nagy politikai blogokon, bloghálózatokon megjelenik, az komoly visszahatással tud lenni a hivatalos politikai újságírásra. A gazdasági/pénzügyi újságírás meg a kettő közt van félúton.

Nem, ez a post nem fog nagy konlúziókra kifutni. Annyi van, hogy fontosnak tartjuk újra és újra hangsúlyozni a blogok szerepét és hatását. Vatevör.

Semmilyen dotkomlufi nem fog ezen változtatni.

Akkor most rossz a hivatalos médiának? Elkurvult a világ? Ah, vagy inkább csak megtalálta igazi helyét a média. Mégha mások is kényszerítették ki. Véget ért a média cinizmusának kora.

komment Címkék: média filozomatika

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása