friss a hírbehozó blogon

Nincs megjeleníthető elem




A politika és a média erodálódása

2005.06.28. 10:27 hírbehozó

A Pew időszakos kutatása szerint a közvélemény egyre kritikusabban viszonyul a médiához. Az amerikaiak szerint elsősorban a sajtó patriotizmusa, korrektsége kérdőjelezhető meg, de az elmúlt években egyre nagyobb számban érzékelik a politikai elfogultságot is.

A kutatás érdekessége, hogy míg egyre kritikusabbak az emberek, a hírmédia népszerűsége alig csökken. Elsősorban a napilapokkal kapcsolatos "inkább pozitív" értékelés magas (80%), de hasonló a tetszési indexe a helyi és kábel tévécsatornák is (79-79%). A nagyobb médiumok kedvezőbb megítélés alá esnek az emberek szemében, mint mondjuk a kormányzati intézmények. Mert míg a sajtó megítélése 2001-től csak néhány százalékponttal esett, addig például az amerikai legfelsőbb bíróság 12 százalékos, a Kongresszus pedig 11 százalékos népszerűségvesztést könyvelhet el.

Hiába gondolja egyre több amerikai, hogy a médiának ma már kevésbé lehet hinni, kedvező megítélése nem romlik ezzel arányosan. A politika viszont e felmérés szerint is gyorsabban képes elveszíteni az emberek bizalmát, mint mondjuk egy tévécsatorna. Jól van ez így.

komment Címkék: az olvasó agya

Kétezer halálra

2005.06.27. 20:00 hírbehozó

A hosszúra nyúló háborúknak az a sorsuk, hogy megszürkülnek, mínuszos hírré devalválódnak. Az, hogy Irakban meghalt X katona, már csak az áldozat szülőföldjén kerül be a fő hírek közé. Megszokjuk lassan. Pedig 2003 márciusa óta közel 2000 embert veszítettek a koalíciós erők, ennek döntő többsége amerikai áldozat. Ez a weboldal a maga profánságával drámaian közli velünk Irak felszabadításának árát - szövetségi szempontból.

A flash-animációban 1 másodperc = 1 nappal. Az oldal készítői rendszeresen frissítik az adatbázist. Már csak egy olyan dinamikus térképet látnánk szívesen, ahol az iraki áldozatokat is feltűntetik. Valószínűleg vérbe borulna Mezopotámia szürkés térképe. Továbbgondolásra érdemes lenne egy hasonló animáció mondjuk a második világháború vagy a gyarmati háborúk áldozataival. Minden oldalról, a lehető legpontosabb adatokkal.

komment Címkék: csak tanulékonyaknak

Erőszakvírus terjed

2005.06.27. 16:20 hírbehozó

Az erőszak erőszakot szül - egyre biztosabbak lehetünk benne, hogy ez a megállapítás helytálló. Legalábbis, ha vetünk egy pillantást a NewScientist cikkére. Az igen színvonalas amerikai tudományos lap beszámolója szerint az erőszak elképzelhetően egy szociálisan fertőző betegség. A kilencvenes évek elején kezdődött amerikai kutatás ugyanis rámutat, hogy azok a fiatalok, akik összetalálkoztak már fegyveres erőszakkal, azok sokkal valószínűbben fognak maguk is hasonló cselekményt elkövetni. Az erőszak megtapasztalása tehát erőszakos cselekményre sarkall.

Valamiféle mintakövetésről lehet szó, akárcsak azoknál a gyermekeknél, akiket otthon bántalmaznak a szüleik, és felnőtt korukban pedig ők tartják majd természetesnek, hogy előkerül a nadrágszíj, ha a gyerek rossz jegyet hozott haza, cigizett, nem vette le  acipőjét az ajtóban, elsumákolta a mosogatást. A mostani kutatás mindenesetre ha közvetlen kapcsolatot nem is, de statisztikait azért mutatott az erőszak fertőző betegség-voltára. Már csak az a kérdés, hogy miként lehet csökkenteni a vírus terjedését. Az biztosnak látszik, hogy az utcán fegyverrel hadonászó, erőszakos magatartást tanúsító emberrel szemben nem megfelelő a szintén erőszakos magatartás.

Néhány részletkérdés is tisztázatlan marad: a verbális erőszak vagy a média, a videójátékok által közvetített erőszak is ragadós-e? Ha igen, mennyiben? Mindenesetre addig se verjük gyermekeinket és embertársainkat, és ne gondoljuk, hogy az erőszakot el lehet fojtani erőszakkal. Röviden, ha egy mód van rá: ne terjesszünk vírusokat.
  • Violentization

  • komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Tom Cruise térítései

    2005.06.27. 12:31 hírbehozó

    Krimibe illő fejtegetést közölt a minap a FoxNews. Az amerikai konzervatív tévécsatorna internetes honlapján arról olvashattuk, hogy vajon hová tűnt Katie Holmes 16 napra áprilisban? A kérdés persze abból a szempontból érdekesebb, hogy nem sokkal "eltűnését" követően a színésznő és Tom Cruise felfedte titkos románcát. A konzervatív hírportál persze elsősorban nem erre fokuszál, hanem a sztori lehetséges vallási vonulatára. Cruise-ról ugyanis köztudott, hogy a szcientológia egyház tagja, míg a Holmes-famíliáról a tengerentúlon ismert, hogy erős katolikus elkötelezettséggel rendelkezik.

    Na most, a pletykák szerint az ultragyors eljegyzés mögött az áll, hogy Holmes kisasszony megtért Cruise hitére. A filmcsillag egy amerikai beszélgetős műsorban ki is kelt a minap a riporter ellen, amiért az felvetette, hogy talán nem kellene Cruise szcientológus úrnak lebeszélnie a betegeket a pszichiátriai kezelésről. Mint tudott, a szcientológusok ellenzik a pszichiátriai beavatkozást, így például az antidepresszánsok szedését is. Cruise nem volt rest szélsőséges hangon kioktatni a riportert arról, hogy nem ért ahhoz, amiről szó van. Nem úgy Cruise, aki azt állította, hogy ő olvasott ember, és tudja, miről szól a pszichiátria. ...meg a színészmesterség - tegyük hozzá.

    A bulvársajtó meg már azt taglalja, hogy talán nem véletlen, hogy éppen Világok harca című mozija rekálmkampányának idején történtek a következők Cruise-zal: bejelenti az Oprah Show-ban, hogy szereti Holmest;  Sajtótájékoztatót tart, miután eljegyzi Holmest az Eiffel-tornyon; Kritizálja Brooke Shileds-et, amiért antidepresszánst szed; Lefröcskölik vízzel a film londoni premierjén; No meg az ominózis NBC-beszélgetés. Szóval ennyit az elmúlt egy évben összesen nem volt címlapon - így a rossz nyelvek.

    1 komment Címkék: a legolvasottabbak

    Pollner vitája pollnerrel

    2005.06.27. 11:19 hírbehozó

    Lévén pollner kimoderálja az e-médián a hozzászólásaimat, ezért ide írom még egyszer, hátha végre kiderül, hogy mi a baj vele. Szóval érdekes, hogy pollner a bejegyzésében arról ír, hogy a magyar bloggerek nem hivatkoznak egymásra, mikor ugye az amerikaiak - szerinte - igen. Nos pollnernek éppen ebben a bejegyzésében nem szerepel egyetlen hivatkozás sem. Az ügyes elkerülő kifejezések így festenek: "egyik hírblog", "házigazda", "hírblogger".
    Ennyi.

    komment Címkék: égből pottyant hírek

    Újabb toplista weboldalakból

    2005.06.27. 10:11 hírbehozó

    Alig, hogy kiosztották a Webby-díjakat a legjobbnak vélt internetes tartalmaknak, máris itt van az újabb Hiúság Vására. A Time magazin meghirdette az 50 legkúlabb weboldal versenyét. A magazin olvasói pedig szavaztak. Igen ígéretes a Bayrider című blog, ahol az eBay online aukciós oldal legfurább, legeszementebb áruit ismerhetjük meg. Kiváló fogyasztóvédelmi találat az Identity Theft Resource Center, bárcsak itthon is működne már egy ilyen. Szintén hiánypótló a néha igen kényelmetlen témákban is kutakodó Public Agenda. Ugyancsak szép és hasznos megoldásnak tűnt első klikkelésre a chicagói MoOM Annex oldala. Öndefiníciójából minden kiderül: az online múzeumok múzeuma. A végére pedig ideajánlanánk Timothy McSweeney önfeledt és feledhetetlen blogját. És tényleg csak mégegy: aki a lifehackert nem olvassa, az nem jó ember. Ha nem találkoztam volna össze a Time listájával, akkor most erről olvashattatok volna itt valamit.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    Bloggerképes Google, teljesfordulatú Yahoo

    2005.06.25. 22:31 hírbehozó

    Hét végén kicsit bezizegett a nemzetközi blogszféra. A Google Blogger.com-ja, valamint a lelkes feltörekvő Yahoo 360 is bejelentést tett. No az egész nem volt ennyire drámai. A Google esetében például a cég saját blogján Biz Stone újságolta el, hogy mostmár képet is egyszerűen lehet feltölteni blogjára, ami jelen esetben Brewster nevű macskáját ábrázolja. A bejegyzés lényege persze nem ez, hanem hogy ezentúl a Blogger.com szerkfelületén egyszerűen tölthet fel bárki képanyagot bejegyzéséhez. Persze nem csak macskákról - zárja mellékesen odavetett sorait Stone.

    A Yahoo pedig beizzította 360 névre hallgató blogszolgátatásának első szabadon hozzáférhető verzióját. Merthogy a bétatesztelés korábbi szakaszában csak meghívásos alapon lehetett kipróbálni a Yahoo zsenge blogszolgját.  Most viszont kinyitották a kapukat, eljött hát a bizonyítás ideje: vajon a Yahoo 360 fel tudja-e venni a versenyt a Bloggerrel vagy mondjuk a LiveJournallal? Kíváncsian várjuk a cybergladiátor-viadal legújabb ütközetének kimelenetlét. Mi mindenesetre kipróbáljuk a fenti két invenciót.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Megoldódik az rss-dilemma

    2005.06.25. 14:22 hírbehozó

    Úgy néz ki a Microsoft eldönti korábban felvetett kérdésünket, miszerint hasznos és használatos lesz-e az rss a cybertársadalomban. A következő, sorban 7-ik Internet Explorer-ben ugyanis már önálló rss-olvasó is lesz. A hír persze nem újdonság azoknak, akik az IE alapú Maxthont használják. A módszer ugyanaz lesz:

    a kütyü érzékeli, hogyha xml-fájl található az oldalon, és felajánlja a netezőnek, hogy el akarja-e tenni az adott feedet. Akik Firefox alatt böngészik a világhálót, azok ma már számtalan integrált rss-olvasó közül választhatnak. Arról nem beszélve, hogy a deszktopos rss-olvasók is szépen terjednek manapság.

    Az rss - úgy látszik - be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket, és kiszolgálja a hírfogyasztó netező két legfontosabb elvárását: olyan híreket, és akkor, amikor akarom! És a hírportálok címlapjairól is elkopnak lassan a szuperbannerek, billboardok és monoklik.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Hírlopásból rémhír, rémhírből hír

    2005.06.24. 15:50 hírbehozó

    "A magyar internetes hírportálok azon híréről, miszerint a cseh szakemberek ózonlyukat fedeztek volna fel Közép-Európa felett, a prágai média nem tud. Az MTI tudósítójának kérdésére ezt a hírt a prágai Cseh Hidrometeorológiai Intézet sem tudta megerősíteni." Ennek az MTI-mondatnak jártunk kicsit utána.

    Valóban igaz
    , hogy több internetes portál is hozza a hírt, miszerint ózonlyuk tátong Közép-Európa egén. De vajon kire hivatkozva írják ezt? A NOL vagy az Index az eurohirek.hu portálra hivatkozva számol be a lyukadásról. Az eurohirek.hu pedig elegánsan saját információként állítja be a hírt, ugyanis a szerző sorban az "eurohirek.hu"-val találkozunk, viszont a cikkben egyetlen hivatkozás sincs a hír eredeti forrására.

    Mi - az MTI-vel ellentétben - igen rövid keresgélés után rátaláltuk a hír feltételezhető forrására. Találatunk az Expatica.com oldalára mutat. Az angol nyelvű internetes portál pedig a német dpa hírügynökségre hivatkozva ír az ózonlyukas témáról. Összevetve az eurohirek.hu írásával, azt kell, hogy mondjuk, innen fordítgatták le "saját információnak" a hírt.  Azt követően, hogy az MTI-nél senkinek nem sikerült rátalálni erre a hírre, az Index máris helyesbíteni látszik (Vaklárma volt a közeli ózonlyuk?), de egyben le is leplezik a DPA-MTI ellentmondást. Végezetül pedig az MRO-nak sikerült végre megszólaltatnia egy magyar meteorológust.

    Foglaljuk tehát össze: 1. Az eurohirek.hu hivatkozás nélkül átmásol egy hírt az dpa-tól; 2. Az internetes portálok átveszik az eurohirek.hu hírét; 3. Az MTI megpróbálja utolérni a témát, utánakérdezget, de nem találja, így leírja, hogy nem lehet megerősíteni; 4. Az Index felfedi a DPA-MTI ellentmondást.
    Szégyenskála: (az eurohirek.hu lopásáért) 10/7

    komment Címkék: égből pottyant hírek

    Chatelni örök

    2005.06.24. 14:35 hírbehozó

    Akiknek nem jön be a Shoutbox, azoknak ajánlanánk egy másik ingyenes chatkütyüt a blogjukra. A UserPlane cucca több szempontból is jobb választásnak tűnik elsőre, mint a Shoutbox. Míg utóbbi mellett az szól, hogy a látogatók hozzászólásai azonnal megjelennek oldalunkon, addig a UserPlane - szintén ingyenes - kütyüje a következő előnyökkel kecsegtet:
    1. Gyors betöltődés (mivel az oldalunkon csak egy form jelenik meg.)
    2. Szép, egységes dizájn
    3. Videókonferencia-lehetőség
    4. Chatszobák létrehozása
    5. Nincs problémája a magyar karakterkódolással

    komment Címkék: blogkütyük

    Kafka blogol - abszurd?

    2005.06.24. 11:04 hírbehozó

    Korábban már bemutattuk ehelyütt Samuel Pepys blogban újjáéledő történelmi naplóját. Kétségtelenül újszerű és érdekes az a megközelítés, hogy híres szerzők egykoron papírra íródott, majd könyv formájában megjelent naplóit időponthű bejegyzésekben újrapublikáljanak - blogon. Ebbe a sorban illeszkedik bele Franz Kafka naplója is. Egyből két nyelven: angolul és németül is lekövethetjük az író személyes lejegyzéseit.

    Itt az olvasó hozzá is szólhat az író naplójegyzeteihez. Ezek a retoroblogok újraértelmezik az irodalmi mű fogyasztását: kis adagokban, blogosítva ismertetik meg a netezővel a világirodalom egy-két klasszikusát. Mostmár tényleg indítsa el valaki a "Mikes Kelemen szez" blogot.

    "Sunday, 19 July slept, woke, slept, woke, miserable life"
    (Kafka blogger)


    komment Címkék: exkluzív fícsör

    A zászló lángol vagy az alkotmány?

    2005.06.23. 10:09 hírbehozó

    Amerikában kezdenek felhevülni az indulatok. Egyelőre talán nem annyira, hogy egyetlen amerikai zászló is lángra kapjon tőle. Mindenesetre egy elég alantas politikai nyomásgyakorlás szemtanúi lehetünk. A republikánusok ugyanis korábban jelezték, készek megszavazni azt az alkotmánykiegészítést, mely büntetné az amerikai lobogó megszentségtelenítését, ide értve annak lángba borítását is. Azóta a Kongresszus többsége már áldását adta, mostmár csak a Szenátusnak kell jóváhagynia a kiegészítést.

    A demokraták meg kényelmetlen helyzetbe kerültek a poszt-szeptember 11-ei USA-ban. Mert bár alapból úgy gondolják, hogy például a zászlóégetés sem több mint véleménynyilvánítás, és ennek betiltása a szólásszabadság korlátozása lenne. Azért ők is érzik az egész javaslat körüli cécóban a "ki a nemzetietlen" című felhangot, melyet - kétségünk talán ne legyen felőle - a republikánusok ki is fognak használni az első, politikailag megfelelő pillanatban. Az amerikai társadalom megosztott. A Freedom Forum 2004-es felmérése szerint 53 százalék ellenezné, hogy alkotmánykiegészítésben tiltsák a nemzeti lobogó meggyalázását, viszont 45 százalék a büntetés mellett van.

    Annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy itt a fő kérdés nem az, hogy az amerikai zászló elégetését kell-e büntetni, hanem hogy hova tart az az Egyesült Államok, mely 2001 szeptembere óta egyre nagyobb hangsúlyt fektet az új szimbólumokra, melyeket rendre a félelmek generálnak. Amerikában jelenleg az Oszama bin Ladennel vagy más arab terroristákkal való fenyegetés hatásosabb politika, mint a hagyományos amerikai értékek, az amerikai liberalizmus és republikanizmus melletti kiállás. A történelmi ponton túl vagyunk. Úgy hívták, USA Patriot Act.
  • Az amerikai zászlóégetés története
  • House Again Backs Amendment to Ban Desecrating Flag

  • komment Címkék: betiltott bejegyzések

    Polaroidképeket a blogomra!

    2005.06.22. 17:30 hírbehozó

    Egy újabb kütyüt szeretnénk bemutatni - elsősorban azoknak a bloggereknek, akik hadilábon állnak a képszerkesztők hazsnálatával. Merthogy a következőkben vázoltakat mondjuk Photoshopban is elő lehet állítani. Szóval a Polaroid-o-nizer azt tudja, hogy feltöltünk egy legalább 200x200 pixeles képet, írunk valami szöveget, és a kütyü az egészet összerántja nekünk egy sematikus polaroidképpé.

    Megváltoztathatjuk a háttérszínt és a kész képet tetszőlegesen elforgathatjuk. Elsőre vicces, és használható kütyünek látszik, főleg azoknak, akik fogékonyak az ilyesmire. Bejegyzésünk mellett látható, hogy miről is beszélünk.

    komment Címkék: blogkütyük

    Vicceskedjünk az öngyilkossággal

    2005.06.22. 12:18 hírbehozó

    Primitív, ortomba és ráadásul veszélyes reklámkampányt indított a GTSDatanet. Mindenki láthatta már a magát felakasztó vagy mélybe vető malacperselyt. Hiába hangsúlyozza százhúszezer tanulmány, hogy az öngyilkosság - akár ilyetén - bemutatása is öngyilkossági hullámhoz vezethet, ez a sajtó egy részét és - úgy tűnik - bizonyos cégeket egyáltalán nem izgat. Nemrégiben láttam az egyik magyar napilapban egy házról leugrott öngyilkos férfi képét. Ott feküdt, szétloccsanva az aszfalton. Ha már az ENSZ vagy más, európai ajánlások nem jutnak el egyes újságírók, píárguruk kezébe, akkor legalább olvassák el az AAS ajánlását arról, hogy az öngyilkosságot miként szabadna kezelni a médiában.

    Álságos és gerinctelen hozzáállás azzal védekezni, hogy "én ugyan senkit nem bíztattam öngyilokra", mikor pontosan tudható, hogy a médiában nem kellő hozzáértéssel bemutatott öngyilkossági eset újabb, hasonló eseteket vonz maga után. Az öngyilkosság előtt álló ember, pedig nem ura teljesen önmagának. Beszűkült tudatállapotban, mély depresszióban pedig - bármilyen banálisan is hangzik - egy malacperselyes minta is végzetes lehet. Tessék felhívni egy megyei rendőrfőkapitányságot vagy egy pszichiátert, és ő el fogja magyarázni, ha esetleg nekem nem hinnének. Szégyen, hogy egyeseknek semmi sem drága - ráadásul egy olyan országban, mely a világ élvonalába tartozik az öngyilkosságokat tekintve. Shame.
  • Help the media prevent copycat suicides
  • Covering Teen Suicide: One Paper's Decision
  • Az öngyilkosság lélek- és erkölcstani szempontból
  • A magyarországi öngyilkossági szcéna múltja és jelene
  • Az öngyilkosság alakulása Magyarország községeiben

  • komment Címkék: betiltott bejegyzések

    Hogyan működik a webkamerás sportbajnokság?

    2005.06.22. 07:33 hírbehozó

    A Pew Internet & American Life Project júniusban három online felmérést ajánl előfizetői figyelmébe. Haladjunk sorban, röviden, csak a lényeg. Az első téma a webkamerák látogatottsága. A kutatócég adatai szerint az amerikaiak 16%-a már nézett webkamerát vagy egyéb "távoli élő felvételt". Ez azt jelenti, hogy körülbelül 21 milliós közönsége van ennek a szolgáltatási formának a tengerentúlon.

    A második téma a virtuális sportligák. Az Egyesült Államok felnőtt internethasználói közül 8 százalék vett már részt az interneten valamilyen online sportbajnokságban. Egy átlagos napon körülbelül kétmillió amerikai nézi meg, hogy virtuális csapata éppen hogyan áll a tabellákon. A harmadik kutatási téma nyomán azt vizsgálták, hogy hányan keresnek "csináld magad" jellegű tartalmakat a világhálón. A Pew adatai szerint a "hogyanok", "csináld magad", illetve szereléssel kapcsolatos internetes témák minden huszadik netezőt érdekelnek. Ez egy átlagos napon 7 millió amerikai netezőt jelent. A három kutatási eredmény ugyan nem fedett fel nagy újdonságokat, de rámutat arra, hogy ezek a szolgáltatások fontosak a ma online társadalmának jelentős része számára. És ti hogy álltok ezzekkel a webes izékkel? Camscape? Fantasy Sports? Esetleg egy kis HowStuffWorks.com?

    komment Címkék: az olvasó agya

    Új autó, Antarktiszra

    2005.06.21. 20:58 hírbehozó

    A Brit Antarktiszi Szemle szakértői és James Moon tervezőmérnök olyan sarki járművet fejlesztettek ki, mely a Föld egyik legszélsőségesebb időjárási körülményei közt is biztonsággal, környezetbarát technológiával működik - írja a PhysOrg. A "Kilencven Fokkal Délnek" névre keresztelt könnyűjármű megalkotásánál nem csak a vezető biztonságára és a rendkívüli hidegre voltak tekintettel. Mivel a legdélebbi kontinens fölött nincs összefüggő ózönréteg, az erős UV-sugárzással járó problémákat is meg kellett oldani.

    A járműbe egy olyan útkeresőt is beépítettek, mely műholdas kapcsolat segítségével képes megválasztani a legbiztonságosabb útvonalat. A tervezők szerint az "óvatos autó" elsősorban az Antarktisz belső területeinek vizsgálatát teheti egyszerűbbé. Mi is kipróbálnánk a Teréz körúton, szó se róla.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    A bloggerek a szomszédban

    2005.06.21. 16:41 hírbehozó

    A geokütyük sorában elsőként a GeoLoc-ot mutattuk be. Most szintén egy tájékozódási blogkütyüvel hozott össze minket a sors. A GeoURL igazából megint egy végtelenül egyszerű ötleten alapul, mégis igen jól használható, kedves kütyü. Regisztráljuk blogunkat, adjuk meg lakhelyünk koordinátáit, és persze tegyük ki a kis ikont weboldalunkra. Ezt követően pedig bármikor megnézhetjük, hogy a regisztrált bloggerek közül, kik tartózkodnak legközelebb otthonunkhoz, sőt, elvileg a lakhelyünkhöz legközelebb lévő étterem honlapjára is eltalálhatunk a GeoURL segítségével. Persze sokkal jobban működik a kütyü, ha történetesen New York City-ben élünk, de talán innen a Great Plain-ről is begyűjthetünk néhány szimpatikus bloggerszomszédot.

    komment Címkék: blogkütyük

    Print lap vagy online kiadás?

    2005.06.21. 09:58 hírbehozó

    Az újságolvasók jelentős része a print lapot online kiadásra cseréli - erre a vészjósló következtetésre jutott a Nielsen/Netratings. Persze az amerikai kutatás eredménye azért egy kicsit árnyaltabb: a print lapot is járató internetezők 21%-a ma már elsődlegesen az online kiadásból tájékozódik. Ha a másik végén fogjuk meg az adatot: a netező újságolvasók 72 százaléka továbbra is a papírlapot forgatja az online kiadás helyett.

    A Netratings elemzője, Gerry Davidson szerint a viszonylag nagy arányú váltás mögött az állhat, hogy ma már egyre több print lap fejleszt önálló tartalmat online kiadásához - az üzenőfalakról, szerkesztői blogokról nem is beszélve. És egy pillanatfelvétel a végére: Idén márciusban a tengerentúlon 43,7 millió egyedi látogatója volt a print lapok online kiadásainak. Az átlagos látogató/oldalletöltés arány pedig elérte a 47,87-et. (A két adat 2004 márciusában: 42,3 millió, és 41,5).

    Egyébként továbbra is az NYTimes.com a leglátogatottabb amerikai online kiadás. Idén májusban 11,3 millió egyedi látogatójuk volt, míg a második helyre szorult - bulvárosabb - USAToday.com 9,2 millió egyedi látogatóval büszkélkedhetett az adott hónapban. Magyarországon a Webaudit adatai szerint áprilisban a Blikk.hu-nak 245 ezer, a NOL-nak 223 ezer, az MNO-nak 162 ezer, a Népszava Online-nak 65 ezer látogatója volt. Végignézve a magyar nyomtatott lapok online kiadásait, egyelőre csak a NOL-t látjuk olyan terméknek, melyet érdemes végleg becserélni a nyomtatottra.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Száz magyar blog kiválasztatott

    2005.06.20. 16:18 hírbehozó

    Na, mostantól lehet szavazni a Golden Blog verseny keretében a legjobb blogokra. Végül 5 kategóriában versenyeztetik a 100 netnaplót. (Szavazni itten lehet. Határidő: július 19. éjfél) Az egésznek pici szépséghibája, hogy aki szavazni akar, annak regisztrálnia kell a hvg.hu adatbázisába. Ez jóhiszeműen annyit jelent, egy ember nem adhat le ötvenezer szavazatot, csak ötvenezer regisztrált felhasználónévről. Másrészt a hvg.hu ügyesen megtriplázhatja hírlevél-olvasóinak táborát az elkövetkezendő hetekben.

    A Hírbehozó így szavazott: Énblog - Moshi-moshi; Fotóblog - BP.underground; Hírblog - nix; Közös blog - Schrödinger macskája; Tematikus - Térképes Egoblog. Felháborítónak találtuk, hogy édes gyermekünk, a Nettó Hazugságok nem jutott be a legjobbak közé. :( Ja, és a HH is bekerült, úgyhogy ez a blog alkalmas a tértivevényes levelek számosságának befolyásolására. A ránk szavazók bizalmáért ezúton is ezerköszi.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Hold hasal a horizonton

    2005.06.20. 11:34 hírbehozó

    Időről időre megmutatja magát a nagyobbik Hold - már a régi görögök és kínaiak is lejegyezték eljövetelét. Hatalmas, kerek és a lábaink előtt hever. Az optikai csalódást az okozza, hogy holdunk túlságosan alacsonyan mutatkozik, míg a Nap - lévén nyár van - a túloldalon magasan van. Egy másik, részletezőbb magyarázat szerint a Hold a horizont alján azért tűnik sokkalta nagyobbnak, mert szemünk viszonyítja az égitestet a földi tárgyakhoz, míg ha a nyílt égbolton tartózkodik a Hold, kisebbnek látjuk az égbolt "hatalmas üressége" miatt.

    Így az emberi szem számára sokkal nagyobbnak tűnik a Hold, mint azt megszoktuk. A legegyszerűbben úgy tudjuk meggyőzni szemünket, hogy a Hold nem hízik, ha karnyújtásnyira elhelyezünk egy érmét a Hold mellett, és egyik szemünket becsúkva megjegyezzük az arányokat. A kísérletet végezzük el ismét, mikor a Hold magasabban van, és úgy tűnik, hogy kisebb is.  1987 óta nem lehetett észlelni ezt az égi jelenséget. Ha szerencsénk van, még E.T. is elviharzik nagyra hízott Holdunk előtt. Részletek a Nasa honlapján.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Hírért klikkelők és kapcsolók

    2005.06.19. 07:16 hírbehozó

    Megint véget ért egy szavazásunk. Nézzük is, honnan tudjátok meg a híreket. Messze a legtöbben az internetről szerzik be az őket érdeklő információkat (61 szavazat), a második legnépszerűbb hírmédium pedig a televízió (28 szavazat). Úgy tűnik, továbbra is sokan olvasnak újságot (23 szavazat), de viszonylag nagy azoknak a tábora is, akik blogokból vagy ismerősöktől (17-16 voks) tájékozódnak a napi történésekről.

    Ennél valamivel gyengébb médiumnak bizonyult a rádió (14 voks), és három olvasónk egyéb, talányos helyről is tájékozódik. Összesen 162 szavazat érkezett. Egy netező egyszerre több válaszlehetőséget is megjelölhetett, viszont egy IP-címről csak egyszer. A felmérés nem reprezentatív mintán készült.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Internethasználat és az etnikum

    2005.06.18. 19:05 hírbehozó

    Több amerikai kutatócég is arra kereste a választ, hogy van-e különbség az etnikai csoportok internetezési szokásai közt. A felmérések viszonylag meglepő jelenségekre mutattak rá. A Bendixen & Associates kutatása szerint a kisebbségi csoportok - az afrikai, hispán, ázsiai amerikaiak és az indiánok - közel fele nem csak a tévénézés, újságolvasás közben, de internetezésnél is inkább az etnikai-közösségi médiumokat preferálja.

    Az amerikai arabok és ázsiaiak egyértelműen többet nézik a saját etnikai közösségükkel foglalkozó szájtokat - természetesen a nagy kereskedelmi hírportálok rovására. A Harris Interactive szintén e témában vizsgálódott. Kutatási eredményeik szerint még ma is elsősorban a fehér amerikaiak használják az internetet. A teljes felnőtt népességhez viszonyítva körükben 76 százalékos az internetezési arány, míg mondjuk a feketék és a hispánok esetében 12-12 százalék.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Az Index Hírlapot is olvas

    2005.06.17. 16:38 hírbehozó

    Égből pottyant hírek című rovatunk mára oly annyira népszerű lett, hogy a Hírbehozó olvasói küldik be a plágiumgyanús, forrásmegjelölél nélküli, stb cikkeket. Salander nekünk küldött mailjében például az Index egyik "cikkére" hívja fel a figyelmet. De kezdjük a legelején. A Magyar Hírlap június 16-án közölt egy cikket arról, hogy a magyar rendőrség is venne sokkolókat, a gumibotok helyére.

    Nyilván az Indexben lemaradhattak a témáról, így csak másnap reggel került ki hozzájuk az anyag. Az indexes cikkben ugyan kéttő darab hivatkozás található az MH-ra, de utána meg egyszerű kopipészt részekkel találkozunk. Az Index cikke onnantól, hogy "A gumibotszerű készülék..." két bekezdésen keresztül egyszerűen át vagyon másolva a Hírlap cikkéből. Aztán az Index kavart valamit az anyaggal, mert egy "saját információt" írnak, egy nevetséges mondatnyit, aztán megint kezdődik a hírlapos cikk átirogatása. Oké, oké, elloptak egy cikket, de a szerző miért "Index"?
    Szégyenskála: 10/7

    komment Címkék: égből pottyant hírek

    Ingyen Népszabi, szigetelőknek

    2005.06.17. 14:15 hírbehozó

    Kapom a mailt arról, "a leghűségesebb Sziget-látogatókat most egy hónapos Népszabadság-előfizetéssel ajándékozzuk meg 2005. július 1. és 31. között. Csak egy kattintás, és egész júliusban házhoz visszük neked hazánk és a világ legfontosabb híreit, köztük természetesen a Sziget eseményeivel." Nem kell mást tennem, mint ide kattintanom, ahol a nevemet, lakcímemet és mailcímemet kötelező megadni. Lájtos dataphishing. És mit keres az Adverticum egyáltalán egy népszabis kampányban?

    Szóval egy hónapig ingyen Népszabadság, és aztán elvileg semmi. Gyakorlatilag meg persze úgy néz ki a dolog, hogy bekerülsz az adatbázisba, és majd kapot szépen a népszabis promókat, előfizetési ajánlatokat. A Népszabadság ezzel a kampánnyal kívánja ernyője alá vonni a fiatalokat. Üzenem nekik: "hazánk és a világ legfontosabb híreit, köztük természetesen a Sziget eseményeit" a világhálóról szerzem be. De azért take care.

    komment Címkék: laphalászat

    Házilag eszkábált légkondícionáló

    2005.06.17. 08:58 hírbehozó

    A légkondícionáló drága dolog, nem is mindenkinek van rá pénze. Meg ugye ott a légiós betegség, ami eleve paráztatja a légkonditulajdonosokat. Egy amerikai oldalon egy egyszerűen, házilag elkészíthető légkondícionáló berendezésről olvashatunk. Mivel nem próbáltuk ki, és a fogyasztóvédelmisek sem nyilatkoztak arról, hogy biztonságos-e ez a rendszer, ezért kipróbálását egyelőre nem ajánljuk. De amint megérkezik a szakhatósági engedély, a vikkendházban már bi is izzítjuk (sic!) a kütyüt.

    Mi kell egy légkondícionálóhoz? Vödör, jég, csövek, csíptetők és egy ventillátor. Az alkotó szerint a járulékos költség nem több 24 dollárnál, azaz 5000 forintnál. De elvileg az otthon talált dolgokból is meg lehet csinálni a szerkezetet. Az egész végtelenül egyszerű. Egy szifonná alakított csőrendszer, mely felszippantja a hideg vizet, és a ventillátor közelében hűs levegőt képez, majd a légforgató segítségével lehül a szoba is.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Az MNO "szemlézi" az ördögi ellenfelet

    2005.06.16. 13:16 hírbehozó

    Szóval azt már meg sem említjük, hogy az origo belföld rovata reggelente a Népszabadságot menti át a szerverére. Többnyire belőlük élnek, és ez úgy tűnik, nem sok mindenkit zavar.

    Az MNO meg szintén Népszabadságtól idéz. Amennyiben idézetnek nevezhetünk egy több mint 3400 karakteres írást, ami a Népszabadság cikkéből sikerült összeirogatni. Vajon milyen megfontolásból kannibalizálja a Magyar Nemzet online kiadása a legnagyobb konkurens, a "kommunista pártlap" saját anyagát? És miért írják oda szerzőként, hogy "MNO", amikor az egész úgy-ahogy-van a Népszabi cikkéről szól? A Hírtv.hu körülbelül hasonló lazasággal lopja át a Népszabadság cikkét. Bár a cikk a nyomtatott lapban jelent meg, a Hírtv.hu szerint "forrás. nol.hu", az oldal alján meg azt látjuk, hogy "A hír forrása: Hír TV". Mélyen gratulálunk.

    A végére pedig jöjjön egy Indexes mintapéldány. A hír forrásaként az van feltüntetve, hogy "Yahoo!". Na most sem a Yahoo sem a YahooNews nem gyárt saját cikkeket, csak másodközöl. Az eredeti cikk, amire hivatkozni illett volna a TechWebé, azon belül is az InternetWeeké.

    Szégyenskálánkon
    most a newcomerek, az MNO-Hírtv eljárását értékeljük: 10/6

    komment Címkék: égből pottyant hírek

    A törvények és a blog

    2005.06.15. 18:47 hírbehozó

    Sokan esnek abba a tévedésbe, hogy a blogon bármit le lehet írni, merthogy véleményszabadság van, és mindenki tehet egy szívességet. Nos, ez persze nem így működik, és a webes szabadság megvédésére felesküdött Electronic Frontier Foundation össze is foglalta, hogy egy bloggernek mire kell ügyelnie, amikor éppen a nyilvánosság számára irogat.

    Felhívják a figyelmet a szerzői, személyiségi jogokra, amikről időről időre meg szoktak feletkezni egyesek. Az EFF oldala meglehetősen alapos és áttekinthető. Komplett felvilágosítást kapnak a bloggerek arról, hogy milyen cselekményeknek milyen jogi következményei vannak, illetve, hogy őket milyen jogi védelem illeti meg - például a szólásszabadság tekintetében.

    Persze minden jogrend nagyjából a józan észen alapul, úgyhogy polgári ösztöneinkben (sic!) bízva könnyedén elkerülhetjük a jogi cécót. És persze mindenki érzi, hogy mely tartalmak lehetnek gázosak. Nos ezekben az esetekben érdemes felkeresni ezeket a felvilágosító szájtokat. Milyen jó volna, ha az EFF-nek lenne egy magyar megfelelője. Legyen!

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Bloggert keresek vállalati blogomra

    2005.06.15. 17:26 hírbehozó

    A Bloggeropoly a világ első olyan cégeként hirdeti magát, mely kifejezetten azzal foglalkozik, hogy különböző cégeknek igény szerint közvetítsen ki bloggereket. Persze a hírről beszámoló több blogger is joggal tette hozzá, hogy a kínálat jelenleg messze túlszárnyalja a keresletet, de azért az ötlet nem feltétlenül totális hülyeség.

    Ma már egyre több cég rendelkezik önálló blogstratégiával. A vállalati blogokkal ugyanis viszonylag sok potenciális fogyasztót tudnak elérni, és a barátságos formát (a blogot) nem árt jó tartalommal megtölteni. Mondjuk, nem mondom, érdekes lehet például a Coca-Colának profi blogoldalt csinálni, jó pénzért. Lehet, hogy hamarabb összejönne egy iPod. Vagy inkább a Pannon GSM kalitkába zárt bloggere? Á, az ciki.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    RSS: ostobaság vagy sikersztori

    2005.06.14. 17:11 hírbehozó

    Az online tartalomszolgáltatók itthon még azon aggódnak, hogy jajj, ezek a csúnya rss-ek jól lecsípik a hirdetési bevételeket (merthogy a banner nem ketyeg, a netező viszont röhögve tartalomfogyaszt), addig a tengerentúlon más szempontból figyeltek fel az egyszerű szöveges online hírszolgáltatásra. A PaidContent szerint például az IDG InfoWorldje azért kezde el teljes tartalmát rss-re pakolni, mert plusz bevételt várnak az egyre intenzívebb rss-használattól.

    A New York Times-nál pedig megjelent a Sun Microsystems személyében az első kifejezetten rss-hirdető. Az AdWeek pedig kifejezetten úgy látja a jövőt, hogy az rss igen nagy szeletét fogja kitenni az online hirdetési bevételforrásoknak. A jövőképek közt tehát megint igencsak nagy a különbség. A szkeptikusok szerint egy átlag netező - viszonylagos bonyolultsága miatt - sosem fogja használni az rss-olvasókat, míg a másik oldal szerint pont a fogyasztói igények hívták életre a Nagyon Egyszerű Hírszolgáltatás (Really Simple Syndication) rendszerét.

    Sok Hírbehozó-olvasó már ma is RSS-en és nem webböngészőben hívja meg aktuális tartalmunkat. Az rss-tábor szerint így gyorsabban és egyszerűbben értesülnek az őket érdeklő hírekről, a továbbra is böngészőre esküdők pedig általában azt mondják, minek telepítsenek még egy kütyüt a számítógépükre, amit ráadásul bonyolult és nehézkes használni.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Polgári összefogás

    2005.06.14. 16:34 hírbehozó

    Összefogott néhány blogger, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a magyar blogokat. Mármint titeket, magyar bloggertársakat. Meg hogy oldja a bloggerekkel szembeni előítéleteket. A cél, hogy szó essék rólunk, és ehhez nyilvánosságot is találjunk. Rövid blogajánlók jelennek majd meg a szájton. Persze ti is írhattok. (Nincs kitűntetett pont, csak a gyönyörű periféria.)

    A lényeg, hogy röviden ajánljátok saját vagy egyéb magyar nyelvű blogokat. A kezdeményezést elvileg leköveti a hülye mtv és a hülye hvg - erre utal a blog neve is. Vagyis keddenként este erről a közösségi blogról fognak majd bányászkodni blogokat az okosok. Legyetek ti is jelen. Mármint ajánljatok.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Michael Jacksont felmentették

    2005.06.14. 07:11 hírbehozó

    A rajongók megnyugodhatnak, felmentő ítélet született az összes vádpontban. Az esküdtek nem találták megalapozottnak a vád állításait, így ma már nyugodtan kijelenthetjük, Jacko e vádpontokban tiszta. Hozzátesszük, hogy kiskorúak megrontásával vádolni valakit, eleve nagyon súlyos vád. Ezt a bűnt ugyanis minden társadalomban messzemenőkig megvetés, sőt harag és düh kíséri a közvélemény részéről. Persze lesznek sokan, akik felvetik, hogy a bíró és az esküdtek nyilván nem tudták függetleníteni magukat attól a médiahisztériától, mely az eljárást kísérte.

    Az egész ügynek, mint általában a nagy médianyilvánosság kíséretében zajló ügyeknek van egy kis pikantériája: nevezetesen, hogy magukról a vádakról, a bírósági eljárásról sokkal kevesebbet olvashatunk, láthatunk, mint a hisztiző rajongókról vagy a médiahiénákról. Jacko felmentő ítéletét az az esküdszék hozta meg, melyet korábban sokszor támadtak, amiért tagjai közt egyetlen afroamerikai sincsen. Azon rajongók pedig, akik korábban boszorkányüldözésről beszéltek, tegnap óta az igazság megszületésének nevezik az ítéletet.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    A mobiljátékok és a nők

    2005.06.13. 13:39 hírbehozó

    Friss felmérések eredményeiről tudunk beszámolni a mobilos játékok háza tájáról. A Yankee Group adatai szerint a nyugat-európai mobilosok döntő többsége egyáltalán nem töltöget le játékokat kütyüjére. Ha nemek szerint nézzük, a nők 21, míg a férfiak 24 százaléka töltött már játékot mobilkészülékére. Még meglepőbb adatokat kapunk, ha átrándulunk a tengerentúlra. Az M:Metrics felmérése szerint az amerikai férfiak 4,4, míg a nők 2,3 százaléka tölt le játékot telefonjára, viszont a két nem körülbelül ugyanolyan gyakorisággal játszik ezekkel a játékokkal. A Telephia adatai szerint 2005 februárja és áprilisa között az amerikai mobilosok közül a nők vettek több játékot (60%) mobiljukra.

    Szóval a nőkre legalább annyira kellene számítani a mobil játékok piacán, mint a férfiakra. Nézzük is meg a magyar helyzetet. A Vodafone például javajátékai közt zömében szőrös mellű progikat találtunk: Ferrari, Star Wars, V-Rally meg a first-person shooter-ek. A Pannon GSM esetében már jobban el tudjuk képzelni, hogy nem csak a férfiakra/fiúkra gondoltak, mikor összeállították mobilos játékkínálatukat. Négy csoportban keresgélhetünk: akció, kaland, logikai, sport. Na most, mindössze egyetlen logikai játékot találtunk a PGSM oldalán, ellentétben a túlsúlyos lövöldözős, sportos vonallal. A T-Mobile játékoldalán pedig szinte csak és kizárólag "férfias játékokra" bukkantunk. Persze mobilgémeket máshol is lehet venni, letölteni, és az is igaz, hogy a készülékekben általában azért vannak inkább a nők szívéhez közelebb álló logikai játékok is. De azért a három nagy cég repertoárja jól mutatja, hogy - tévesen - elsősorban kitől várják a pénzes játékletöltéseket.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    Ollózás az Indexnél

    2005.06.12. 10:28 hírbehozó

    Az Index veretes cikket közöl az "Index" szerző feltüntetésével. A téma, hogy sok osztrák nyugdíjas települ át Magyarországra. Nézzük, milyen újságírói teljesítmény húzódik meg a szép, hosszú "indexes" cikk mögött. Nem is kell mondanunk, hogy nem az internetes lap saját anyagával van dolgunk, hanem a Népszabadság egyik saját összeállításával.

    Az Index "cikkének" első bekezdését egyszerűen átmásolták a Népszabadság cikkéből. Egy-az-egyben. Arra sem vették a fáradtságot, hogy az eredeti cikk szövegét egy kicsit átírják. A második bekezdést is átkopizták a Népszabiból. Bár míg az eredeti napilapos verzióban a főosztályvezető szólal meg, addig az Index már tényként közli a megszólított állításait. Az indexes anyag harmadik bekezdésében az újságíró megunhatta a napilap cikkének egyszerű kopipésztezését, és a mondat elejét picit átírta. Kafa. Aztán, mikor már mindent átmásolt a Népszabadság saját összeállításából, önmaga ellen fordul.

    Merthogy talált az Index archívumában egy ide passzoló anyagot. A kérdéses cikk a Napi Gazdaság-é, és újságírónk folytatva a begyakorolt kézmozdulatot, átmásol ebből a cikkből is egy bekezdésnyit. Változtatás nélkül. Hogy még inkább cikknek tűnjön a lopás, egy keretes anyagot is legyárt. Na honnan? A Napi Gazdaság-os cikkből kivesz egy másik bekezdést, és keretes anyagként, hivatkozás nélkül benyomja "saját cikkébe".

    Foglaljuk tehát össze röviden: az Index közöl egy cikket "Index" forrásmegjelöléssel. Ez a cikk pedig két részből áll: két másik lap cikkrészleteinek összeollózásából. Tessék csak összevetni, nem lesz nehéz, mert szó szerinti átmásolásokról van szó. Hát így.
    Szégyenskála: 10/7

    komment Címkék: égből pottyant hírek

    Geoloc: hol laknak az olvasóim?

    2005.06.11. 19:19 hírbehozó

    Blogkütyüket taglaló rovatunkban most a meleg víz - stílusos és esztétikus formában előadott - feltalálásáról értekezünk röviden. Kiszemelt kütyünk a Geoloc. Az egyelőre francia (és egy kicsit angol) nyelven elérhető webes eszköz igazából semmi mást nem tud, mint valós időben feltünteti az oldalunkra látogatók aktuális tartózkodási helyét - egy stílusos világtérképen.

    Pici zöld pontok jelzik a virtuális sémán, hogy oldalunkat jelenleg mely országokból látogatják. A kis piros pontok pedig azt mutatják, hogy Földünk mely tájairól látogatták eddig honlapunkat/blogunkat. (Illusztrációnkon éppen az látszik, amint megtalálja a Hírbehozót a Geoloc oldala. Uupsz.)

    A kütyü körülbelül azon pszichológiai hatás elérésére képes, mint a születésünktől eltelt ezredmásodperceket mérő javascript. Egyébként tökéletes az olvasók és a blogger közötti interaktivitás-élmény fokozására. Érdemes kipróbálni. Örültünk, hogy rátaláltunk.

    komment Címkék: blogkütyük

    Super Mario utcára kerül

    2005.06.10. 17:15 hírbehozó

    A street art-ot, vagyis az utcai művészetet gyakran kizárólag a graffitikre meg a taggelésre redukálja a népnyelv. Pedig itten egy sokkal szélesebb gondolatkörről van szó. Az alapfilozófia azonban - általában - ugyanaz: visszavenni a közterületeket a szürkeségtől vagy épp a reklámáradattól. Mondanunk sem kell, hogy szép számmal vannak olyan akcióblogok, melyek elsődleges és egyetlen célja, hogy bemutassák a netezőknek street art-jukat.

    Ebben a szellemiségben készül a Posterchild is. Ami nekem elsőre felkeltette az érdeklődésemet, az a Super Mario kampányuk. A méltán híres, kultúránk részét képező videójátékból vették a grafikai elemeket, azokat jól felnagyították, majd kitették Ontario egyik kisvárosa, Windsor utcáira. A videójátékból jól ismert kérdésdobozokat például felaggatták a villanyvezetékekre. Így lázadnak a köztér elreklámosítása ellen. A street art a cybertérben is megjelenőben van. Itt elsősorban népszerű komputeres játékokat pingálnak ki mindenféle virtuális falragaszokkal, poszterekkel a performerek. Ebben utazik például a Counter-Street-Art projekt is.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    Az új online hirdetési fajta áttörése

    2005.06.10. 12:35 hírbehozó

    Sajnálatos módon elsiklottunk egy igen fontos felmérés mellett. Az amerikai online marketing cégek már tavaly komolyan megkutatták, hogy mely hirdetési formák a legelfogadottabbak a netezők körében. A várakozások pedig beigazolódni látszanak, legalábbis ezt mutatja a Dynamic Logic kutatása. A felmérésben 3 három hirdetési formát vizsgáltak: internetes popup, internetes videóreklám, hagyományos tévés reklám.

    Az irritálási skálán legelől végzett - tehát a fogyasztók által a legidegesítőbbnek tartott - hirdetésfajta az internetes popup lett (78%), a második legirritálóbb pedig a televíziós reklám (57%). A harmadik helyre sorolt online videóreklám irritációs mértéke mindössze 26 százalék, vagyis csak minden negyedik netező mondta azt, hogy zavarja, ha egy weboldalon videóhirdetéssel fut össze.

    A fenti adatok azért is fontosak, mert korábbi szakértői állásfoglalások szerint az online videóhirdetés igen hatékony marketingeszköz. Ugyanis sokkal jobban leköti a fogyasztó figyelmét, mint mondjuk egy banner vagy popup, popunder. Az úgynevezett online brandtudatossági skálán is az online videóhirdetés végzett az élen, vagyis a legtöbben az ilyen reklámokban megjelenő márkanevekre tudnak visszaemlékezni.

    A felmérés másik érdekessége, hogy amíg nagyon sok embert irritálnak a tévés hirdetések, a neten sokkal kevésbé irritálja őket a tévészerű reklámfajta. Vagyis amit a tévében nem szeretünk, az online akár még izgalmas is lehet.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Két elnök, egy élet

    2005.06.10. 09:27 hírbehozó

    Egy cseh újságírókolléga blogjában olvasom a régi-új misztikumot. Szerintem sokan ismerik, de bizonyára nem mindenki. Nekik legyen mondva. Vigyázat, öveket becsatolni...

    Abraham Lincoln 1846-ban lett a Kongresszus tagja. John F. Kennedy 1946-ban lett a Kongresszus tagja.
    Lincolnt 1860-ban választották elnöknek. Kennedyt 1960-ban választották elnöknek.
    Mindketten elkötelezettek voltak az emberi jogok iránt.
    Lincoln és Kennedy felesége is elvesztett egy gyerkeket, mikor a Fehér Házban laktak.
    Mindkettőjüket pénteken lőtték le. Mindkettőjüket fejbelőtték. Mindkettőjüket déliek gyilkolták meg.

    Lincoln titkárát Kennedynek hívták. Kennedy titkárát meg Lincolnnak.
    Mindkettőjük Johnson nevű déli elnök követte.
    Lincoln követője Andrew Johnson volt, aki 1808-ban született. Kennedy követője Lyndon Johnson volt, aki 1908-ban született.
    John Wilkes Booth, Lincoln gyilkosa 1839-ben született. Lee Harvey Oswald, Kennedy gyilkosa, 1939-ben született.
    Mindkét gyilkost három néven ismerték. Mindkét gyilkos neve 15 betűből áll.

    Lincolnt egy Ford nevű színházban lőtték le. Kennedyt egy Lincoln nevű limuzinban lőtték le, amit a Ford gyárt.
    Lincolnt egy színházban lőtte le gyilkosa, aki egy raktárépületbe menekült. Kennedyt egy raktárépületből lőtte le gyilkosa, aki egy színházba menekült.
    Mindkét merénylőt meggyilkolták a tárgyalás előtt.

    Egy héttel azelőtt, hogy Lincolnt lelőtték, a marylandi Monroe-ban tartózkodott.
    Egy héttel azelőtt, hogy Kennedyt meggyilkolták "Marilyn Monroe-BAN tartózkodott".

    Lehet utánajárni....

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    Látogatottság: mérni könnyebb mint bevallani

    2005.06.09. 17:35 hírbehozó

    A szájtok oldalletöltés-generálásának egyik eszköze a képgaléria. Az "1 online fotó miért egyenlő 1 online cikkel" felvetésünkkel megkerestük a magyar szájtok látogatottságát mérő Webaudit projektigazgatóját. Varga Károly nem csak az általunk felvetett problémára reagált, hanem egy új szolgáltatásukról is beszélt. Íme:

    "A látogatottság auditálásának egyik fontos kritériuma az eredmények összehasonlíthatósága, amely csak akkor valósulhat meg, ha egyértelmű, zárt, objektív, és  mindenkire egyformán vonatkozó "játékszabályok" szerint történik a mérés. Ezt a keretrendszert 5-6 éve a hazai internet akkori vezető szereplői közösen alakították ki, és alapjaiban azóta sem változott. A Medián WebAudit annyit tudott ehhez hozzátenni, hogy megvalósította a korlátlanul részletes mérés technikai feltételeit, vagyis partnereink tetszőlegesen mély és részletes bontásban kaphatják meg a látogatottsági statisztikájukat.

    Semmi akadálya annak, hogy egy site egy adott rovatát tematikusan vagy funkcionálisan kisebb egységekre bontsa, amelyekre teljes értékű forgalmi statisztikát kaphat. Így például egy site politika rovatát alábonthatja cikkek, galériák, fórum stb. csoportokra, pontos és részletes képet kaphat azok látogatottságáról. Abba azonban már nincs beleszólásunk, hogy ezekből az információkból mit tart meg belső használatra, és mit hoz nyilvánosságra. Az értelemszerűen dolgunk, hogy szélsőséges esetekben beavatkozzunk, mondjuk ne engedjük, hogy egy gazdasági rovat statisztikája erotikus forgalmat tartalmazzon, azonban abba már nem szólhatunk bele, hogy mondjuk egy gazdasági cikk mellékleteként kapcsolódó képgaléria is megjelenik-e, ez már nem tartozik a hatáskörünkbe.

    Természetesen mi is szeretnénk, ha a valódi tartalom látogatottsága nagyobb hangsúlyt kapna, ám ehhez nincs eszköz a kezünkben, erre csak a hirdetési piac tudná rákényszeríteni a site-okat. Az online tartalom mérésére persze teszünk kísérletet, indítunk egy új projektet TopNews néven, amely a hazai online cikkek toplistája lesz. Ebben valóban csak a cikkek, hírek szerepelnek a kifogásolt képgalériák kizárásával. A rendszer már hónapok óta működik tesztüzemben, amennyiben megkapjuk partnereink hozzájárulását, ősztől hivatalosan is elindulhat."

    (Kiemelések tőlem. Varga Károly hozzájárult levele közzétételéhez.)

    komment Címkék: exkluzív fícsör

    Michelle Wild és VV Anikó blogja

    2005.06.09. 14:34 hírbehozó

    Az Index legalább megmozdul egy picit blogügyben. Ez is valami ebben az ugaros magyar szájbertérben. Van nekik egy elég szépen és jól ketyegő Homárjuk, és most jön Michelle Wild és VV Anikó is, hogy a Velveten írják meg a maguk netrevalóját.

    Én Vad Kati blogjába merészkedtem be egy hosszabb beleolvasás erejéig, és azt kell mondanom, hogy intelligens, jól íródó naplóról van szó. Persze egy kicsit suta is, de a profizmus riasztó dolog, és nem is annyira érdekes, mint egy őszinte próbálkozás. Vad Katit nemsokára már nem szexipari múltjáról, hanem egész más oldaláról fogjuk ismerni, szerintem. De tényleg.

    Anikó blogja esetében sincs teljesen elmarasztaló véleményünk, bár neki innen is ajánlanánk, hogy ha lehet, akkor egy kicsit többet koncentráljon magára, mint az őt olvasókra. Ő például a blogot a bulvárlapok elleni fegyverként szeretné felhasználni. Támogatjuk ebben. Hadd szóljon.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    Az origo szemlézget

    2005.06.09. 10:27 hírbehozó

    Csütörtök délelőtt az origó Itthon című rovatának vezető anyagait a Népszabadság mai számából bumlizták össze. Egyáltalán nem kiragadott példa. Tessék csak néha összeszámolni, hogy hány "szemlézés" is van a vezető anyagok között egy átlagos hétköznapon.

    Az origo változó intenzitással tesz eleget a szerzői-jogi követelményeknek. Az első anyag június 9-én délelőtt a "Pontonhíd válthatja fel a Margit hidat". Az origo négy bekezdésen keresztül "szemlézi" a Népszabadság saját infóját, és bár háromszor is hivatkozik az újságra, a szerző/forrás sorban mégis az "[origo]" megjelöléssel találkozunk. Ennél kicsit súlyosabb a hamis bérletekről szóló Népszabi cikk átvétele. Az origo három bekezdésben veszi át a napilap értesülését, és csak a legutolsó mondat végé találjuk meg a hivatkozást: "- derül ki a Népszabadság írásából." A szerző/forrás sorban ismét önmagát tünteti fel az internetes portál.

    A harmadik vezető anyag az origo rovatoldalán - míly meglepő - ismét a Népszabadság egyik cikke. Itt is három hivatkozással találkozunk, és két bő bekezdésben taglalják a napilap érettségis értesülését. És mi a negyedik vezető anyaga az origo belpol oldalán? Igen, igen, a Népszabadság egy újabb cikke. A téma: kilakoltathatnák az MTV Rt-t. Ismét három bekezdésben "szemlézi" az origo a napilap értesülését, hogy a végére odabiggyessze az "origo" megjelölést. Egyébként ebben az esetben majdnem olyan hosszú az origo "szemléje" mint a Népszabadság eredeti cikke. Gratulálunk az online újság reggeli teljesítményéhez. Négyből négy. Remélem nagy hirdetési bevételük van belőle.
    Szégyenskála: 10/7
  • Korábbi nyomozások

  • komment Címkék: égből pottyant hírek

    Hogyan generáljunk rengeteg oldalletöltést?

    2005.06.09. 07:06 hírbehozó

    Magyarországon ha hiteles adatokat akarunk kapni a különböző internetes tartalmak látogatottságáról, a Webaudithoz kell fordulnunk. A Medián online szolgáltatása az egyetlen objektív mérőeszköz arra, aminek segítségével meg tudjuk állapítani, melyik magyar portált mikor és mennyien olvasták.

    Akik előfizetői a Webauditnak, eléggé részletes adatokat kaphatnak arról, hogy például az elmúlt negyedórában milyen oldalletöltést produkált oldaluk, illetve mennyi volt a napi Oldalletöltés/Látogató nevű bűvös adat, stb. Mivel az oldalletöltés még mindig az egyik legkedveltebb mérőszám az internetes portálok fenntartóinál, igyekeznek azt mindenféle ügyeskedéssel jól felturbózni.

    Az egyik leghatékonyabb módszer erre a képgaléria. Ha X portál kitesz mondjuk egy 50 képből álló galériát egy bikiniversenyről, akkor ezzel átlagosan körülbelül ötvenszer annyi oldalletöltést tud generálni, mintha csak egy cikket írt volna az adott eseményről. Ugyanis minden egyes fotó megtekintése 1 oldalletöltést ér, ahogyan minden egyes cikk megtekintése is.

    Szóval a verseny meglehetősen egyenlőtlen, hiszen egy cikk megírásában általában sokkal nagyobb szellemi energia van, mint egy ötven fényképes galéria legyártásában. A Mediánnak már régen fel kellett volna figyelnie erre a problémára, mert ez igencsak torzítja egy adott portál vagy rovat valós látogatottságát.

    Persze a legegyszerűbb az lenne, ha végre valahára mindenki leszállna az oldalletöltés-szám nézegetéséről, és a sokkal valósabb Unique User (Egyedi Látogató) számot vizslatná. Ez jelzi ugyanis, hogy hozzávetőlegesen hány ember kattintgatott össze-vissza az oldalon egy adott napon, órában, percben.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Karkötőkampány külföldön és itthon

    2005.06.08. 12:48 hírbehozó

    Jobb híján kampánykarkötőknek neveztük el azokat a szabvány műanyag csuklókütyüket, melyeket különböző akciók támogatói hordanak. A karkötőmozgalmak sorát Lance Armstrong nyitotta meg. A világ egyik, ha nem a legjobb kerékpárosa korábban megszenvedett a rákkal, és állítólag diadalmaskodott is felette. A LiveStrong karkötő megvásárlásával pedig a fiatal rákbetegeket és hozzátartozóikat segíthetjük. (Hazai továbbgondolását lásd még: Moon blogjában.)

    Hasonló kezdeményezés a ONE is. Ez az amerikai kampány az AIDS-betegek és a különösen nagy szegénységben élők megsegítésére jött létre. A jószolgálati akciót Salma Hayek és Brad Pitt is támogatja, sok más amerikai sztár mellett. A kampány egyik mottója szerint "a szegénység következtében minden 3-ik másodpercben meghal egy gyermek." A segítségnyújtás tehát nem érdektelen.

    Ugyanilyen nemes céllal jött létre, a Make Poverty History nevű európai kezdeményezés szintén a világ legszegényebbjein kíván segíteni. Ha már a világ leggazdagabb országainak kormányai nem segítenek rajtuk, segítsenek a viszonylag jól élők százezrei. Merhogy a politika cselekvés is, nem csak beszéd. Ezek a karkötők nem csak anyagi támogatást jeleznek, hanem remélhetőleg napirenden is tartják a közbeszédben az adott problémát. Jó cél.

    A karkötőzés persze begyűrűzött (sic!) Magyarországra is. Igaz, kis hazánkban nem annyira karitatív célokat szolgál a wristband, de ezt nem is vártuk el. A Képes Sport "Szeretem a sportot"-akciójának hirdetésében azt olvashatjuk, hogy "a karkötő viselésével minden sportkedvelő a magyar utánpótlást támogatja, hiszen az értékesítésből - a lap kivételesen 50Ft-os felárral vásárolható meg az újságárusoknál - származó bevételt kiadónk a Nemzeti Sportszövetség segítségével az utánpótlás-nevelésre ajánlja fel. A karkötő egyszeri alkalommal, csak a Képes Sportban található meg." A KS ügyesen egybekötötte egy előfizetési kampánnyal is az egész megsegítő akciót.

    Ti melyiket hordanátok szívesen - ha egyáltalán?

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    Hetilap indul az olvadó piacon

    2005.06.08. 08:25 hírbehozó

    Van abban valami fesztelen hurráoptimizmus, ha valaki 2005-ben újságot indít. Még akkor is, ha a márkanév jól cseng, be vagyon járatva, szóval van egy kis kezdőlökés az elején. Még akkor is, ha ez a régi-új lap egyből kijelenti, politikával ők ugyan nem fognak foglalkozni. Nyilván azért nem, mert a politikusok korruptak, az egész közélet csak egy színjáték, stb.

    Az újonnan induló Esti Hírlapot a Blikk árára (69 forint) lőtték be, a név meg Esti Hírlap Weekend lett, ja, és csak hét végén jelenik meg. Vikkendlap, na. Nos, ha nem politika, akkor vajon mi lesz benne? Sztárvilágos, autós-motoros, bűnügyes hétvégi füzetecske lesz - a főszerk szerint. Egyébként a hetilaposság csak ínycsiklandozás, mert ha ráharap a nép, akkor iskolakezdésre már napilapként jelentkezik. A bulvárhetilap 4 oldalon angol nyelven íródik majd. Lehet, hogy emögött az a cinizmus áll, hogy a bulvárlap olvasóját úgyis csak a képek érdeklik? Fog élni kábé fél évet. Ja, és az estihirlap.hu domain még szabad, ha érdekel valakit.

    komment Címkék: csak tanulékonyaknak

    A bűnözés és a származás

    2005.06.07. 23:46 hírbehozó

    Ezt a bejegyzést annak a kedves kollégámnak szentelem, aki a Mortimer-ügy kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy "ilyenek a cigányok, ilyenre csak ők képesek."  A Dévaványai ügyről van szó. Az elkövető egy fehér bőrű, jól szituált, szimpatikus benyomást keltő 18 éves magyar fiatalember, aki brutálisan meggyilkolt egy 15 éves lányt. "Rendes gyerek volt a Sanyi" - mondják róla a helyiek. Ja, és késsel szúrta, vágta agyon áldozatát, aztán elmenekült, de a rendőrök elfogták. Akkor most "ilyenek a magyarok, ilyenre csak ők képesek", kedves kolléga?!

    komment Címkék: betiltott bejegyzések

    Áder Jánost államfőnek!

    2005.06.07. 14:10 hírbehozó

    Kezdük mindjárt azzal, hogy nem találtuk el az államfőválasztás lefolyását. Rossz verzióink mellett egy prózai, ám annál szánalmasabb folyamat részesei lehettünk. A köztársasági elnök megválasztásának legfontosabb tanulsága: Áder János nem való politikusnak. Mi mondjuk szomszédnak sem szeretnénk, de ez magánprobléma. A Fidesz kezdte - a tegnapi szarkavarás után - a mai napot azzal, hogy gyorsan bevádolta a kisebbik ellenzéki pártot azzal, hogy lepaktált a szocikkal. A szocikat meg megvádolta azzal, hogy tízmilliós tételben vásároltak jobboldali szavazatokat.

    Aztán jöttek a hírek arról, hogy a Fideszben kötelező lefotózni mobillal a szavazólapot, különben jön Áder János, és lesz nemulass. Áder János a harmadik fordulóban állítólag ott állt az urna mellett - nyilván véletlenül nézelődött épp arrafelé. A Fidesz egyszerűen zárójelbe tette az alkotmány szellemiségét, amikor szart bele, hogy az államfőválasztás titkos, és éppen azért titkos, mert a képviselők egyéni véleményére kíváncsi a köztársaság, mikor államelnököt emel maga fölé.

    Egyébként örülünk, hogy Sólyom lett a köztársasági elnök. Szilit nem szeretjük annyira, mint embert, de nem azért, amiért az SZDSZ - tudniillik, hogy van szoci múltja. Hanem azért, mert kevésbé gondoljuk alkalmasnak (lásd: nyelvtudás, kereszténykedés, stb). Bár ő sem lett volna rossz - igaz, megint más szempontok miatt. Sajnálatos, amit ma el kellett szenvednie a magyar köztársaságnak. Ha Szili nyert volna ma, akkor lehet, hogy már rendkívüli állapotban írom e sorokat.

    Előttünk a koalíciós sztori második felvonása is. Az per pillanat érdekesebb, mint a nemzet egységének megtestesítése vagy potenciális rossz szomszédok felemlegetése. Azt viszont mostmár következetesen állítjuk: a jelölési folyamatnak nem volt jó megoldása a kormánypártok részéről, így végülis érthető végeredmény született, bár egy kis nosztalgiával tekintünk vissza korábbi megérzéseinkre a titkos MSZP-Fidesz paktumról. :(

    A politikailag eléggé heterogén csoportot alkotó kollégák gyorsreagálásai: "Na elmehet a Gyurcsány a büdös francba", "bekaphatja ez a sok köcsög", "ebből se lesz normális köztársasági elnök", "hirdesse ki a szükségállapotot", "miért nem jó már megint a kávéautomata?", "nem ma választják a mádlkettőt?"...
  • Nyert a Fidesz az államfőválasztással? Véleményezz!
  • Update: az áderizmus maga

  • komment Címkék: a legolvasottabbak

    A kínai Nagy Tűzfal lyukas

    2005.06.06. 20:50 hírbehozó

    A világ első olyan kommunista diktatúrája, mely a legdurvább kapitalizmussal is összefekszik, ha kell, épp most cyberpolitikai fronton játszotta a kérlelhetetlent. Világosabban: Kína megpróbálta ernyője alá terelni a bloggereket, azt követelve tőlük, hogy regisztráljanak szépen a kormányzat felé, hogy nyílvántartásba vehesse őket a Nagy Testvér. Nyílván tartanak tőlük.

    Egyes becslések szerint mintegy 430 ezer kínai bloggertársunk jelentette fel magát a kínai tájékoztatási minisztériumban, ami - akárhogy is nézzük - a kínai blogszférának mindössze 10 százaléka. Az Australian című ausztrál lap meg is szellőztette, hogy a kínai kommunista párt állítólag 40 ezer cyberrendőrt alkalmaz olyan szájtok felkutatására, melyek nem a központi direktíva szellemét követik. A kilencven százalék mégis, ennek ellenére vállalja a rizikót.

    Nem kis politikai tett hát Kínában bloggolni. Gondoljunk csak arra a több tucat ismertté vált esetre, melynek során kínaiakat azért vitt el a rendőrség, mert a nagy vezérnek nem tetsző dolgokat postoltak. Persze a kommunista vezetés szemét a pornográfia meg a szerencsejáték csípi a legjobban. Önkielégülés kontra önkielégülés.

    komment Címkék: betiltott bejegyzések

    Hogy nézne ki ma Nagy-Magyarország?

    2005.06.06. 09:25 hírbehozó

    Szerény számításaim szerint ha ma is létezne Nagy-Magyarország, akkor annak etnikai összetétele a következőképpen nézne ki. (Többnyire 2000-2001-es népszámlálási adatok alapján). Szóval Nagy-Magyarország összlakossága 30,3 millió lenne. Ebből mindössze 11,6 millió magyar nemzetiségű, vagyis az összesen 18,7 milliós magyarországi kisebbségek adnák a többséget. Csakúgy, mint Trianon előtt.

    A legnagyobb kisebbséget a románság tenné ki. Számuk Magyarországon megközelítené a 6 milliót. Aztán következne a szinte teljesen homogén Horvátország horvát lakossága, és ne feledkezzünk meg a sokmillió szlovákról sem. Jelentős számban élnének még szerbek, ukránok, cigányok, németek is ebben a képzeletbeli országban. Természetesen több tucat egyéb kisebbséggel együtt. Mindent összevetve a nyugati kereszténység még tartaná többségét (elsősorban a horvátoknak köszönhetően), de vallásilag is egy igen tagolt ország lenne Nagy-Magyarország.

    Ebben a képzeletbeli országban, ha egykamarás parlament lenne, akkor könnyen bekövetkezhetne az, hogy Nagy-Magyarországon a kisebbségeké lenne a politikai hatalom, mivel például egy Szláv Unió nevű pártnak sokkal több potenciális szavazata lenne, mint egy Magyar Unió nevű politikai szervezetnek. Vagyis ebben az országban igazából a magyarság kerülhetne könnyen politikai értelemben kisebbségi szerepbe.
    (Akinek jobb adatai vannak, az szóljon.)

    komment Címkék: betiltott bejegyzések

    Görög Zita esete Török Gáborral

    2005.06.04. 08:28 hírbehozó

    Tehát akkor leírom azokat a szavakat, amik nap mint nap népszerűvé teszik ezt az oldalt. Pontosabban azokat a kifejezéseket, melyekre egyesek rákerestek, és így idetévedtek hozzánk. Ők ugye nem a törzsolvasói gárda, de reméljük, idő közben azzá lettek. A sorrendet tartva: 'Görög Zita', 'Nox', 'pletykák hírességekről', 'watergate', 'extra szex történetek', 'tesco gazdaságos érettségi tételek', 'a homoszexualitás démon?', 'janet jackson', 'kedves papa dino risi', 'sportlétesítmény-beruházó kft.', 'torres dániel', 'mély torok', 'sophie marceau mell', 'hirbehozo', 'hoax virus jelentés', 'sophie marceau kép mell', 'lapozó török debreczeni', 'ügynök listák', 'filippino pornó', 'krizsó szilvi képek', 'vietnámi háború', 'érdekes hírek'.

    Ígérem, a közeljövőben megpróbálunk összehozni valami nagyobb anyagot, amiben Görög Zita extra szextörténetei, a Tesco gazdaságos érettségi tételek és a homoszexualitás démonizálása, Janet és Sophie mellei Krizsó Szili félmeztelenjeivel nyakonöntve szerepelnek. Mindezt pedig Török Gábor és Debreczeni József tálalja majd a Sportlétesítmény-beruházó kft. székházából, a háttérben meg némán pereg a filippinó pornó.
    Éljen az össznemzeti ego. Én szerettem ezt a listát.

    komment Címkék: az olvasó agya

    Az újságíró és az ingyenebéd

    2005.06.03. 15:20 hírbehozó

    Kényes témáról szeretnék szólni, tényleg csak röviden. Szóval vannak azok az újságírók, akik csak azért járnak sajtótájékoztatóra, hogy ott egyenek-igyanak. Vannak esetek, amikor az adott újságíró nem is ír sehova, illetőleg eleve úgy érkezik meg a médiaeseményre, hogy tudja, nem fog írni semmit a történésről - fogyasztani azonban sok ilyen rendezvényen ingyen lehet, és ez nagy csáberő. Egy kis pogácsa, egy kis kóla, egy jó kávé, stb. Aztán irány a következő sajttáj.

    A másik, hasonló jellegű mentalitást a különböző cégek által fizetett rendezvényeken figyelhetjük meg. Az újságírót meghívja X cég Y termékének bemutatójára, mondjuk vidékre. Természetesen a fogyasztás ingyen van, képzeletbeli újságírónk meg elmegy az eseményre, de nem azért mert fontosnak tartja, hogy írjon róla, hanem azért, hogy mondjuk egy hétvégét eltöltsön az ingyen hidegtálak és alkoholok társaságában. Ők azok, akik a zakó alá gyűrik a szarvashúst meg az üveg Szamorodnit. Aztán kimásolnak valamit az előre kiadott sajtóanyagból, a "cikk" megjelenik, és a világ rendje helyreáll. Mindenkit óva intenék attól, hogy az ilyen történetek alapján ítélje meg az újságírótársadalmat, mindenesetre ilyen is van.

    komment Címkék: a legolvasottabbak

    A stop.hu a Pentagonban járt?

    2005.06.02. 19:13 hírbehozó

    Nem kell sokat kutakodnunk, hogy hírlopásokra leljünk a magyar hírportálokon. Az egyik nagyüzem a stop.hu alatt lelhető fel. Nyissunk mindjárt azzal a hírrel, miszerint Rumsfeld óva intett minden közel-keleti országok Zarkávi terrorvezér bújtatásától. Röviden nyomoztunk a hír eredete után. A Google Newsban közel száz hírt találtunk ebben a témában. Mivel itt egy sajtótájékoztatós anyagról van szó, több eredeti hírforrást is találtunk: New York Times, Los Angeles Times, VOA. Abban viszont picit kételkedünk, hogy a stop.hu a helyszínről tudósított volna. Akkor viszont miért nem jelölték meg a hír forrását? Miért írták a hír végére, hogy "stop!"? Nem értjük.
    Szégyenskála: 10/5

    Nem szeretnénk példák sokaságát hozni erről a "hírportálról", legyen elég annyi, hogy begyakorlott metódus szerint olvasnak egy - rendszerint - magyar hírszájton található hírt, majd azt szépen átveszik néhány bekezdésben, és az utolsó mondat végére odabiggyesztik, hogy "- értesült az XY" vagy valami hasonló. Bizony, ebből is meg lehet élni.

    A stop! alapelveket is megfogalmaz magának: "A legfontosabb elsőnek lenni. De még fontosabb a hitelesség. A stop! elsődleges célja, hogy a hagyományos normáknak megfelelő újságírást valósítson meg az interneten is, mely egyesíti magában a rádió, a televízió és a nyomtatott sajtó bizonyos tulajdonságait. Az interneten keresztül majdnem ugyanolyan gyorsan lehet információkat közzétenni, mint a rádióban vagy a televízióban, eközben azonban az információk (cikkek) a rádió és a televízió anyagaival ellentétben gyakorlatilag bármikor, bárki számára visszakereshetőek. Ennek megfelelően különösen fontos, hogy a stop! újságírói és szerkesztői (a hírszolgáltatók) mindig a megfelelő etikai alapelvekhez tartsák magukat. (...) Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell nevezni."
    No comment...

  • Égből pottyant hírek I.
  • Égből pottyant hírek II.

  • komment Címkék: égből pottyant hírek

    Ezt a művet Creative Commons 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé. Hivatkozz! Ne add el! Így add tovább!
    Creative Commons License
    süti beállítások módosítása