Lefekvés előtt a 6 órás időeltolódás miatt - ha akarom - már tudom nézni a "másnapi" Napkelte webre kitett részleteit. Laptop ölbe, full screen, play. Elég hülye helyzet a reggeli fáradtságukkal küzdő embereket nézni élőben így éjszaka, de azért azt meg kell jegyezni, hogy a Napkelte kifejezetten jó videofeedeket ad. Sosem akad a felvétel, jól folynak át a bitek. Élvezhető. Szerencsémre nem ez az egyetlen.

A másik tévé, aminek tűrhetően lehet nézni weben a hírműsorait, az MTV (Nettévé). Szerencsére elég hamar kikerül a netre az adás után. Úgyhogy ez is friss. Az ATV már jobban fukarkodik saját műsoraival, de ha szerencsém van, és elkapok valami majdnem értelmeset az élő videofeedben, akkor az is élvezhető minőségben, seamless jön.

Nézzük a negatív példákat. Kezdjük azzal, hogy az RTLKlub nem képes kitenni saját hírműsorait weboldalára, a tv2 meg bár kitesz ezt-azt, rendszerint jelentős késéssel és csak az Index-videókhoz fogható szaggató, akadó, döcögő verzióban. A HírTV is ide tartozik. Bár ők a képzeletbeli ötös skálán talán egy hármas fölét érdemelnek.

Kedves videót-webre-optimalizáló emberek, ott a tévéstúdiókban. Jó tanács: a messzire szakadt embert nem érdekli, hogy képesek vagytok-e 900 ezer képkockát másodpercekbe tuszkolni és kinyomkodni a webre. Nem a kép- és hangminőség az elsődleges szempont, hanem hogy ne akadozzon a felvétel. Ezért cserébe még kipikszeleződött fejeket is képes vagyok elviselni. Amúgy mindez nagyrészt mellékes is a kábeltévék hazájában.

New Yorkban lenni azért is jó, mert az ember végre kulturált körülmények között na jó, a torrent meg a youtube is kulturált nézheti a Colbert Report-t. Helyi idő szerint 23:30-kor kezdődik. A legutóbbi részben például Colbert azon méltatlankodott, hogy ez a senkiházi balos Hugo Chavez (Venezuela elnöke) a még balosabb Chomsky új könyvének megvásárlására buzdít, és a kiadvány egyből az Amazon eladási listájának élére ugrik.

Pedig a Colbert Report-ban nemrégiben volt vendég Frank Rich, és ennek ellenére új könyve csak a második az Amazon-listán. Szóval Colbert a magyar M0-s híd után ismét versenyt szervezett: mindenki vegye meg Rich könyvét. Na nem azért hogy elolvassa ezt a nemzetellenes maszlagot, hanem hogy a Colbert Nation a magyar hídszavazás után ismét győzedelmeskedjen. Yep.

Egyébként az Amazon listáján épp most csak a harmadik a könyv, na de a New York-iak csak holnap tudnak leugrani egy Barnes & Noble-be, hogy felvásárolják a készleteket. Ja, a mai Colbert Report előtt a Daily Show-nak asszem úgy volt vége, hogy a magyar zavargásokról mutattak képeket. Sajna lemaradtam róla. Nem baj. A YouTube-on meg a torrentszájtokon órákon belül kint lesz.

Nem tévedtem, New York valóban az evésről szól. Elsősorban a gyorskajáldákról. Na nem a mekdonáldsz-börgörking vonulatról (ki megy New Yorkban ilyen helyre?), hanem a kisebb, odahaza kevésbé ismert, ám jobb kaját adó gyorsbüfék ezreiről. Néhány perce például a Chipotle egyik lerakatából hoztunk el fajita (bab helyett hagyma) burritót guacamolés csipsszel. Mindez annak a napnak a lezárása volt, mely egy szokásos mokkás frappuccinóval indult, a Liberty Islanden, majd az Ellis Islanden folytatódott, egy magasház 41. emeletén ért majdnem véget. Ám a végén a burritó győzött.

A nap eseménye nem annyira a Szabadság szobor közelről való megtekintése, s az azt megelőző újabb szigorú biztonsági vizsgálat, hanem az Ellis Island.

Ez a sziget néhány méterre van az előbbitől. Barátságos kompon viszik oda is a turisták tömegeit. Az Ellisről azt kell tudni, hogy a 19. század vége óta ez volt az egyik fő ellenőrző pont, ahova a bevándorlókat irányították. A pici sziget épületeit restaurálták, és ma múzeumként működik.



Van interaktív installáció: minden érdeklődő megnézheti, hogy ősei mikor és honnan érkeztek Ellis Islandre. Merthogy elvileg minden harmadik amerikainak az őse ezen a szigeten lépett be az Új Világba.

Érdekes volt nézni, ahogy az amerikaiak szembesülve családjuk múltjával ütögetik be a gépbe őseik származását. Mellettem egy amerikai feleség a svédekre keres rá, és már meg is jelenik a kivetítőn, hogy hol mennyi svéd telepedett le a bevándorlás időszakában. A férj pedig a németekre keres. Elmerengenek egy pillanatig az eredményen, de láthatóan nem lepi meg őket a kijelzőn látható adatsor. Számon tartják...

A kiállítás egyébként tartózkodik a bevándorlás korszakának egyoldallú bemutatásától. Bár azt is láthatjuk, hogy sok ember számára mekkora lehetőséget jelentett az elmúlt száz évben az Új Világba érkezés, azért látjuk az árnyoldalakat is: az éhbérért dolgozó tömegeket, a bevándorlókkal egyre ellenségesebb amerikaiakat.



Ahogy egy olasz bevándorló írta naplójába: azt mondták nekem, hogy Amerikában az utcakövek aranyból vannak. Mikor megérkeztem, három dolgot tapasztaltam. Nincsenek az utcakövek aranyból. Nincsenek is utcakövek. Tőlem várják, hogy letegyem az utcaköveket.

Hát így. Persze a bevándorlás története nagyon összetett. Korszakonként is, országonként, népcsoportonként is. Manhattan ezzel együtt minden Amerikában maradt család életében egy meghatározó pont. Az Ellis Islanden kapott beengedő pecsét után a remény és várakozás levegőjét szívták magukba a mai Lower Manhattanben található Battery Parkban. Ez volt az első igaz amerikai földdarab, amire szabadon léphettek.

Ahol most turisták fotóztatják magukat, burritóevés előtt.

Az amerikai képregénykultúra némileg ugye más, mint a francia-belga vonal. Én speciel utóbbit jobban kedvelem, bár Belgiumban többnyire megóv a képregényvásárlástól a flamand/francia nyelv nemismerete.

Ebből még nem következik persze, hogy itt New Yorkban kényszerűen szuperhősös képregényeket fogok venni. Merthogy azért itt is van - Tintinen túl is - az európai comics-vonulatból néhány érdekesség. Hogy a harmadik nagy irányzatot, a mangát ne is említsem.

New Yorkban nincs hiány képregényboltokból. (Milyen szerencsés város!) Ezek a kultikus helyek tele vannak fanatikusokkal. Nem csak képregényeket vásárolhatunk, hanem a hozzájuk tartozó összes kis kütyüt, bábut, mindenfélét is veszik rendesen. Szakértő szemek pásztázzák a Marvel-sorokat. Az emberek a földön ülve, tátott szájjal olvassák aktuális szuperhősük aktuális történetét. Kánaán.

Mi az ukrán negyedben (Cooper Square környéke) voltunk az első képregényboltban, majd Union Square-hez közeledve, a 13. utca és a Broadway sarkán, a Forbidden Planetben.

Na szóval, így elsőre két képregénnyel próbálkozom meg. Az egyik a The League of Extraordinary Gentlemen. Maga a kiadvány gyönyörű. Nem csak külalakra, de a történet felvezetése is. Belga képregényeknél látni, hogy elkezdődik a történet, akár a filmekben, s az első csattanónál jön csak a felirat az epizód címével. Na ez is egy ilyen. Az első rész egyébként a 19. századi Angliában játszódik, ahol a titkosszolgálat felbérli különleges embereinket a Birodalom megmentéséhez. Tararaaamm..

Másik kiválasztottunk Tezuka Oszamu nagy műve, a Buddha első része. A fekete-fehér  400 oldalas mangaklasszikus mindenképpen jó olvasmányt ígér így első belelapozgatás után. Buddha életéről szól. Más vallás történetét nem is lehetne elmesélni mangában, mert abból tömegtüntetés meg zászlóégetés lenne. Na de ez a sztori kiváló arra, hogy keverje a mesék világát a spiritualizmussal és az emberi érzelmekkel. Meg kulturtörténet light.

A Union Square-en, a Barnes & Noble könyvesházban pedig megvettük az ultimate offline todo lista-szoftvert és blogmotort, egy Moleskine-t. Most már hemingwaykedhetünk a manhattani szavannákon...

New York persze organikusan fejlődő város volt mindig is, idővel pedig egy meglehetősen sokarcú város lett belőle. Maga Manhattan is valójában több város szerves egymásbaolvadásából nyerte mai arcát.

Manhattan sokszínűsége a leglátványosabban a Greenwich Village nevű városrésznél érhető tetten. A tipikus magasházas, ipari jellegű városrészben sétálunk, majd hirtelen egy angol kisvároska házai közt találjuk magunkat. Nem csak olyan érzése van az embernek, hogy egy másik városba lépett hirtelen, hanem mintha egy egész földrészt utazott volna - keletre.



Greenwich Village abban is különbözik New York eddig általam felfedezett részeitől, hogy zömében fehérek lakják. Ez elsősorban nyilván annak köszönhető, hogy méregdrágák az itteni ingatlanok. Szintén újdonság, hogy Village az eddigi egyetlen városrész, ahol az utcákban is fasorok vannak. New York többi részén maximum a városi parkokban (city parks) találkozni növényzettel. A felhőkarcolók és magasházak tövében egyáltalán nincs zöld.

Village külön fejlődött Manhattantől. Ez volt a Manhattan melletti falu. Később a művészek és bohémek tanyája lett, majd pedig az egekbe futottak az ingatlanárak, s mára az egyik legdrágább környék. Village arról is híres, hogy például itt játszódik a Jóbarátok, és itt él Carrie Bradshaw is. Lefotóztuk a házat, ahol Monicáék lanknak. Ez az, itt jobbra, a piros kávézóval a földszinten.

Tegnap, mikor itt jártunk, egy forgatási helyszínbe botlottunk. J. J. Abrams (Lost) most forgatja legújabb sorozatát, a 6 Degrees-t. (Lehet hogy az iwiwről fog szólni? lol)

Szóval a Village egy egészen más világ. A virtuális világban sorozatszereplők lakhelye, a való világban pedig egy sziget a világ legzizegőbb városának szívében. A tévégeneráció pedig már nem igazán választja el a kettőt. Monica Gellernek ugyanakkor nincs kapucsengője. Vuff.

Nem állítom, hogy nincs rossz érzése az embernek, mikor felfelé tart az Empire State Building liftjén a 86. emeletre. Mire kilépünk a kilátós részre egyszerre lenyűgöző a látvány és egyszerre félelmetes. Utóbbi nem is elsősorban a magasság miatt, hanem ugye a történelem.

Régebben, öt évvel ezelőtt mindenki a WTC-be szeretett volna feljutni, hiszen mégiscsak az volt a legmagasabb. Az ismert okok miatt megint az Empire-nek jár a szuperlatívusz, ugyanakkor kissé összerándul az ember gyomra, mikor Manhattan közelében repülőgépet lát az Empire tetejéről.

Íme Manhattan alsó egytizede:



Odafentről látszik csak, hogy mekkora városban is vagyunk. Már Manhattant is elég nehéz befogni, hát még ha Staten Islandet, Brooklynt, Queenst s a többi "kerületet" (valójában mindegyik egy-egy nagyváros) próbáljuk egyszerre elképzelni. Merthogy valójában ez lenne New York City.

Csak Manhattanben lakik annyi ember mint Budapesten. És Manhattan csak egy pici része New Yorknak. Az egész város a legszerényebb becslések szerint is több mint nyolcmillió ember otthona. Na de vissza az Empire-hoz.



Mint a hivatalos magyarázó infografikán is látható (fent), az amerikaiak nagy becsben tartják King Kongot. Márcsak azért is, mert ő tette világhíressé az Empire-t emlékezetes mászásával. Ja, és gyönyörő szépen látszik innen a Flatiron Building:

New Yorkban sehol nem lehet dohányozni, kivéve az utcát és a magánlakásokat. De ha lakást akarunk bérelni, 99 százalék esélyünk van hogy a feltételek közt ott fog állni, hogy "csak nemdohányzóknak".

A bárokban a levegő - egy magyar nézelődőnek - valószerűtlenül tiszta. A dohányosok kint állnak a bárok előtt, és ott élik társadalmi életüket. Egyes hotelek azonban már a bejárat előtt is tiltják a dohányzást. Nagy táblák hirdetik, hogy ez nemdohányzó övezet.



A cigaretta egyébként méregdrága (7 dollár egy malbi, vagyis 1500 HUF) és a választék is elég szegényes. Két jó hír van a dohányosoknak: az egyik, mint az az ábrán is látszik, hogy nincs nagy fekete betűkkel írva semmi a cigikre, a másik pedig - lásd a másik képet - hogy a vészlejárók minden normál méretű háznál fent vannak, és ez a dohányosok menedékhelye, ha már a lakásokban tilos a cigizés.

A masszív dohányellenes kampánynak láthatóan van eredménye: a fiatalok döntő többsége nem dohányzik, és ez jó hír a következő New York-i generációknak. Talán az elsőgenerációs hispán bevándorlók közt van több dohányos. Nyilván - akárcsak a mi esetünkben - az otthoni kultúrát hozzák az Új Világba.

Az összességében egyre kevesebb dohányost egyébként nem zaklatják. Hagyják, hadd dohányozzanak azon a talpalatnyi földön, ahol még lehet. Egy ideig.

A felhőkarcolók dzsungeléből egyszercsak feltűnő üres placc meglehetősen depresszáló látvány. Az ide érkező amerikaiakat (nem csak őket persze) láthatóan mélyen érinti még így öt év távlatából is, ami történt. Némán áll mindenki és mered a kerítésen túlra.



A másik dolog, ami Manhattanben 9/11-re emlékeztet, azok a tűzoltók. Autóikon ott vannak a terrortámadásban meghalt bajtársak nevei. Most hogy itt állunk, hihetetlen hogy hogyan pusztíthatta el bármi is a WTC - még New York-i szemmel is  - monumentális épületegyüttesét.



A helyén, vagyis a Ground Zerónál most egy emlékhely található. Például egy timeline-on lehet elolvasni, mi is történt azon a napon percről percre. Mindenki meredten áll és nem is olvas, inkább csak néz bele értetlenkedve az öt évvel ezelőtti múltba. Manhattannek érinthetetlennek kell lennie. Bármi is történik odakint, a világban.

Épp az Empire State Buildingtől sétáltunk visszafelé a Midtownba, mikor közvetítőkocsikba és kisebb csoport bámészkodó emberbe ütköztünk. Kint volt vagy egy tucat rendőrautó.



A járókelők nem nagyon tudták, mi történt. Aztán a bejárat környékén egy lány azt mondta, hogy "crimescene", és hogy valakit lelőttek. Később a hírekből tudtuk meg, hogy gyilkosság történt az épületben. A rablógyilkosok kétszer lőttek bele egy nőbe.

Az ilyen hírek persze nem adnak az embernek valami hatalmas biztonságérzetet ebben a városban, pedig állítólag még mindig ez a legbiztonságosabb amerikai város, és mi sem éreztük eddig erőszakosabbnak mint mondjuk Budapestet. (Nem is az, sőt.)



New Yorkot persze elsősorban a filmek és tévésorozatok teszik erőszakossá. Mármint hogy ott olyannak látjuk. Ja, meg vannak ezek a fegyveres cselekmények néha amikor meghalnak emberek.

Orosz Petinek innen a mahtattani Midtownból is üzenjük, hogy a Columbus és az Amsterdam sugárutak közt nincs Krispy Kreme. Viszont a Kilencedik utcában egy hamburgeresnél kiváló cheddar sajtos, dupla ropogós baconös, hagymás hamburgert ettünk olyan sültkrumplival, ami nem mirelit, s jól meg volt sütve. Íme a hely és a hamburger.



A hely maga így néz ki kívülről:



Nos, akkor megmutattuk az elsőt az egymilliárd New York-i kajáldából.

Az első benyomás, hogy New York akár Európában is lehetne. Ugyanakkor valahogy magasabb az ember szabadságérzete itt. Szabadabban öltözködnek, viselkednek a New York-iak, és tényleg minden pillanatban érezni a New York minute-et. Második megállapítás: a New York-iak éjjel nappal esznek. És ennek megfelelően egy hatalmas étteremdömping. New York egyik leglátványosabb éjszakai helyszíne, a Times Square. Először tegnap este jártunk itt. 

Manhattanben tényleg mindenki metrózik. Mi is így jutunk el a célállomásra.
 

Fogalmam sincs miért, de New Yorkról a kaja jut eszembe.

orosz: egyél krispy kreme-et a 70.-ben
me: az merre van?
orosz: a columbus avenue sarkán

És még két további ajánlat: értelmezni és lokalizálni a New York Times ezen cikkében foglalt helyeket, valamint belebotlani a Tom's Restaurantba, ami márcsak azért is kult, mert Suzanne Vega "Tom's Diner" című száma ezen étterem nélkül nem jöhetett volna létre. I'm sittin in the morning...

Ugyancsak megérne legalább egy Iceberg Wedge-et (buttermilk & cheddar dressing with bacon) az a hely, mely az utóbbi napokban a szövetségi szigor áldozatává vált. A Little Dishes nevű éttermet azért nevezték át a közelmúltban Little D Eatery-re, mert a "dishes" szövetségi védjegy alatt álló kifejezés. És ez így már önmagában is megérdemelne egy Suzanne Vega-dalt.

Azt nyilván senki nem gondolja komolyan hogy valami megingott szoci frakciótag vette fel majd keverte ki a "kiszivárogtatott" Gyurcsány-beszédet, majd keverte ki 7.1-es Dolby Surroundba s postázta el pendrive-okon a világ összes szerkesztőségébe. Ha mégis így volt, akkor Gyurcsány Ferencnek vannak a legjobb alertszoftverei, mert percek alatt ott termett a tévékamerák előtt, s lassan mondta, elkúrrrtuk, de legalább őszinték vagyunk, mint az inflációs görbe.
tovább »

A következő hetekre rendhagyó módon egy földrésszel arrébb tesszük székhelyünket. A postok így értelemszerűen nagyrészt New Yorkról fognak szólni. Ha minden optimálisan alakul, képeket és videókat is küldünk majd. Bizonyára észrevettétek már a jobb hasábban a Kiemelt témák között a "New York-i napló" linket. Ez alatt gyűlnek majd a postok.

Addig is, ha van kedvetek, segíthettek a kalandban: hol főzik a legjobb kávét Manhattanben, az East Village-en hol találunk jó hotdogárus, hol adnak a sajttorta mellé ingyen wifit, melyik Starbucksból nézik ki legkevésbé a dohányosokat, hol érezhetjük leginkább a bőrünkön a New York minute-et? De ha van kedvetek, irányíthattok is minket. Merre járjunk, mit csináljunk, hova ne menjünk. Szóval bármi...

Nem tudunk nem szuperlatíviszokban beszélni a Tringóról. Az elmúlt másfél évtizedben nem sikerült az alapjátékon felül értelmes Tetris-verziót előállítania senkinek. A Second Life-júzerek már ismerik, láttuk már mi is ott, de még sosem csábultunk el. Mindenesetre így elsőre igazi timekillernek bizonyult. Mobilra kéne az összes hülye akármi helyére.

Kíváncsiak lennénk, hány tudós tudna kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogy mi is látható pontosan ezen a műholdképen.

Egyébként a hollandiai Drontenben járunk, egy bizonyos Het Korhoen nevű utcácskában. A korhoen állítólag nyírfajdot jelent hollandul. Mégsem valószínű hogy beelesdézett madarakat látnánk a képen. Bár jobb ötletünk nincs.

Nehogy azt higgyük, hogy ez az egyetlen látványosság a környéken. Néhány kilométerre keletre ettől a tükröződő, színes valamitől ilyen színes akármiket is találunk. Utóbbi mintha arra engedne következtetni, hogy a műholdfelvétellel van a baj. Vagy...

Céltalan klikkelgetés közben találtunk rá George Sfarnas képregényblogjára. Képregény a hangfelismerővel blogoló srácról, Georgie-ról. Ööö... egoblog, hárommondatos történetekben. Néha kifejezetten filozofikus:

A Colbert-sztori tegnap folytatódott. Majdnem pontosan úgy, ahogy azt mi szerettük volna. Ugye Stephen Colbert nyerte a magyar hídszavazást (pontosabban Perl scriptek, de mindegy).

Nemrégiben azon bosszankodtunk, hogy ebből úgyse lesz semmi, a kormány elcsalja a szavazást (perlscripteznek ők is...), pedig mennyi országimázs ez, s mennyivel lazább lenne minden döntéshozó, ha megjátszaná...

Simonyi nagykövet úr tette tiszteletét a Colbert Report-ban, melynek nyomán picit kínos, de inkább országimázsos beszélgetés kerekedett Amerika elsőszámú komikusával. Ha jól gondolom, a kormány azt találta ki, mint annó a finnek az O'Brien-ügy idején, hogy meghívják a celebritást. A hidat viszont nem róla fogják elnevezni, úgyhogy azért jár  a magyar kormánynak a Colbert-beszólás,
what an asshole.

Régóta terveztük, hogy lesz valami rendszeres linkajánló ezen a blogon. Mi lenne ha vendégblogger (is) ajánlgatna? Orosz Petivel is beszélgettünk erről. És arra jutottunk, hogy mi sem természetesebb, mint hogy a heti 3 linkajánlót haikukkal díszítsük fel. (A 3-as szám misztikuma...) Szóval az ő linkajánlata erre a hétre:

http://i-seldom-do.livejournal.com/
Audrey képein
százlábú ül lolitán.
A fejem lüktet.

http://www.v-2.org/
Reneszánsz ember,
ex-katona: ez Adam.
Blogja gyönyörű.

http://presentationzen.blogs.com/
Garr blogját olvasd,
ha prezentálsz valaha.
Különben zagyválsz.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a hordozható médialejátszók piaca végérvényesen a dizájnnak rendelődik alá. Az iPod egyszerűen önmaga szépségében van elveszve. A már-már punk, csipeszt utánzó új Shuffle-re gondoljunk elsősorban.

Ha a Shuffle csak már-már, akkor a Microsoft Zune a punk médialejátszó. Elsőre nehéz eldönteni, hogy csúnyácska vagy épp nagyon szép, de a posztmodern kor, amiben élni kényszerülünk, megengedi számunkra, hogy másodlagosnak tartsuk ezt a kérdést. A lényeg, hogy érdekesnek néz ki így 2006 őszén. Még akkor is, ha az iPodtól kölcsönhazudott navigációs gomb elsőre egy hangszóró benyomását kelti. Egy mono hangszóróét.

Nos, sikerült meghegeszteni a kommenteszközt. Mostmár elvileg valós időben jelenik meg a beküldött komment a post alatt. A másik, hogy csak regisztrált kommentezők tudják beírni a blogjuk URL-jét, ami persze meg is jelenik a kommentfelületen. Itt és most szabad a tesztelés és a threadelés. Használjátok ki.

A Gizmodo hintje szerint a következő generációs iPod Nano csupán annyival tud majd többet, hogy az akku tovább fogja bírni. Hamarosan kiderül igaz-e vagy sem. (Most van az Apple Showtime, vagyis az Apple bejelentésdömpingje, itt lehet követni a történéseket.)

A viszonylag banálisnak tűnő változás amúgy nagyonis fontos lehet. Ha csak a Guardian minapi összeállítását vesszük, amiben az áll, hogy a kutatások szerint

Panellists cite that the batteries are not replaceable, so when they die the entire player must be replaced

Vagyis a felhasználók elkezdtek panaszkodni arra, hogy hamar merül az akkuval meghal az iPodjuk. Na persze ez csak egy probléma, a cikk szerint az iPodot veszélyeztetheti az is, hogy egyre kevésbé kúl. Már a nagypapának is van iPodja...

[update1] Végert ért a ShowTime: így néz ki az új Nano. Nem csak az akku lett jobb, de állítólag a kijelző is. Színes és akár 8G-t is tud.

A többi Apple-bejelentés:

• Fejlett 80G-s iPod
• Extrapici iPod Shuffle
• iTunes7 videókkal
• iTV, az Apple médiacentere

A múltkor felvetett problémánk sokkal fontosabb, mint azt elsőre gondoltuk. A halott linkek nem csak az egyszeri netező, linkelő életét keserítik meg, hanem például a tudósokét is.

Szép számmal készültek olyan tanulmányok, melyek azt firtatják, hogy szabad-e egyáltalán tudományos munkákban url-ekkel hivatkozni, hiszen ezzel azt kockáztatja a tudós, hogy néhány hónap vagy év múlva elévülnek (meghalnak) az adott webes hivatkozások. Nézzünk megoldások után...
tovább »

Majd elmondjuk, hogy áll a Colbert-sztori és a halott linkek feltámasztása, de most bérking van. A harmadik ügyünk, a Plútó megmentése jól halad.

Először is a kaliforniaiaknak még sokkal fontosabb a Plútó, mint nekünk. Mindjárt három okból is. Egyrészt ez az egyetlen BOLYGÓ, amit amerikai fedezett fel (Clyde Tombaugh). Másrészt e BOLYGÓ után nevezték el Kalifornia leghíresebb kutyusát.

Harmadrészt pedig könyvet, taneszközök millióit kellene visszavonni és újraírni, ami meglehetősen nagy teher a kaliforniai költségvetésnek.

Downgrading Pluto's status will cause psychological harm to some Californians who question their place in the universe and worry about the instability of universal constants;

A némi iróniától sem mentes politikai testületi határozat itt olvasható (pdf).

Amíg a kaliforniaiak picit ironikusan ugyan, de mégiscsak tiltakozóra fogták, W. Bruce Cameron a Rocky Mountain Newsnál hegyezte a ceruzáját. Lerántotta a leplet arról, hogy a csillagászok azért gyűltek össze Prágában az ominózus plútóleminősítő szeánszra, mert azt mondták nekik, hogy a prágai nők szexinek tartják a csillagászokat.

Ugyanakkor nem lehet nem látni, hogy a nörd asztronómusok valóban politikai döntést hoztak. Azt ők is elismerik, hogy a jelenlegi (agyonbonyolított) bolygódefiníció sem tökéletes, sőt, még azt sem meri mondani senki, hogy bármivel is jobb, mint a korábbiak, azért ők csak kiszavazták - titokban, hogy a közharag elkerülje őket - a Plútót.

Cameronnal tudunk egyetérteni. Holmi csillagászok nem tudják bepiszkítani a Plútó fényét. Mickey egér kutyája ugyanis örök: legyetek boldogok, én vagyok akkoris a legszerethetőbb Bolygó, bármilyen határozatot is toldoztok össze az úgynevezett tudomány oltárán.

I say, if they'll leave Pluto alone, we should go ahead and give the astronomers their beloved Xena. That way, we'll know that Mickey's dog is safe. And really, isn't that all that matters? 

Lezárult a hídszavazás, és persze hogy a második fordulót is Steven Colbert nyerte. A második helyre küzdötte fel magát Jon Stewart, a Daily Show hostja. Ennek ellenére a csaló kormány nem hajlandó Colbert-ről elnevezni a hidat.

Azt a kifogást bírták összehozni, hogy élő személyről márpedig nem lehet. Mint múltkor megírtuk, titkon reménykedtünk abban, hogy valami csoda folytán a kormány lesz olyan laza és jópofa, hogy Colbert-ről nevezi majd el az M0-s hidat.

Merthogy, nem mindegy miről vagy kiről nevezik el? Legalább lett volna valami érdekes is az egészben. A Kossuth utcák, Széchenyi terek és Jókai iskolák országában...

Colbertisztán nem akarunk lenni, maradunk így Magyarisztán. Le a kormánnyal!

Ez bizony egy tévéműsor címe lesz. Rövid kvízkérdésünk úgy szól, melyik adón fogják adni? Három, kettő, egy: tararaaam...

Igen, lássuk be ez az adó az elmúlt években saját piacképtelen ötleteit sem volt képes támogatni, egymást váltották a "műsorstruktúrák" vagy mik, és mindennek tetejébe jött most ez a műmagyar csicsadizájn. A díszes falitányér digitális órává nyomorítása.

A Világ Legunalmasabb Műsora nyilván valamiféle posztomodern önirónia akarna lenni. Csakhogy ezen az álönirónián nem röhögni fognak az emberek, hanem dühösek lesznek. Mint amikor Demszky dudált a dugóban ülve.

Ja akkor ehhez képzeljünk még hozzá egy talpraesett M. Kiss Csabát (tényleg, hogy került annyi tévékettős a királyihoz?), amint az "eredeti (egy NDK esztrádzenekar száma) feldolgozása" után megköszörüli a torkát, és rendőrségi híreket olvas. Halálra fogyott egy nézettségi adat valahol Budapesten.

A kiérkező rendőrök már nem tudtak segíteni a 16 éve kóros önmarcangolásban, depresszióban és ötlettelenségben szenvedő elkövető-áldozaton. Most pedig következzék a Kapcsoljon Át Másik Csatornára című műsorunk. Akik ezt követően is velünk maradnának, azok a Rontsa El Ön Is Az Egyes Gombot a Távirányítóján című saját gyártású filmünket tekinthetik meg. Jó éjszakát.

Ha már a szagmintákkal meg a dvd-mellékletekkel sem sikerül az emberekre sózni - például - a politikai napilapokat, akkor megint el kell majd gondolkodni azon, hogy vajon az emberek tömegei még mindig szeretnek-e ismert tegnapi híreket olvasni papírba csomagolva, napi dózisokban.

Ha lesz még befektető, aki ebben legalább önös okokból lát üzleti fantáziát, akkor az a most indult Good Magazine terjesztési modelljét fogja szeretni. A nemrégiben indult, külsőre tetszetős, tartalomra már kevésbé eredeti amerikai kiadvány ugyanis a következőképpen kíván 50 ezer előfizetőt szerezni magának egy év alatt:

Bár a magazinra rendesen elő kell fizetnünk, valójában nem a magazint, hanem valamelyik segélyszervezetet támogathatjuk befizetett összegünk 100 százalékával. A szájton egy subcribe-o-meter is található, mely mutatja, hgy épp hol tart az önzetlen kampány.

Az emberek szeretnek adakozni, és ha 50 ezren összejönnek és előfizetnek a magazinra, egy év alatt egymillió dollárt nyomathatnak a segélyszervezeteknek. Világmegváltásos előfizetői kampány - így hívják az utolsó esélyt.

Amikor arról olvasunk, hogy a világon jelenleg 2,5 milliárd mobilkapcsolat létezik, nem tartjuk meglepőnek hogy a mobilforradalom motorja Kína, India, Oroszország és az USA. Azt viszont már sokkal furcsábbnak tarthatjuk, hogy hogyan kerül az élbolyba Ukrajna vagy Nigéria. Hát úgy, hogy mindkettő 130 millió fölötti lakossággal rendelkezik, ráadásul "fejlődő", a mobil pedig egy egyszerű manifesztuma a "fejlettségnek". Vagy legalábbis ennek a vágyálomnak.

Ennek kapcsán szerettünk volna végére járni azon tudáshiányunknak, hogy melyik a világ legsűrűbben lakott országa. Hongkong? Banglades? - ilyeneket gondoltunk korábban. Legnagyobb megdöbbenésünkre azonban egy európai országról van szó.

A magas népsűrűség tehát nem feltétlenül a harmadik világ bélyege, tudtuk meg a mobilstatisztika nyomán elindulva.

A linknek is van életkora. Életemben először futottam bele olyan alertdobozba hogyaszongya:

The download limit has been reached for this file.

Kis kiegészítés: a fájlt ingyen lehetett letölteni, és nem pedig fizetősen streamelni vagy mittomén. Tehát nem nagyon érzem mögötte az üzleti koncepciót. Miért engedjük a fájlt x embernek letölteni? Hogy aztán a többieket meg ilyen üzenetekkel frusztráljuk?

Ennek kapcsán pedig eszembe jutott az az egyre rendszeresebb tapasztalatom, hogy évekkel ezelőtti postokban vagy cikkben található linkek halottak. Nem mutatnak már oda, ahova kell, mert a céloldal időközben átalakult vagy megszűnt vagy pályát módosított a fenntartója.

Ez pedig azt jelenti, hogy téves az a blogolási gyakorlat, mikor a gondolatmenet egyes pontjain linkekkel magyarázunk el valamit. Lehet hogy a link néhány év múlva elévül, és akkor értelmetlenné, élvezhetetlené válik egy olyan mondat, hogy például: "...amint azt itt is láthatjuk..." 

A web bár olyan mintha egy végtelen tárhely lenne, valójában egy, a saját múltját folyamatosan felszámoló információtömeg. Az internet így: az örök jelen, plusz egy kis közelmúlt. And that's the word.

A betegen fekvésben az a jó, hogy az ember végre csak és kizárólag fontos dolgokkal töltheti a napot. Persze két orrfújás és három varázspirula beszippantását követően kell is az olcsó szórakozás. Folytatjuk a Colbert-threadet. A YouTube-on (und torrenteken) számtalan Colbert Report- és Daily Show-adás van fenn, amikkel elég sokáig el lehet lenni. Aztán ott van a sorozataddiktéknál meghivatkozott Lost paródia, ami két Happy Tree Friends-epizód között kiváló adalékanyag. És mindennek tetejébe az irigykedés a RKAL-ra, amiért kint voltak Bécsben élőben megnézni Karen O kuncogós vonaglását. Bosszúból a Turn Into-t hallgatom míg Nutty öli a többieket.

Egyszerre lélegeztek fel a macfórumozók/bloggerek, mikor kiderült, hogy a Microsoft Zune-projektje nem más, mint egy közepes méretű parasztvakítás. A forradalminak kikiáltott médialejátszó valójában nem más, mint a Toshiba GigaBeat.

A Microsoft valószínűleg beleteszi a saját szoftverét, és hatalmas kampánnyal próbálja majd elhitetni a fogyasztókkal, hogy a világ megváltásának jött el az ideje.

Az ügy annál érdekesebb, mert a Toshiba GigaBeat kifejezetten bukásnak számított, s úgy látszik most egy ügyes marketinghúzással megpróbálnak mégis sikerterméket varázsolni belőle. A GigaBeat egyébként 299 dollár, és a Zune-t is ennyire lőtték be, amiből az következik, hogy a kettő médialejátszó tényleg egy és ugyanaz. Fogalmunk sincs, hogy hogyan lehet ugyanannyi pénzért wifit és voipot is beletenni. Merthogy ezzel hitegetik a népet. Lelkük rajta.

Az egész gagyi részét erősíti, hogy a Microsoft egyszerűen nem hajlandó megvenni a zune.com-ot, amit még 1998-ban jegyzett be egy akárki. Pedig a Zune hájpolása már javában tart. Na ez valóban lufifújás.

A Slate alapos és a témához mérten laza cikket közöl arról, hogy az orális szex miért egyre és egyre népszerűbb a fiatalok körében. A racionálisnak tűnő válaszok valahogy úgy hangzanak, hogy mert a fiatalok fejébe verik, hogy AIDS meg HIV, valamint mert továbbra sem szeretnek óvszert használni, és a nemi betegségek elsősorban a behatolásos verzióban jelentenek veszélyt. Vagyis a fiatalok egyre tudatosabbak.

A cikk hivatkozik ugyanakkor egy kutatásra, mely szerint az amerikai fiatalok körében azért egyre népszerűbb az orális szex, mert több amerikai államban is köteles a kórház értesíteni a szülőket, ha a lány abortuszra jelentkezik. A cikk szerzője szerint pedig ez elsősorban azért érdekes, mert kiderül: a fiatalok azt gondolják, hogy a nemkívánt terhesség legrosszabb következménye, ha arról tudomást szereznek a szüleik.

Ha jól tudjuk, Magyarországon is kell valamelyik szülő beleegyezése ahhoz, hogy egy fiatalkorún abortuszt hajtsanak végre. Vagyis lehet párhuzam...

Azért van abban valami ultrapikáns, ahogy a magyar kormányok orba-szájba nyomatják a milliókat országimázsra. Volt már itt szépségkirálynőbe csomagolt repülőgép, a mi egészalakos Tonynk, meg ősmagyar wellness. Úgy hirdetjük magunkat, hogy "Talent for Entertaining", valamint "Hungary Smiles". Bár mostanában talán találóbb lenne a "Smile at Hungary"...

Van nekünk ez a hídnévszavazás, amire felfigyelt az egyik legjobb ma élő amerikai komikus. Steve Colbert egy hete csinál viccet az egész híd-dologból azzal, hogy szavazásra buzdítja nézőit. Ma már több mint 17 millió szavazata van, míg a második Zrínyinek mindössze kétmillió.

Colbert nem hagyja ki, legutóbb azon élcelődött, hogy Magyarországon csak 10 millióan laknak, úgyhogy részéről a szavazást megnyertnek tekinti (videó).

Ha már így hozta a sors, legyen olyan laza a kormány, hogy nem fúrja meg Colbert teljesen egyértelmű győzelmét, és róla nevezi el végül azt a szerencsétlen hidat. Ha Finnországnak nem derogált Conlandiává válni, akkor belőlünk is lesz majd Colbertisztán. Szavazz Colbertre!

Megdöbbentően kevés blog foglalkozik a tegnapi Golden Blog-díjátadóval.

Még ha nem is volt teltház, azért nyilván elsősorban bloggerek voltak azok, akik az asztalok körül nézelődtek. Az egész olyan volt, mint tavaly: klikkekbe verődött emberek beszélgettek míg el nem fogyott az utosó pohár ingyen sör. (Eddig jó.) Néhányan fotózgattak, nyilván a győzteseknek jobban ízlett a koktél, egy-két összekacsintás és kérdő tekintet: hát te is...?

Nem jött be a tavalyi kismamás, maffiózós, szteroidőrült aerobikcsajos, kiugrott politikusos jóslatunk, na.

A fotóbloggerek nem nagyon kattintgattak, közben teltek a percek a nyár utolsó napjából. Lehettünk volna egy akármelyik másik nyári napon valami romkertben. Elrepült egy korsó, összetört. Jövőre nem lesz Golden Blog. Na nem ezért, hanem azért.

Az ilyen költözéseknél mindig a kulcsok vesznek el legelőször. Tehát az új címünk négy karakterrel kevesebb: hirbehozo.blog.hu, a feed pedig ezentúl így néz ki: http://hirbehozo.blog.hu/rss2. Aztán mi van még?

Ja igen, kommentezéshez van egy kis ajaxos buhera. A kommenteket sajna nem tudtuk átmenteni (ettől persze még felvihetitek utólag, ha emlékeztek még...), viszont a postokat hiánytalanul berántottuk. Csak most a "kategóriák" címkéknek látszanak. Az oldaldobozok nagyjából a régiek. Továbbra is lehet ajánlgatni oda mindenféléket. A dizájnért nagyon sok köszönet Fittipaldi Kornélnak és Istennek.

Ja igen, és mindenki használjon ClearType-ot. Úgy szebb és olvashatóbb!
tovább »

Utoljára Conan O'Brianről akkor írtunk, mikor a finn kormányfős korszaka volt. Most pedig az amúgy mérhetetlenül slapmpos Emmy-díjátadót kellett megmentenie. Elképzelem ahogy a Prima Primissima díjátadóra mondjuk Bajor Imre próbálkozik meg hasonló filmetűdöt összerittyenteni. Na mindegy. Nem lehet minden országból Conlandia.


 

A hír, hogy fehérgalléros csillagászok úgy döntöttek, a Plútó nem bolygó többé, sok emberben - így például bennünk is - mérhetetlen keserűséget okozott.

A Naprendszer és bolygói sokkal fontosabb kulturális igazodási pontok a Föld lakói számára, minthogy néhány asztronómus csak úgy sutba dobja egyik tagját. Aki ráadásul a legkisebb, s így bizonyos szempontból az egyik legszerethetőbb, s a legtávolabbi, s így bizonyos szempontból a legizgalmasabb is.

Igen, bizony, a tudományos érvelések, axiómák felvétele és kisöprése, a levezetések logikai láncolata és a kategorizálás könyörtelen megfeleltetési rendszerei együttvéve sem olyan erősek, mint vonzódásunk egy megszokott, kedves képhez: A Kilenc Bolygó képéhez.

Arról nem beszélve, hogy minden amerikai diák a "My Very Excellent Mother Just Sent Us Nine Pizzas" mondattal tanulta meg eddig a Naprendszer bolygóinak Naptól viszonyított sorrendjét. A "Pizzas"-t ugye most le kellene vágni a mondat végéről. Vagy esetleg új mondatot kreálni.

Kottke egyből versenyt is hirdetett. Ugye maradt 8 bolygónk és van 3 jelölt. A győztes: "My! Very educated morons just screwed up numerous planetariums." Mélységesen egyetértünk. Tanulja csak meg Amerika fiatalja ezen a mondaton, hogy mit tettek a prágai csillagászok.

Amúgy a neten percek alatt váltak népszerűvé a "Pluto is a planet" feliratú pólók, mozgalmak alakultak a megbántott Plútó megmentésére. Venetia Phair pedig elvesztette gyermekét. Dráma.

A kjútgeneráció kiköveteli a magáét. Amikor a Nabaztag, vagyis a wifi nyuszi meghódította Nyugat-Európát már sejthető volt, hogy a plüssállatka-ipar új lendületet kaphat. A bedrótozott figurák megszemélyesítik emailjeinket, szöveges dokumentumainkat, felmondják az aktuális időjárást, és csetelhetünk velük, pontosabban a mögöttük rejtőző ismerősünkkel.

Nabaztag magyarországi sikerének gátja, hogy jelenleg 30 ezer forintba kerül, ami az árérzékenyeknél kiüti a biztosítékot. De persze a lejtőn/emelkedőn nincs megállás. Itt az E-Puppy, mely sokkal barátságosabb áron kínálja részben ugyanazt mint a francia wifi nyuszi. Igaz nem wifin, hanem usb-n csatlakozik a gépre, hálózatra, de azért emailt felolvasni és hangjegyzetet tárolni ő is tud.

Nyilván napokon belül jönnek a következő állatkák, melyek már nem csak szöveget tudnak felolvasni, de esetleg a fülükbe suttogott szöveget is blogbejegyzéssé alakítják, ják, ják, ják...

Aki angol nyelvű blogokat nézeget, hamar összetalálkozik a csilivili, ugráló szmájlis hirdetéssel. Annyi embert idegesít, hogy csoda hogy eddig nem lett belőle mém. Na de a Google Blogoscoped most ellentámadásba lendült és leggyártott egy képet, amire kattintva megölhetünk a gonosz ugribugri nagyszemű szmájlik közül legalább egyet.

A halálos viharért legelsősorban a szerencsétlen tűzoltók és a meteorológusok a felelősek - itt tartunk. A magyar média pedig egy emberként harsogja, hogy miért nem okoztak inkább tömegpánikot és fújták le öt perccel a vihar előtt az eseményt, mert "úgy legalább néhány gyerekest ki lehetett volna menteni."

Aztán még a miniszterelnök is főbűnös. Navracsicsnak csak a srebrenicai mészárlás jutott erről eszébe. Szerinte a - második világháború óta történt legnagyobb - tömeggyilkosságot parancs híján kényszerűen végignéző ENSZ-katonák, akik mellesleg hollandok párhuzamba állíthatók azokkal, akik aljas módon nem gátolták meg, hogy vihar csapjon le emberek tömegeire.

Avagy egyrészt a srebrenicai vérengzésért - legalább közvetve - valóban felelősek a holland ENSZ-katonák, másrészt - a párhuzam okán - nyilván valahogy Gyurcsány Ferenc az - ha passzívan is -, aki eltűri a tömeggyilkossághoz mérhető viharpusztításokat, és még felelősségrevonás sincs. Nyilván persze nem úgy, meg szó szerint ő ilyet soha mondana ki, na de azért csak a hülye nem látja, hogy. Vegyük észre: a hasonlatban a vihar egyenlő a szerb katonákkal. És a fák a szerb katonák fegyvereivel. Gyönyörű dolgokra képes a politikusi agy.

(Hogy mit mondott erre a műsorvezető Jakupcsek Gabi? Persze hogy semmit. Pislogott izgatottan a "halál", "gyilkosság" és "felelősök" szavak hallatán.)

Nagy viharok mindig vannak. Olyan szerencsétlenség, hogy ennek következtében valakire rádől egy fa, viszont ritkábban. Nem baj, a tűzoltók és a meteorológusok gonosz emberek, akiket felelőssé kell tenni. A Gyurcsány meg nyilván koktéllal a kezében röhögött a villája erkélyén azon, hogy pánikolnak az emberek odalent a viharban. A vihart egyébként is tiltsa be a kormány rendeletileg. Ja, és a halált is. Ha nem teszi, hazaáruló. De legalábbis háborús főbűnös. Akárcsak a szerencsétlen ENSZ-katonák.

Csak szeptember végén jelenik meg Coelho új könyve, a Portobellói boszorkány, a könyv egynegyedét már korábban ingyenesen elérhetővé teszik online. A magyar Coelho-rajongók jelentős részének rossz hír, hogy a mű egyelőre csak eredeti nyelven (portugálul) lesz elérhető a neten.

A lényeg persze nem is ez, hanem hogy újabb példáját láthatjuk annak, hogy még a könyvkiadásban is lehet okosan használni a webet. Merthogy ma már - például a Potter-könyvek esetében - sok rajongó egyszerűen a webről vadássza le az aktuális új megjelenést, s nem várja meg, míg a magyar kiadás - jó fél éves csúszással - megjelenik a könyvesboltban.

Bizony, a külföldi sztárszerzők könyvei gyakran túl későn jelennek meg idehaza. Nem azért, mintha a könyvfordítás és -kiadás lassabb lett volna az elmúlt években, hanem a világ lett gyorsabb. Az iTunes és az Amazon világában pedig az jár jól, aki az internetet inkább felhasználja könyve népszerűsítéséhez, ahelyett hogy megpróbálna úgy csinálni, mintha a rajongók milliói nem tudnák beszerezni kedvenc szerzőik műveit a weben.

Az már biztos, hogy halálos áldozatai is vannak a viharnak, ami a tűzijáték alatt söpört végig Budapesten. Bár a magyar média magát felülmúló módon nem volt a helyzet magaslatán. Amit innen a távolból lehet tudni, hogy tényleg káosz volt a rakpartokon és a vihar nagyobb volt, mint arra egy napfényes nap után számítani lehetett.

Lévén mi jelenleg nem tartózkodunk Budapesten, kénytelenek voltunk a tévék híradásaira hagyatkozni. A szomorú mérleg pedig, hogy a HírTV, aminek elvileg ez lenne az elsőszámú küldetése - naív ügyfél -, képtelen volt lekövetni az eseményeket.

Beolvasták az MTI-híreket, majd hosszabb snittek következtek: délelőtti konzervanyagokat bírtak adni, miközben az ünnepség helyszínein több tucat mentő és tűzoltó próbálta kezelni valahogy a káosz utáni helyzetet. Aki tehát a tévéből kívánt tájékozódni az eseményekről, koppant.

Aztán órákkal később leadtak egy vágatlan felvételt, amiből csak az derült ki, hogy a riporter és az operatőr tendenciózus kérdésekkel próbálja fokozni a "drámaiságot". Azt az Audit vedd föl Géza, az hatásos lesz - barátkozik a médiahisztériával egy interjúalany.

Az biztos, hogy aki volt már kint huszadikán, tudja, hogy az emberek egymás sarkán taposnak, hogy extradrága sörrel a kezükben láthassák ahogy éjszaka pillanatokra fényes és színes az ég. Mindez normál esetben szélcsendben és kellemes nyári klímában történik. Zavart és értelmezhetetlen képsoraival és szövegeivel azonban ma este a média nem tudta megmutatni, hogy mi történt ma este.

Jah, egyébként nem ártana a sokat utált meteorológusokat némileg komolyabban venni, főleg, ha az ember szabadtéri tömegnyomorhappeningre megy. Ebben persze nincs benne annak lehetősége, hogy meg is halhatunk. Ez a szomorú kimenet azonban nem menti a magyar médiát, mely a nemzeti ünnepen egy emberként szart a történések bemutatására. Tisztelet a talán nem is létező kivételeknek.  

Kezdenek begyengülni a nigériaiak, avagy: törnek fel az angolaiak. A levél "can i invest with you" tárgysorral érkezett...

"Sir,

Please I am Biatazi Amgazema the wife of a late Military General an erstwhile
top-ranking member of a frontline liberation movement in Angola,whose
organization had engaged the Angola government in a protracted civil
war since 1975.

I am therefore contacting you to assist me in channeling $6.9 Million
U.S Dollars belonging to my late husband into a productive investment
ventures instead of war. I looks to make this investment discreetly
under discretionary asset management arrangement.

I have contacted you on the consideration that you can assist me and
work out the possibility of placing this fund with you for management
either in your existing establishment or other venture to be undertaken
at your discretion under terms to be agreed upon. I therefore prefers
that this investment be made in your country.

I shall be expecting your response in order to furnish you with details of
the funds. All replies in response of this mail shall be directed to my
private email address..."

Állítólag volt valami feszkó a Blogteren a parás videóklippezéssel kapcsolatban. Félmondatokat halllottam csak, úgyhogy meg sem próbálok felvázolni egy fél összeesküvéselméletet. Jut eszembe, Eszpee-ék mobiltelefonnal nyomták a Szigetről. Rövid, életképszerű, programajánlós üzemmódban. Ami még épp kellemes a Szigetről hazaérve, mikor az ember kizárólag tizedmásodpercekig képes meredi fényes, monitornak látszó tárgyakra. (A Kispadon sajna nincsenek címkék, úgyhogy kénytelen vagyok egy ilyennel hivatkozni a felemlegetett kisvideókra.)

A parás is megfelelt a célnak. Szerintem nem ciki. Aztán volt még az Indexnek is videós izéje a Szigetről. A háromból kábé kiderül egyébként, hogy az idei Szigeten is már csak a leglehetetlenebb, legértelmezhetetlenebb eseménymorzsákért érdemes kamerát/fényképezőgépet/mobilt ragadni. Szóval jöjjön már az a magyar videóblog-kultúra (a Szigeten kívül is). Én biztos hajlandó lennék a Rocketboom mellé felvenni egy-két vlog feedet.

Sajna geriatric1927 idén még nem vélogolt a Szigetről, de állítólag van rá esély, hogy jövőre leszerződteti a Táncdalfesztivál Sátor Marketing Unit.

1996. "Az összlétszám meghaladja az ideális kétszázezer főt."
1997. "Az óbudai lakosok esti nyugalmát zavaró hangos zene miatt Tarlós István polgármester cselekedni kényszerül."
1998. "A cudar fiatalok felborítanak valakit a vécével együtt."
1999. "Állítólag valaki banánhéjból, filctollal karszalagot hamisított magának."

Kattintgatok az Indexen, a Sziget-történelemben. Haladunk vissza az időben, mikor még jó volt a Sziget. Mikor még nem szorult ki mindenki, aki ott akart lenni, s mikor még nem az zökkentett ki egy koncert mámorából, hogy jólszituált menedzserek frissen vásárolt enerdzsi farmerben és kúl vagyok-pólóban fotózzák a félmilliós mobiltelefonjaikkal a felső-középosztályból egy percre kiszakadó, földön hempergő pszeudopánkokat. Részemről a Sziget-történelemnek három szakasza van. A 94-95-ös évek, majd később, a nagy szerelemmel átitatott 96-98-as időszak, és a napijegyezéses korszak nyitánya: valamikor a 2000-es évek elején.

Persze, nincs mit azon sírni, hogy tizenizé év alatt én is, meg a körülöttem lévők is változtak eleget, akárcsak a Sziget. Meg nyilván minden emlékkép valójában önbecsapás. Az idealizált múlt, amikor még nem a francia és német középosztály csemetéi vélt konzumerigényeinek kielégítéséről szólt (900 forintos "dán hotdog" és a bándzsidzsámping generáció), amikor még nem voltak sátrak a kisszínpadok felett, amikor bazmeg egyszerűen jó volt ott lenni. Kurvára olyan volt, mintha jó lenne. Ja, és persze akkor nyilván az volt az alap, hogy ez így lesz majd minden évben. Hogy a történelem lezárult, nincs változás, nincs torzulás. Jövőre ugyanitt, ugyanezzel a sátorral, ugyenezzel a szerelemmel.

A jelzett 1996-98-as időszakban éreztem a legrövidebbnek a Sziget egy hetét. Valahogy folyamatos menetelésben voltunk. Mindig történt valami, és hétvége magasságában már tudat alatt mindenki visszaszámolt. Már csak 54 óra... már csak tizenkettő... Emlékezzünk csak. Mobiltelefon nem volt. Még a találkahelyek éveiben jártunk, mikor egy sör valahogy mindenkivel lecsúszott, és fél-egy óra várakozás bármikor belefért.

Hogy jutottunk el odáig, hogy szinte minden kikopott a Szigetből, amiért szerethető volt? Főként mintha a közönség cserélődött volna. Nem tudom, biztos annyira nem volt érdekes senkinek ez az egész. Beletörődtünk abba, hogy az "élet megy tovább" és kurvára nem rajtunk múlik, hogy mi lesz jövőre és azután. Ja, lehet hogy nem is rólunk szólt, csak jó volt elhinni egy-két évig.

Tegnap idén már másodjára voltam a Szigeten: tökéletesen ufónak éreztem magam. Mintha a tavalyi kihagyott év óta vezényszóra cserélődött volna ki a közönség. Nem az ismerős arcokat hiányolom, hanem a többieket, akiket sosem ismertem, de valahogy mindig mintha ott lettek volna a főutakon, a színpadoknál, a padoknál, a füvön, a parton, a bódé oldalánál ücsörögve. Olyanok voltak mint én vagy azok, akiket ismerek. Nem leszek ennél is patetikusabb, mindenesetre rossz volt tegnap ugyanott lenni.

Kibaszottul nehéz volt egy pillanatra felfogni, hogy azok az évek végérvényesen és kibaszottul sunyin véget értek. Van még egy-két fotó valahol. Majd előkeresem, hogy biccenthessek, mint egy reklámfilmben a hülye köcsög: azok voltak ám... Nyálas, undorító és álságos dolog az emlékezés... Mi az evolúciós hozadéka? Persze hogy semmi. Csak azért vagyunk képesek emlékezni, hogy sose érezzük otthon magunkat ebben a kibaszott világban. Hogy mindennel, ami épp most van, csak a baj legyen.
Hallgass.

(fotók: index)

Halikarnasszosz, vagy ahogyan ma hívják, Bodrum mindössze két órányi repülőútra van Budapesttől. Ez a két óra jellemzően arra elegendő, hogy a büfékocsival végigsétáljon kétszer a légi kisasszony, és az utazási időhöz mért szendvicsekkel és kávékkal oldja az először repülők és a reménytelenül Földre vágyó utasokban bújkáló feszültséget.

Az ablakból látszik, mikor elhagyjuk a Balkán-félszigetet, s a görög szigetvilág felett egy még távolabbi hely felé suhanunk. A kis-ázsiai partoknál a repülő egy félkört ír le, hogy ráfordulhasson a leszállópályára.

A kabinajtón túl már vár a fülledt nyári estékkel kecsegtető Törökország. A kis-ázsiai partvidék akár a görög szigetvilág is lehetne: kopár hegyek és dombok, olajfaligetek, fehérre meszelt kockaházak, mélykék és türkiz partszakaszok, fehér árbócos vitorlások, kristálytiszta égbolt, tülkölő autók.

Már az első napokban is feltűnő, hogy a törökök valójában barátságosabb emberek, mint sok európai nép. Semmi erőszakosság, semmi rosszhiszeműség, turistalenyúlási akciók. Minden korrekten, precízen és barátságosan történik.

Még a közeli bazárban is, ahol a piacozók kínálják portékáikat. Főként az indiai kamionokról "leesett" ruháknak van keletje, de találkozunk hagyományos török specialitásokkal: arany- és bőrkerreskedőkkel, finom kendőket áruló családdal, teával csábító szőnyegárussal.

Törökország olcsó. S mivel nemzeti valutájukat az euróhoz igazítják, akár a közös pénznemmel is fizethetünk: bazárban, étteremben, kisboltban, de még a dolmuson is. Törökország ezen fele megérezte, hogy hogyan lehet jól csinálni a turizmust. Ha jól érzik magukat az idelátogatók, talán visszatérnek. Bár egyre jobban szivárog be az európai abnormalitás: banánozás a bícsen, import sör, neonszínű meztelen nős strandtörülközők, kétnapos Bild, "eredeti" ókori nyaklánc made in the EU.  

Az égei-tengeri partvidék egykor Görögországhoz tartozott. A törökök sokáig nem törődtek a rájuk maradt rengeteg ókori "kővel". Csak a turizmus fellendülése hozta a műemlékvédelmet. Ma már nagy becsben tartják az epheszoszi romokat vagy Milétoszt is. Bár ezeken a helyeken rendre hömpölygő turistaáradatokkal találkozhatunk, az égei Törökország-élményhez mindenképpen hozzátartozik Szűz Mária és Szent János földje. 

A kisvárosban a képeslapokat áruló bácsihoz fordulok. Érdeklődöm, hogy felnézhetünk-e a mecsetbe. Végigmér, egyértelmű, hogy turista vagyok, ám meglepetésemre mégicsak int, hogy mehetünk. Csendben kapaszkodunk a lépcsőkön felfelé.

A törökök egyetlen turistáktól jobbára elzárt életébe csöppenünk. Az imahely előtti kazettás szekrényben sorakoznak a lábbelik. Bent némán és mozdulatlanul imádkozik néhány férfi. Az egész annyira intim és távoli, hogy egy pillanat alatt kényelmetlenül érezzük magunkat. A lejáraton szinte lábujjhegyen ereszkedünk vissza a bazársorba.

A negyven fokos nappalokat forró éjszakák váltják. A müezzin hívó adhanjai minden este végigáramlanak a lakóházak felett. Raki és saláták kerülnek az asztalra, a török férfiak távliznak, a tévében a Galatasaray-Besiktas nevű népünnepély. A hűsítő sós tengerillat keveredik a méregerős török tea és kávé illatával. Francia, német, orosz, angol szófoszlányok kavarognak az asztaloknál. Másfél hét semmittevés Európa mögött.

A következő héten elvileg lezárul a HH redizájn. Nyögvenyelős, nyúlos, hosszú túrán vagyunk túl. És mégis: alapvetően nem sok minden fog változni. A színek részben, kicsit a postok, feedek, kommentek megjelenítése.

A betűk maradnak relatíve kicsik, de ezentúl tahomásodnak. A "merész újítás" helyett maradtunk a "régi újraértelmezése" mellett. Az ötletek persze továbbra is jöhetnek. Nincs kőbe vésve továbbra sem semmi.

Szóval néhány nap, utolsó simítások, átállás és hajrá.

2025-ben 7,5-8,3 milliárd körül lesz a Föld lakossága. A Columbia Egyetem készített is egy előrejelzést erre az évre. Többek közt azt vizsgálták, hogy mely területeken fog csökkenni, s mely területeken nőni a népesség.

Persze ezek csak valószínűségek, de azért nyilván jól írják le a tendenciákat. Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy  - a világtendenciával éppen ellentétesen - 2025-re Kelet-Európában fog leglátványosabban csökkenni a népesség a Földön. (Kivéve persze mondjuk Budapestet és vonzáskörzetét vagy Boszniát.)

A kelet-európai régión belül éppen Magyarország az egyik legkékebb a térképen, vagyis itt lehet számítani a világon az egyik legdrasztikusabb népességcsökkenésre. (via Metafilter)

Hét végén egyik kolléga kezdett el ügyködni a Google Desktoppal. Mondtam neki az élettapasztalatot: minden widgetes cucc egy napig érdekes, aztán az ember megfeletkezik róla, és mindent szépen-lassan el kezd kikukázni. Értelmetlen digitális óra, napi Korán-idézetek, rendszermonitorok, időjárásizék.

Na azért ma tettem még egy kísérletet. Merthogy első próbálkozásom óta történt egy s más. Például újabb Google szolgáltatásokat kezdtem el rendszeresen használni. És csoda, úgy tűnik, mégiscsak hasznos lesz a Desktop. Márcsak azért is, mert azóta eggyel nagyobb monitorom van, ami egyben a "hol fog ez elférni a deszktopomon" dilemmát is feloldja.

Eddig hasznosnak tűnő Desktop.gadgetek: Google Talk, To Do, Scratch Pad, Gmail, GCalendar, Translate, na és persze a deszktop kereső. Mit hagytam ki?