Persze erős túlzás, hogy a bloggerek buktatták meg a MI:III-at, vagyis a Mission Impossible harmadik részét, de azért abban lehet valami, hogy egy csomó blogger jó előre kampányt szervezett a Tom Cruise-mozi ellen. Kezdődött minden a Perezhiltonnal. A viszonylag népszerű blogban ugyanis kifejezetten hecckampány indult a ciki film ellen, olyan felkiáltással, hogy ha hiszel abban, hogy a gonoszt legyőzi a jó, akkor csatlakozz a kampányhoz. Aztán itt ez a petíciós oldal is, mely egyenesen azt állítja, hogy aki megnézi a Mission Impossible-t, az a szcientológiát támogatja. Íme a levezetés: a film bevételeinek negyede Cruise-é, aki tudvalevőleg szcient, és persze leadózza a lóvét az "egyházának". Don't pay to see a movie that will help fund an evil brainwashing deadly cult.

És ezzel nincs vége: a Last Reel, az Alley Cat, sőt még a polblogger Andrew Sullivan is kikel a film ellen. (via Blogophile) Utóbbi így akarna bosszút állni, amiért Cruise a South Park szcientológiát gúnyoló rész ismétlését egyszerűen letiltatta a Comedy Centrallal. Jó, ehhez azért kellett a CC is.  Nyilván nem a blogok buktatták meg a filmet, hanem két tényező: az egyik, hogy az elmúlt év Tom Cruise-botrányai egyszerűen taszította az emberek jelentős részét, másrészt meg mi a faszt lehet kihozni egy olyan filmből, aminek már az első része is közepes volt. A második még bekütyüzhető, betrükközhető, agyaonanimálható, de harmadszorra már ez is unalmas. Ennyi. Nem baj, majd jön a Top Gun 2 vagy az Esőember 10. Ja, és a barátságosabb Comedy Central.

Hogyan is nevezzük? Mármint Dave Winert. Ha azt írjuk, a web emblematikus figurája, esetleg hogy a webkettő egyik apostola, biztosan azt hiszik sokan, mellébeszélünk. Dave Winer olyan mint mondjuk Tim O'Reilly: ha csinál valamit, arra odafigyel a web. Elég lenne igazából évente egyszer írnia valamit, az biztos hogy a Google-nál egy tucat fejlesztő már abból készítené a jövő évi fejlesztői okosságokat.

Winer legutóbbi dobása is a geekeknek szól, és végülis megint egy kézenfekvő dolog, de mégis megint éppen ő az, aki előáll vele, és nem mi vagy mondjuk ti. Ezért is ez a hosszú felvezetés, mert nem tudjuk megkerülni, hogy ne vegyük alapnak az olyan kifejezések ismeretét, mint az rss. Kezdetben vala az rss, pontosabban a web feed (rss és atom), melyek segítségével egyszerűsített formában értesülhettünk adott weboldalak legfrissebb anyagairól.

A feedek forradalmasították (volna) a webes hírfogyasztást, hiszen elvileg nem kell többé több tucat hírportál végignézésével kezdenünk a napot. Elég ha rápislogunk a reggeli kávé mellől rss-olvasónkra, vagy netvibes-os nyitóoldalunkra. Az rss azért nem csinált eddig forradalmat, mert elég körülményes röviden, lényegretörően definiálni, és valahogy eddig nem is volt ínyére a netezők többségének. Nem baj, mert az Internet Explorer következő verziójában (ó, boldog 2007 tavasza) már kitüntetett helyen lesz az rss-csatornák felvétele, így sok százmillió felhasználó vélhetően mégiscsak meg fog ismerkedni az "egyszerűsített online tartalomértesítővel", whatsoever. De hogy jön ide Dave Winer?

A napokban mozgalmat indított Share Your OPML (Oszd meg az OPML-edet) felkiáltással. Az OPML arra jó, hogy rss-csatornáinkat összegyűjthetjük, rendezhetjük, s így oszthatjuk meg másokkal. Ízlelgessük:


De persze nevezhetjük egyszerűbben is: mutasa meg mindenki, miket olvas, és persze nézzük meg végre, mit olvasnak mások. Aki regisztrál a mozgalomba (sic!), mindjárt láthatja is, melyek a legforróbb rss-csatornák. Mindjárt meg is jelentek a kétkedők, akik szerint ez az egész bent marad a geekoszférában, vagyis az egyszerű földi netezők sosem fogják érteni, pláne használni a Share Your OPML-t.

Az optimisták szerint viszont ha már impozáns lesz a gyűjtemény, esetleg szép és felhasználóbarát kütyükkel meg lehet kínálni az "átlag netezőt" is. Persze ahhoz, hogy az OPML-megosztásnak egyáltalán esélye legyen kitörtni a szubkultúrából előbb az rss-nek kellene valahogy nagyon népszerűnek lennie hirtelen. Úgyhogy megint a szkeptikusok vannak könnyebb helyzetben. Majdnem elfelejtettük: hogy mennyire webkettes a ShareYourOPML, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legnépszerűbb feed a Techcrunch, a második helyezett pedig a Google Blog.

Persze hogy azóta lett olyan népszerű a Writely, hogy újak nem tudnak regisztrálni. Jó, meg persze van ennek köze ahhoz is, hogy a Google megvette az online szövegszerkesztőt, és ezzel nagy lépéseket tett abba az irányba, hogy kiépítse magának saját office-birodalmát.

A Writely blogjában most próbálják nyugtatni a kedélyeket: júliustól lehet megint regisztrálni, persze csak azoknak, akik ezt külön kérik most a nyitóoldalon. Szerencsére kolleborálni is lehet a Writelyn, így akár barátainkat azonnal is meghívhatjuk online szövegszerkeszteni. Nekünk már több embert is sikerült rábírnunk arra, hogy hagyja az illegális Office-szal való bűvészkedést, és inkább regisztráljon Writelybe, NumSumba. Ingyen van, bárhonnan elérhető, ahol van net, és nem kell súlyos megabájtokban mérhető szoftvereket telepítgetni gépünkre. Ja, és ne felejtsük, a közösségi jelleget sem. (Wikizésre fel!)

A Writely tehát jó és szép, úgyhogy csak hajrá.

A lényeg, hogy egy város per definitionem el van baszva. Sok a bénaság, a funkcionalitás nélküli idegesítő tereptárgy. Persze mindenki találkozik átkelő közepére leszúrt kresztáblákkal, oszlopsorral körbezárt parkolóhellyel, betonelemekkel körbeszórt játszóterekkel. A Praktikusváros.hu egy olyan közösségi weboldal szeretne lenni, ahova mindenki begyűjtheti a városi tapasztalatait: képben, szövegben, akármi.

Nos, félig megoldódott a háttérképprobléma. Ideiglenesen ugyanis az otthoni gépre felkerült egy olyan fotó, amiről teljesen megfeledkeztünk. (Azért nem olyan nehéz megfejteni, hogy mit ábrázol a kép, persze nem is épp könnyű.) A másikra - a munkahelyi gépre - azonban még mindig áll a konteszt. Bár ez is jó, meg ez is, de nem tökéletes. Amiket eddig küldtetek, azok közt is vannak további nagyon jók, és volt amit ki is próbáltunk, de valahogy nem volt százas mégsem. Szóval akinek van olyan weboldal-linkje, esetleg konkrét képe, ami egy 17 collos monitorra jó lenne háttérképnek, segítsen. (Egy dologban biztosak vagyunk: a minimal art-ot szeretjük. Akit a hét végi nyomasztó időjárás nem kedvetlenített el teljesen, küldje be kedvenceit. Szóljatok bele.)

Valamikor, hónapokkal ezelőtt foglalkoztunk a Blurbbel, ami egy online könyvkészítő alkalmazás. Nagyon okosra ígérték, és mi is éppen azért foglalkoztunk vele, hogy íme, mostmár lehet szépen könyvet csinálni a blogokból, karácsonyra keménykötéses csinos kiadásban betenni a fa alá, hadd tudja meg a nagymama, mit csinálunk valójában munkaidőben.

A Blurbtől a napokban kaptunk levelet, hogy elindították a szolgáltatást, és lehet letölteni a szoftvert. Igen, ez egy félig desktop félig online alkalmazás. Magát a könyvet egy letölthető, telepíthető szoftverrel készítjük el, vizivig rendszerben, majd elküldhetjük a cégnek, akik pénzért cserébe kipostázzák nekünk a keménykötéses albumot. Egyelőre sajnos csak amerikai felhasználóknak vállalják a kiszállítást, de mindegy. Mert előbb-utóbb minden globalizálódik. Nem csak a vallások, a csipkés függőny vagy az angolvécé, de még az online könyvgyártás is.

Valahogy a hét végére nyomasztó fáradtság lett úrrá rajtunk (se kávé, se alvás nem segít), úgyhogy - bár mi kipróbáltuk - most nem elemezzük részletesen, hogyan csinál a Blurb könyvet a HH-ból például. Helyette itt van néhány flickr-kép. (Bocs a fordított sorrendért. A fáradtság, ugye.) Akit mindez mélységesen nem érdekel, az fújjon gyertyát: a mai napon született Rabindranath Tagore.

A del.icio.us éa a flickr mostmár nem csak formálisan van közös ernyő alatt. Ja, az ernyőt úgy hívják, hogy Yahoo, de ez nyilván nem annyira érdekes. Na szóval, ha mostantól flickr képet teszünk el a del.icio.us-be, akkor a del.icio.us linkjeink közt ennél az ajánlatnál megjelenik a kép előnézete.

Bár állítólag erről fícsörről már a "your network" bejelentésekor lehetett tudni, hozzánk csak most jutott el a szele. Vagy ez a del+flickr ma jött ki? A blogokból nem derül ki pontosan. A lényeg, hogy van. És a lényeg, hogy jó dolog, bár a del.icio.us szigorú minimal artja ezekkel a képelőnézetekkel picit megbomlik, de azért még nem fájóan. A Yahoo 2.0 alakulgat. Mi lesz a következő? Releváns del.icio.us linkek a flickr címkéi mellett, alatt, fölött?

Andersen Dávid valójában nagyon jó összefoglaló cikket írt a Web 2.0-ról a HVG Háló című mellékletébe. A szerzőt tényleg csak dícséret illetné: érthetően és egyszerűen fogalmazza meg, mik a webkettő alaptulajdonságai: a megoszthatóság, a folkszonómia, a közösségi hálók, az AJAX és RSS kiemelt szerepe. Tényleg érdemes átfutni azoknak, akik nem olvasták az eddigi elsőszámú alapvetést, Csordás Attila írását a Narancsban.

Andersen cikkére azért még érdemes visszatérni: a sok dícséret mellett mindenképpen a szánalmas kategóriába tartozik a címadás ("Internetforradalom vagy marketingtrükk?"). Ha valaki egyszer felkészült, utánaolvasott, megértette, sőt le is fordította az átlag olvasónak a webkettőt, akkor miért megy bele ezekbe az elcsépelt álkritikai felvetésekbe?

A cikk legvégén is találunk néhány "szkeptikus" érvet, mint például: "Egyesek azt mondják, hogy a fogalom mögött valójában semmi sincs, csupán marketingkifejezésről van szó, amit a cégek mindig éppen úgy töltenek fel jelentéssel, hogy az a legjobban lefedje a vásárlók igényeit." Épp a cikk kétharmada bizonyítéka annak, hogy a fogalom mögött nem hogy van valami, de ráadásul ez a valami egy összetett és érdekes jelenség.

A másik hülyeség: "mások arra hívják fel a figyelmet, hogy csupán valamiféle öszvérről van szó, amely számos, korábban már kitalált technikai megoldást összesít." Kedves Dávid, ez csak azt bizonyítja, hogy manapság a forradalmak nem úgy mennek végbe, hogy leromboljuk a régi várost és felépítünk egy újat. Hanem természetesen a már meglévő jó fejlesztések mellé társulnak be új, szintén jó fejlesztések. Ám még ez sem forradalom. A forradalomhoz az kell, hogy egyszerre máshogyan, más szemüvegen keresztül nézzük ezeket a fejlesztéseket. Egyszerre megváltoznak a szempontok, elvárások, követelmények, amiket e jelenségekkel szemben támasztunk. Gestalt switch! (Hol vagy Thomas Kuhn? Segíts!)


Ezzel együtt klassz, hogy már nem csak a Csordás-féle cikkre lehet hivatkozni, ha valaki ötödik magyarázat után sem érti, hogy mi a különbség a Wikipedia és a Révai Nagylexikon között.

A hét kétségkívül legjelentősebb bejelentése, hogy itt az Opera Mini 2.0. Ugye az első verzión is nagyon okos és szép volt: az egyszerű wapos (gprs, 3g kapcsolatú) telefonokra telepített szoftver segítségével egy nagyon használható böngészőfelületet ismerhettünk meg. Ügyesen optimalizálta a weboldalakat, és az egész valahogy nagyon barátságos, és nem mellékesen ingyenes volt. Tehát támogatandó.

Aztán ma jött el a napja annak, hogy a norvég fejlesztők ráígérjenek korábbi önmagukra, és bemutassák az Opera Mini 2.0-t. Nem, a "2.0" nem csak a verziószámot jelöli, igen, bizony, itt egy valódi webkettes mobilalkalmazással állunk szemben. Úgy hívják MyOpera, és arra ad lehetőséget, hogy akár a weben, akár a mobilon képeket, linkeket osszunk meg ismerőseinkkel. Fotózunk a mobillal, és mms-ben máris megoszthatjuk azt ismerőseikkel vagy az egész világgal. Az Opera Mini 2.0 persze ennél sokkal többet tud, úgyhogy tényleg ajánlott kipróbálni. Aki wapon szeretné letölteni a telefonjára, az a mobilján látogasson el a wap.opera.com címre, és onnantól értelemszerű a letöltés/installálás. Szép szkinek, dinamikus lapozás a tartalmak között, okos kereső, klassz na. Itt lehet kipróbálni, mit tud.

Azért érdekes, hogy a mobilszolgáltatók eddig ültek és néztek maguk elé, és az Opera volt az a cég, mely új reményt adott a wapolásnak, a mobilos netezésnek. Ráadásul ingyen és reklámspamek nélkül. Az ilyeneket nyugodtan lehet utánozni.

Na, elérkezett az idő, mikor a Blogter is megmutatja, mennyi olvasója is van valójában: megjelentek a Webauditon, és a keddi az első teljes forgalomadatuk. Kedden 339 857 oldalletöltésük volt, amit 78 259 egyedi látogató hozott össze. (Ez azt jelenti, hogy több olvasójuk volt mint mondjuk a Figyelőnetnek, az MNO-nak vagy a hvg.hu-nak, és megközelítették az uno.hu nevű bulvárizét is.)  A tegnapi napon a Freeblognak 41 520 egyedi látogatója és 170 147 oldalletöltése volt, ami azt jelenti, hogy a Blogter elhúzott legfőbb riválisától. Azért a verseny még nem dőlt el. Az Alexa mérései szerint azonban a Blogter egyértelműen dinamikusabb növekedést mutat, mint a Freeblog. És jelenlegi méretéhez képest a Blog.hu is szépen muzsikál.

Vegyünk egy másik webkettes szegmenst: a social networköket. Az iwiw tegnap 440 509 egyedi látogatót és 24 863 689 oldalletöltést produkált. (MyVIP: 137003/6484739; LoveBox: 18083/2643559) Persze mindenkit az izgat, hogy a pénteki téonlájnos hír óta vajon mennyit esett az iwiw látogatottsága. Persze hogy nőtt: 390 326-ről 440 509-re (egyedi látogató), és 23,7 millióról 24,8 millióra (oldalletöltés). Az Alexa szerint így áll az utóbbi három hónapban a magyar webkettő. És így áll az iwiw a nagy webegyesekhez képest.

Kedden a Webauditon egy kis zavar is támadt. Nézegettük ugyanis a top 10 szájtot és hiányérzetünk támadt: hogy lett az első az iwiw, és hova tűnt az origo? Nos, valami mérési hiba lehet, mert az origóra tegnap 4 486 egyedi látogatót mutat a Webaudit, ami nyilván súlyos tévedés. Persze viccelődhetnénk azzal, hogy a t-webkettő (iwiw) már az első nap lenyomta a t-webegyet (origo). De erre sajnos még akár több hetet is várnunk kell.

Már elkezdődött a HH redizájnja. Igen, ez nem csak világtendencia, de elemi érdek is. Lesznek változások, amikről majd a maga idejében be is számolunk. Addig is titeket is bekapcsolnánk ebbe a folyamatba. Mi tetszik és mi nem tetszik a HH-ban? Vagyis mi maradjon és mit hagyjunk el? Minden témában szívesen veszünk mindenféle észrevételt: dizájn, felépítés, tartalom, logó, színek, formák, funkciók, hangsúlyok, dimenziók, megoldások, technológiák, csomagolópapírok, visszapillantótükör-orientációk, halikra-fényezők, mentőövdugódizájnok. Szóval ami eszetekbe jut.

Homlok kolléga jelezte, hogy a Magyar Telekom kiadott egy közleményt az iwiw megvásárlásáról, egy meglehetősen sokatmondó címmel ("A T-Online Magyarország irányítja az iWiW-et"). De a lényeg tényleg az apró betűk közt ólálkodik. A helyesen értelmezők közt értékes könyvcsomagokat sorsolunk ki:

Nagyon sokszor hangsúlyoztuk már ebben a blogban, hogy mennyire fontos lesz az rss (feed). Nem, nem most, amikor jobbára csak a bloggerek (közülük is csak a hevi júzerek) ismerik és használják ezt a szolgáltatást. Jövőre megjelenik a Windows új oprendszere, és benne az Internet Explorer 7-es, melyben nagyon-nagyon hangsúlyos helyen lesz az rss-(feed-)felvétel. Nem beszélve a Microsoft új kezdőlapjáról, a Live.com-ról, mely egyértelműen az rss-ből (vagyishát feedből) összeszedett hírszolgáltatást helyezi előtérbe.

Magyarországon nagyon kevés komoly hírportál van, mely nem rendelkezik rss-csatornával, csatornákkal. Az Index mindeddig csak az archív oldalon kínált az összes hírére és cikkére egy darab rss-csatornát. De ha valaki jobban megnézi, mostanában már külön témákra is generálhatunk rss-csatornát. A módszer a következő: beütünk egy keresőszót, mondjuk, hogy "blog", és megnyomjuk az RSS feliratú gombot. Nos, elviekben ha ezt a csatornát eltesszük, a jövőben minden olyan indexes hírt és cikket megkapunk, amiben szerepel a blog kifejezés. Hát így.

A magyar online piac webkettő témában kivárt: fejleszteni, stratégiai lépéseket tenni előre sok munkát igényel, ráadásul kockázatos vállalkozás is. Lehetett látni, hogy nálunk is robbanásszerűen nőtt a social networking. Szárnyalt az iwiw, és a myvip is átlépte néhány hét alatt (!) a negyedmilliós felhasználószámot. Nem lehetett nem tudomást venni erről, persze lehetett fikázni az egészet, hogy a social networking csak hülyéknek való, semmi értelme, és hogy csak egy lufi, ami nagyot fog pukkani.

Ezzel szemben az iwiw eladása mindent megváltoztatott. Hirtelen felderengett a nem is olyan távoli jövőkép, arról, hogy miként néz majd ki a t-online-origo-iwiw hármas napi összlátogatószáma, mekkora szelet is ez a virtuális tortából, és hogy van-e fejlődés tovább, vagy a behemót elkedvetlenít mindent és mindenkit. A t-online biztosra akar menni, ezért a MySpace karrierjét követi: viszonylag jókor veszi meg az iwiwet, a magyar social networkben ugyanis még rengeteg lehetőség van, de az alapok már le vannak téve: innen lehet szép házat építeni, biztos, megfontolt lépésekkel.

Gondolunk itt például az email (freemail) és az iwiwes levelező összekötésére, az iwiwbe integrált blogszolgáltatásra, a t-online-os multimédiatartalmak webkettessé tételére (megosztható videók, képek, és talán linkek). A user-generated tartalomra pedig csak rá kell emeni az origót: integrálni a kontentbe, és az egészet megfejelni egy perszonalizálható nyitóoldallal - számítva arra, hogy az IE7-ben, és a Vistában is kiemelt helyen lesz az rss. És eleve: a magyar netezők is meg fogják érteni, sőt használni is fogják ezt a lehetőséget arra, hogy maguk gyűjtsék egybe kedvenc online tartalmaikat. Márcsak azért is, mert a fél világ ezt fogja tanulni jövő ilyenkor.

A szép és kimért építkezésbe persze csak a rivális, gyors és innovatív ellenépítkezések rondíthatnak bele. Ma még kevés szó esik róla, de a social networking ebben az évben elfoglalja piaci helyét, ám ezzel messze nem zárul le a webkettő térhódítása. A mashup jellegű szolgáltatások következnek, melyek erősen rezonálnak majd a Vista és az IE7 új tulajdonságaira. Az amerikai netezőket már ma is szoktatják az AJAX-alapú interfészekhez. Gondoljunk csak a gmailre, a live.com-ra, vagy az új yahoomailre. A sor itt nem zárul le. A Microsoft komoly bázisokat fog kiépíteni a webkettes piacon. Várhatóan az év második felében.

Egymásra licitálnak ma a fejlesztők, az egyik innováció teszteli a másikat, és az egészben a legjobb, hogy a netezőkért folyik a verseny, ráadásul az ő bevonásukkal. A siker garantált, de a bukás is. Sokkal egyértelműbbé váltak a határvonalak jó és rossz szolgáltatás között. Regélhetnénk most a demokrácia 2.0-ról, vagyis a júzerek által felügyelt és gyártott webes tartalmak világáról, melyben a júzer minden korábbinál nagyobb hatalommal rendelkezik. És a blogok vagy a social networking mindennek csak egy-egy építőeleme. Az egész építmény nagyobbik része egyelőre tesztelés, kitalálás alatt áll. Meglehet, soha nem is lesz kész. De hiszen éppen ez az: az innovációt mindig az generálja, ha a megoldatlan problémákra nem születnek tökéletes válaszok, "csak" aktuálisan érvényesek. Elég hogy az irány egyre világosabb. És visszafordítani nem lehet. Sosem lehetett.

Hátrébb léphetnénk eggyel, és mondhatnánk azt, hogy 2001 után a web végre kezdi megtalálni saját fejlődési lehetőségeit. A web nem egy hagyományos tartalomszolgáltató. A web nem csak arra jó, hogy gyorsan tudunk levelet küldeni, és hogy elolvashatjuk a New York Timest. Szabatosan szólva, ezek a lehetőségek szükségesek, de egyáltalán nem meghatározóak. A webnek csak úgy van jövője, ha fejlődése eltér a hagyományos médiától. A web nem online tévézés, a web nem online újságolvasás, és a web nem online rádiózás. A web maga a platform, ahol mindez, és még sokkal több is lehetséges. A web maga a hely, melyen egyre inkább otthon érezzük magunkat.

Ne nézzük le a netezőt: ha megszimatolja, hogy a webkettőt egyesek a maguk profitmaximalizálására működtetik, el fognak fordulni, és megkeresik maguknak azt a biztonságos környezetet, melyben nem csak bízni lehet, de otthon is érzik magukat. Amiben érdemes részt venni, ahol érdemes jelen lenni. Ahol jó közreműködni. Ha nemrég még az volt a jelszó, hogy "take back the web", és hogy "we, the media", akkor holnap már az a jelszó, hogy visszavettük, mert a miénk. És nincs többé olyan, hogy ezt vagy azt kell használni. Freedom of choice! The choice of homey!

Nos, érkezett pár jó tipp múltkori bejegyzésünket követően. Mivel ketten is ajánlották a Pixelgirlt, ezért innen választunk magunknak háttérképeket. Egyébként, azért az látható, hogy létezik olyan, hogy profi háttérképgyártó. Merthogy az amatőr háttérképgyártó például nem veszi figyelembe, hogy a desktopon általában ikonokat (néha nem is keveset) tárolunk, így nem feltétlenül megfelelő háttérkép egy szép, ugyanakkor túlságosan mozgalmas fotó.

Sajna a Pixelgirl háttérképeinek többsége eléggé girlie, és továbbra is a mangás életérzés a domináns, amit mi már történelminek, konzervatívnak és sokszor unalmasnak is érzünk. De végülis magunknak készülünk háttérképet választani, úgyhogy ezek a szempontok itt és most relevánsak. Ja igen, az is problémánk a Pixelgirl háttérképeivel, hogy nem tudunk válogatni a felbontások között, így a munkahelyi és otthoni gépünkre csak a vak véletlen folytán találhatunk éppen megfelelő méretű wallpapert. More on: a háttérkép filozófiájának része az is, hogy egyfajta életérzést sugalljon. Lehetőleg ne azt az életérzést, ami a munkahelyünkön vagy otthon vesz körül minket.

Nem, mégsem a Pixelgirl lesz a megfelelő. Egyszerűen most valahogy ezek a képek nem korrelálnak a feltételeinkkel. Sesék meg nem hajlandóak kisegíteni minket utazós fotókkal, saját fényképeinket meg már unjuk, úgyhogy tanácstalanságunk elsodort az Interfacelift oldalára, de valahogy itt sem. Mindegy. Egyelőre marad a blank háttérekép, aztán majd az idő javulásával nyilván befut az a két megfelelő fotó vagy grafika, amit akár egy hónapig is hajlandóak lennénk minden nap bámulni. A két munkafolyamat közti időviharban.

Szépen csöndben elsiklottunk felette: a del.icio.us új funkcióval bővült. Igen, bizony némileg rezonál a social networkingre, de azért persze csak a maga módján. Szóval a Your network ("a te kapcsolatrendszered") azt tudja, hogy összegyűjthetjük kedvenc júzereinket, és egy oldalon nézegethetjük az általuk ajánlott linkeket.

Mindjárt ki is próbáltuk: a del.icio.ustől megszokott "simply the best" megoldással van dolgunk. Bányászunk a linkek közt, és ha egy júzer linkajánlatai megtetszenek, a nevére kattintunk, és hopp, máris a netvörkünkbe emeltük az ember linkjeit. Az egész nagyon praktikus, és teljesen kézenfekvő, hogy kellett egy ilyen. Természetesen rss-feedet is generálhatunk hozzá. Talán ideje lenne, ha a Yahoo kezdene valamit ezzel a helyes kis felvásárolt webkettesével. Annyira flottul működik, még akkor is, ha messze nem a legnépszerűbb ezekben a vérzivataros, májszpészes időkben.

Ja, és valaki megmondhatná, hogy mi történt a del.icio.us-szel, hogy így április végére nekilódult. Biztos lemaradtunk valamiről. Nem baj, hadd csapjunk a homlokunkra.

Van, amikor az ember az interneten fellelhető összes weboldal megtekintését követően is úgy érzi, nem talált rá arra, amit keresett. Viszolyogtató élménye ez az i-generációknak, de szerencsére itt van nekünk ez a picike blogoszféra, ahol jól meg lehet beszélni az aggasztó körülményeket. Igazodva a trendekhez mostanában mi is Lebedev háttérképeit tettük fel munkahelyi és otthoni gépünkre is. Végigpróbálgatva a legszimpatikusabbakat, és most egy blank fekete háttér előtt ülünk. Kedves mindenki, segítsetek, és küldjetek be linkeket, esetleg mailben (hirbehozoKUKACgmail.com) háttérképeket, hogy megint öröm legyen a deszktopról indítani a napot. Zúdítsátok a háttérképeket!

Hogyan értelmezzük azt, hogy az iwiw-et megvette a t-online? Hát, egyrészt szoktassuk magunkat a gondolathoz, hogy a 600 ezer júzerrel ezentúl rózsaszín környezetben fogunk találkozni, másrészt meg ne feledjük, hogy ez nem a vége, hanem éppenhogy a kezdete valaminek. (Ki is mondta ezt a két forduló között?) Szóval kétségünk ne legyen felőle, hogy az összes nagyobb magyar online cég megpróbálja kivenni a részét a social networkingből, mely ma a legsikeresebb ága a Web 2.0-nak.

Nyilván az iwiw mellé még befér egy-két klón konkurens, aztán majd jönnek szépen a specializálódó hálóépítések: vásárlással, bulihelyekkel, emailezéssel, instant messengerrel, blogolással összekötött social networking. Sokan érzik nyilván, hogy ebben a szegmensben van pénz. Nézzünk előre, és lássuk, amint a Microsoft is megjelenik ezen a piacon, a Vistában a Live.com lesz a kezdőlap, és az rss is kiköveteli majd a helyét az online szolgáltatásokban (az IE7-ben kiemelt helyen lesz). Jönnek a mashupok: email, saját hírportál alkalmazás, social network, multimédia megosztás, linkmegosztás, térképes alkalmazásokra varázsolt webkettesek. Az idei év a social network mellett  a jól összekombinált webkettes mashupoké lesz. Dőljünk hátra és nézzük.

Voltak nagy bukások és nagy sikerek is - a millió dolláros weboldalak ideje azonban sokáig úgy tűnt, leáldozóban van. Nos, akkor mit kezdjünk az olyan továbbgondolásokkal, mint ez a milliondollarinternetcelebrity.com? Nem elsősorban a projekt kitalálóját nem értjük: ő nyilván sok pénzt szeretne azzal keresni, hogy "világraszóló publicitást" kínál a neten (!!!) a feliratkozó wannabe művészeknek.

Az ötlet ugye az, hogy fizetünk némi pénzt, és kikerül az arcunk erre a weboldalra, és akkor majd mindenki jól megismer minket, híresek leszünk, és talán még a cédénket is megveszik. A kis profilképek a művészek weboldalaira, blogjaira mutatnak. De ha valakinek van annyi esze, hogy weboldalt vagy blogot csinál magának, akkor ugyanezeknek miért nincs eszük arra, hogy mondjuk a MySpace-en árulják szellemi kincseiket, művészi és nyilván kiemelkedően jó zenei alkotásaikat.

Ki akar 50 Cent lenni öt perc alatt? - nyilván ez az a hívószó ami miatt az American Idol vagy a Megasztár is sikeres bír lenni. A tévé és a zeneipar megmutatta, hogy bárkiből lehet sztár, sőt, akár évente egy tucat sztárt is lehet csinálni a sztárgyárban, sőt, egyik-másik akár évekig is képes kitartani a fejét a középszerűség mocsarából. Nos, többek közt ezért lesz mindig is érdekes egy garázs zenekar, egy alulról jövő, közönség által felemelt punkformáció. Mert a faszom se kíváncsi arra, hogy Soma vagy Robbert J. Lynch kit szeretne beemelni a kereskedelmi tévék legjobb reklámsávjába. Elég már ebből. Jöjjön a Fásy mulató millió dolláros weboldala és a Yeah yeah yeahs!

Nyilván sokan csodálkoztak, mikor a gép kikapcsolásakor a Windows figyelmeztette őket, hogy mindjárt, mindjárt, csak még hadd töltsön le egy frissítést. Nos, aki nem tudná, a Microsoft legújabb kampánya, hogy ellenőrzik a gépeket, persze azzal a céllal, hogy kiszűrjék, kinek nincs jogtiszta oprendszere.

Ez az úgynevezett Windows Genuine Advantage program, de hívhatjuk szájberrendőrségnek is. Azért megijedni nem kell, mert Brien Krebs (Wpost blogger) helyettünk is küldött egy levelet a Microsoftnak, akik válaszukban megnyugtatták: a kliensszoftver nem gyűjt különösebben adatokat, mármint olyat, amivel be lehetne azonosítani a nem jogtiszta szoftvert használókat, csupán IP kereséseket végeznek, ami ugye nagyjából azért mégis belövi, hogy hol lakik a júzer. Persze nem úgy, de mégis.

Elvileg a nem jogtiszta szoftvert használók rendszeresen kapnak majd a gépükre értesítést arról, hogy rossz úton járnak, és legyenek szívesek befáradni a legközelebbi XP-boltba, és kifizetni a szoftvert. Bár egy csomó mindent nem tölthetnek le, telepíthetnek ezek a júzerek a jövőben (például az Internet Explorer 7-est), állítólag a biztonsági frissítéseket nekik is odaadja a Microsoft. Na nyilván nem azért, mert olyan jófejek, hanem mert nem akarják, hogy összedőljön a világ komputerhálózata, és mindenféle bugok uralják el a nappalikat meg a garázscégek garázsait.

Jó kérdés egyébként, hogy mi a megoldás. Nyilván nagyon sok embert érint a probléma, és nyilván senki sem fog áttérni hirtelen SuSE Linuxra csak azért, mert a Microsoftnak éppen most ilyenje van. Ja, és a BBC egy médiacég, ha valaki nem tudná.

Bizony, a webkettőnek legalább olyan fontos építőkockája - ha tetszik tulajdonsága - a szinergia mint a tartalom megoszthatósága, a netező bevonása a tartalom aktív gyúrásába, alakításába, újrafelhasználásába. A szinergia valami olyasmit jelent, hogy a különböző tevékenységek, szolgáltatások egymást kiegészítő módon hatnak egymásra.

Ez persze nem jelenti, hogy külön-külön ne működnének megfelelően ezek a tevékenységek, csupán az összehangoltságból keletkezik egy olyan dinamizmus, folyamatos újragyúrhatóság, mely kifejezett innovációigényes, így a szinergikusan összerendeződő tevékenységek, szolgáltatások sikerre vannak ítélve. Ám mivel az idealizmus Hegel óta sok jogos pofont kapott innen is, onnan is, szálljunk vissza tehát a földre.

A Nokia és a Yahoo ma jelentette be, hogy összedolgoznak, és a Nokia Nseries okostelefonok és a Yahoo webkettese, a Flickr közt megteremtik a kapcsolatot. S így letöltés vagy telepítés nélkül a flickr-ös felhasználónévvel és jelszóval tölthetjük fel az okostelefon segítségével képeinket a webre.

Nemrégiben írtunk arról, hogy a Google kifejezetten mobilokra is optimalizálta keresőjét. És a Google Blogger-szolgáltatását is optimalizálta Ericsson telefonra.

Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy az évek óta tartó vita, miszerint melyik "platform" lesz a tuti: a PC a laptop vagy a mobil, tökéletesen értelmetlenné kezd válni. Lassan, de biztosan megtanulhatjuk azt, hogy a különböző online termékek, így például egy webkettes képmegosztó is akkor lehet sikeres és életképes, ha éppen olyan könnyedén tudom elérni ezt a szolgáltatást az egyik platformon mint a másikon.

Lássuk be, hogy az élethelyzetek, és a fogyasztói szokások összetettsége is arra enged következtetni, hogy bizony nincs egységes filozófia, amit a fogyasztók követnének: van aki erre, és van aki arra fog esküdni. Az már látható, hogy vannak olyan tulajdonságai a különböző platformoknak, ami miatt egyszerűen nem tudják lenyomni egymást. Ezt itt most nem részletezzük, de egyszerű dolgokra gondolunk.

Minden marad a régiben. A szocik kicsit ráerősítettek, Mikola meg elvitt néhány fideszes mandátumot a keleti végek felé. Annyira sietett, hogy vasárnap este már nem is tudott felsorakozni Orbán mögé, amikor el kellett magyaráznia a főmérnöknek, hogy a vereség valójában győzelem. De mindegy, mert ő vállalja a felelősséget, és majd a Fidesz-kongresszus nyilván önvizsgálatot tartva megint megválasztja őt főmérnöknek. Szabadon, autonóm módon. Ahogy egy kongresszushoz illik.

Gyurcsány aznap este semmitmondó beszéddel kínálta meg a győzteshez húzókat. Végülis ez volt a legjobb, amit tehetett: meg kell óvnia magát attól a kényszerképzettől, hogy ő maga második Orbán. Pedig sok új szoci szavazó titkon azért mégis, na de mindegy. Éljen a szocidemokrácia. A liberálisoknál este egy pillanatra megfagyott a hangulat: mikor kiderült, hogy a szocik akár még abszolút többséget is, aztán persze mégsem, úgyhogy végtére is nemhiába adták oda azt a sok egyénit. Lesz még itt liberális miniszter. Nyilván nem is egy.

A mostani választás underground, igazi alulról jövő kezdeménye az emdéef. Dávid megmondta, hogy ő ott a fideszes szavazóbázisban látja az emdéefeseket. És a jobboldalon meg történelmileg nem nagyon jön össze az egység, akkor legalább legyen egy intellektuális diverziti. Mit tanulhattunk meg 2006 választásából? Hogy ellenzékből is lehet veszíteni, és hogy a nagy zakóhoz nem elég pusztán rossz embereket kilökdösni a kamerák elé, hanem kell némi ideológiai káosz is.  Jobboldali baloldaliság, nemzeti teljes foglalkoztatottság, tőkellenes gazdasági felzárkózás, semjénliberalizmus.

Máshogyan nézve: végre Gyurcsány is nyert választást, így beállhat végre elődjei, a kampányt végigharcolt kormányfők sorába. Nyilván a választók többsége már tudja, hogy nehéz két év következik, de ezen túl kell lenni, és a feladatra még mindig jobb ő, mint Orbán, aki megint inkább a protekcionizmus irányába tette volna meg az első határozott nemzeti lépést.

Mindig két választás között vagyunk, fordul felém kialvatlan szemekkel a kampánytanácsadó, aki még egy szilvát legurít, majd visszatér az övéihez elmagyarázni azt, ami velük történt. Az istenadta nép évezredek óta valami perverz humortól vezérelve imádja látni a pökhendi politikusok bukását. Most is ezt láttuk. A fülke magányában leszavazó választópolgárok pedig visszatérnek hétfőn munkahelyükre, köszönnek illedelmesen a főnöknek, majd egy kaján mosollyal arcukon nekilátnak ismét a munkának. Mr. Nemzetikonzultáció pedig ül, és nem érti.

A Washington Times írt a napokban egy cikket arról, hogy a blogoszféra megerősödésével a CIA egyre inkább figyeli a blogokat. Az amerikai hírszerzés Open Source Centerének igazgatója szerint mostanában sok blog lépett a nagyok sorába, és ezekből a blogokból nagyon sok információt nyernek elsősorban a közhangulatról. Az igazgató szerint ezekhez az információkhoz más csatornákon nem jutnának hozzá.

Igen, hát mondjuk az biztos, hogy nem az "országos terjesztésű" napilapokból lehet megtudni, hogy milyen egy országban a közhangulat, és persze nem is a politikusoktól. A másik oldalról pedig, látható, hogy a blogoszféra - legalábbis a tengerentúlon - ma már tényező. És itt elsősorban a médiabefolyásra gondolunk. Nincs ebben semmi meglepő. Csak a dinoszauruszoknak mondjuk, megjegyzésileg.

A Google háziorvosa egy nagyon fontos, mondhatni hiánypótló postot írt a Google hivatalos blogjába. Mi is foglalkoztunk korábban a témával, de persze nem tudományos, hanem inkább egyéni tapasztalati megközelítésből.

Nos, Taraneh Razavi az RSI veszélyeire hívja fel a számítógéppel dolgozók figyelmét. A Repetitive Stress Injury, vagyis az ismétlődő stresszből származó megbetegedés ma már az egyik központi probléma odaát is. Egyes kutatások szerint az amerikai üzleti szférának például évente 50 milliárd dolláros veszteséget okoz ez a betegség: betegszabadság, csökkenő produktivitás, orvosi kiadások.

Razavi ajánl is néhány hasznos tippet (zárójelben a mi megoldásaink olvashatók):

• Tartsunk legalább 5 perces szünetet minden 30-45 percben (Egg Timer)
  
• Nyújtsuk ki a karunkat, kézfejünket, nyakunkat, és a hátunkat ezekben a szünetekben (Munkahelyi jóga)
• Egyenes testtartás - még a kanapén ülve, laptop előtt is (Ergonómikus laptop állomás)
  
• Munkaállomások felülvizsgálata - a szék, monitor, billentyűzet, egér, laptop megfelelő beállítása, elhelyezése. A billentyűzet és az egér időszakos cseréje. (Egér nélküli navigálás, ergonómikus billentyűzet)
• Ne tapadja a monitorra: és ne felejts el pislogni! (EyePort)
• Ha nem szükséges, ne használd a számítógépet. A netezés, játék, emailezés és üzenetküldés nem pihenés! (Hekizz!)
• Ha mégis fájdalmaid vannak, fordulj orvosodhoz, aki nyilván csuklószorítót, jegelést, gyulladáscsökkentőt, és legelsősorban pihenést fog ajánlani. Ne halogasd!
  

Azért ebból a postból kiderült, hogy a Guglinál is vannak workaholicok, akik saját egészségüket sem kímélve nyomják a Gmail-supportolást, keresőoptimalizálást, észosztást, menedzsmentet. Persze miért ne lenne így. Nálunk is be kellene vezetni, hogy a céges "háziorvosok" postoljanak időről időre. Nice try.

Bloggerkollégával a magyar nyelv szerénytelenségéről beszélgettünk. Íme a termés: processzt futtatni,  processzálni, kepcsörölés, malverezés, sherelni a linket, mítingelni, szkedzsölözni, kontaktolni, kippintaccsolni, posztolni, fícsörözni, regisztrázni, fídbekkelni, rivjúzni, szöveget applikálni, varezolni, indekszelni, bútolni, restartolni, uninstallálni (jó hogy nem unszimpatizálni), brózerolni, kommentelni, tegelni, bekapolni, ápdételni (sőt, ápgrédelni), . Ám van amikor megjelenik a nyelvi lelemény is: mikroprofesszor, operenciás rendszer, specifikázás.

Ígértünk már jó régen egy - uupsz eljött ennek is az ideje - egy könyvajánlót, a nemsokára megjelenő Urbanlegends-könyvről. Nos, túl sok időnk nem volt az utóbbi időben - mármint olyan szabadidő, amikor az embernek nincs jobb dolga, mint könyvet bogarászni. Ezért hát nézzünk egy-két "első ránézésre"-dolgot. Kezdjük a formátummal.

Egyszerűen nehéz megszokni ezt a "majdnem olyan széles, mint amilyen hosszú" könyvalakot. Kosarasok nyilván könnyen forgatják majd ujjaik között, de egy átlagos kézfejjel és ujjakkal rendelkező embernek kényelmetlen öt perc után a kezében tartani a Legendavadászatot. Mondjuk kicsit segít, hogy paperback kiadványról van szó, így hajlítgathatjuk kedvünkre.

Mivel mi olyan olvasók vagyunk, akik automatikusan hátra lapoznak, első könnycseppeinket az utolsó lapokon található miniszótár miatt hullattuk. Itt például elmagyarázzák a kedves olvasónak, hogy mi az a városi legenda. Bár mondjuk aki ezt a könyvet megveszi, az nyilván tisztában van ezekkel a fogalmakkal valamennyire. Bár ez mondjuk már nevetséges:

"Vicc (joke) - A vicc rövid, humoros népmese, általában csak egyetlen egyedülálló epizódot tartalmaz és csattanóval fejeződik be. A gyakorlatban előfordul, hogy humoros városi legendák viccként terjednek (...)". Nehéz megszólalni ilyen mondatok után. Írhatnánk most nagyon csúnya dolgokat, de inkább hagyjuk. Önmagáért beszél ez az erőlködés, és hát a megfogalmazás módja is.

A Legendavadászatban egyébként témák szerint válogatták a vicces városi legendákat: Árulkodó szóbeszédek (!!!), Tévhitek, Hogyan nyúljon a történelmi legendákhoz? (!!!), Átverések, Félreértett jelek (!!!). A három felkiáltójellel jelölt fejezetcímeket cikinek éreztük, amellett, hogy tökéletesen indokolatlan is. Na jó, de mi van a könyvben. Sok olyan legendával találkoztunk, amit itt-ott olvastunk már. Így például a Szomorú vasárnap-sztori, amit anno a Narancs szépen meghátterezett. Itt van az 56-os totónyertes (mondjuk ezt az ügyet sikeresen felgöngyölítik a legendavadászok), meg hogy él-e Andy Kaufman, illetve a kihagyhatatlan spermás girosz sztori.

A könyv nyelvezete elég változó. Egyszer szinte már közvetlen, blogos stílusban beszélnek hozzánk, aztán meg átváltanak tipikusan printújságos száraz, szikkadt stílusra. Néha alaposabb, néha felületesebb magyarázatokat, leírásokat kapunk. Nyilván azoknak fog nagyon tetszeni, akik eddig nem nagyon követték a városi legendákat. Kiváló olvasmány vécére: nem kell sorrendben haladni, csak felcsapjuk, elolvasunk egy legendát, és visszatesszük a kispolcra. A kifacsart "szórakoztató irodalom" kifejezés végre elnyeri méltó jelentését. Merthogy azért ez mégiscsak egy érdekes könyv, és abból a fajtából való, amit biztosan végigolvas mindenki, aki a kezébe veszi. Távol áll tőlünk a szemérmes szentimentalizmus, de két Havas-könyv és három másik celebönéletrajz között végre valami nem totálisan ciki is kikerül a könyvesboltokba. Ha kiteszik.

Valahogy mindig több éves lemaradással sikerül nekünk, itthon felvenni a fonalat. Akinek eddig kétsége lett volna, annak itt van ez a Simó-interjú a Narancsban. Először is szeretnénk köszönetet mondani Simónak, hogy nyitott a webkettőre, de egyébként nem annyira muszáj, mert a weben az innováció és a közösségek köszönik szépen, de elvannak a t-online nélkül is.

Aztán meg itt van az interjúban ez a para, hogy akkor most tényleg az lesz, hogy a bloggerek kiváltják az újságírókat? Jujj, hát ez nagyon életszerű felvetés, és természetesen álkérdésekre jó álválaszokat is lehet adni: "A blog egyes vonatkozásaiban messze túl van értékelve. Vele szemben is megjelent az az utopisztikus elvárás, hogy majd megszünteti, érvényteleníti a régit. De az új dolgok nem eltüntetik a régit, hanem átalakítják."

Kifejezetten bloggereknek ajánlott a következő mondat, hogy végre szembesüljenek azzal, hogy egy olyan komoly cégnél - mint amilyen a téonlájn - mit gondolnak róluk: "A blog is körülbelül ilyen, fellazítja a rendet, megkérdőjelez szinte mindent. De ezt iszonyatos áron teszi. Söréttel lő. Száz blog szed szét minden újsághírt egy pillanat alatt, de a százból kilencvenöt matt hülyeségeket ír." És ha már így felvázolta a gonosz, anarchista bloggertársadalom réméképét, meg is nyugtatja a megrémült olvasót: "És az embereknek megmarad az igényük a rendszerezett, rendes, rendezett információra." Kedves Simó, a blog nem lazít fel semmit, mivel az csak egy forma. Az más kérdés, hogy sok blogger viszket az ilyen mondatoktól, és nem is fog ilyen álságos mondatok mellett csak úgy elmenni.

Sajnálatos módon itthon azt láthatjuk, hogy a hagyományos online média éppen olyan rossz reflexeket fejleszt ki magában, mint tette azt anno a print média az online-nal szemben: jönnek ezek a szemét újak, rombolnak, nem látják, mi az érték, de mi szerencsére tudjuk, úgyhogy jöjj olvasó, és ne dőlj be a rosszindulatú "új médiának". Mi vagyunk a hitelesség, mi vagyunk az élet, a komoly hirdető nálunk hirdet, komolyság, szakmaiság, profizmus - aki nem szeret minket, az nem is ember.

Letudhatnánk tehát azzal az egészet, hogy a hivatalos online média pontosan azt a rugalmatlanságot, ellenségeskedést, pfújolást vállalja fel, mint anno a print. És hogy miért teszi ezt? Azárt mert gonosz? Nem, azért mert lusták az emberek, és mert végiggondolni helyzeteket, jelenségeket, majd megpróbálni felvenni az ütemet az aktuális környezettel nagyon fárasztó, sok munkát igényel. Akkor inkább pusztuljanak a blogok, és mindenki olvassa az online-ra másolt MTI-híreket. Merthogy ahhoz vagyunk szoktatva, azt szeretik, amikor önfeledten kattintgatunk az értelmetlen híreken, a felöklendezett sajtóanyagokon, a hírügynökségi jelentéseken, a patikamérlegen egyensúlyozgatott információmorzsákon, irodalmi magyarul írt, senkit nem érdeklő fontoskodásokon, és közben fogyasztunk, fogyasztunk, fogyasztunk.

Kell magyarázni, miért erősödött meg a blogoszféra?


[update] Jonathan Weber, a veteran newspaper man who has written and edited for The Los Angeles Times, among many other outlets, went “back west” to Missoula, Montana, in 2002. There, he took up teaching at the University of Montana’s journalism school, settled down, got hitched, and started NewWest.net.
"MICHAEL MATTIS: We’ve talked before about how your Web-based form of community journalism mixes traditional reporting with blogging techniques. How do you come up with this?
JONATHAN WEBER: I’ve felt for a long time that newspaper journalism in this country has gotten trapped by its own formulas and conventions. Instead of just telling the story, writers have to use all sorts of obfuscatory phrasings and contrived “he said, she said” Quotes and such to adhere to some unachievable standard of “objectivity.” The big stylistic contribution of blogs has been to cut through this and write in a direct, straightforward way and invite the readers into the conversation." (forrás)

A Google amilyen nagy vehemenciával növelte a Gmail tárhelyét kezdetben, annyira visszafogottak mostanában. A kezdeti lendület, mikor még átlagosan naponta 3.3 megabájttal nőtt a tárhely, ma már jócskán alábbhagyott: 0,4 megás átlagnál tartunk, állítólag. Bloggerünk szerint, ha így megy tovább, a Gmail csak negyedik szülinapjára éri el a 3 gigát.

Mindjárt hozzá is tehetnénk, hogy ki akar 3 gigányi levelet tárolni egyetlen mailboxban? És azért azt se feledjük el, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre nagyobb fájlokat akarunk megosztani egymással. Jönnek a következő generációs filmek... hogy tovább ne is részletezzük. Persze az jó kérdés, hogy mikor lesz végre olyan, hogy a brózerból osztogathatunk meg közvetlenül fájlokat. Régebben írtunk már az AllPeersről, amivel azóta sem történt túl sok. Állítólag a húsvéti időszakban újabb szerencsés bétatesztelők nézhetik meg, milyen amikor Firefoxból közvetlenül osztanak meg fájlokat. Ebbe az irányba kell elmozdulni. A Gmailt meg használjuk levelezésre. Ja és hivatkozzunk azokra a nyamvadt "vicces" videókra linkkel, vagy töltsük fel a YouTube-ra, de NE CSATOLJUK.

Na igen, végre kiderült az, amit már mindenki sejtett. Pontosabban Niall Kennedy, aki korábban a Technoratinak dolgozott, de most a Microsoftnál osztja az észt, na szóval az ő blogjában lehet olvasni, hogy az Internet Explorer 7-ben a Live.com lesz alapból beállítva kezdőlapnak.

Van egy ennél érdekesebb, mármint fontosabb megállapítása is, miszerint ez lesz az első alkalom, hogy netezők százmilliói először találkoznak majd azzal a fogalommal, hogy "feed", meg "rss". Ez tehát kiemelten fontos hír azoknak, akik eddig fanyalogtak, kritizálták a feedek létjogosultságát, illetve az rss-biznisz nyilván a mostaninál sokkal nagyobb üzlet lesz.

Azt se felejtsük el, hogy ha valóban a Live.com lesz a nyitóoldal, akkor emberek százmillió fognak megismerkedni a webkettővel, sőt, nyilván jelentős részük használni is fogja azt. Hiszen a Live.com ízig-vérig webkettes szájt, nem csak azért mert perszonalizálható.

(Persze azért az is kérdés lesz, hogy mi lesz a jelenlegi kezdőlappal, az MSN.com-mal, ami azért elég szép bevételeket termel a Microsoftnak. Sőt, az is kérdéses, hogy a Live.com interfészt lefordítják-e más nyelvekre - mint a Google.)

Éppen az Urbanlegends-könyv nagy tesztelésére készülünk, de addig is lamentáljunk el egy pillanatig azon a híren, miszerint már lehetséges offline is netezni. Na jó, arról van szó, hogy a Webaroo olyan szolgáltatás kínál, aminek segítségével letölthetjük azokat a weboldal-fürtöket, amiket várhatóan nézegetni akarunk a közeljövőben. Ezt nyilván úgy tudjuk elképzelni, hogy mondjuk letöltjük a mobilunkra a GoogleNews aktuális nyitóoldalát, és azokat a másodlagos tartalmakat, amikre a nyitóoldali linkek mutatnak, és ezek után internetkapcsolat nélkül is böngészhetjük a lementett tartalmat.

Persze van egy nagyon fontos bibi, és ez pedig a frissülés. Mi értelme van kimerevíteni egyes weboldalakat és kapcsolódó tartalmaikat, majd az egész nagy adatcsomagot tárolni offline. Amúgy meg a lementéshez kell internetkapcsolat. És ha már lementeni tudunk, böngészni miért nem. Hahh.

Minden valószínűség szerint az első fordulót az MSZP nyerte, és bejutott a két kis párt is. Ez egyben jelzi, hogy a legnagyobb győztes az MDF, aki immár megkerülhetetlen a Fidesz számára. Nem lehet egy öt százalékos, önerőből parlamentbe jutott potenciális partnerről tudomást nem venni. A nagy vesztes pedig a Fidesz. Nem számoltak nyilván buktával, és az MDF bejutásával sem. És reménykedhettek az SZDSZ bukásában. A három reményből egy sem jött be.

Most minden azon múlik, hogy a második fordulóban sikerül-e visszaléptetni az MDF és MIÉP jelöltjeit a Fidesz javára, és ha nagyon jól szerepel a Fidesz, még nyerhet - a második fordulós eredménnyel együtt. A reálisabb persze, hogy az MSZP-SZDSZ alakít megint kormányt, nagyon vékony mandátumkülönbséggel. Vagyis minden marad úgy, ahogy most van. Meglátjuk.

A Fidesznek meg kell barátkoznia azzal, hogy egyenrangú fél az asztal másik oldalán Dávid Ibolya. Nem lesz egyszerű. Az MSZP-nek pedig a következő két hétben okos kampányt kell vinnie: rá kell bírnia a szavazókat, hogy még egyszer menjenek el, és megint a szocikra szavazzanak. Nyilván a győzteshez húzásra apellálhatnak. Joggal. És a Fidesz várható radikalizálódására is. Déjà vu.

[update1] Némileg árnyalja a képet, hogy az Index szerint a Fidesz nagyvonalúan felkínálja a kormányfői széket. Ugyanakkor Dávid egyelőre hárít.

Ma már szinte sikké vált bétának lenni. (Főleg a webketteseknél.)  Amíg ugyanis béta egy alkalmazás, addig nem lehet felhánytorgatni, hogy miért olyan béna (sic!), miért nem működik minden úgy, ahogy kellene, stb. A bétaságot persze felfoghatjuk pozitívumként is.

Ugyan mit értünk azalatt, hogy egy webes cucc "készen van"? Hiszen a fejlesztésnek épp az a lényege, hogy sosincs vége. Egy komoly alkalmazás mindig fejlődik, csiszolják, kalapálják, kiegészítik, egyszerűsítik, alakítják. Tehát végül is mi nem béta? Amit magára hagynak! Amivel nem törődnek!

A béta persze a fejlesztők körében eredetileg meglehetősen konkrét dolgokat jelentett: egy program már tartalmazza az összes főbb elemét, és már van olyan állapotban, hogy egy szűk kör tesztelheti - persze annak tudatában, hogy ez-az még változhat, és hogy nem is feltétlenül stabil ez a tesztelésre kiadott program.

A webkettes szájtoknál láthatjuk, hogy nem szűkítik a bétatesztelők körét néhány sokat tapasztalt szakemberre, hanem megnyitják a nagyközönség előtt is az utat, hogy próbálkozzon, rángassa a dzsojsztikot, püfölje a billentyűket, fedezze fel az összes hibát a bétaverzióban. Ha lehet minél gyorsabban.

A Writely érdekesen fogja meg a bétakérdést. A kezelőfelületen láthatunk egy BetaMeter névre keresztelt kis featúrát, mely egy százalékszámot tartalmaz. Ha ráklikkelünk, a következő szöveget olvashatjuk: "Tudjuk, hogy nagyon népszerű béta tesztbe maradni a végtelenségig. De, mindig is célunk volt, hogy véget vessünk a béta időszaknak egyszer. A kérdés csak az: Készen állunk már? Mondd el, mit gondolsz!" Három válaszlehetőség van: Igen, Nem és Mégse. Részünkről a Writely még maradhat béta, mert például néha még mindig összeomlik, és a betűtípus módosítás sem mindig megy elsőre.

De azért vettük a lapot. Hárítsuk a felhasználóra a döntés jogát. Aztán forduljon a nép saját magához, ha esetleg bétaságokat fedez fel a "kész"-nek deklarált Writelyben. Amúgy meg - bár jelenleg 64 százalékon áll a Beta Meter -, ha a számláló valóban az "igen" és "nem" szavazatokat méri, akkor bizonyára sosem lesz vége a Writely bétaságának, hiszen egyvalaki mindig lesz, aki szerint ezen a webes szövegszerkesztőn még lenne mit javítani.

Ezekben a percekben újult meg a Netvibes. Akik belépnek netvibesos oldalukra, azok már láthatják a változást: füleket hozhatunk létre. Na végre. A mi Netvibes-oldalunk ugyanis már lassan kezdett olyan hosszú lenni, hogy nem volt az a kétéves garanciával megdobott scrollos egér, ami bírta volna a terhelést. Nem mellesleg, aki túl sok feedboxot tesz egy oldalra, az előbb-utóbb szembesülhet azzal, hogy nagyon hosszú ideig töltődnek be a hírek.

Na, de most ennek valószínűleg vége. A fülekhez helyes kis ikonokat rendelhetünk, mint az a képen is látszik. És ha akarunk, neten fellelhető ikonokat is implementálhatunk, mégpedig úgy, hogy megadjuk az ikon vagy más kép URL-jét. Persze az új fülek létrehozása is egyszerű, ajaxos megoldással történik.

Mostantól azt is beállíthatjuk, hogy egy olyalon hány oszlopot akarunk látni. A max a négy, de az éppen elég is lesz. Az egész nagyon szép, nagyon hasznos és egyébként is. A Netvibes mégiscsak a legjobb webkettes hírgyűjtő szájt.

[update1] Most látjuk csak, hogy a Netvibes hivatalos blogján szépen csokorba szedték, hogy a mostani frissítéssel mivel lesz jobb nekünk, felhasználóknak. Gyorsabb rss-betöltést, rss tooltip, feedfelismerő support. Klassz.

Még a nagy kormányfőjelölti vita után, mikor megkaptuk a Gallup "magáncélú" emailjét arról, hogy ki is nyerte a vitát, hogyan is látták statisztikailag az emberek az egészet, nos azóta a hosszú megdöbbenéseket váltják a csöndes beletörődés pillanatai, hogy aztán megint hosszasan megdöbbenjünk, és beletörődjünk, és...

Mindegy, végülis érdektelen az egész választási izé, mert szavazni szerencsére öt perc alatt is lehet, kivéve ha az egyik helyi delegált nem köt bele abba, hogy miért vagyunk szomorúak vagy vidámak. Szerencsére a blogokon nem lehet kampánycsendet kikövetelni, és ezt szerencsére az MTE is belátja, ugyanakkor a bloggerek most belekóstolhatnak abba, hogy milyen, amikor el kell hallgatnia a sajtónak, hogy "a választó nyugodtan átgondolhassa..."

Szóval lehet most részvételi nemblogolni. Kipróbálni, hogy milyen az, amikor a publicista tollát megfogja az alkotmányos rend és másik kezével mutatóujjilag megálljt parancsol, hogy vasárnap hétig csak semmi választóbefolyásoló határozós szerkezet és pontosvessző.

A kampánycsendben azért mégis van egy jó dolog. Például, hogy a média kénytelen-kelletlen elkezd külpolitikai témákkal foglalkozni, ilyenkor teret adnak a megtűrt témáknak és szerzőiknek. A nagy nap ez, amikor kitárul végre a világ, és provinciális kis hazánk valahogy tényleg a helyére kerül a hatmilliárdos politikai piacon.

(Mi mondjuk egész nap az olasz választási kampányt követtük, mert az sokkal izgalmasabb. Közben meg kijött az új GTalk, úgyhogy mostmár itt is kezdődhet a "kinek van hülyébb avatara" konteszt.)

Elvileg ma indul el az Index commentcom (cc) médiarovatának vérbeli blogverziója. (Reszkess pollner!) A projekt irányítója, Szily kolléga azt mondja, "amúgy is indítunk egy rakás blogot. A cc után még jön 2-4 héten belül, de ez a része talán még titok. Ez átvezet oda, hogy kilépünk-e az Index alól? Kilépni nem, de egy több olyan szórakoztató tartalom lesz, ami ezzel az ocsmány szóval olyan 'blogjellegű'.  Alkoholista, Homár, CC ugye. Aztán a két Titkos és ki tudja, hol a vége. Olcsón előállítható, naprakészebb, változatos, szenvedélyesebb, mi kell még?"

A szerzőgárda sem nagyon változik. Pontosabban inkább bővül: Tóta, Szabózoli, "egy debreceni csodablogger külföldi tv-sorozat vonalon", a Tóta-káder Kiricsi Zoli + a Homár két ollója, Szily és Jackyll. Egyébként pergő blogot ígérnek: napi legalább 3 bejegyzéssel, de a távlati cél az 5 post/nap (ami kevés blognak sikerül idehaza, de azért próbálkozni persze mindig érdemes.)

A témakör is bővül. "Most lesznek külföldi tv sorozatok - ez aztán a buzzword, az origo ugye benyelte személyi vonalon a sorazataddiktokat, akik ha jól tom 15-én indulnak ott - magyar print média, pinasajtó, szaklapok, sajtóközlemények, de ez kialakul az olvasói erekció függvényében." A dizájn fekete-fehér-vörös. Erről Szily azt mondja, a Homár-örökség viszont nyilvánvaló, "annak alapján próbáljuk belőni az összeset, a magyar ember Gawkere, ugye. Vagy legyen a szegény ember Gawkere."

[update 13:22] A megújult commentcom mostantól elérhető ezen a címen.

Ha már az élet úgy hozta, hoyg Firefoxot használunk, nem árt ha karbantartjuk a böngészőnket. Igazából viszonylag kevés jó módszert olvasni arról, hogy miként lehet a lehető legoptimálisabban működtetni ezt a brózert. Peter Butler most nekiveselkedett, és ajánl tíz módszer arra, hogy békében élhessünk a Firefoxszal.

A PDF-download kiterjesztés mondjuk mindjárt egy olyan alapcucc, melynek segítségével mindörökre megszabadulhatuk a pdf-letöltési mizériáktól. A Firefox alatt talán ez működik a legkevésbé stabilan. A másik, már vitathatóbb ajánlat a Java és JS-tiltás a NoScripttel. Fontos jóság a Safe Mode vagy a Back-Forward Cache fontosságának hangsúlyozása. Sokkal okosabbak azért nem lettünk.

Del.icio.us, Flickr, Digg, Jajah, Lala, Pixoh - hogy csak néhányat említsünk a hülye nevű webkettes alkalmazások közül. Igen, bizony, a del.icio.us és a flickr divatot is teremtett: script.aculo.us, porn.a.licious, publi.sh, lib.rario.us, staralicious, a másik oldalról: flagr, mappr, frappr, feedblendr, zooomr... Szóval láthatjuk, hogy egy webkettesnek gyakran már védjegyévé is vált a "nagyokhoz" hasonló hülye név-választás.

Ez persze nem csak trendi, de egy másik szemszögből viszolygást keltő is. Ma már mindenki ismeri az olyan webkettőszkeptikus viccelődéseket, mint a Web 2.0 vs. Star Wars... Ezzel együtt nem szűnik a webkettesek névadási láza. Az ütősen hangzó Bla.st domaint például jelenleg 100 dollárért árulja tulajdonosa.

Sőt, akik webkettes alkalmazással szeretnének előrukkolni, de még nem találtak nevet, azoknak segít a Domainbra.in abban, hogy a különböző országok domainvégződéseiből valami igazán up-to-date angolos domainnevet sikerüljön összeállítani. Kedvenceink: gl.ad, lo.ad, t.ag, cre.am, i.am, progr.am, antiw.ar, cavi.ar, here.at, glo.be, near.by, approa.ch, cli.ck, fu.ck, lo.ck, pseu.do, aw.ee, appli.er, pho.no, dun.no, ty.pe, my.th, megawa.tt, pla.za és társaik. És hogy milyen domaineket lehet kreálni a .hu-val? Catec.hu (kasu), fic.hu (fisű, női vállkendő), sad.hu (indiai aszkéta)... Saját ötleteink: i.catc.hu (elkaplak), i.fetc.hu (átverlek) stb.

Tehát lehet ezt az egészet letudni azzal, hogy divat, védjegy, stb. Dennis Forbes ugyanakkor klassz cikket írt arról, hogy domainnevet regisztrálni manapság már művészet. Az alapnevek és ragozásaik már régen elkeltek, az akronimák is egytől egyig foglaltak ".com" alatt, vagyis két- és hárombetűs szavakkal hiába is próbálkoznánk. Így talán nem is meglepő, hogy Forbes kutatása szerint egy átlagos .com-os domainnév 11 karakterből áll. És a 11 karakter felett pedig igaz az, hogy minél hosszabb egy domainnév, annál kevesebb van belőle - érthető okokból.

Ugyanakkor az értelmesség határát súrolják a több mint hatvan karakterből álló domainnevek. A világ leghosszabb domainnevéért persze már egyenesen vérre menő harc folyik. Az egyik esélyes a www.thelongestdomainnameintheworld....com. Sőt, ma már kifejezetten laza dolog ilyen domainekre szerezni e-mailcímet. Itt például csinálhatunk magunknak extrahosszú e-mailcímet, amivel ijesztegethetjük ismerőseinket, ráírhatjuk névjegykártyánkra.

De térjünk vissza Forbes kutatásaira: a tengerentúlon a tízezer legnépszerűbb családnév mindegyikét regisztrálták már domainként, és persze a keresztnevekkel sem járunk jobban. Nagyon pici az esélye, hogy megcsíphetünk egy szabad domaint. Megállapíthatjuk tehát, hogy az alap szókincs hamar kiürül, ha domainregisztrálásról van szó. Így a webkettesen jól döntenek akkor, mikor egyrészt a különböző domainvégződésekkel játszanak, másrészt új írásmódokat honosítanak meg a del.icio.us vagy a flickr mintájára. Persze ez sem újkeletű. A warez oldalak előszeretettel szerélik fel az angol többesszám jelét, az "s"-t, "z"-re, ami szintén védjegyévé vált az ilyen jellegű oldalaknak.

A webkettes névadást tehát ilyen módon tekinthetjük innovatívnak, persze azzal együtt, hogy píárosok és marketingesek sokat vitatkoznak azon, el lehet-e adni egy olyan terméket, mely nevének leírása tízből 9 embernek problémát okoz. Lehet, hogy a webkettesek megemelik eggyel a lécet és kifejezetten heavy usereknek készítik alkalmazásaikat? Egyébként ha már itt tartunk, a Google vagy a Yahoo neve is olyan, hogy első hallásra nem biztos, hogy minden angol anyanyelvű helyesen írná le. (Hát még egy más anyanyelvű...) 

Persze ez csak elméleti kérdés, hiszen a jó marketing, a koncentrált figyelem még a leghülyébb nevet is közismertté teszi. És jó is, hogy elmúlt az a világ, amikor az emberek még kizárólag az olyan domainnekben látták a meggazdagodás és a siker lehetőségét, mint a business.com, cars.com, sex.com és társaik. Ma már inkább bizalmatlanságot keltenek a túlontúl általános, túlontúl szájbarágós névadások. Ettől még jó kérdés, hogy mi jön, ha a "webkettes" újnyelv domainnevei is mind elkelnek? Jönnek a kiejthetetlen karakterkombinációk? www.svcxodpnrapsdnrvfs.com? Hm...

Az MTE idei kampánycsendre vonatkozó ajánlását (részlet lentebb) akkor felfoghatjuk úgy is, hogy a blogokon nincs kampánycsend.  Legalábbis, fogjuk fel így. Ezúton is deklaráljuk: a kampánycsend értelmetlen, fölösleges és nevetséges intézmény, mely az állampolgárokat kiskorú debileknek tekinti, akik aszerint választanak, hogy milyen politikai plakáttal találkoztak össze utoljára a szavazókör előtt. A kampánycsend nevetségességét jelzi, hogy a választási részvétel aktuális állásáról be lehet számolni a kampánycsend alatt is, ami pedig ugyanúgy alkalmas "a választói akarat befolyásolására", mint egy piros vagy narancsszínű plakát. A választó akaratának befolyásolására alkalmas az is, ha a sarki kisboltban csökken vasárnap a parizer ára, vagy ha éppen eltörik a főnyomócső az utcánkban, illetve ha beleszarik egy madár a pirosas/narancsos naplementébe.

A világ normálisabb országaiban nincs ilyen provinciális, begyepesedett törvény, és így szerencsére önjelölt kiskirályok sem ajánlgathatnak "etikai" magatartásokat:

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy friss összeurópai kutatási eredményeket ismertethetünk. Nagy ritkaság, becsüljük meg, márcsak azért is, mert kifejezetten az internetező nők szerepét kívánta felmérni az Európai Interaktív Hirdetők Szervezete (EIAA).

Az érdekessége a felmérésnek, hogy míg korábban egyértelműen inkább férfi sportnak tekinthettük Európába az internetezést, úgy tűnik ez a trend megváltozóban van. Bár tavaly még egy európai férfi átlagosan heti 11 órát töltött a net előtt, míg a nők mindössze kilencet, ugyanakkor utóbbi csoport dinamikusabban nő (sic!), mint a férfiaké.

Ha az elmúlt éveket nézzük, az európai nők körében is azt tapasztaljuk: a tévézés, a rádiózás és az internetezés egyre népszerűbb - e három közül pedig az internetezés produkálja évről évre a legnagyobb növekedést. Míg a kinyomtatott média leszakadóban van: a magazinolvasás tavaly kifejezetten csökkent 2004-hez képest, a napilapolvasás pedig stagnál.

A nők egyre növekvő internetezési kedvét a 16-24 éves korosztály, valamint a gyerekesek serkentik. A fiatal, képzett nők körében szinte robbanásszerű a változás: 2003-hoz képest 113 százalék. A másik csoport, a gyerekes nők pedig 14 százalékkal többet használják a netet, mint a többi európai nő.

Oké, de mit olvasnak a nők a neten? Nem, nem csak a NőkLapjaCafét és a Velvetet. Az európai nők kedvenc internetes tartalma továbbra is az utazás, a második helyre jött föl a vásárlás, a harmadik helyen a banki és üzleti oldalak állnak, és a negyediken az aukciós webszájtok.

És vajon elégedettek-e a nők? Igen, hiszen 80 százalékuk szerint az internet alkalmas arra, hogy gyorsan, időt spórolva jussanak hozzá ahhoz, amihez akarnak, míg 67 százalékuk azt is szereti az internetben, hogy akkor elérhető a tartalom, amikor csak akarják. Mondanunk sem kell, hogy az újságokkal (22-27%) vagy a tévékkel (18-28%) nem ennyire elégedettek. Igen, ne felejtsük el, hogy ma már az európai nők többsége is szélessávon csatlakozik a netre.

Sajnálatos módon az új médiát is egyelőre macsó pasik uralják, akik természetesen a mindenkori olvasót - a maguk képére - férfinak képzelik el. Ezen ideje lassan változtatni. Hey girls, get involved!

Talán Bertrand Russell mondja, hogy más emberek titkos erényeiről valahogy nem szoktunk pletykálkodni. Nyilván a pletykálásnak is van lélektana, egyik formáját városi legendák névvel szokás illetni. Az Urbanlegends bloggerével beszélgettünk, aki épp könyvet és új weboldalt farag magának. Ultrahosszú beszélgetés, csak erős idegzetűeknek...

- Megesküdtünk volna, hogy ma már ciki portált készíteni. Te mégis a blogformát cseréled most le portálra...
- ...Egy blogportálra, ha mindenképpen ragaszkodsz a szóhoz. A tartalom továbbra is időrendi sorrendben ömlik az oldalra, megmarad minden hagyományos blogfunkció, csak egy kicsit átláthatóbb lesz azok számára is, akik ma még furcsán néznek az olyan oldalakra, ahol a főldalon váltakozó hosszúság bejegyzések váltogatják egymást.

- Nem arról van szó, hogy így el lehet mismásolni ha nem írsz naponta, valamint "címlapon" lehet tartani kiemelkedőnek hitt anyagokat?
- Értem, mire célzol. Az utóbbi időben valóban jelentősen csökkent az oldalon a bejegyzések száma, de ennek oka volt, mint arra nyilván hamarosan rá is kérdezel. Ellustult bloggertársaim a jövőben heti nyomozást ígérnek, ha ezt teljesetik, visszatérhetünk a 3-4 bejegyzéses hetekre.

 - Rákérdezek...
- Nagyobbrészt egy könyv miatt. Egy legenda-, tévhit- és átverésgyűjtemény miatt. Háromnegyedéves munka - rajtam kívül Dezső András és Pál Attila keze és feje van még benne. Szerencsénkre házon belül működik egy jónevű kiadó (a HVG Könyvek), amely a munka elejétől kezdve segített bennünket. Szinte mindent megkaptunk, amit kértünk: forrásmunkákat, az ország szerintem legjobb borítótervezőjét (nem titok: Kuszkó Rajmundot), és a belső is nagyon ütősre sikeredett. Nem csak jó, szép könyv is lesz :) Kisebbrészt meg a már általad is beharangozott új szájt miatt, amire már csak néhány napot kell várni. De tényleg. Remélem.

- Azt hittem már városi legenda a szájt indulása... Maradjunk a könyvnél: csak az Urbanlegendsen megjelent témák lesznek benne válogatva vagy külön, erre az alkalomra írtatok egyéb legendákról is?
- Főként újak, de a régiek sem úgy, ahogy a szájton. Nem egyes leleplezéseket formálgatunk tovább, hanem - ahol lehet - megpróbájuk a hasonló jelenségeket csokorba gyűjteni, rámutatva a hasonlóságokra, különbségekre, a legendák keletkezésének körülményeire, illetve arra, hogyan formálódtak az idők folyamán. Sok példa, bizonyítékok, cáfolatok, gondolatkísérletek és egy kis elmélet.

- Ezek szerint az elmaradt bejegyzéseket kisebb késéssel, egy könyv formában kapja meg az olvasó. A blogod csak a készülő könyveid piszkozata?
- A blog egy dinamikus és interaktív műfaj, amin ha hibát találok, én vagy egy olvasó, javítom. Szerencsére erre csaknem két év alatt alig volt példa. A könyv ezzel szemben már most egy lezárt tartalom. Innentől kezdve, ha valami feltáratlan maradt, a tévedés bélyege örökre rajtunk marad. Természetesen ez jóval szisztematikusabb és alaposabb munkát igényel. Ilyen értelemben a blogot nevezheted piszkozatnak, ha akarod, de akkor sem lesz más, mint ami eddig is volt: egy tematikus blog. A különbséget inkább ott látom, hogy míg a blog bizonyos esetek megerősítését, cáfolatát hozza, a könyv főként motívumokat, legendacsoportokat elemez.

- Időpontokat tudhatunk? Könyvmegjelenés, portálkilöves?     
- Nagyon szomorú lennék, ha az új oldalt nem tudnám a jövő héten elindítani. A könyv a könyvfesztiválra jön, április közepére. Hivatalos bemutató április 21-én.

- Letudtuk a közszolgálati részt. Még néhany kérdésünk lenne. Az egyik, hogy viszonylag kevés hazai városi legendával foglalkoztok. Kevesebb itt a legenda vagy csak kevesebb a nyoma a világhálón?
- Több munkát igényel. Könnyebb hétköznap már felderített terepen garázdálkodni, mint nekünk vágni az utat. A könyvre több időnk volt, így több hazai sztorival találkozhatnak az olvasók. Utánajártunk többek között a Feró-féle csirkedarálós sztorinak (sikerült eddig feltáratlan szálait is felgöngyölítenünk a történetnek), lesz szó az 56-os totónyertes valódi sorsáról (lásd még Telitalálat című könyv és film), új metrólegendáknak is nyomába eredünk (Kádár-alagút, metrófutás, -szörfölés) és körbeszaglásztuk a Szomorú vasárnap című – öngyilkosok himnuszának nevezett – sláger körüli szóbeszédeket is. Másrészt nem mondanám, hogy éles határ lenne a hazai és nemzetközi legendák között: a motívumok sokszor ismétlődnek. A piacon kuvaszként vett jegesmedvebocs történetét például az Egyesült Államokban is mesélik, csak ott medve helyett patkányt kapnak az óvatlan vásárlók.

- Mitől lesz valami városi legenda? Ha nem tudjuk eldönteni, hogy mese-e egy meghökkentő sztori vagy ha éppenhogy elhisszük a valótlant? Azt is szoktak mondani, hogy a városi legenda az, ami nem valószínű hogy éppen ott es akkor megtörtent, de éppen megtörténhetett volna...
- Amikor egyszer megkérdeztük Sergio Benvenuto legendakutatót erről, elmondta: a városi legendák kifejezés sokaknak ugyan azt sugallja, hogy minden esetben kitaláltak történettel van dolgunk. Ez azonban nem igaz. Noha általában igaz sztoriként mesélik, nem szükséges, hogy a mesélők vagy a hallgatók szó szerint igaznak fogadják el. Megfordítva: ugyanígy akár meg is történhetett, de semmi garancia nincs rá, hogy éppen ismerőseink ismerősével. Ami biztos: a városi legenda valamilyen konklúziókban végződő cselekmény. Szereplői hétköznapi emberek, ismerőseink ismerőseinek ismerősei, a nem olyan régi közelmúltból.

- Hát ebbe rémisztően sokminden belefér, kezdve a költségvetéstől az államháztartási hiányon keresztül a háromfejű sziámiikrekig. Amúgy nyilván ti sem tudtok minden kétséget kizáróan bizonyítani vagy cáfolni városi legendákat. Ez egy "kinek van több és hihetőbbnek tűnő forrása" küzdelem, nem?
- Soha nem akarunk egy legendát minden kétséget kizáróan cáfolni vagy megerősíteni. Nem szeretem az olyan kifejezéseket, mint a „nyilvánvaló”, az „egyértelmű” vagy az „egészen biztosan”. Aki ilyenekkel dobálózik, nincs tisztában a legendák természetével (lásd még ostension). Munkák során inkább megkérdezünk szakértőket, - ha tudunk, többet, és ütköztetjük véleményüket -, megnézzük, mit mond a jelenségről a tudomány, kísérletezünk, gondolatkísérleteket folytatunk, hasonló cselekményű vagy üzenetű példákat keresünk. Így összeáll egy kép, mi ezt leírjuk, de a döntés az olvasóké. Sokszor ér minket olyan vád, hogy nem fogalmazunk egyértelműen. Mert nem akarunk, nem tudunk, nem lehet.

Lemondott a Fehér Ház vezérkari (vagyis: személyzeti) főnöke, Andy Card. (A személyzeti főnök az amerikai elnök végrehajtó hivatalának legmagasabb rangú személye. Úgyis mondhatnánk, maga Leo McGarry.) Bartl... vagyis Bush elnök várhatón a nap folyamán tart sajtótájékoztatót. Fehér házi források szerint Card utóda a költségvetésért felelős Josh Bolten lesz. Az amerikai média első kommentjében Bush csökkenő népszerűségével hozza összefüggésbe a személycsere szükségességét. Card egyébként Bush elnök minden fontosabb döntéséek meghozatalában részt vett. Tagja volt többek közt a Fejér Ház iraki csoportjának, melynek elsődleges feladata az volt, hogy "eladja" az iraki háborút az amerikai választópolgároknak. Persze a leváltást mindjárt kétféleképpen is lehet értékelni. Egyrészt nincs ebben semmi különös, hisz Card már így is jóval tovább maradt meg ebben a posztban, mint elődjei. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Bush adminisztráció - és személyesen a vezérkari főnök - elég sok hibát vétett az elmúlt hónapokban ahhoz, hogy most egy némileg új, talán doktrínaváltásig erősödő változás következzen. Nyilván az igazság a kettő között van.

Mikor anno, 1926-ban csináltunk egy pdf-et a legkedvesebb bejegyzéseinkből, nyilván ugyanaz járt az eszünkben mint Déli Riporternek, aki a ParlamentBlogot zenésítette meg egy pdf-ben. Utóbbi munka persze sokkal igényesebb, mint a miénk volt. Mondhatjuk is, hogy ez már nyomdakész, és akár jöhetne a következő felvonás: nyomdába vele, hadd falják a papírhoz szokott médiafogyasztók százezrei.

Déli Riporter egyébként azt mondja, hogy a BoingBoing és a HH adta az ötletet. (Ezúton is pirulunk a véletlen párhuzam miatt...) Ja, és azt is megkérdeztük, hogy mi alapján válogatta ő a postokat: azt mondja "őszintén? Főként országok, kontinensek alapján. Csak dokumentálni akartam, mivel is foglalkozunk. Ennyi. Egyelőre nem akartam többet. Ez kísérlet, játék, hiszen nem blog, nem printújság, hanem egy blogfénykép."

Valahogy a blog mint műfaj egyébként adja magát: a naplószerű írások kapcsán igenis felmerül az emberben, hogy miért ne lehetne ebből könyv? A Blurbről például írtunk korábban. Ez a szolgáltatás többek közt a bloggereket kecsegteti azzal, hogy online könyvet szerkeszthetnek blogjukból, amit aztán némi pénzért ki is postáznak nekik, szépen bekötve.

Jó kérdés, hogy a kifejezetten netre íródó történetek, így például a blogok is érdekesek-e print formátumban. Korábban Sztahanov írt egy holland kezdeményről, ami vehemens példája annak, hogy ebben márpedig lehet hinni. Sztahanov közben mondja, hogy van itt parallel történet magyar vonatkozással is, úgyhogy övé a szó:

Az iNteRNeTTo még 1996-ban, alig az első év után megjelentetett egy papírújságot, ha jól emlékszem, az volt a cél, hogy azokhoz is jusson el valami, akiknek nincs internetük - akkor még elég sokan voltak. Az volt a lap címe, hogy "iNteRNeTTo áramlatok : Papírcsónak az információtengeren : Válogatás a hálózaton megjelent cikkekből és hírekből" - igen, már a címmel elb***tuk. Rengeteget dolgoztunk vele, szép lett, vastag lett, sikerült is produkálni a magyar sajtó egyik legcsúfosabb bukását, kb. tíz darabot sikerült eladni belőle (a Compfairen - vagy ami akkor volt - árultuk mi magunk). Nem is ért meg több számot, tanulság nincs, max annyi, hogy az interneten megjelent hírek másnaposan, papíron nem érdekelnek senkit (pedig tele volt extrával, de a domináns része persze az iNteRNeTTo hírlevél utánközlése volt).

És most visszavesszük a szót Sztahanovtól. Szolgálati közleményként annyit jegyeznénk még meg, hogy Déli Riporter törekvése lehet, hogy mégis végigvihető. Bár ő azt állítja, hogy a könyvalakhoz "pár marék pénz" is kéne, mi viszont éppen most egy másik neves és közkedvelt magyar bloggerrel csinálunk interjút, aki könyvet írt - nem teljesen a blogjából, de mégis ahhoz kapcsolódik a történet. Innen folytatjuk holnap...

A The Punch közöl cikket arról, hogy hol a legdrágább a világon az internetezés. Mielőtt csípőből löknénk, hogy Tokió vagy Genf, esetleg Oslo, és tovaklikkelnénk, a cikk hidegzuhanyként önti a nyakunkba: Nigéria. Végülis ja, a "legdrágább" mindjárt két dolgot legalább jelenthet: világviszonylatban, valamint a helyiek átlagkeresetéhez mérten. Természetesen most nem az előbbiről van szó.

A cikk szerzője a University of Washington egyik felmérésére hivatkozik, melyet ugyan máshol nem találtunk meg, és a UW-ról is utoljára akkor hallottunk, mikor egyik professzorát felfalta egy méretes krodkodil. Tehát azért kezeljük fenntartásokkal a hír valóságtartalmát, bár éppen azt sem mondhatnánk, hogy hihetetlen, hogy Nigériában a legdrágább mulatság a helyieknek a netezés.

Nos tehát, a Punch szerint a nigériai Lagosban egy átlagos keresetű netező fizetésének 75 százalékát kell leperkálnia egyetlen óra netezésért. Lássuk be, nincs az a Kovács Kálmán, amiért cserélnénk a lagosiakkal. Az is igaz, hogy az állítólagos kutatás más szempontból is érdekes: Nigéria ugyanis nem a világ legszegényebb országa. Ott van például Szomália, ahol sokkal rosszabbul élnek az emberek. Vagy Malawi. A legelérhetetlenebb mégis Nigériában a világháló.

A cikk szerint természetesen nem elszigetelt jelenségről van szó, hiszen a világ döntő többsége nem fér hozzá az internethez. Ennél talán sokkal érdekesebb megállapítás, hogy a fejlődő országokban az emberek valószínűleg márcsak azért sem interneteznek, mert nincs mit nézni a világhálón. A net zöme nyugati nyelven, nyugatiaknak, nyugatiakért íródik, így nem csoda, ha nem tudjuk megnevezni a nigériai Indexet vagy Iwiwet, vagy akárcsak Malawi domainvégződését.

Szintén érdekes megállapítás, hogy a nyugati világgal ellentétben a fejlődő országok nagyvárosaiban az emberek jellemzően nem otthonról, iskolából, munkahelyről, hanem netkávézókból érhetik el a netet, és bizony ez is lehet gátja a netkultúra terjedésének. A cikkben arról is olvashatunk, hogy mikor információs korról beszélünk, akkor szinte kizárólag a nyugati világ lebeg a szemnünk előtt. Merthogy a fejlődő országokban nem hogy az internet drága és kevésbé érdekes mulatság, de ráadásul a számítógépek sem számítanak közönséges fogyasztási cikknek.

Amiket leírtunk, persze tűnhetnek axiómatikusnak, magától értetődőnek, de azért néha nem árt megállni, és körbenézni, mielőtt rohannánk tovább a web általunk ismert, ám ötmilliárd ember számára mégcsak fel sem fogható szép, új világába.

Nos, lévén szombatra virradóra már szabadon lehet regisztrálni a Riya webkettes arcfelismerős képmegosztóba, így rávettük magunkat, hogy kipróbáljuk az alkalmazást. A regisztráció elég könnyen megy. Megadjuk a szokásos alapadatokat és email-megerősítés sem kell, egyből nekiláthatunk. Pontosabban elsőként egy Uploader szoftvert kell letöltenünk a gépünkre, ami webkettes lelkünket azért kicsit bántja. Miért kell még mindig gépre tölteni kiegészítő szoftvert ahhoz, hogy egy online alkalmazást használni tudjunk? De ez csak kukacoskodás, hamar túltesszük magunkat rajta. Hajrá installálás. Az Uploaderbe emailcímmel és jelszóval tudunk belépni, és kezdhetjük a képek feltöltését. Vigyázat, sunyi módon - vagy épp a webkettő jegyében? - defaultban a "nyilvános" van bejelölve, így ha azt akarjuk, hogy képeinket mások ne lássák, legyünk szemfülesek, és klikkeljünk egyből a "private" gombra. Szerencsére nem egyenként kell feltöltögetni a fotókat, hanem egyből mappákat nyomhatunk fel a Riya szerverére. Kicsit lassan megy, és az üzenetablak szerint "arcokat keres" egyből tájképeinken. Na jó, azért arcokat is kínálunk neki. Nagyon lassan megy: kapunk is egy üzenetet, hogy pl. 4000 kép feltöltéséhez egy napra van szükségük, így nyugodtan foglalkozzunk mással, majd e-mailben értesítenek minket, ha befejeződött képeink letapogatása és felszippantása.

[update 10:45] Nos, bent vagyunk, képeket feltöltöttük. Első benyomás: a Riya egy nagyon gazdagon megcsinált, szép alkalmazás, mely a képmegosztók minden előnyét tartalmazza, sőt! Ha most fel kellene soroli, hogy mi mindent tud, valószínűleg kilométer hosszú lenne ez a bejegyzés. Tényleg csak néhány dolog: képeinkre egyből ráteszik a usernevünket, mintegy vízjel gyanánt. Képeinkhez kérhetünk közvetlen linket, nyomtathatjuk, forgathatjuk őket. És van egy "blog" funkció is. Rákattintva egy üzenetet kapunk: a szolgáltatás hamarosan elérhető lesz. (Nyilván egy JS- vagy Flash-cucc készül, melynek segítségével blogunkra varázsolhatjuk kiválasztott képeinket. Flickr Badge!) Képeinket lokalizálhatjuk is egy GoogleMapen. Ez kicsit a Flagrre emlékeztet. De nézzük most ezt az arcfelismerés dolgot...

[update 11:02] A teszt kedvéért két sztár fotóival próbálkozunk. Salma Hayek és Johnny Depp igen különböző minőségű, beállítású képeivel próbáljuk megismertetni a Riyát. Huszonhárom képet körülbelül hét perc alatt sikerült feltölteni. Kapjuk is a mailt, hogy sikerült. Nos, maga az arcfelismerés meghökkentően jól működik. Depp arcát szinte mindegyik képen pontosan lokalizálja. És a Flickrből ismert módon egy keretet rajzol az arc köré, és egyből meg is mondhatjuk neki, hogy kicsoda látható a képen. Egyszer sem tévedett. Mint a 23 képen pontosan jelölte be az arcot. Három-három képet ismertettünk fel vele. Lássuk, képes-e ennek alapján a többi képről is megállapítani, hogy kit ábrázol...

[update 11:13] Hevesen elkezdett dolgozni. A rendszerüzenet szerint keresi a hasonló találatokat. Ez eltart neki jópár percig. Vigyázat, ne frissítsük közben az oldalt, mert megzavarodik. Ezen a ponton egy kicsit zavarossá válik az eljárás. Elkezdjük felismertetni vele az arcokat, de azt nem látjuk elsőre, hogy hányat ismert fel magától. Sőt, sajnos azt is elfelejti, hogy már identifikáltuk egyszer Hayeket, akkor meg miért nem sorolja fel a névlistában? Aztán mégiscsak megjelenik a név, de nem látjuk, hogy a Riya magától hány más képről ismerte fel Hayeket. Zavar van. Nem. Végülis nem sikerült felismernie a maradék Depp- és Salma-képekről, hogy ugyanazt az embert ábrázolják. A leírás szerint egyébként az arcfelismeréshez identifikálnunk kell egy arcot, és azt követően a kliens automatikusan végigpásztázza a többi képünket és megkeresi a találatokat. Teszünk még egy próbát, más arccal. Hátha sikerrel járunk. Ja, egyébként nagyon kényelmetlen, hogy nem tudunk egész albumokat törölni, így vagy egyenként szedjük le a képeket, vagy hagyjuk a fenébe. Ez mindenesetre szintén nem jó pont.

[update 11:43] Nos tehát, röviden ott tartunk, hogy klasszul lehet szortírozni a képeket, és az arcok lokalizálását is jól végzi a Riya, viszont csak nem akarta eddig megtanulni, hogy ki kicsoda a képen, vagyis magától egyelőre nem tudja beazonosítani az új képeken szereplő embereket. Újabb 20 képet tölöttünk fel. Továbbra is jól határozza meg a képen az arcok helyét, még homályos fényviszonyok közt bemozduló tekinteteket is felismer. Kicsit fel is ébrdet bennünk a konpirációtól való félelem. Vajon a CIA mit nem adna azért, hogy egy ilyen adatbázist birtokoljon? Na de hess, nyilván a webkettő nem arra való, hogy visszaéljenek vele. Egyébként a Privacy Policyban ki is jelentik, hogy nem adják át az infókat harmadik félnek. Érjük be ezzel a biztosítékkal.

[update 11:53] Ajjaj, leszakadtunk a Riyáról. Elérhetetlen az oldal. Így kényszerpihenő következik...

[update 12:10] Visszajött. Nos, új képek, új tapasztalatok. A sötét képeken nehezen megy az arclokalizálás, és a bukósisakkal sem tud megküzdeni, pedig a szemek, az orr és az arc fontosabbik része jól látszik a képen. De vannak ennél nagyobb hibák is. Az egyik képen például közel ugyanolyan helyzetben van két arc, az egyiket felismerte, a másikat már nem. Sőt, egy egészen egyértelmű képet sem tudott megfejteni. Igaz, az arcon egy árnyékcsík is van, ám ez már épp elég volt ahhz, hogy megálljon a Riya tudománya. Majd újabb kép jön, ahol háromból két arcot sikerült megtalálnia. A kávézó ablakában tükröződő szöveget viszont felismerte, sőt, pontosan "le is olvasta". Újabb kép: na itt már végképp rossz minden. Az egyik arcot nem ismeri fel, és közben a szék lábát meg arcként lokalizálja. Ez azért így nem lesz jó...

[update 12:21] Nos, volt hogy sikerült felismernie arcot magától, de általában olyan képeken, melyeken majdnemhogy ugyanúgy látszott az arc. Egyelőre semmiképpen sem mondanánk, hogy használható ez az automata arcfelismerés dolog. (Talán többet kell tréningeztetni?) Inkább a hagyományos, Flickr-ből már jól ismert funkció működik: kijelöljük a képen a területet, ami az arc, és elnevezzük XY-nak. És ha így végigszerkesztettük az összes képünket, klasszul lehet keresgélni emberek között. Jó a GoogleMap is, és hogy képekre közvetlenül lehet hivatkozni. A megoszthatóság is jól működik. Itt zárjuk a szombat délelőtti felfedező túrát. Mindenkitől elnézést, akit fárasztanak a kilométeres postok. Ez most így alakult.

A Digg óta talán a legnagyobb várakozás a Riya nevű webkettes képmegosztó szolgáltatást övezte. A beharangozó szerint ezzel az alkalmazással képeket tölthetünk fel és oszthatunk meg barátainkkal. Oké, ezt a Flickr is tudja, tehát mi ebben a nagy szám?

Hát az, hogy a Riya rendelkezik egy "arcfelismerő" engine-nel, melynek segítségével automatikusan azonosítja, és megfelelően felcímkézi nekünk a képeket. Persze az alkalmazást "tanítani kell" a képeinken szereplő arcok "felismerésére", de állítólag egy idő után abszolút olajozottan megy neki magától is. Azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan lehetséges ez. Vagyis: hogyan képes felismerni az arcokat? "Megtanulja" őket? Esetleg megkérdezi az okos tudakozót? Az arcfelismerés misztikus dolog - ha gép csinálja.

Elvileg ki lehet hagyni a felismertető tréningezését, de nem érdemes, hiszen ez a Riya varázsa. Természetesen a képeket publikussá tehetjük, de megtarthatjuk őket privátban is. Jó webketteshez mérten a publikus képek közt több módon is kereshetünk. Van például egy GoogleMap-es verzió, amiből kiderül, hogy már magyarországi nyilvános album is van.

Állítólag a Riya azt is tudja, hogy a képeket a "megfelelő" irányba forgatja el, majd megkapja a metacímkét, és máris kereshetővé válik. A Riya megint szemléletes bizonyítéka annak, hogy a webkettő színtiszta innováció. Kár lenne vitatni.

Nos ennek az egész arcfelismerés dolognak a varázsa annyira felizgatta a netezőket, hogy két nap alatt állítólag 1 millió képet töltöttek fel a legelső és legszerencsésebb júzerek - legalábbis ezt állítja Tara Hunt, a Riya főbloggere. Közben a Cnet csinált egy bemutatót is a Riyáról, amit itt lehet megnézni. Mi még nem láttuk belülről. De Blumihoz hasonlóan nem fogunk késlekedni tovább.

Addig is olvasgassuk a szerencsések blogjait. Itt van mindjárt Frederic, akit nagyon megkapott a Riya, ugyanakkor egyből fel is sorolt jópár bétás hibát. Így például azt tapasztalta, hogy az albumokban nem lehet rendezgetni a képeket, vagy hogy a keresésnél nem minden releváns találat jelenik meg. A hibalistát végigolvasva az a benyomásunk, hogy ez egy jól megírt és előtesztelt cucc, mivel a hibák jelentős része inkább plusz igény vagy olyan jellegű, mely nem zavaró bétatesztelőknek, viszont könnyen orvosolható a későbbiekben.

[update1] Szombatra virradóra már szabadon lehet regisztrálni a Riyába. Mi el is kezdtük. Ma írunk róla egy rövid review-t, hamarosan.

"(...) nagyon úgy tűnik, hogy a rádiós műfajnak egy teljesen újfajta megközelítésű, viszont iszonyatosan életképes modelljével állunk szemben, egy olyan folyamattal, ami radikális változásokat indíthat el nagyon rövid időn belül az egyébként üzletileg egyre inkább bizonytalanná váló hangos médiában." (Index)

"A podcasting olyan, mint a tévénél a ShowView: nem jó semmire, de ha elméletileg nézzük, rohadt hasznosnak is tűnhet." (Pánikmarketing)

Ma, jó fél évvel később a DesignTechnica citál egy felmérést, mely szerint a letöltött podcastok 80 százalékát a felhasználók nem mentik át hordozható lejátszóra, hanem a gépükön hallgatják meg, ha egyáltalán. Jobban járunk tehát, ha a podcasting kapcsán ezentúl nem emlegetjük az ipodokat s egyéb hordozható lejátszókat. Vajon hogy fér össze ez a jelenség azzal, hogy tavaly az év szavának választotta a New Oxford American Dictionary a "podcasting"-ot? 

Ne feledjük a fenti adat az amerikai felhasználókra vonatkozik. Magyarországon valószínűleg sokkal rosszabb a helyzet. (Hja, és mondjunk már egy értékelhető magyar nyelvű podcastot!) Ha valami az elmúlt egy évben igazán kivívhatta az értelmetlen jelenség megtisztelő címét, az minden bizonnyal a podcasting volt.

Tavaly a Pew megkutatta. Az amerikai netezők 64 százaléka "nem egészen biztos" abban, hogy mit jelent ez a kifejezés, ami persze nagyrészt nyilván azt jelenti, hogy mintha már hallotta volna, de fogalma sincs róla. Ennél már csak az rss feed mint fogalom volt ismeretlenebb. (Az hogy van, hogy valaki tudja, mi az a podcasting, de nem tudja mi az az rss feed?) Az eMarketer volt csak optimista. Szerintük ma az amerikai netezők három százaléka heti rendszerességgel podcastol, és ez 2010-ben már 15 százalék lesz. Húhaa.

Esélylatolgatásunk: inkább bukik az egész. Igazán nem kellett a podcasitng soha, senkinek. Próbálkozásnak azért jó volt.

Mi a podcasting?

Ez a podcasting

A podcasting halála

Talán fölsölegesnek tűnik százhuszonharmadszor is előcitálni egy felmérést, mely a szélessávú internettel rendelkezők médiafogyasztási szokásait elemzi, de sajnos még mindig túl sok olyan emberrel találkozunk, akik elég vad dolgokat gondolnak az online médiafogyasztásról, és annak a hagyományos médiákra gyakorolt hatásáról.

Már majdnem este kilenc van, így megpróbálunk a továbbiakban egyszerűen és tömören. Pew kutatás:
1. a szélessávon netezők sokkal valószínűbben (43%) olvasnak interneten híreket, mint a betárcsázósok (26%)
2. a szélessávon netezők valószínűbben olvasnak országos terjesztésű napilapot, viszont kevesebbet nézik a helyi tévéadókat, mint a betárcsázósok
3. mindettől függetlenül még mindig a helyi tévécsatorna a legnépszerűbb hírforrás
4. végezetül pedig a kutatás szerint az amerikaiak nagyrésze nem hajlandó külön fizetni hírekért, és ebből fakad, hogy a netezők mindössze 6 százaléka vesz kontentet online, ugyanakkor több mint felük regisztrált ingyenes tartalmakhoz

És akkor vonjuk le megint szokásos következtetéseinket:
1. a szélessávú net jelentősen növeli a felhasználói élményt, minek következtében a netezők nagyobb hajlandósággal fogyasztják a hírtartalmakat is
2. az online hír elsőszámú riválisa a szintén gyors és vizuális tévéhír; féljenek a tévéhíradók a nettől, a napilapok inkább törődjenek bele, hogy nem tőlük tudjuk meg a legfrissebbeket, viszont az internet életben tartja az olvasás szokását, a tévével elletétben; ez félig jó hír azért
3. a tévé vizualitását, személyességét a monitoron megjelenő betűk nehezen győzik le; de egyre erősödünk
4. az internet megtanítja az embereket arra, hogy a hír nem különösebben érték, főleg, ha ömlesztve jön; csak a balekok fizetnek érte
+1 ma csak az internet képes on-demand (igény szerinti) hírszolgáltatásra, bár a releváns híreket már nekünk kellene megtalálni; a híradók viszont ezt elvégzik helyettünk, bár nem on-demand

Ha valaha is lesz olyan Magyarországon, hogy blognetvörk, ami véletlenül sikeres lesz, annak mindenképpen a dentoni úton kell majd járnia. Nem, nem a Gawker Media másolására gondolunk.

A New York Mag híre szerint Nick Denton bérelt bloggerei számára egy új "szerkesztőséget", ami pedig a New York-i Crosby Street egyik kirakatüzlete. Egész pontosan ez itt.

A hírből csak annyi derül ki, hogy a bámészkodóknak nem fogja kedvét szegni holmi paraván vagy más rejtőzködésre alkalmas eszköz. Csak zöld falak és néhány szófa - így fog kinézni az üveg bloggerverem. Az utca embere pedig nézheti, amint épp áruba bocsátják gondolataikat a naplózók. Szóval indulhat a gawking a Gawker kirakat előtt.

(Aki New York ezen szegletében jár, látogassa meg a századvégi hangulatot idéző francia sörözőt, a Baltazart. Itt összefuthat a gawkeresek mellett Dylan Stableforddal, a FishBowl főbloggerével is, aki szintén arrafelé lakik és ez a kedvenc helye. Seséknek való feladat lenne, kár, hogy a vizer nem viszi oda őket.)

Nos, az NYMag szerint Danton ötlete egyben visszacsalogatja azt a 19. századi szerkesztőségi fílinget, mikor az olvasók még személyesen a szerkesztőségben pletykálódtak az újságíróknál, és nem levelekben vagy telefonon. Szóval ha egyszer valamikor, akkor legyen így.

Elegünk lett abból, hogy a Firefox 1.5 rohadtul nem stabil, és persze jellemzően a legaktívabb használat közben mondja fel a szolgálatot. Picit viszont hezitáltunk, hogy telepítsük-e a 2.0-s verzió alpháját. Alphát telepíteni mégiscsak merészség, de végül a jobb stabilitásba vetett hit győzedelmeskedett.

A legnagyobb különbség a fülek kezelése. Ha blankre van irányítva egy link, akkor fülön jelenik meg. Mi sosem szerettük a fülezést, mert valahogy ragad a kezünk az alt+tab ablakváltásra, de majd nyilván ehhez is hozzászokunk. Merthogy ezt a funkciót nem tudjuk kikapcsolni.

Az első igazán bosszantó dolog, hogy a korábbi firefoxos kiterjesztéseinket nem támogatja a Bon Echo. Ezen nyilván változtatni fognak a hivatalos nyári megjelenésig. Talán a legnagyobb újdonság a bookmarkok menedzselésének megváltozása. A Pages névre keresztelt tool egyértelműen felhasználóbarátabb mint elődje. Nem érzékeljük stabilabbnak (bár összeomlás még nem volt), viszont mintha a böngészés gyorsabb lenne. De lehet hogy utóbbi csak alpha betegség :)

Ez az alpha nyilván csak a fejlesztőknek lesz ínyére. A többiek még várjanak legalább a bétáig az új "I Love FF 2.0" pixelbuttonok gyártásával. Addig is gyönyörködjünk a valódi Bon Echóban.

Letöltés: win, mac, linux

[update1] Megvan az első lerohadás. 15:20-kor egy kviktájm fájl megoldhatatlan feladatot jelentett, és 99,144 K-s memóriahasználatnál egyszerűen elszállt-szállt-szállt az Echo-o-o.