A manhattani Midtownban felszálni a metróra az egy dolog. Bronxban leszállni meg egy másik. Bronx már sokkal jobban hasonlít ahhoz a sztereotipizált New York képhez, melyet általában a krimifilmek/rendőrös mozik sugallnak.
Nem lepődne meg az ember, ha valaki előrántaná fegyverét és valakinek a fejéhez szegezné. Pár másodperc alatt hozzászokunk a túlélés új feltételeihez, s máris egy újabb alapélményt ízlelgetünk: minden egyes ember, aki úticélunk felé halad, New York Yankees-pólót vagy baseballsapkát visel.
Igen, bizony itt egy szurkoló elsősorban arról ismerszik meg, hogy tökéletesen felkészült öltözködésileg. A több mint 50 ezer férőhelyes stadion körbeöleli a diamondot. A belépés az épülete szigorú: már az utcán is mindenhol rendőrök voltak, a beléptetésnél a biztonságiak elsősorban fegyver után kutatnak. Alkoholt bevinni nem lehet. S bent mindent papírpohárban mérnek. A sört például elég drágán: uszkve 5 dollárért.
Jegyünk a tierre, vagyis a karzatra szól, pont a diamond hegyénél, vagyis kiválóan látni a dobó játékost és az eredményjelző táblát. Bár valamikor középiskolában amerikai származású angoltanárom többször kivitt minket a Margitszigetre baseballozni, a szabályok felfrissítése nem ment könnyen.
Szerencsére amerikai barátunk képes volt az európai észjáráshoz mérten elmagyarázni a játék menetét. Azt is megjegyezte többször, hogy ez egy lassan felfejlődő játék. És milyen igaza volt. Az első óra inkább unalmas volt, amin a sorok közt mászkáló hotdogárus segített át.
A mantrázós játék közben kezdett izgalmassá válni. A Yankees kezdeti brillírizása (home runok egymás után) kezdett halványulni, s jött föl a Baltimore Orioles. A félidőben megemlékeztünk a 9/11 áldozatokról, majd megint bekeményített a Yankees és a vége győzelem.
Nem ez volt a legérdekesebb. Hanem hogy a közönség egészen máshogy szórakozik a meccsen mint odahaza. Járkálnak, esznek, beszélgetnek. Családok, pici gyerekekkel nézik a nagy sztárokat. Minden nagyon békés és rendezett. Mondjuk itt a rendőrökkel senki nem tréfál. Tekintélyt parancsolóan ott állnak némelyik lejárónál.
Az egyik dobásnál az ütő játékos hülyén találja el a labdát, s az kirepül a nézőtérre. Ebben nincs semmi meglepő, ötpercenként történik ilyen. Csakhogy most épp egy rendőr felé repült a labda. Elkapta, és egy pillanatra csönd támadt. A rendőr fejében láthatóan egy pillanatra átvillant, hogy hazavigye a labdát a fiának. Ám egyből ott termett egy csoport gyerek, és elkunyizták tőle. A rendőr odaadta nekik. Mindenki tapsol.
