friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




Freakshow: a hírmédia csúcsra jár

2006.11.06. 00:20 hírbehozó

Mindjárt az Idependent kezdte a hét végét egy bréking vészharangkongatással: kritikusan kevés a sperma Angliában. Jó, mondjuk a britek szerint Bush veszélyesebb mint az észak-koreai kedves vezér. A két hír pedig lazán összefügg...het. Majd a Sun holnap megírja, így van-e.

Ahhoz viszont jó lenne korán kelni. Márcsak azért is mert a hétfő kultúránkban már munkanapnak számít. Tanulgatunk is felébredni 6:30-kor. De ha nem megy elsőre, akkor sem árt nyugiban maradni: lehet, hogy 20 százalékkal több időnk lesz próbálkozni az életben. Ha már az a lelki nyugalom nem adatott meg, hogy mi legyünk a világ két legmagasabb embere közül az egyik. Ja, mindennek tetejébe előkerült Borat kuzinja, s ez megfordította az előző hírek előjelét. És a világot sarkából...

Az információs szupersztrádán mindig az értelmetlen dead endek a legcsábítóbbak.

1 komment Címkék: a legolvasottabbak freakshow

Zuned up, Zune you, Suck my Zune...

2006.11.05. 07:15 hírbehozó

Már hallom előre, hogy idehaza "zúúnee" lesz az utcai szlengben a Microsoft új hordozható lejátszója, a Zune. Ugye nemrégiben volt téma az amerikai sajtóban, hogy a "Zune" amerikai kiejtése nagyon közel áll a héber "bassza meg" kifejezéshez, amit állítólag (bár vitatott) "zi-jun"-nak kell ejteni héberül.

Ugyancsak hasonló hangzású a holland "zoen" szó , mely csókot, puszit jelent.  És ha francia-kanadai az anyanyelvünk, akkor könnyen érthetjük "Zoune"-nek is, ami állítólag péniszt jelent a quebeci szlengben. Egyelőre komolyabb nyelvészi kommentárt még nem olvastam egyik eset kapcsán sem.

Tiszta Buick LaCrosse utánérzés...

1 komment Címkék: csak tanulékonyaknak zune

1956 és a kínai befolyás

2006.11.04. 09:21 hírbehozó

Másfél évvel ezelőtt írtunk egy postot ebben a témában. Most rendhagyóan ezt idézzük fel.

A kínai delegáció éppen a tárgyalások alatt kapott egy telefonhívást Maotól, aki állítólag annak a véleményének adott hangot, hogy ideje lenne a Szovjetuniónak kivonulnia Magyarországról. folytatás...

komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Hey, avagy a sorozatok lélektana

2006.11.03. 22:41 hírbehozó

Mischa Barton (a.k.a. Marissa Cooper), a Narancsvidékből mutatja most be nekünk, hogy milyen egy sorozatban nagyon sokat mondani ugyanazt. A link alatt klikk a videóra.

1 komment Címkék: sorozat a legolvasottabbak

Windows revival (2. rész)

2006.11.03. 20:28 hírbehozó

Folytatjuk utazásunkat a felemelő hőskorszakba. A YouTube van segítségünkre. Előbb egy korai reklám egy kis redmondi cégtől. Majd a Windows 3.1 tesztelése mai környezetben: (Melyik a nagyobb történelmi szembenézés? Vista legyen a talpán, aki megmondja...)

 
 
 

2 komment Címkék: microsoft dizájnia/ketyerék

Steve Jobs inkább a macesekre számíthat, mint az ipodosokra

2006.11.03. 17:38 hírbehozó

Az iPod-felhasználók többsége nem ragaszkodik annyira a lejátszóhoz, hogy ne váltana mondjuk a Microsoft nemsokára megjelenő Zune médialejétszójára.

Az ABI Research felmérése szerint a Macintosh-felhasználók általában véve lojálisabbak az Apple-höz, mit az ipodosok. Mi következik ebből? Hát persze hogy az, hogy az iPod-felhasználók jelentős része nem Macintoshon nevelkedett, és valóban csak a trendiség miatt választotta anno az iPodot, s nem azért, mert jobban bízik az Apple termékeiben. Not every ipodder is a macian.

Ez jó hír a Zune-nak, és intő jel az Apple-nek. Nem dőlhetnek hátra. Úgy tűnik, a hordozható médialejátszók piacán nyitott a verseny. Annyira, hogy egy jó dizájnnal, optimális belsővel (esetleg wifivel) majdnem mindenkinek esélye van bekerülni a halhatatlanok panoptikumába.

1 komment Címkék: ipod dizájnia/ketyerék zune

A Win 95 revival: gyorsabban gondolom meg magam mint Clinton

2006.11.03. 16:09 hírbehozó

Mibe, hogy mindenki elfelejtette már, hogy miben hozott újdonságot a Microsoft 95-ös operációs rendszere. Pedig, pedig:
 
"padding-left: 0px; display: none;"> 

komment Címkék: microsoft dizájnia/ketyerék

Az utolsó tenger gyümölcsei pizzát 2048-ban fogjuk megenni

2006.11.03. 14:30 hírbehozó

Legalábbis ha igaz a Science-ben megjelent tanulmány, mely szerint a következő években teljesen kipusztulhatnak azok a tengeri állatfajok, amiket pizzán vagy csak úgy magába, kis salátával szeretünk enni. Mi magyarok nagyrészt csak nyaralás idején. Vagy ha fizetésemeléssel, karácsonyi prémiummal áldott meg minket a nagytőke.
At this point 29 percent of fish and seafood species have collapsed - that is, their catch has declined by 90 percent. It is a very clear trend, and it is accelerating.
Egy a lényeg, jöjjön már az a Nordsee.

komment Címkék: kaja csak tanulékonyaknak

Fotóbloggerek a szavazóurnáknál - kísérlet egy választásra

2006.11.02. 13:52 hírbehozó

Szavazz és fotózz, így foglalható röviden össze az az amerikai kezdeményezés, melynek célja, hogy levizsgáztassa az amerikai civil újságírást (fotóriporterkedést): az egy hét múlva esedékes amerikai időközi választásokra kívánják beizzítani a választókorú fotóbloggereket.

A PPPP, vagyis a Polling Place Photo Project célja elég homályos. Azon túl, hogy nyilván érdekes lenne többezer szavazókörről készült képet végignézegetni. Nyilván annyiban lehet értelme, hogy egy csomó bizonyíték lesz, ha véletlenül valahol elnyomtatják a szavazólapot, vagy a lyukkártyás gép nem működik, et cetera. Egy hét múlva visszanézünk a szájtra, és kiderül, hogy mennyi van az ilyen kezdeményezésekben.

Ja, és figyeljük a YouTube akciózását is.

komment Címkék: média politika civil újságírás betiltott bejegyzések

Powergenitalia [update1]

2006.11.02. 09:18 hírbehozó

Kedves ismerősünk ajándékozott meg minket a 10 legbénább domainnevet tartalmazó linkkel. Ugye az alapprobélma az, hogy a domainnévben egybe írjuk a szavakat, és ettől néha drasztikusan változik a jelentés is.

Az ártalmatlan Pen Island (Toll Sziget) így lesz penisland.net, amit akár Penis Land-nek ("péniszföld") is olvashat a gyanútlan netező. A Therapist Finderből (Terapeutakereső) könnyen lesz The Rapist Finder ("a nemi erőszakot elkövetők keresője"). Vagy az Italian Power Generator (Olasz Erőmű) domainnévként írva könnyen olvasható így: Power Genitalia ("erőteljes nemiszerv").

Ha nem lenne ennyire korán, megkísérelnénk összeszedni ezekhez hasonló magyar domaineket is. Talán majd néhány óra múlva.

[update1] Közben látom, hogy gigakésésben vagyunk. Hm..., nekünk új volt.

komment Címkék: a legolvasottabbak

Titokzatos labdaélőlény a vízben

2006.11.01. 22:22 hírbehozó

Két norvég búvárkodás közben találkozott össze vele. Leginkább egy hatalmas strandlabdára hasonlított. Az átlátszó Valami közepén egy vörös csík húzódik.

Biztos, ami tuti, értesítették a bergeni egyetem professzorát, aki csupán annyi biztosat tudott mondani, hogy a Valami szerves és valszeg egy állat:
It might be an animal, the remains of algae, something which has been alive, or a mysterious accumulation of microorganisms
Hát tudós és éleselméjű olvasóink megfejtéseit várjuk. Mást nem tehetünk.

7 komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Top Fun

2006.11.01. 17:45 hírbehozó

A tv2 a Top Gunnal édesítette meg ezt a hideg, gyászos november elsejét. A nyolcvanas évek közepén készült hősmozit a Nagy durranás óta egyszerűen nem lehet nem röhögés nélkül végignézni. (Anno még agyonmásolt videókazettákon terjedt a mozi. A kis betűmatricák nem voltak meg hiánytalanul, így a felirat t0p gun-ra sikeredett. Ja, és nem bírom megállni: megvan még, hogy a videókazettából kitört másolásvédő fülecskét celluxszal meg kindertojásban található matricaszéllel lehetett beragasztani? De előbb persze gondosan bele kellett tenni egy papírgalacsint, hogy ne tudjon benyomódni a házi ragasztás.

Most így beleolvasva a triviákba tudtuk meg, hogy a főszerepet eredetileg Matthew Modine-nek akarták adni. (Ő mondjuk jobban járt a Full Metal Jackettel.) Val Kilmer is csak kényszerből játszotta el Icemant. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha elvállalja a Dünét vagy a Kék bársonyt. Na mindegy.

Még egy trivia: a szexjelenetet azért áztatták kékbe, mert Kelly McGillis már átfestette a haját a következő filmszerepére. Ezt a jelenetet ugyanis utólag tették bele, a nézők kérésére. A lényeg valahol az első mondatokban van. Vagyis hogy egy paródia hogyan tudja tökéletesen nézhetetlenné tenni az amúgy sem túl erős filmet. És ez az üzenet.

2 komment Címkék: tévémaci

T-shirt, post... T-Post!

2006.10.30. 22:06 hírbehozó

Svéd kezdeményezésről beszélünk. A lényeg, hogy előfizetünk, és kapunk hat hetente egy pólót. A készítők ennyi időnként választanak ki valami érdekes hírt, készítenek hozzá egy grafikát. A grafika kerül a póló elejére, a belsejébe meg belenyomtatják a hírt, amiről a póló szól.

Félre a vicceskedő, poénosnak szánt izékkel. Legyen a póló aktuális, érdekes, és lehessen róla beszélni. Az egész bugyután hangzik, pedig frankó. Már eleve az ötlet, hogy pólóelőfizetés, meg hogy mindig valami aktuálishoz kapcsolni... Svédnek lenni jó.


1 komment Címkék: dizájnia/ketyerék póló

Érintésalapú akusztikai interfészek

2006.10.30. 14:23 hírbehozó

Nem valószínűtlen, hogy a következő években viszontlátjuk ezt az ötletet és megvalósítást a szórakoztató-elektronikában. Gondoljunk bele. A bonyolult, drága és nagyon érzékeny felületeket legalább kísérletező jelleggel megpróbálhatnák a gyártók akusztikai interfészekkel felváltani... Persze meg kell találni az ideális felhasználási területeket.
"padding-left: 5px; display: none;">"padding-left: 0px; display: none;"> 
"padding-left: 0px; display: none;"> 

komment Címkék: csak tanulékonyaknak

A kalkulátoros karóra visszavág

2006.10.29. 15:31 hírbehozó

Emlékszünk még mikor a számológépes karórákért imádtuk a technológiai boomot? Egyáltalán, emlékszünk még arra, mikor karórát hordtunk? Elhagyása nagyrészt egybeesik az első hipermodern Ericsson-mobilunk megvásárlásával. Valami Swatch volt. Naná. Nevetséges az egész: a postmodern odáig dekonstruálta magát, hogy ma már a bináris ébresztőórákra izgulunk. A karórakultúra méltatlan sárba tiprása ellen küzd a Watchismo Times, jogos és létező erkölcsi megalapozottsággal.

Mostmárcsak a letűnt trafikkultúrát koveroló blog címét kell megtalálnunk. Egy éve keressük, mindhiába.

6 komment Címkék: óra dizájnia/ketyerék links for you

Carbon occurs in all organic life

2006.10.28. 16:31 hírbehozó

Kedden új korszak kezdődik az emberiség történetében. (A demója már tölthető.) Addig is a hónap flashjátékával próbáljuk szebbé tenni ezt a giccsesen őszi hétvégét.

komment Címkék: játék a legolvasottabbak

Spring ahead, fall back

2006.10.27. 21:20 hírbehozó

Az óraátállítás nekünk mindig krimi. Előre, hátra, hogy, mikor? Gyakorlatiasabb országokban nem a híradó meg az újság segíti az embereket a napi, havi és éves rutinok felelevenítésében, hanem a mnemonika.

Igen, a címben szereplő mondat kétértelműsége rávezeti az amerikaiakat, hogy spring ahead (ugorj előre, azaz: tavasszal előre), valamint fall back (ess hátra, azaz: ősszel vissza).

Jó, mondjuk nem sokat segíthet Arizonában, ahol - a helyi indián rezervátumok kivételével - egyedüliként a tagállamok közül nincs óraátállítás. Nagy kavar lehet ott ilyentájt, hiszen egy arizonainak is fejben kell tartania, hogy óraátállás van, hiszen a környező államokkal ezer szálon érintkezik, hogy csak a tévéműsort vagy a tőzsdezárást említsük. Mindegy, bonyolult lehet Arizonában órát hordani. Ez a lényeg.

Nyilván mindenki került már összeütközésbe az óraátállítás intézményével: mikor a napi rutint felborította az óra önkényes, megtakarító célzatú állítgatása. (Hopsz, hint a kormánynak.)

Az óraátállítás persze egy sor tudományos problémát is felvet. Vannak, akik kutatják is, mondjuk a munkára vagy tévézésre gyakorolt hatását. De önmagában az óratekergetés csodákra is képes.

Kisebb újjászületésként élhetik meg az 1999-es óraátállítást, akik azon a két izraeli buszon ültek, melyet terroristák szerettek volna felrobbantani. Ám a bomba vekkerét még ciszjordániai időre állították, s az egy órával korábban aktiválta a szerkezetet. Épp pucolgatták a wanna-be merénylők.

1 komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Tökburgggrrr

2006.10.27. 11:36 hírbehozó

A New York-i Starbucks kávézókban már szeptemberben kínálgattak valami halloweeni töklöttyöt. Fogalmam sincs, hogy hány évet kell Amerikában töltenie valakinek, hogy ki merjen próbálni egy ilyet. Mindenesetre az biztos, hogy még Lincolnnál is csak a tökburger leöblítésekor jöhetett szóba...

komment Címkék: a legolvasottabbak

A Világegyetem szülinapi partija merre van?

2006.10.26. 19:27 hírbehozó

Méltatlanul agyonhallgatta a világsajtó, hogy október huszonharmadika nem csak a magyar forradalom és szabad tankelkötés emléknapja, hanem a Világegyetem születésnapja is. A csúnya lemaradás miatt büntetésből most meggyújtunk 6009 gyertyát. Hepibörszdéjtújúúú.

1 komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Bush és a Google Maps/Earth

2006.10.26. 10:33 hírbehozó

Nemrégiben egy televíziós interjúban kérdezték meg Potust, hogy használja-e a Google-t. Bush erre azt válaszolja, hogy igen, azt a dolgot, amin a műholdképek vannak, azt használja, mert látja rajta a texasi ranchét, ahova olykor visszavágyik. A GoogleSightseeing pedig nem volt rest, és megkereste a ranchet. Íme.

4 komment Címkék: politika csak tanulékonyaknak google maps

Egy igazi flashback

2006.10.25. 12:58 hírbehozó

Annyira gyorsan változik az amerikai showbiz, meg úgy egyébként a világ is, valamint az ember emlékképei annyira idomulnak a jelen élményeihez, hogy kissé idegenkedünk, mikor régi fotók, filmek kerülnek elő. "Jé, én nem is ilyenre emlékeztem."

Nem, ilyenkor nem a tárgyi tévedések szokták a legnagyobb traumát okozni. Azt lehet magyarázni az "elfelejtettem" válaszreakcióval, hanem hogy az egész valahogy nem így élt az emlékeinkben. Mintha maibb, modernebb lett volna, gyorsabb, pörgősebb vágóképekkel, olyan szín- és kamerahasználattal, amik ma is vannak. Igen, szóval a múltat a jelen benyomásaival vegyíti a képzelet.

Hirtelen felindulásból kezdtük el megint nézni a Northern Exposure ("Miért éppen Alaszka?") című sorozatot. Ami ugye valamikor a kilencvenes évek legelején indult odaát, és nem sokkal később nálunk is futott egy ideig. Aztán ismétlések jöttek.

Mindegy, a lényeg, hogy anno kurva jót szórakoztunk rajta. Egészen jó az alapsztori (a New York-i orvos az alaszkai porfészekben kényszerül élni), és az egész picit szürreális világ tele van olyan szkeccsekkel, amik anno nagyon eredetinek, viccesnek hatottak.

Nyilván ez az emlékkép volt az, ami rávett bennünket arra, hogy ismét végignézzük az első évadot. A szembesülés azonban (lásd a fenti okokat) részben traumatikus. Néha már fájóan belassul a sorozat, nem köti le vegyiértékeink felét sem, nem ülnek valahogy a poénok. A színészek is néha mintha ki-kizökkennének a szerepből. És a legnagyobb baj: mintha a forgatókönyv messze nem lenne olyan jól megírva. Kapkodás van a különböző jelenetek közt, sok az elvarratlan beszélgetés, a fölösleges vágókép vagy mellébeszélés.

Ezzel együtt kiválóan hozta bennünk vissza a sok évvel ezelőtti világot. És az összes kiábrándultságunk elillant a második epizódra, mikorra mi is belassultunk a korai kilencvenes évek életritmusára, sorozatfelfogására. Déjà vu és lótuszülés Alaszkában.

1 komment Címkék: sorozat tévémaci

Hol a magyar civil újságírás?

2006.10.23. 19:30 hírbehozó

Már a második utcai zavargássorozat van Budapesten, amiről a magyar bloggerek egyáltalán nemigen számolnak be. Persze vannak, akik megírják véleményüket arról, amit a tévében láttak, hírszájtokon olvastak. Hogy ez nincs így jól, mert ez meg az. De olyat, hogy valaki a helyszínről postol képet, videót, vagy ír bármit, amit tapasztalt, szóval ilyennel nemigazán (aligalig) találkozni. Ez pedig bizony azt jelenti,  hogy Magyarországon a civil újságírás mint olyan nem létezik.

Persze ezt nem csak az ilyen kiemelt eseményeknél érhető tetten. Hanem egyébként is: rengeteg olyan posttal találkozni, mely valamilyen tévében elhangzott, újságban, hírszájton megírt témát dolgoz fel, kommentál. A magyar "civil újságírás" tehát nem elébemegy, hanem kizárólag leköveti (általában ugyanazokkal az értlemezésekkel, amit a tévékben is hallunk) a mainstream médiában tálalt híreket, témákat. Nekünk legalábbis így tűnik.

55 komment Címkék: média civil újságírás betiltott bejegyzések zavargás

Wikiality - az izgalmas valóság

2006.10.21. 00:33 hírbehozó

Steve Colbert nem csak a magyar hídjáról híres. Eleve tudatosan építi magát a weben. A YouTube-on például kismillió Colbert Report adásrészlet látható. Hogy a torrentszájtokat ne említsük. És nem gondolnánk, hogy csatornája, a Comedy Central eddig ezt ne vette volna észre. Szóval szereti, ha róla beszélnek a weben. És beszélnek is.

A radikálisan konzi Fox Newst parodizáló show-ja egy fogalommal, egy életérzéssel lett halhatatlan. Mindjárt az első adások idején. Colbert kitalálta magának a truthiness szót. Az igazságnak semmi köze a logikához vagy az értelemhez. Az az igaz, amit én zsigerből annak érzek. (Az egész gondolatmenet igazából a Bush-féle gondolkodás szarkasztikus jellemzése.)

De a Wikipedia is így működik Colbert szerint: az a tény, amit a felhasználók oda leírnak. Minden csak vélemény, igaz pedig az, amit a többség annak gondol. Véghez kell vinni a tudás demokratizálását. Nem az az igaz, amit a tudósok annak mondanak, hanem amit a többség annak gondol. (Pl. volt-e Saddamnak tömegpusztító fegyvere? a majmok-e az őseink? a bevándorlók jó emberek-e?) Na, de amire ez a post ki van hegyezve, az a most indult Wikiality. Vagyis a colbertizmus, a truthiness wikiszájtja. Ez egyben a hónap linkjei is ebben a galaxisban. Jó szórakozást.

Ja. Minden ezzel kezdődött:
 

3 komment Címkék: colbert tévémaci

iPod pletykák és szabadalmak

2006.10.20. 15:25 hírbehozó

Már egy ideje pletyka tárgya, hogy megállapodik-e az Apple valamelyik műholdas rádiószolgáltatóval. Talán egy picit ezeket a hinteket erősítheti az Apple tegnap nyilvánosságra került szabadalmi kérelme, ami olyan technológiákra vonatkozik, melyek forradalmasíthatják az iPodot. Hogy mást ne mondjunk, valóban új lendületet adhatnak ennek a médialejátszónak.
The filing (...) refers to two distinct methods of integrating the iPod with satellite services. The first aspect of the patent describes the ability to tune "into a wireless signal (e.g., AM FM radio, digital radio, or WiFi)" using an iPod-style player with "the capability to accept accessories to add the necessary functionality." While this may refer to Apple's Radio Remote released late in 2005, the patent's explicit mention of support well beyond AM/FM radio is significant and may signal a future add-on that would supply satellite radio directly to the iPod.
(via electronista)
A szabadalmi kérelem maga itt található pdf-ben. Főbb érdekessége, hogy eszerint a következő iPod-család nem csak wifis lesz, de kiemelten támogatja majd a mobil zenehallgatást (például az autózás közbeni iPod-használatot). Valamint a dokumentumban történik utalás a műholdas rádiószolgáltatással való kommunikációra, mely arra enged következtetni, hogy az Apple, legalábbis egy külső eszköz segítségével lehetővé kívánja tenni, hogy bárhol, bármikor tudjunk zenét hallgatni.

A patentben részletes leírást olvashatunk egy online fizetési rendszerről. A módszer a következő lehet: hallgatjuk az iPodon a netrádiót. Hallunk egy klassz számot, megjelöljük, majd a kapott metaadatok segítségével - fizetést követően - le is tölthetjük a rádióban hallott dalt.

Ezek az elképzelések - mégha csak negyedrészt igazak is -  mindenesetre már önmagukban jobban hangzanak mint a piros iPod vagy a színes Nano.

1 komment Címkék: zene ipod wifi dizájnia/ketyerék

Olvassunk Darwint online

2006.10.19. 21:28 hírbehozó

Tudom, tudom, az értelmes tervezés mostanában a sláger. Colbert biztosan azt mondaná, hogy azért, mert az egyszerű, könnyen belátható. A darwinizmus meg túl komoly és összetett.

Na de ami divat, az kicsit már veszít is varázsából. Úgyhogy térjünk vissza az ismét undergroundnak ható Darwinhoz. A legjobb találat a neten a darwin-online.org.uk. Minden fent van, olvasható, nézhető. A főművet például szövegben, beszkennelt könyvfotókona kettőn egyszerre mazsolászhatjuk végig.

komment Címkék: könyv csak tanulékonyaknak darwinizmus

A magyar netező rejtélye

2006.10.19. 07:04 hírbehozó

Hónapok óta foglalkoztat ez a tendencia. Vajon mitől lesznek a legnépszerűbb magyar webszájtok ennyire homogén látogatottságúak? Nyilván kézenfekvő megfejtés, hogy az aktív netező réteg mostanában mindhárom webszájtot látogatja, s ez mindig igaz az új belépőkre is.

Jó, a kék vonal alulról jön, és felfelé vezeti a többit. A zöld talán a legegyenletesebb, aki csak a vége felé csapódik a másik kettőhöz. A pirosnál valami nagy szakadás történt, ám sikeresen kapaszkodik vissza a hullám dombjára. Az egész online média olyan mint egy mélytengeri halraj.

9 komment Címkék: média az olvasó agya online

Érintőképernyős iPod jövöget itten?

2006.10.18. 20:55 hírbehozó

Már tavaly megjósoltuk, hogy az Apple a színes iPod Nanókat fogja "másodikgenerációsnak" hívni. A parasztvakítás tovább folytatódott a napokban, mikor bejelentették a - nyilván harmadikgenerációsnak szánt - piros színű iPodot.

Kicsit csalódás volt ugyan, hogy miért nem tették el ezt a nagyszerű fejlesztést Mikulásra, de mindegy. Ők tudják, mikor lépnek egyet-egyet előre a fejlődés spirálján.

Na de most itt az újabb pletyka, ami nem mást vizionál, mint az érintőképernyős, fektetett iPodot. Elég elmebeteg az egész. Ne csodálkozzunk, ha ez még Steve Jobsnak is szúrós gombóc lenne. Akkor már inkább egy wifis iPoddal kellene virítani karácsonyra. Az lenne a tuti paradigmaváltás...


1 komment Címkék: zene ipod wifi dizájnia/ketyerék

Zzzáróra

2006.10.18. 17:31 hírbehozó

Téridő ugrásunk másodszorra is sikeres volt.

Állunk a stégen: én meg a Blogszakma. Baló György-idézeteken merengünk, a háttérben lassan kihunynak a lampionná duzzad ledlámpák, csöndesedik a közösségiség, az utolsó drága pezsgő pukkan, miközben az "ebből leszek bill gétsz bazmeg, istenkirály!" üvöltés felhangzik, majd csuklásba fullad.

Beljebb lekapcsolják az utolsó konferenciamikrofont, halkan visszhangozza még a mélynyomó láda: kettőpont, kettő, kett.. A hoszteszlányok vihorásznak az otthagyott laptopokon futó preziken. Kattintgatják a nyilakat, és találgatják, melyik szó mit jelenthet.

Mindenki elvan. A sötétben valaki a másnapi előadására készül. Mormolódnak a buzzwordök: a blogok közösségi mik is? Francba. Reccsen a lépcső, árnyas sziluett képében maga Hulk, de lehet hogy csak egy stratégiai befektető. Hideg sikoly rezeg végig a folyosókon.

Büszkén fúj a hideg őszi szél a magyar tenger habjai fölött. Én és Blogszakma állunk a sötétben. Legyen szerencsénk máskor is, dúdoljuk.

1 komment Címkék: internethungary2006

Idill és katarzis az Internet Hungaryn

2006.10.17. 14:52 hírbehozó

Téridő ugrásokat folytatunk, repeptitíve. Így jutottunk a következő információkhoz. Baja Ferenc, mint önéletrajzi ihletésű parlamenti blogjában írja, gyermekkorában nehezen illeszkedett be környezetébe. Az idei IH-ra nem mint okleveles népművelő, hanem mint a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep alapítója kapott meghívást. Évértékelő beszédében Tim O'Reillyt felülmúlva értekezett a közösségi webes szolgáltatások archetípusáról, s annak a társadalom mélyrétegeire gyakorolt konvergáló hatásáról. A nézőtéren az okosan központozott beszéd katarzispillanatainál meg-megjelent egy-egy könnycsepp az arcokon, elhalkultak a lépések a széksorok közt, s egy pillanatra felpislákolni látszott a wifi-radar a szunnyadó laptopokon.

Béla, aki téridőugrásom első alkalmával épp mellettem ült, arról motyogott valamit, hogy vajon miként lehetne megnyerni a következő választásokat ezekkel a webkettes közösségi dolgokkal. Arra jutott, hogy szerencsére van nekünk Kókánk meg Bajánk, úgyhogy ezek a bátor fiatalok biztosan kifundáltak már valamit. Már félig hangosan mesélte, hogy bár a rendszer kivételezettje volt, ő soha semmit nem fogadott el, csak azért mert élmunkásnak teremtette a jóisten. Bele-beleszív a jéghideg Sex On The Beachbe, és a régi időkre gondol, mikor még a hálózatépítésnek és az ismerősi kapcsolathálózatoknak egészen más jelentése volt.
Ki is osontunk a teremből, hogy szemügyre vegyük, miként kell úgy nyakkendőben üzletet kötni, hogy közben az egész egy kedélyes együttszendvicsezésre hasonlítson. Egy almenedzser lépett a pulthoz, majd a sonkás szendvics - kaszinótojás light kombó kikérése közben halkan hozzátette, hogy közösségi lesz. Erre Marika nem habozott, leharapta a kis Pistike szendvicsének felét, s elnyalt rúzsfoltos ajkai közt kipréselődött a titok: harness your collective intelligence, my dear.

A folyosókon, cigizőhelyeken terjedő pletykák szerint fogy a fejléces, előfogalmazott céges szerződésminta, és a webet is egyre többen - auu helyett - szimpla v-vel mondják. Ezek nem jó jelek. Szerencsére a hideg, késő őszi balatoni táj mindenkit kellő önmérsékletre int: az élet - miként ez a mese két nap - nem örök. Az öröklét csak a Szilícium-völgyben jár minden egymilliárdomodik unique visitor után.

komment Címkék: internethungary2006

Az MTI újfent leporolja az írógépet

2006.10.16. 10:41 hírbehozó

Már megszokhattuk, hogy a digitális szakadék túloldalán élő újságírók (főként a tévések) előszeretettel hívják a webszájtokat/hírszájtokat "internetes hírportálnak", azt sugallva, mintha létezne nem internetes hírportál is. Mondjuk nyomtatott hírportál?

Az MTI azonban nem szereti az elcsépelt frázisokat, ezért ismét nyelvújításba kezdett. Íme:
A világhálós hírportál reggel nem a megszokott képét mutatta: a főoldalra kattintó szörföző hírek helyett a volt és a jelenlegi miniszterelnököt láthatta egymás után felvillanó színes képeken.
Szóval megszületett a "világhálós hírportál" kifejezés. Mi jöhet még? Világhálós internetes hírportál? Internetes világhálóportál? Hírportálos internetvilágháló? Világhálós elektronikus újságportál? Portálújságos világhálóinternet?

3 komment Címkék: idézetek laphalászat

Nine, nine, nine

2006.10.15. 19:41 hírbehozó

Múltkor bevállaltuk a Six Degreest, de már a pilot rész is olyan unalmas volt, hogy a másodikkal meg sem mertünk próbálkozni. Na de belefutottunk a The Nine című friss, most indult amerikai sorozatba, ami viszont már alapsztoriját tekintve is izgalmasnak tűnik.

Egy túszejtéses bankrablás után vagyunk, és a megmenekült túszok akik korábban nem ismerték egymást, a trauma hatására összekovácsolódnak. Lehet, hogy ez is kifullad két rész után, de most, ebben a pillanatban azzal kecsegtet, hogy egy kellemesen pörgős, a 24-ből a jó elemeket átmentő, de emberközelibb sorozat legyen belőle.

komment Címkék: sorozat tévémaci

Problémás ingyenpogácsa

2006.10.15. 11:01 hírbehozó

Minden évben nagy a csábítás, hogy végre Baja Ferenccel koktélozzunk, de valahogy az utolsó pillanatban mindig fontosabb dolgunk támad, úgyismint munka, céltalan böngészgetés a neten, porszívózás, semmittevés. Az egész eseményt a néhány külföldi meghívott tehetné érdekessé, ha nem tudnánk, hogy mi is zajlik itt valójában. Ők nyilván nem tudják. A Baja-Draskovics-Kóka nyitóbeszédcluster után majd rádöbbennek.

Biztos vagyok benne, hogy azért így is lesz ott olyan karakán újságíró/blogger, aki feltegye Kóka Jánosnak a kérdést, hogy mit értett egészen pontosan azalatt, hogy szerinte Magyarországról fog kikerülni a következő Google. Sajnos a választási eredmények ismeretében Tarlós István nem lesz jelen, így őt nem lesz mód szembesíteni a bewifizzük egész Budapestet-jellegű választási ígéretével. (Neki már nem áll módjában elkúrni.) De azért valaki kiáltsa bele az éterbe, hogy mikorra lesz kész a tudásalapú társadalom és a kakaóbiztos szélessávú magyarhon?



Míg tavaly a szokásos mellébeszélés folyt, idén az ultimate trendi témára váltott a rendezvény. Hirtelen mindenki elkezdett érteni ahhoz, aminek egy éve még a létezését is tagadta. Bár őszintébb lett volna idén is a szolgáltatás-klónozásról, a közösségi old school portálok és feles bannerek jelenéről, a PI-imádatról és -generálási technikákról, a "legyen nekünk is olyanunk oszt jónapot" életérzésről workshopot tartani. Kiváló téma lett volna továbbá kerekasztal-beszélgetésekhez a hogyan csináljuk úgy, mintha közösségi szolgáltatásunk lenne, valamint, hogyan tudjunk le fontos fejlesztéseket egyszeri felvásárlásokkal, illetőleg a mit jelent ez a fránya innováció kifejezés.

Nyilván időszűke miatt ezek a témák jövőre tolódtak. Addig is hallgassuk, hogy a kormányzat mennyi mindent tett az internetpenetráció serkentéséért, a digitális szakadék megszüntetéséért, a szélessávú internet ára pedig milyen rohamosan süllyed a piaci verseny következtében az elfogadható szintre, hány és hány középületben lehet már ingyen és vezeték nélkül elérni a világhálót, mennyi mindent tett a közpolitika, maga az állam, és az érintett vállalatok a hazai internetkultúra felvirágoztatásáért megszületéséért.

A tihanyi állami konferenciaturizmusnak megvan az a bája, hogy jó érzés kimaradni belőle.

komment Címkék: betiltott bejegyzések internethungary2006

Repülő csapódott egy manhattani magasházba

2006.10.11. 21:44 hírbehozó

Persze, hogy para van. Érthető is. 9/11 minden New York-it mélyen érintett. Itt azonban egy kisgép csapódott egy magasházba. Nem tűnik terrormerényletnek, inkább balesetnek. Ami egyrészt érthető, hiszen New Yorkban relatíve közel repülnek a felhőkarcolókhoz a helikopterek meg a kisrepülők. Ugyanakkor éppen 9/11 óta nagyon figyelik a manhattani légteret, ezért is furcsa, hogy hogyan repülhetett egyáltalán közel egy magasházhoz bármi. Ma 10/11 van.
Részletek itt. Képek meg itt.

A repülőn állítólag a New York Yankees dobója, Cory Lidle ült. Néhány hete, mikor New Yorkban kimentünk a Yankees egyik meccsére, nos ott készült a kép az ünnepelt dobózseniről:


1 komment

Bárcsak minden egy klikk lenne

2006.10.10. 14:43 hírbehozó

Marketingkampány a hotkey-n szocializálódott netező fejével...
 

komment Címkék: marketing dizájnia/ketyerék

Üzenet a műholdaknak

2006.10.09. 11:46 hírbehozó

A Google Sightseeing egyik utóbbi találatáról jutott eszünkbe, hogy a Google Earth/Maps időkben lassan el kell kezdeni olyan graffitiket és egyéb üzeneteket írni, melyeket a műhold lát. Sőt, lehetne külön művészeti ág is. Mondjuk mivel a Google műholdképeinek frissülése több év is lehet, ez a türelmesek művészete lenne.

A cégek is rákaphatnának már, hogy hatalmas lefektetett betűket tesznek székházaik tetejére, hogy a Google Maps gyanútlan használóját így környékezzék meg 3 évvel korábbi reklámüzeneteikkel. Na, a lényeg, hogy mapping artsra fel!

Lásd még itt, itt, itt, meg itt, itt és itt is.

7 komment Címkék: dizájnia/ketyerék google maps

Criteria - nebraskai psycho

2006.10.09. 06:25 hírbehozó

Jó, nem vagyok naprakész a nebraskai rockzenében, hát még az omahaiban, valószínűleg ennek tudható be, hogy céltalan klikkelgetés közben most először találkoztam össze a Criteria, pontosabban Steve Pedersen alkotói pályafutásával, annak is legfrissebb, tavaly nyári felvételeivel.

Pedersen még a szintén omahai Cursive-ban kezdte, majd elmenekült egy Észak Carolina-i egyetemre jogot tanulni. Az egész valószínűleg annyira mély nyomokat hagyott benne, hogy visszatért Nebraskába és haragosabbnál haragosabb számokat írt régi-új Criteria nevű zenekaruknak. A szövegek továbbra is bénák, és az egész olyan nem profi. De talán ezt már pozitívum is.

(Közben eszembe jutott. A stoner zenekarok közt böngésztem a Wikipedián, amikor a Criteriára bukkantam. Be is másoltam az iPodon a Queens of the Stone Age helyére.)

A nappal nyakkendős ügyvédként, éjszaka kettős agyvérzésre játszó, pózolós rockerként élő Pedersen a nap amerikai pszichója. Íme egy fürt mp3:

komment Címkék: zene csak tanulékonyaknak

Sorozatmustra: évadkezdésre

2006.10.07. 08:35 hírbehozó

Megkezdődött a sorozatszezon az USA-ban, ami új életminőséget jelent így a tél felé gyaloglás közepette. Még odaát New Yorkban volt szerencsém végigszenvedni a Desperate Housewives 3. évad első epizódját, majd a másodikat. Már most látszik, hogy ez a sorozat lesz a legtöbb gyilkosságot felvonultató háziasszonyos családi series odaát. Sőt, lehet, hogy a negyedik évadra egy komplett texasi láncfűrészes gyilkosságsorozattá alakul az egész. De van esély ugye Kyle MacLachlan behozása miatt egy jó kis Kék Bársony/Twin Peaks-vonalra is. Meg merik lépni, higgyétek el. Jó, ezzel együtt még mindig:
5/4

A Lost harmadik évada ennél szánalmasabban kezdődött. Egyrészt összefoglalták hogy mi történt az első két évadban. Nagy szerencse, mert az embernek már fogalma sincs, hogy mi történt. Amúgy is, ez az a sorozat, ami bűzlik: a forgatókönyvíró mintha epizódról epizódra találná ki a részeket. No koncepció. Megeshet, hogy a negyedik évad már a Marson játszódik majd. El tudjátok képzelni hogy tíz évadig el lehet húzni ezt a jelenleg börtönkrimivé alakult túlélőshow-t? Ezzel együtt nálam még mindig:
5/3

A harmadik, egyben új kiszemelt a Six Degrees. Amikor a New York-i Greenwich Village-ben jártunk, egy utca le volt zárva, és a felirat szerint éppen ezt a sorozatot forgatja ott J.J. Abrams. Így előzetesen még nem mondanánk róla semmit. Mindenesetre adunk neki egy esélyt. (Máshogy nézi az ember a New Yorkban játszódó filmeket, ha már járt ott. Vicces. Első benyomás: New York messze nem ilyen tiszta, és sokkal több az ember az utcákon.)

Valamint jön majd januárban a 24 friss, hatodik évada, és itten van már az új South Park (első rész) is. A Daily Show és a Colbert Report után adják a Comedy Centralon. Továbbra is próbálkozom, bár egyre kedvtelenebbül a Prison Breakkel, és lemaradásaim vannak West Wing vonalon is, ami főként az 5-6. évadra abszolút 5/5.

5 komment Címkék: sorozat tévémaci

Online zenehirdetés, skandináv verzió

2006.10.06. 21:47 hírbehozó

Nem csak úgy lehet online hirdetni, hogy kiteszünk valami nagy flasht, ami villog, csicsás. Az ember az netelőfizetését is visszamondja, annyira zavaró és érdektelen.
Egy norvég oldalon futottunk bele Margaret Berger új albumának flash hirdetésébe. Ha a banner fölé visszük az egeret, gazdag infóköteg csúszik az albumkép fölé.

Egyrészt belehallgathatunk az album öt streamelt számába, aztán letölthetjük a kislemezes dal (Samantha) videóklipjét mpegben, valamint egy kattintással megvehetjük három online boltban (mp3-ban) az albumot, vagy megrendelhetjük a cédét.

Ezen felül pedig kiírják, hogy hova kell küldeni az sms-t ha a sláger csengőhangját akarjuk megkapni mobilunkra. Vagyis a maximumot kihozták a kiadványból, online marketing oldalról.

Bár az album slágerszáma elég jól sikerült, belehallgatva a többi dalba, nem valószínű hogy megvennénk. Még akkor sem, ha lehetőségünk lenne ilyen, mifelénk luxusszámba menő dolgokra, mint az online mp3-vásárlás.

2 komment Címkék: marketing dizájnia/ketyerék

newyork#24 - Vége

2006.10.05. 19:58 hírbehozó

Két hét sok mindenre elég, de persze: sok mindenre mégsem. Arra elég, hogy az ember elkezdje otthon érezni magát az utcák, boltok, magasházak kuszaságában. Hogy megnézze azokat a nevezetességeket, amiket nem lehet kihagyni. (Mert mégiscsak ott bújkál legbelül az emberben a turista, amit semmilyen világpolgári arroganciával nem lehet tökéletesen elnyomni.) Hogy találkozzon ismerőseivel. Hogy jókat egyen sok helyen. Hogy megnézzen néhány városrészt.

Manhattant részleteiben is. Midtown pezsgését, Chelsea autószerelős, békés szubkultúráját, a SoHo trendromboló boltjait, és fiataljait, a NoHo örök ellenkultúráját, vagy a haldokló Little Italyt, a virágzó NoLItát, a zsúfolt, változhatatlan szagokkal és illatokkal bepermetezett Chinatownt, a büszke East Village-et, a sorozathősös meseország Greenwich Village-et, a világ legközepebb középpontját, vagyis Lower Manhattant, a több mint park, kevesebb mint Kanada Central Parkot, a hotel és a rejtett fényűzés fővárosát, vagyis az Upper East Side-ot, a félelmetesen is antik fekete Harlemet, és a bölcsészek, könyvesboltjaik, no meg a fánkok fellegvárát, a Morningside Heights-t).

És a többi városrészből is néhányat: The Bronx, ahol a Yankees éjszakáról éjszakára erősíti a New York-iak önbecsülését, s ahol az utcán járni egyenlő egy túlélőshow-val. A Brooklyn Heights néma, polgári utcáit, árnyas lépcsőit, csillogó manhattanes panorámáját. Kimaradt Queens, Brooklyn belseje, Long Island, Coney Island, New Jersey, Staten Island, több százezer bár és étterem. Szórakozóhelyek és bulik százai. De mindegy. Ki nem szarja le. "Majd legközelebb" - int nyugalomra a továbbra is bennem bújkáló turista. Na de persze New Yorkban a legjobb mégis: pusztán ott lenni. Ennyi.

Elérkeztünk a New York-i napló végéhez. Utózönge gyanánt álljon itt egy Walt Withman-idézet, amit először egy midtowni padra láttunk felvésve. Ennél jobban mi sem tudnánk.. Na. Itt a vége, de tényleg. Az iPodon magától bekapcsol az új Yeah Yeah Yeahs album. Utazózenének jó lesz. No cheap sentiments.
I too lived, Brooklyn of ample hills was mine,
I too walked the streets of Manhattan island, and bathed in the waters around it
Ez történt velünk:

4 komment Címkék: new york

newyork#23 - Harlem és a hipsterek

2006.10.05. 09:00 hírbehozó

Manhattan a sikeres városfejlesztés következtében az elmúlt években élhető, bizotnságos városrész lett. Miért érdekes ez? Mert hiába is keresnénk a filmekben ábrázolt füstös, sikátoros, félelmetes Gotham Cityt, ahol a köztéri lámpák árnyékában gonoszok és szuperhősök csapnak össze éjjelente.

Ugyanakkor Manhattan történelmének megmarad egy szépséghibája, melyet semmilyen jó várospolitika nem tudott elkaparni. A huszas évektől kezdve Manhattan északi része (a 125. utcától északra) folyamatosan pusztult le. A holland Haarlem mintájára alakult kistelepülés átváltozott az olcsó, lepukkant ingatlanok mekkájává.

Miután a háztulajdonosok - fehér érdeklődő hiányában - feketéknek kezdték el kiadni a lakásokat, a fehér lakosság szépen-gyorsan kezdett elszivárogni a városrészből. A szegregálódás hiánytalanul ment végbe: Harlem 100 százalékban fekete negyeddé vált. Dzsessz, lepukkant századelős háztömbök, baptista templom overload. A fehér ember fehér holló. Black culture, remedy. Íme Harlem:









A harlemi szubkultúrát a Morningside Heights bölcsészes-egyetemi légköre váltja fel. Haladunk vissza, lefelé a Broadwayen. A Columbia Egyetem, a Tom's Restaurant és a Central Park irányába. Egészen a Strawberry Fieldsig. John Lennon emlékhely a sötét parkban. Hipsterek éneklik a beatle dalait. Long Island-i hipster kér cigit. Azt mondja, én vagyok a harmadik magyar akitől életében lejmolt.

Foglama sincs, hogy hol ez a Magyarország. Long Island sem a kánaán. Neki nincs amerikai álma. Lennon-dalok, lsd, lógás a sötét parkban. Mögöttünk a belvárosi felhőkarcolók fényei. Az az igazi erdő, nem ez. Ő sose tartozott oda. But it's okay.






2 komment Címkék: new york

newyork#22 - Brooklyn, my love

2006.10.02. 17:59 hírbehozó

Nem mintha megcsalnám bárkiért Manhattant, de a Brooklyn Heights megint egy újabb csábítás. A régi Brooklynban vagyunk, ami a tizenkilencedik századból maradt itt. Túl a Tillary Ave-n és a Clinton Streeten, zegzugos utcák, impozáns bejárati ajtók, körülöttük mélyvörös, halványfehér és krémbarna házak. Sajtos, sonkás szendvics íze Clark's-nál.



A Hudson folyó felé vezető fasoron kikandikál a túlpart: Manhattan déli része esti fényeiben. Jobbra a Brooklyn híd magabisztos árnyai. Balra, a távolban a Szabadság szobor fáklyája ég, lassan sötétülnek a mélykék sziluettek, élénkül a sokmillió fénypont.



Manhattan éjszakai életecskéi. Visszaúton a néma brooklyni utcákat a bejárati ajtók hangulatfényei töltik be. Egy lány fut a taxi után. Hatalmas utcafronti ablakok mögött múltszázadi olvasólámpák pislognak. Brooklyn Heights, szerelem.


1 komment Címkék: new york

newyork#21 - NextFest, avagy a hónap techprogramja

2006.10.01. 19:20 hírbehozó

New Yorkban ezen a hétvégén mindenki a NextFesten van, aki Wired-olvasó, vagy csak egyszerűen érdeklődik a jövő iránt, amiben a technológia segítségével elmosódik a virtuális és a valóságos közti különbség, az elektronika szórakoztat, meglepő és látványos, és mindenek előtt: cute. Emelt szintű kütyüarzenál következik. Ezúttal sok-sok képpel szemléltetve.

A Javits Center, füstre írt köszöntő, hanggömbök, három dimenziós ledszöveg.


Táncoló robot, szenzoros pálcikatenisz, hangra színeződő monitorerdő, gömbben futó first person shooter.


Majdnem intelligens robotok és sárkánygyík. Napelemes autó, hibrid autó projektorozott belsővel.


Kapd el a fénypontokat, Nabaztag nyuszik show-ja, pergő fényes 3d, gps-mediacenter cipellő.


Egy robotka, egy intelligens cybergésa és a legintelligensebb, legokosabb Einstein-robot.


Annyira nyílik az ajtó, amennyire kell. Ingyen Wired.

Mégtöbb kép itt.

1 komment Címkék: new york wired nextfest

newyork#20 - A Pokol konyhájának magasemeletén

2006.10.01. 15:55 hírbehozó

A manhattani Midtown elsősorban a Broadway színházairól valamint a Times Square-ről ismert. Nyüzsög, így volt ez már száz éve is itt, a sziget közepén. Mikor Írországban kitört a Nagy krumplivész, tömegesen menekültek az ottaniak például New Yorkba. Sokan közülük a Midtowntól nyugatra telepedtek le.

A nyomorgó tömegeket bandákba verődött bűnözők tartották uralmuk alatt. Az egyik legerőszakosabb környék volt ez szerte Amerikában. Úgy hívták, Hell's kitchen. A pokolnál is rosszabb környék, vagyiS a pokol konyhája. Itt játszódik egyébként a West Side Story is.



Az ír maffia központi fészke egészen a nyolcvanas évekig, a Westie-k elhalásáig megtartotta rossz hírnevét. Csak ezután kezdődött meg a változás. Még nem szöktek az égbe az ingatlanárak, de már megjelentek más csoportok. Más etnikumok költöztek a Pokol konyhájába, s az ide települt filmipari egységek egyre több feltörekvő színészt vonzottak a környékre.

A Pokol konyhája mára egy viszonylag békés, tipikusan manhattani városrész, ahol a városvédelem eredményeként sok utcában ma is az eredeti angolszász-ír stílusban épült néhány emeletes, vékony házak állnak, a tipikus vaskerítéses belépővel, szűk lépcsőházzal, recsegő parkettás, tolóablakos szobákkal.

Csupán egy utcával vagyunk most lejjebb, egy 40 emeletes magasházban, mely már sokkal inkább hasonlít a Times Square felhőkarcolóira. Filmbe illő látvány tárul elénk, ha kinézünk az ablakon. A Hudson folyó és a Pokol konyhája a bal oldalon, jobbra pedig a felhőkarcolók oszlopban ég felé törő fényei.

E magasházban nagyrészt fiatalok laknak. Saját portaszolgálat, szőnyegpadlós folyosók. Szóval hotelszerű az egész. Nyitott wifi mindenhol van, még a dohányosok egyetlen búvóhelyén, a japánkertben is. Ahonnan ez a post is íródott.


komment Címkék: new york

newyork#19 - Látogatás a Gawker Mediánál

2006.09.30. 12:46 hírbehozó

Oké, egy pillanatra hezitáltunk, hogy a New York Times szerkesztőségében tegyünk-e látogatást, vagy megnézzük, mit csinálnak New York-i ismerőseink, mikor dolgoznak. A könnyebb ellenállás felé haladtunk.

Nos, a Crosby Streeten vagyunk, mely nem csak arról híres, hogy innen vitték el rehabra Courtney Love-ot, és itt szokott reggel fehércsokis kávét hajtani Lenny Kravitz, hanem arról is, hogy itt laknak Manhattan legelvetemültebb bloggerei. A Gawker Media egy kirakatüzlet. Ilyen:



(Összehasonlításképpen lásd még fél évvel ezelőtti postunkban a képet.) Ha beljebb megyünk, így kora délután sok álmos szemű bloggert látunk színes fotelekben ülni, hatalmas lcd-monitorok és szappantartó Apple-notebookok társaságában. Bár elmondásuk szerint rendszerint zene üvölt a "szerkesztőségben", most síri csönd honol a blogbutikban. Halkan kattogtak a billentyűk, miközben megtekintettük a hangulatvilágításon túli vécé + zuhanyzó kombót.



Sajnos minden protekciónkat latba vetve sem sikerült Clooney-s pólót kikönyörögnünk a Gawker pólófelelős emberétől. Azt magyarázta, hogy azok valahol Középnyugaton készülnek, és még magyar barátaiknak sem tartanak külön e célra a bloggerpult alatt. Az utolsó darabig elfogyott.



A Gawker főhadiszállása abban más mint a magyar szerkesztőségek, hogy senki sem tűnik idegbetegnek, és a színes kanapék, a zegzugos belső tér és a hangulatvilágítás, meg a sok dizájnos gép már-már arra sarkallja az embert, hogy dolgozzon. Ajjaj. Irány gyorsan a Soho túlvége és az offline élvezetek.

komment Címkék: média blogger new york

newyork#18 - Manhattani magyarok

2006.09.30. 02:11 hírbehozó

Tévedés lenne azt hinni, hogy minden New York-i magyar irredenta és legszívesebben nemzeti trikolórra festené át a földgolyót, de legalább az erdélyi erdők nemturista fáit. Na de hova tűnt a magyar negyed az Upper East Side-ról?

New Yorkban elvileg több mint százezer ember mondja magát magyar származásúnak. Ők legalább annyiféleképp gondolkodnak, mint odaát, az Őshaza 2-ben. A magyarok eleve különböző emigrációs hullámokkal érkeztek ide, különböző rétegeket vonzva a Nagy Almába. Elsőként a hazai dzsentriket csábította az Új Világba. Lásd még Michael de Kovats (Fabricy Kováts Mihály huszárezredes) élettörténetét.

Aztán a szegényemigráció következett a huszadik század elején. Ők megint máshogyan emigránsok, mint az előző csoport.

Aztán a világháborús kivándorlók, végül az ötvenhatosok, valamint - már nem tömbösen ugyan - a nyolcvanas évek végétől a gazdasági/üzleti szálak vagy a tanulás miatt ide látogatók, hosszabb-rövidebb ideig itt élők következtek.

Anélkül, hogy a törénész sebészkésével közelítenénk a kérdéshez, jól látható tehát, hogy itt a magyarok sokféle, nagyonis színes közösséget alkotnak. Már ha alkotnak.

Az Upper East Side néhány háztömbje, melyet régebben magyar negyednek volt szokás nevezni, mára szintesen elvesztette ezen jellegét. Egy-két magyar zászló, tűzcsap és felirat jelzi még, hogy valamikor sok magyar élt errefelé.

Mára leginkább a református templom, egy könyvesbolt (Blue Danube), egy hentes és egy "európai pékség" (Andre's Café) jelenti a magyart az amúgy teljesen multikultivá alakult környéken.

Ez jó vagy rossz? Tömbösen jellemzően azok a bevándorlók élnek, akik gazdasági okokból, elsősorban a szegénység elől menekülve érkeztek Amerikába. Mert nem beszélnek angolul, nincs versenyképes végzettségük, így egymásra voltak és vannak utalva. Ilyen szempontból tehát jó, hogy nincs magyar negyed, hiszen ez azt jelzi, hogy a magyarok megtalálták számításukat, s nyilván már jobb negyedekben élnek (esetleg visszaköltöztek), jobb autókkal járnak, jobb éttermekben kérik ékes New York-i angolsággal a vacsorát.

A másik oldalról persze úgy is értelmezhetnénk, hogy a magyar negyed nemléte jele annak a nemösszetartásnak, amivel magunkat szoktuk jellemezni. Nem tudom, hogy így van-e. Az okokat nem is nagyon kutattuk. Csak megállapítottuk, hogy a magyarok jelentős része mára amerikaivá vált New Yorkban.

komment Címkék: new york

newyork#17 - Gay rántotta mexikói Bohémiával hűtve

2006.09.29. 03:16 hírbehozó

Ébredés utáni első gondolatunk az volt, hogy valahol délen (Midtownhoz képest) eszünk reggelirevalót. Legyen mondjuk Manhattan Chelsea nevű kerületében, mely legalább annyira híres a Chelsea Hotelről, mint arról, hogy a melegek egyik kedvenc helye, valamint kiváló galériák találhatók errefelé.

Választott éttermünkön is ott díszeleg a szívárványszínű zászló. Mielőtt bárki megkérdezné hogy milyen az a homoszexuális konyha, eláruljuk, hogy olyan nincs, viszont ez egy kiváló ázsiai-mexikói (!) étterem.



A Bright Food Shop állítólag már 1938 óta létezik. Választásunk egy olyan ételre esett, mely egyszerre egyesíti a hazai (magyar) és a mexikói ízhatást: burritóba csomagolt, mexikói fűszerezésű gombás rántotta. Mellé pedig egy üveg nem túl erős, nem túl koronitás mexikói sört kértünk.

A neve Bohémia, ami arra enged következtetni, hogy anno a cseh bevándorlók nem álltak meg az Egyesült Államokban (Bud), hanem délebbre is láttak esélyt a malátaiparban. A Bohémiát egyébként lime-mal szolgálták fel, ami érdekes utóízt adott a cseh-mexikói csóknak.

A sör meglehetősen közepes, de a burritóba oltott rántotta ízletes és finom. Chelsea kellemes déli reggelizőhely.

komment Címkék: new york étel

newyork#16 - Celebvadászat

2006.09.28. 04:34 hírbehozó

Épp előbb értünk vissza a városból, kezünkben a már szokásosnak mondható wrap-fajita burrito kombóval, amit ezúttal valami égi jelnek engedelmeskedvén fél liter jeges teával kívánunk emészhetővé tenni. A nap a Central Park különböző irányú megközelítésével telt, melynek végeredményeként a magyar negyed maradványaiba botlottunk, valamint kultikus tech helyeken jártunk és celebspottoltunk. Már nem úgy, hanem...

A mai manhattani reggel mély kétségek közé sodort. Egyszerűen képtelenség volt eldönteni a magasházak közt az égre kandikálva, hogy akkor most jó idő lesz vagy sem. Valójában a szokásos történt. A szobánkból látni a napot, de ha lemegy az ember a felhőkarcolók közé, arra van kárhoztatva hogy árnyékban és huzatban közlekedjen, ami azt a bizonyos hőérzetet erősen próbára teszi.

Végül kardigános időnek saccoltuk, és el is indultunk gyalog a Times Square irányából a Madison Ave felé. A téren először találkoztunk össze New York egyik élő nevezetességével, a majdnem pucér cowboyjal. (celebspotting #1)



Az egész persze messze nem olyan bizarr, mint azok a kigyúrt modellcsávók, akik divatüzletek bejáratánál egy szál alsónadrágban csábítgatják be a vásárlókat. Nem mintha New Yorkban az expresszív szexualitás tabutéma lenne.

Útban a 5th Avenue felé összefutottunk a Colbert Report plakátjával. (celebspotting #2) Persze felmerült bennünk, hogy elmehetnénk az egyik show-ra, csakhát mivel a magyar bizottság megfúrta az M0-s híd névszavazást, félő, hogy származásunkra tekintettel nehéz perce elé néznénk Colbert ketrecében.



Inkább a Sony Centerbe csábultunk be. Itt van egy állandó kiállítás, mely egyből egy átvágással kezdődik. Egy robotnak beszélhetünk, és ő készségesen válaszol is minden kérdésünkre. Bent, a kiállításon aztán látni, hogy valójában egy ember irányítja és kölcsönzi a hangját a robotnak.

A Sony kiállítása egyébként egy béna Tussauds-panoptikumhoz hasonlítható csak. Nem érdemes pénzt fizetni érte. Higgyék el, az aulában látható pókember sokkal érdekesebb. (celebspotting #3)

Sajnos a mai napra nem jutott igazi celeb. Pedig a Gawker Stalker szerint ha egy kicsit több szerencsénk van, összefuthattunk volna sztárokkal Manhattan szívében.

Fájdalomdíjul az Apple-üvegkalitkában merültünk alá. Sok érdekeset nem láttunk. Emberek ülnek a kiállított gépek előtt és sakkoznak meg csetelnek. Olyan mint egy Apple-kiállítóterem, na. Minek is várnánk többet.

A Central Park következett. Egy futó izomgörcs leápolását követően megkerültük az állatkertet, majd a múzeumok felé vettük az irányt. A Guggenheim például renoválás alatt van. Úgyhogy kívülről nem épp feltűnő, belülről annál impresszívebb.

A Central Park egyébként pont olyan mint amilyennek az ember képzeli: rendben tartott, takaros park, ami maga egy országnyi területen fekszik, kis tematikus helyekkel (pl. mesterséges tó, játszótér, gyep leosztásban), sok-sok kocogó iPod-reklám és mókus, mókus, mókus. Ők a nap celebjei.



A magyar negyedről majd holnap.

komment Címkék: new york celeb

newyork#15 - Go, Yankees!

2006.09.27. 18:58 hírbehozó

Egy európai két dolgot biztosan nem szokott csinálni New Yorkban: ellátogatni Bronxba és kimenni egy baseball meccsre. Mi most kicsit javítva a statisztikán mindkettőt kipróbáltuk. A kettő persze együtt jár, hiszen a Yankees stadionja Bronxban van.
A manhattani Midtownban felszálni a metróra az egy dolog. Bronxban leszállni meg egy másik. Bronx már sokkal jobban hasonlít ahhoz a sztereotipizált New York képhez, melyet általában a krimifilmek/rendőrös mozik sugallnak.

Nem lepődne meg az ember, ha valaki előrántaná fegyverét és valakinek a fejéhez szegezné. Pár másodperc alatt hozzászokunk a túlélés új feltételeihez, s máris egy újabb alapélményt ízlelgetünk: minden egyes ember, aki úticélunk felé halad, New York Yankees-pólót vagy baseballsapkát visel.



Igen, bizony itt egy szurkoló elsősorban arról ismerszik meg, hogy tökéletesen felkészült öltözködésileg. A több mint 50 ezer férőhelyes stadion körbeöleli a diamondot. A belépés az épülete szigorú: már az utcán is mindenhol rendőrök voltak, a beléptetésnél a biztonságiak elsősorban fegyver után kutatnak. Alkoholt bevinni nem lehet. S bent mindent papírpohárban mérnek. A sört például elég drágán: uszkve 5 dollárért.

Jegyünk a tierre, vagyis a karzatra szól, pont a diamond hegyénél, vagyis kiválóan látni a dobó játékost és az eredményjelző táblát. Bár valamikor középiskolában amerikai származású angoltanárom többször kivitt minket a Margitszigetre baseballozni, a szabályok felfrissítése nem ment könnyen.



Szerencsére amerikai barátunk képes volt az európai észjáráshoz mérten elmagyarázni a játék menetét. Azt is megjegyezte többször, hogy ez egy lassan felfejlődő játék. És milyen igaza volt. Az első óra inkább unalmas volt, amin a sorok közt mászkáló hotdogárus segített át.

A mantrázós játék közben kezdett izgalmassá válni. A Yankees kezdeti brillírizása (home runok egymás után) kezdett halványulni, s jött föl a Baltimore Orioles. A félidőben megemlékeztünk a 9/11 áldozatokról, majd megint bekeményített a Yankees és a vége győzelem.



Nem ez volt a legérdekesebb. Hanem hogy a közönség egészen máshogy szórakozik a meccsen mint odahaza. Járkálnak, esznek, beszélgetnek. Családok, pici gyerekekkel nézik a nagy sztárokat. Minden nagyon békés és rendezett. Mondjuk itt a rendőrökkel senki nem tréfál. Tekintélyt parancsolóan ott állnak némelyik lejárónál.

Az egyik dobásnál az ütő játékos hülyén találja el a labdát, s az kirepül a nézőtérre. Ebben nincs semmi meglepő, ötpercenként történik ilyen. Csakhogy most épp egy rendőr felé repült a labda. Elkapta, és egy pillanatra csönd támadt. A rendőr fejében láthatóan egy pillanatra átvillant, hogy hazavigye a labdát a fiának. Ám egyből ott termett egy csoport gyerek, és elkunyizták tőle. A rendőr odaadta nekik. Mindenki tapsol.

komment Címkék: new york

newyork#14 - New York-i ébredés

2006.09.27. 17:17 hírbehozó


komment Címkék: zene new york

newyork#13 - Fogkrémes mp3 és az eredeti Pókember

2006.09.26. 21:48 hírbehozó

A mai New York Post ingyenes, mégpedig azért, mert a Microsoft megszponzorálta ezt a számot. Fogalmam sincs mennyibe kerülhet egy olyan hirdetést bevállalni, melynek eredményeként ingyenes a lap, de nyilván nem két fillér. Persze kérdés hogy ez kinek is jobb valójában: a Microsoftnak, mert több emberhez jut el a hirdetése, vagy a Postnak, mert több emberhez jut el a lap? Mindenesetre érdekes megoldás.

A Microsoft egyébként kissé az Apple reklámkampányára hajazva sziluettes emberkéket ábrázoló minimaldizájnos hirdetésben reklámozza a Windows Live-ot meg a többi új cuccát. A másik: a New York Post csütörtöki számához most megkapják az olvasók az eredeti Pókember-képregény első részeit.

Ennél sokkal pikánsabb párosítás, hogy az Aquafresh fogkrém dobozának belsejében van egy kód, melynek segítségével három általunk kiválasztott mp3-at ingyen tölthetünk le a Sony Connect adatbázisából. Az októberi Wiredben is szerepel egy promó: 12 mp3-at tölthetünk le ingyen.

Miért fontos ez annyira itt New Yorkban? Minden második ember fülében ott virít az iPod fehér fülhallgatója. És egyébként is: egy átlag New York-i az alvást és a beszélgetést leszámítva folyton zenét hallgat. Még fogmosás meg újságolvasás közben is.

komment Címkék: marketing new york

Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
Creative Commons License
süti beállítások módosítása