Eric Arthur Blair, vagy ahogy többen ismerik, George Orwell a Wigani móló című könyvéhez gyűjtött a helyszínen, Wiganban adatokat az angol munkásosztályról. Ez a tevékenysége keltette fel a brit titkosszolgálatok érdeklődését 1936-ban, minek eredményeként 12 évig megfigyelés alatt tartották a Nagy Testvér szerzőjét - olvasható ki a brit Nemzeti Archívum aktáiból. A most nyilvánosságra került titkosszolgálati iratok szerint Orwell 1936 februárjában került a hatóságok látókörébe "wigani kommunista tevékenykedésével kapcsolatban."

A jelentés szerint Orwellnek a kommunista párt egyik tagja segített szállást keresni, majd pedig részt vett egy kommunista gyűlésen. A jelentéstevő további vizsgálatot tart szükségesnek a kommunista szálon. Legközelebb 1941-ben kerül bele egy titkosszolgálati jelentésbe, annak kapcsán, hogy kritikát írt "a jól ismert kommunista" Richard Terrell egyik könyvéhez. Indiai tartózkodása alatt készült jelentések szerint "fejlett kommunista nézetekkel rendelkezik", és ismerősei szerint gyakran jelenik meg kommunista rendezvényeken is. Az iratokból az is kiderül, hogy aktái iránt először a hetvenes években érdeklődött egy angol professzor, aki Orwellről írt életrajzi könyvet. Az illetékes hatóságok azonban akkor nem engedtek bepillantást "a kommunista" aktáiba.

A blogszféra - többek között - tökéletesen alkalmas pletykák elhintésére. Az egyik legutóbbi szerint a Microsoft MSN-je rss-alapú keresőmotort fog elindítani "a napokban". Niall Kennedy azt is tudni véli, hogy a Microsoft hétfőn szeretné bejelenteni az új szolgáltatást. A pletykát megalapozni látszik az a korábbi bejelentés, miszerint a következő Internet Explorer-ben már lesz beépített rss-olvasó.

Egy másik felvetés szerint pedig valószínűleg a Google-nál sem fogják sokáig bírni rss nélkül. A nyomás nagy, hiszen a GoogleNews ma az egyik leglátogatottabb hírkereső szájt. Milyen jó lenne, ha akár témák szerint, akár úgy egészében megkapnánk az rss-olvasónkra a GoogleNews alá beszippantott híreket. Törölhetnénk egy csomó egyéb xml-t. Egyelőre csak a Google személyre szabható keresőoldalára viríthatunk ki egy-két általunk kiválasztott feedet. Hogy honnan lehet erről tudni? Hát Sean Knapptól, a Google szoftverfejlesztőjétől személyesen.

RSS = Really Simple Syndication (Igazán Egyszerű Hírszolgáltatás). Egy ún. rss-olvasó a megadott weboldalak szöveges tartalmait olvassa be nekünk. Amikor frissül egy weboldal, ezt az rss-olvasó jelzi felénk, vagyis értesülünk minden friss hírről, anélkül, hogy végigböngésznénk kedvenc weboldalainkat. Példa: RssReader.exe,  Hírbehozó rss.

A HVG-vel megtörtént eset egyáltalán nem példa nélküli Magyarországon. Nem is csak állami szervek szoktak "besértődni" egy-egy újságíróra, egy-egy kellemetlenkedő kérdés miatt, hanem cégek is. Nagy általánosságban ezekre az esetekre azt szokták mondani, hogy még mindig működnek a régi jó reflexek: a hatalom úgy gondolja, hogy megbüntetheti a sajtót, ha az olyan dolgokra mer rákérdezni, ami a hatalomnak kellemetlen, nem tetszik, nem fér bele az imidzsébe.

Van ennek az egész rápirításnak egy árnyaltabb formája is. Van politikus, aki vagy egyáltalán nem hajlandó interjút, nyilatkozatot adni bizonyos lapoknak, vagy ha mégis, akkor a következő történik. Ugye az a rendes módszer, hogy az újságíró a kész, szerkesztett leiratot visszaküldi a riportalanynak, láttamozásra. Na most Magyarországon nem csak az esetleges hibákat szokták kijavítani a delikvensek, hanem előfordul, hogy egész bekezdéseket is kihúznak.

Akkor most mondta vagy nem mondta? Persze, hogy mondta, de visszaolvasva azt, amit mondott, inkább most már mégsem mondaná. Ettől az interjú mint műfaj igazából egy jó kis marketingfogássá alacsonyodik. Az interjúkban az esetek zömében csak annyi és csak úgy jelenik meg, ahogy azt az interjúalany utólagosan jónak látja. Ha egy illető egy interjúban azt állítja, hogy például "igen, elloptam egy tyúkot", viszont utólag kiveteti az újságíróval a szövegből, az olvasó lehet, hogy az életben nem értesül a tyúklopásról.

A HVG esete persze annál súlyosabb. A pofátlanság netovábbja, amikor az adófizetők pénzén fenntartott kormányszóvivői iroda pökhendi, visszaél hatalmával, fenyeget. Az ilyen irodákban - jobb demokráciákban - másnap menesztenek mindenkit. Ja, és szégyelljék magukat.

Ha már mindenáron nemzeti ügyekről akarnak harsogni a politikusok, miért nem beszélnek a tüdőrák és dicső hazánk kapcsolatáról? A British Medical Journal összehasonlította a régi és az új uniós tagállamokban a helyzetet. Általánosságban az Európai Unió területén egyre kevesebb férfi hal meg tüdőrákban, ugyanakkor a nők esetében a halálozási ráta továbbra is emelkedik.

A cikk kiemeli, hogy amíg például az Egyesült Királyságban csökken a tüdőrákban elhalálozottak száma, addig Közép- és Kelet-Európában továbbra sem javul a helyzet - különösen nem Magyarországon, mely az unió egyik legrosszabb tüdőrák-statisztikájával rendelkezik. A tanulmány szerint általánosságban is elmondható, hogy az új tagországokban rosszabb a helyzet, mint a régiekben, még akkor is, ha Franciaországban, Görögországban vagy Olaszországban továbbra is igen sok középkorú dohányzik - kitéve magá a halálos betegségnek.

A nők esetében igen fenyegető a helyzet. Az EU 25 tagállamát tekintve arányosan Magyarországon hal meg a legtöbb nő tüdőrákban, de a magyar férfiak is előkelő helyen állnak a feketelistán. Bár a kutatók nem nevezték meg az okokat, számításaik szerint a következő években a nők akár át is vehetik a vezetést a férfiaktól. Nemzeti pártok, egyesüljetek! Itt van végre egy súlyos probléma, amit megoldhatnánk. (Nemzeti szégyentáblánk itt tekinthető meg.)

A nemzeti Egészségügyi Minisztérium honlapján például mindösszesen az Egészségügyi Világszervezet dohányzás-ellenőrzési keretegyezményének szövegét olvashatjuk. Azt is minek. Fölösleges lenne odafönt túlreagálni ezt az egészet.

A blogszféra alig van túl a megrökönyödésen (tudniillik, hogy 2006-ban Microsoft Longhorn helyett Vista jön), egyesek máris a névválasztáson értetlenkednek. A világon ugyanis szép számmal vannak cégek, melyek a Vista nevet vagy annak egyes módozatait használják. De vajon miért választotta a Microsoft a Vista nevet következő operációs rendszerének?

Ha az XP-ből indulunk ki, ami ugye az angol experience-re (élmény, tapasztalat) hajaz, egyáltalán nem meglepő a választás. Az angolban ismert az "opening up new vistas" kifejezés, mely körülbelül annyit jelent, hogy  "új lehetőségeket, távlatokat nyitni". A Vista tehát mindenképpen jövőt idéző kifejezés, olyan alapjelentésekkel, mint látkép, kilátás vagy távlatiság.

Egyesek már tudni vélik, hogy a névválasztás gesztus az egyre több spanyol ajkú amerikai felhasználó felé is. (Vista azt jelenti spanyolul, hogy kilátás [view]) Mások a Terminátorból ismert szlogen felé kacsintgatást vélik felfedezni a névválasztás mögött. Szerintük a Microsoft az Hasta La Vista (vagyis: Viszlát)-jellegű szójátékokkal fogja reklámozni a vadiúj operációs rendszert. Kicsi rá az esély, bébi.

Pantsland blogger sem érti, hogy miért éppen ezt a nevet választotta a redmondi cég. Fel is sorol néhány technológiai céget, mely valamilyen formában szintén a Vista nevet használja. Megint mások szerint a Microsoft az egykor szebb napokat látott keresőmotorral, az AltaVistával készülne valamire. A találgatásoknak tehát se szeri, se száma.

Magyarországon is bajban lehet a Microsoft, hiszen idehaza a Vista névről a fogyasztóknak elsősorban az utazási iroda, vagy az ahhoz kapcsolódó kávézó juthat eszébe. A Microsoftnál a megoldást abban látják, hogy a terméket nem Vistának, hanem "Windows Vistá"-nak fogják anyakönyvezni, ám abban biztosak lehetünk, hogy a kisebb cégek be fognak próbálkozni a nagy halnál, egy kis mellékes reményében.

Carrie Bradshaw-t képernyőre álmodták meg. Ő a Szex és New York fő alakja, az egyedülálló nagyvárosi nők archetípusa. Mesterségesen hívták életre - okos producerek és forgatókönyvírók. Egy karakter, mellyel sokan azonosulnak. Epizódéletét milliók hajlandók követni hétről hétre a tévé előtt - miért ne működhetne a jelenség a valóságban is? (sic!)

Stephanie Klein fiatal New York-i nő, akivel sokszor a valóságban történnek olyan meredek, mulattató, együttérzést keltő történetek, mint a sorozatbéli Carrie-vel. Hogy honnan tud erről a többi ember? Nos, Klein kisasszony blogot vezet, nem is akármilyet. A világ több mint 13 millió működő webnaplója közül az övé abba az első kétezerbe tartozik, melyre a legtöbben linkelnek a világon.

Klein blogjának népszerűségét nem csak az magyarázhatja, hogy bejegyzései végtelenül őszinték, szókimondóak, lényegretörőek, olykor szexuálisan túlfűtöttek, hanem az is, hogy a leskelődőknek élete szinte minden részébe bepillantást enged: fotógalériák, ismérvek, tulajdonságok sorakoznak. Egy személyiség, blogosítva. Klein kisasszony az utóbbi időben valóságos hírességgé nőtte ki magát a tengerentúlon. Ráköszönnek az étteremben, aktuális kalandjával kapcsolatban adnak neki tanácsot a zöldségesnél. Rajongói valósággal követelik rajta az újabb és újabb bejegyzéseket.

Blogja tette ismertté, de ma már könyvet is ír életéről, melyet várhatóan a ReganBooks jelentet meg jövő tavasszal. Sőt, az NBC-vel is aláírt egy szerződést. A csatorna várhatóan televíziós komédiasorozatot készít Klein életéből. Mondom, Carrie létezik a valóságban is, és épp önmagát készül eljátszani egy tévésorozatban. Tiszta Mátrix.

A celebbloggerre a New York Times is felfigyelt, oly annyira, hogy hét végéi számában terjedelmes írásban foglalkozik a Klein-jelenséggel. (Magát az NYT- írást egyébként szintén csúcsteljesítménynek tartom. De erről majd máskor.) Klein persze blogjában reflektál is a cikkre.  Ja, míg el nem felejtem, a negyedrészt görög származású blogger naplója "Greek Tragedy - stories of my life" (Görög tragédia - életem történetei) címmel fut.

A Médiamix szakmai havilap, mely az utóbbi időben igen színvonalas lapszámokkal is előrukkolt. Ilyen például a májusi eresztés, ami csak nemrég került a kezembe, és az interneten sincs fenn, de hülyeség lenne nem megemlékezni róla.

A tematikus lap májusi száma a médiában is tapasztalható gender-problémával foglalkozik, de persze nem csak ezzel. Kezdésnek mindjárt egy hiánypótló interjú Till Atillával, aki az underground szcénából került be a médiamegasztárok világába. Korábban velem együtt sokan gondolták azt, hogy mindez lehetetlen. Szerinte a fals kategorizálás eredménye mindez, meg hogy ugyan mit jelent ma az, hogy underground? Szerinte kevés a kísérletező műsor a tévében, a botrányok valójában nem botrányok, miként a szórakoztató műsorok sem nagyon nevettetnek.

Fáy Miklós ír a Gangról, pontosabban arról, hogy a szép rgb-lányok és az okos megmondóférfiak leosztás miért nem fordult át sztereotip gender-felfogásba. Pedig a kritika szerint igen. Aztán a Velvet rovatvezetője ír arról, hogy miért, hogyan és miként működnek az Index nőrovatában a dolgok. Hogyan próbálják meg két lépés távolságra tartani maguktól a bulvárosodást, és hogy miként integrálták a blogszféra újításait, felfogását. Szintén első kézből kapjuk az infót a Tűsarok történetéről, hitvallásáról a szerkesztő, Sisso tolmácsolásában. Majd egy igen érdekes globális felmérés: a téma a nők és férfiak megjelenése a médiában. Dióhéjban: a Magyarországon is többségben lévő nők messze alulreprezentáltak. A médiafőszerep 90 százalékban a férfié. Ez az arány pedig nemzetközi viszonylatban is szánalmas.

Jóval kevesebb blog foglalkozik a Sarm es-Sejk-i merénylettel, mint korábban a londoni eseményekkel. Nem valószínű, hogy csak a hétvégére fogható. Egyelőre nem tudni róla, hogy a közel száz halálos áldozatot követelő merényletben magyarok is áldozatul estek volna. A londoni merényletekhez képest ebben az esetben a terroristák visszatértek Ázsiában már többször begyakorolt módszerükhöz: turistanegyedben robbantottak.

Egyiptom történelmének legsúlyosabb terrormerénylete kapcsán jó lesz ismét feljegyezni: nem kultúrák csapnak össze, hanem egy szélsőséges, fundamentalista mentalitást kap fegyvert és bombát a kezébe, hogy nekimenjen ellenségének, a mindennapi dolgukat végző amerikaiaknak, spanyoloknak, briteknek vagy arab országban hűsölő turistáknak, illetve a turizmusból élő muszlimoknak. Utóbbiaknak tehát életük és kenyérkeresetük is veszélyben van az olyan kifejezetten turisták miatt virágzó városokban, mint Sarm es-Sejk. Ők az ellenségek.  Mindamellett az öngyilkos merénylők nem most fordultak először az arab ország ellen. 1997-ben 58 külföldi turista vesztette életét a Luxor közelében történt merényletben. A törökországi brit célpotokról nem beszélve. Ezekben az országokban nyilván könnyebb ártatlan nyugatiakra vadászni, mint Nyugaton.

Muszlim országban a turistanegyed, nyugati országban a tömegközlekedés a célpont. Hogy megtanuljuk, élni egy városban vagy nyaralni egy másikban: nekünk nem szabad?! Keressünk-e egyáltalán legalább egy racionális magyarázatot? Nem racionális válaszok már vannak. Kiderült ugyanis, hogy a férfi, akit pénteken agyonlőttek a londoni rendőrök, nem áll kapcsolatban a terrormerényletekkel. Gyanús volt. Agyonlőtték. Közelről, hat darab lövéssel.

Pénteken lövöldözés tört ki a londoni metró északi vonalának egyik megállójában. Szemtanúk elmondása szerint egy férfit üldöztek az álruhás rendőrök, majd öt vagy hat lövéssel közelről agyonlőtték. A Reuters szerint a gyanús férfi télikabátot és hátizsákot viselt. A SkyNews meg nem erősített forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a "feltételezett öngyilkos merénylő" érintett lehet a csütörtöki merényletkísérletekben is. A rendőrség szerint a férfi lelövésére azért volt szükség, mert a férfi ellenségesen viselkedett a hatóság embereivel, másrészt nem engedelmeskedett a felszólításokra. A rendőrség pénteken este jelentette be, hogy elfogtak egy férfit a csütörtöki merényletkísérletekkel kapcsolatban.

Pénteken, a lövöldözés után a rendőrök körbevettek egy kelet-londoni mecsetet, és felszólították a környék lakóit, hogy maradjanak otthon. Londonist blogger viszont arról ír, hogy valószínűleg téves riasztás lehetett. Ugyancsak tőle tudom, hogy a BBC24-nek nyilatkozó szemtanúk szerint a kérdéses megállónál egy füstölgő hátizsák okozott pánikot. A Metblog londoni szekciójában Chris arról ír, nem tűnik túl valószínűnek, hogy egy igazoltatás során egy terrorista ne robbantsa fel magát azon nyomban. A Scotsman beszámolója szerint a 7/7 merénylet egyik elkövetőjének házát pénteken fel akarták valakik gyújtani. Közben a rendőrség kiadta a csütörtöki merényletkísérlet gyanúsítottjainak fényképét.

Félelem a hátizsákoktól és a metrótól

Úgy néz ki, hogy a zsűri után, az olvasók is a Hírbehozót látták a legjobb hírblognak. Ha jól értem 92 szavazat érkezett, amit lehetne sokféleképpen kommentálni, mindenesetre inkább a hebegés az, ami ilyenkor az ember első reakciója: köszönöm, de tényleg, nem csak a közel száz szavazónak, de a többieknek is, akik itt vagy a valóságban mondanak többnyire pozitív dolgokat a HH kapcsán. Hülye helyzet, nem is nagyon szeretném túlreagálni. Köszi.

Itt az ígért meglepetés. Eredetileg nem a Golden Blog-hoz lett igazítva, de az ismert körülmények ürügyén most legyen ez az én meglepetésem az olvasóknak. A nyomtatott Hírbehozó 25 oldalas és pdf-formátumú. Kiválogattam egy-két bejegyzést, szigorúan érzelmi alapon, és belevarázsoltam egyetlen fájlba. Akinek van 25 lapja, és esetleg lemaradt volna korábbi bejegyzésekről, vagy ahogy az Indexnél mondanák, ha magával akarná vinni a vécére, töltse.

Letöltés: hirbehozo.pdf (389KB)

Napra pontosan 2 héttel a londoni merényletek után újabb robbantások a brit fővárosban

Négy helyszínt kellett evakuálni: 3 metróállomás, 1 busz és környezete

Legkevesebb 1 ember megsérült

Kis erejű robbanószerkezetek aktiválódtak - csak a táskát vetették szét

A rendőrség letartóztatott egy személyt a Downing Street környékén

Az egyik érintett metróállomás közelében egy gyanús férfit keresnek a rendőrök

Két embert letartóztattak

A rendőrök szerint a merénylők ezúttal nem tudták aktiválni a bombákat, a bizonyítékok megmaradtak

Az angol nyelvű blogok többsége elsőként csak az incidensek megtörténtéről számolt be. A gyorskommentárok közt elsősorban a fokozottabb biztonsági intézkedéseket követelik a bloggerek. Egyikük azt emeli ki, hogy több beszámoló szerint is kétes szagokat lehetett érezni az egyik incidens helyszínén, mely szerinte felveti annak lehetőségét, hogy esetleg biológiai vagy vegyi támadás történt a londoni földalattiban. Ezek után arról érkeztek hírek, hogy a Warren Street-nél vegyi védőöltözékben látni rendőröket. Majd az Oval Street-nél és a Warrennél is lezárult a kémiai vizsgálat. Az eredmény negatív. A CNN szakértője pedig arra gyanakszik, hogy a besült bomba vagy valamilyen egyéb anyag gyulladt meg, és ezáltal kerülhetett mérgező anyag a levegőbe.

Más bloggerek azt vetik fel, hogy tartható-e ezek után a We Are Not Afraid-hozzáállás? Blogging Burt pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet segítségével könnyű bombákat készíteni, és a mostani robbantás valószínűleg a két héttel korábbi merénylet leutánzása. Erre utalhat, hogy most is robbantottak buszon. Ugyanakkor a két héttel korábbi esetnél feltételezhetően csak véletlenül robbantott a merénylő éppen egy double decker-en: az eredeti célpont egy metrószerelvény lehetett.

Több blogger szerint érdemes megfontolni James S. Robbins írását arról, hogy miként működik valójában a terrorizmus: a nagy és látványos támadások helyett lehet, hogy a kisebb, de többször jelentkező terrorakciók ültetik el jobban félelmet a társadalomban. Kevés áldozat, viszont magas félelemfaktor. (Egy londoni blogger a 7/7 terrormerénylet másnapján írt bejegyzést: összerezdült, mikor a szupermarketben valaki leejtett egy fémtálcát. Majd alkonyatkor hazafelé tartva a teherautón játszottak az autók fényszórói. Egy pillanatra úgy tűnt számára, a teherautó fel fog robbanni.) Vannak, akik úgy védekeznek, hogy a két merényletsorozattal kapcsolatos tévhiteket próbálják meg eloszlatni. Közben a sajtóban olyan találgatások jelennek meg, melyek szerint a 7/7 és a 7/21 elkövetői ugyanabból a csoport tagjai lehetnek.

Guardianes kolléga fotóblogja a helyszínről

BBC blog

A Windows használatánál a legfontosabb, amivel meg kell barátkoznunk, az az ablakok kezelése. Ez nem mindig könnyű feladat. Főleg, ha sok mappát nyitunk meg egyszerre, és azok között akarunk kavarni. Nyilván a túlablakozódás problematikája késztette a HCI-nál dolgozó Pierre Dragicevicet, hogy valami kezelhető formába öntse a mappaközi navigálást. A Fold'n'Drop fejlesztés lényege, hogy egérmozgással tudjuk ellapozgatni a nemkívánatos felső mappákat, hogy könnyedén elhelyezzük a mozgatni kívánt fájlt egy alul megbúvó mappába. Elég nehéz ezt leírni, inkább töltsétek le a vonatkozó videót, amin egyértelműen látszik, miről is van szó.

Ezen drag'n'drop (húzd-és-ejtsd) technika felhasználásán a világon jelenleg többen is dolgoznak. Egyikük, a japán OriMado már el is készített egy prototípust, mely nagyjából az eredeti elképzelést követi, picit leegyszerűsített formában. Sokan persze nem szeretik az ilyen drag'n'drop technikákat, és inkább maradnak a billentyűkombinációknál, ablakhuzogatásnál. Az azonban kétségtelen, hogy egy átlag felhasználó számára könnyen és érthetően működnek. És ez akár a siker záloga is lehet. Akár csak a Yahoo képdobáló megoldása.

Teszt. Az OriMado szoftvere kényelmesen használható. Bár kétségtelen: a fold'n'drop dolgot be kell gyakorolni, mert könnyen eltüntethetünk olyan ablakokat, amikre egyébként szükségünk lenne. Ne essünk kétségbe: engedjük el az egér gombját, és az ablak mindig visszahajlik a helyére. Telepítése elég egyszerű, különösebben nem lassítja a gépet. Mindezzel együtt azoknak ajánlható, akik a Windows Intézőn keresztül szoktak mozgatni sok fájlt és mappát.

Nemrégiben műholdas Földtérképével sokkolta a Google a netezőket, és nem is kellett sokat várni arra, hogy ráígérjenek sajátmagukra. A GoogleMoon a holdraszállásra emlékezik meg, melynek július 20-án van az évfordulója. A Google közleménye szerint nem tudtak jobb megemlékezést kitalálni, mint hogy a netezőket magukat engedjék fel virtuálisan a Hold felszínére. A felhasználók így a saját szemükkel nézhetik meg, hogyan néztek ki az expedíciók helyszínei. És választ kaphatunk arra az emberiséggel egyidős dilemmára, hogy sajtból van-é a Hold. (Ld. nak hozzászólása.)

A másik fejlesztés a nyári uborkaszezonban a konkurensé. A Yahoo üzenetküldőjét frissítette. A Messenger használói ezentúl két pécé között ingyenesen bonyolíthatnak le "telefonbeszélgetéseket". Régi adósságát törleszti ezzel az amerikai cég, hiszen a Microsoft MSN-je már régóta használható ingyenes pécéközi "telefonálásra". Ennél szimpatikusabb lehet az átlag felhasználó a drag'n'drop (húzd-és-ejtsd) rendszerű képkezelés. Ezzel a kütyüvel lehetővé válik, hogy egyszerűen az üzenőablakra ráhúzva osszunk meg képeket beszélgetőpartnereinkkel. A frissített béta verzió összes újdonságáról itt olvashattok.

Az új típusú kapcsolattartási forma ma már annyira elterjedt, hogy a kutatók is felfigyeltek a jelenségre. Bizonyára mindenki kapott már ismerősétől céges vagy magáncímére olyan e-mailt, mely egy vicces, érdekes weboldalra mutató linket tartalmazott. A tartalom lehet egy videó, egy kép vagy akár egy szöveg is. Nemzetközi viszonylatban a Star Wars Kid vagy az Oolong the rabbit aratott osztatlan sikert, idehaza pedig nyilván sokan megkapták levelesládájukba a Szalacsi- vagy Oláh Ginó-videók linkjeit. A témát érdekesnek találta a University of Illinois néhány kutatója is.

Benjamin Gross a NewScientistnek azt mondta, szerinte az ilyen jellegő e-mailtovábbítgatás fontos szerepet játszhat a kapcsolatépítésben, meglévő kapcsolatok fenntartásában. Anonim kérdőíveket töltettek ki netezőkkel, és így jutottak arra a következtetésre, hogy a vicces linkek küldözgetése nem csak szórakozás, de szociális kapcsolataink erősítésére vagy gyengítésére is alkalmas. Nagyon fontos, hogy jól tudjuk megítélni, az adott link vajon tetszene-e annak a személynek, akinek továbbítani szeretnénk. Anélkül, hogy beszélgetésbe elegyednénk ismerősünkkel, virtuálisan mégis erősíthetjük kapcsolatunkat a találó linket tartalmazó e-mail elküldésével.

Persze a levélforwardolós kapcsolati-hálóépítésre nem csak a magánemberek, de a cégek és a politikusok is felfigyeltek. A világ fejlettebb részein, ahol a lakosságnak egy meghatározó része rendelkezik e-mail címmel, a marketingkommunikáció egyik eszközévé nőtte ki magát a "privátban" továbbított céges reklámok küldözgetése. Ezek a reklámok rendszerint szabadosabbak, mint a nyilvánosságnak szánt hirdetések, és ráadásul maguktól terjednek tova. A politikusok aktuális üzeneteiket ma már gyakorta sms-eken és továbbküldésre szánt e-mailekben is megfogalmazzák. A cél ugyanaz, mint a vállalatoknál: intim formában, ismerősök kapják-küldik az üzenetet: magas bizalomszint, nagy hatékonyság.

A jelenséget ma már több szoftver segítségével is nyomon követhetjük. A szociális hálók felkutatásában van segítségünkre a Microsoft SNARF-projektje, vagy éppen a ForwardTracking nevű program első verziója. Az e-mailek továbbításával létrejövő kapcsolati hálók tehát feltérképezhetőek, és így kiértékelhetőek is - Szalacsitól a terméknépszerűsítésen át a választásokig.

Magyar kapcsolatépítés direktben: wiw.hu, osztalytarsak.hu

Aki vicces linkeket keres, forduljon dr. No-hoz

Két téma foglalkoztatja a napokban az amerikai bloggereket. Az egyik szerint FBI-ügynökök figyelték meg tavaly a New York-i republikánus és a bostoni demokrata elnökjelölő pártgyűlések idején azokat a weboldalakat, melyek a rendezvények idejére tüntetésre buzdítottak. Az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió (ACLU) elsősorban azt sérelmezte, hogy az FBI a terrorelhárító egységére bízta ezt a feladatot. A jogvédők szerint ez egyben bizonyíték arra, hogy a Bush-adminisztráció 9/11 után összemossa a terrorizmust a politikai tüntetésekkel.

A másik ügy főszereplője egy republikánus kongresszusi képviselő. Tom Tancredótól egy beszélgetős műsorban azt kérdezte a riporter, hogy mi lenne a megfelelő válaszlépés, ha mondjuk nukleáris töltetekkel támadnának meg amerikai városokat. A politikus azt válaszolta, hogy ha bizonyossá válna, hogy fundamentalista muzulmánok állnak a támadás mögött, "ki lehetne lőni a szent városukat". A riporter vissza is kérdezett, jól érti-e, hogy Mekkáról beszél. Jól értette. Később a republikánus képviselő szóvivője (!) úgy magyarázta a nyilatkozatot, hogy az csupán egy hipotetikus kérdésre adott hipotetikus válasz volt.

Utóbbi kapcsán sok blogger megjegyezte, hogy Tancredo véleménye egyáltalán nem elszigetelt jelenség a mai Egyesült Államokban. Az erő politikája tehát úgy tűnik, még mindig tartja pozícióit. Akkor is, ha - akárcsak Irakban vagy Afganisztánban - nem vezet meggyőző eredményre. Ettől függetlenül Mekka megtámadásának felemlegetése felháborító és megengedhetetlen. És a felvetés megelőlegezi azt a gondolkodásmódot is, hogy muszlim terroristák tetteiért az egész muszlim közösséget kellene megbüntetni. Ezt pedig egyetlen jó érzésű ember sem fogadhatja el. Az első téma kapcsán csak annyit jegyeznénk meg, amit már korábban is megtettünk: szeptember 11-ei valóban sok mentséget szolgáltat Bush számára. Sokmindent elnéznek neki a "terrorizmus elleni harc" miatt, de azért a politikai véleménynyilvánítás talán mégsem terrorizmus. Persze mostanában a józan észt felemlegetni, arra hivatkozni: ciki, ódivatú, avitt.

Az égig érő felhőkarcolók és a haltestű, oroszlánfejű Merlionok városállamában megszervezték az első blogkonferenciát. A szingapúri Straight Times beszámolója szerint a 200 blogger részvételével rendezett esemény sokszor inkább egy kedélyes sakk-klub választmányi ülésére hasonlított. Egy dolgot leszámítva.

A háttérben egy hatalmas kivetítőn IRC alatt cseteltek egymással a bloggerek. Ezen a téren magukat adták. Csípkelődtek a felszólalókkal, pikáns tréfákat, sértegetéseket engedtek meg maguknak -  oly annyira, hogy az előadásokat többször harsány nevetés szakította meg. Egyszóval a figyelem középpontjában inkább a kivetítőn olvasható hozzászólások voltak. Amíg folytak az előadások, folytatódott a jövés-menés, beszélgetés, kopogás a billentyűzeteken. És megint kuncogás egy kivetítőre küldött beszóláson.

Hogy miről szóltak az előadások? Néhány alkalommal jogászok beszéltek az egybegyűlteknek a bloggerkedés és a jog viszonyáról, egy másik sorozatban pedig techsavvy arcok okították a népet arról, hogyan fejleszthetők a webnaplók. Mindezek ellenére a szervezők nem voltak csalódottak: talán az egyetlen formáját találták meg annak, hogy bloggereket valami értelmes ügy érdekében közös ernyő alá hozzanak. Aztán egy-két emlékfotó, álneves nyilatkozatok az újságíróknak, majd az esetleges barátságok visszalényegültek virtualitássá.
Haltest, oroszlánfej.

Joggal merülhet fel az e-mailhasználókban, hogy miért kapnak annyi kéretlen levelet (spamet) elektronikus postaládájukba. Kinek éri meg mindez? Spamekkel ma már minden mailező találkozik - vannak akik felismerik, és vannak akik nem annyira. Meglepő módon a spameket nem csak a termékeiket minél olcsóbban, agresszívebben értékesíteni akaró cégek éltetik. Bár az emberek többségét idegesítik a kéretlen e-mailek, sokan közülük mégis bedőlnek, és várásolnak is a spamhirdetések alapján. A Radicati Group mérése szerint az amerikai netezők 11 százaléka tartozik ebbe a körbe - még akkor is, ha jelentős részüket becsapják, és a pénz elutalását követően hiába várják a műpéniszt, potencianövelő szert, műanyag hamutálat vagy climaxkrémet.

Ennél is érdekesebb adat, hogy a netezők 39 százaléka - akár vásárlási szándék híján is - ráklikkel a spamlevelekre, ami gyakorta egyet jelent számítógépes vírusok, kémprogramok gépükre telepedésével. Így nem meglepő, hogy a spamre klikkelők több mint fele (57%) mondta azt, hogy egyre több kéretlen levelet kapnak. Nem csak a spamelés kifizetődő iparág - hála részben a potenciális klikkelőknek -, de a spamek elhárítása is. Az IDC adatai szerint míg két éve mindössze 200 millió dollárt költöttek az amerikaiak antispam szolgáltatásokra, addig 2008-ban ez az érték már megközelítheti a 2 milliárd dolláros összeget.

Szokás azt állítani, hogy a spamek elsősorban az angolul értő e-mailezőket érintik, mivel a kéretlen levelek döntő többsége ezen a nyelven íródik. Ez ellen az vethető fel, hogy a spamlevelek tárgysorában gyakorta a cég neve és a vásárlásra való buzdítás a két legfontosabb információ, melyet sok, angolul nem beszélő netező is könnyedén dekódol, és sokan közülük klikkelnek is. Maximum utána bosszankodnak egy kicsit. A spam vonzereje abban áll, hogy egy, az intim szféránkban (levelezőrendszerünkben) megjelenő hirdetésformáról van szó, mely eleve alkalmas lehet a bizalom felkeltésére. Arról nem is beszélve, hogy a spamek gyakran olyan termékeket reklámoznak, melyek az intim szféránkkal hozhatók összefüggésbe: a szexualitásra, nemi betegségekre, félelmeinkre reflektáló kétes eredetű termékek adják a kéretlen e-mailekkel terjesztett áruk jelentős részét.

A Nielsen/Netratings utóbbi idők legérdekesebb kutatását hozta blogtémában. Bár az eredmény nem mondható meglepőnek, azért mindig jó, ha számokkal is alá vagyon támasztva egy vélekedés. A kutatás arra vonatkozott, hogy az átlag netező tudja-e mi az a blog, és felismeri-e a webnaplókat. Nos, a megkérdezettek közül azok, akik látogattak már blogokra, 13 százaléknyian nem is tudták, mi az a blog. Ennél még meglepőbb, hogy a blogolvasók 66 százaléka nem ismeri fel, hogy éppen blogot néz a neten. Általában úgy gondolják, hogy az is csak egy weboldal.

A blog kifejezést sokan sokféleképpen értelmezik, ám bizonyos formai elemek általában mindig ugyanazok. A blog legfontosabb jellemzője, hogy naplószerű bejegyzésekből áll, ami annyit jelent, hogy általában a weboldal közepén egy hasábban egymás után időrendben következnek az írások/fotók, melyeket a keletkezés időpontjával is ellátnak. Miért kell az ilyen weboldalakat külön névvel illetni? Mert ez egy olyan mágikus formula, mely forradalmasította az internetes publikálást. Mivel a bejegyzések egymásutánban, automatikusan kerülnek ki az oldalra, így a sorrendiséget nem kell szerkeszteni. Portált szerkeszteni viszonylag kevés ember tud, blogot írni viszont szinte mindenki.

Különbség van a tartalomban is. A blogoknak ugyanis fontos alaptulajdonsága, hogy nem igazodnak a hagyományos vagy online újságírás írott vagy íratlan szabályaihoz. A fogalmazás, témafeldolgozás gyakorta személyes vagy szókimondó, reflektáló jellegű. Ha egy pillantást veszünk mondjuk a BBC News saját blogjaira és ezeket összevetjük a BBC News cikkeivel, híreivel, megértjük, hogy a blog valójában egy "offrecord", félinformális tartalom, mely sok esetben a hagyományos cikkeknél, publikációknál kötetlenebb, életszerűbb, közelebb áll a mindennapi gondolkodásmódhoz, szóhasználathoz, tapasztalatokhoz. Valószínűleg ettől népszerűek a webnaplók, amiket hívjunk csak nyugodtan weboldalaknak. Az elnevezés mellékes.

Ha jobban meg akarjuk érteni, mi is az igazi különbség az újságírói és a blogger-magatartás között, olvassuk el, miért hozott a Los Angeles Times blogolási szabályzatot újságírói számára.

Az Eiffel-torony Párizs összes lakásának összes ablakából látható. Mindig van parkolóhely annál az épületnél, ahova tartasz. A tévéhíradóban mindig van egy olyan sztori, ami személyesen érint téged. Ha bekapcsolnak egy mikrofont, mindig sípol egyet. Csak egyetlen golyóval kell rálőnöd, és az autó azonnal felrobban. Egyetlen gyufa rendszerint elegendő fényt ad ahhoz, hogy egy focistadion méretű szobát bevilágíts. Csúnya lányoknak egyszerű mozisztárrá válniuk: csak le kell venni a szemüveget, és kicsit megigazítani a frizurát. Mindenki le tud tenni egy 747-es Boeinget, amíg az irányítótoronyból valaki tartja veled a kapcsolatot.

Minden rendőrségi nyomozásnál szükséges meglátogatni egy sztriptízbárt. Minden ütközetet túl fogsz élni, kivéve ha megmutattad valakinak kedvesed fényképét. Ha üldöznek egy városban, mindig van egy Szent Patrik napi parádé, ahol el tudsz vegyülni - az év bármelyik napján. A rúzs sosem jön le - még búvárkodás közben sem. Minden bomba időzített, és egy hatalmas vörös led-kijelzőn mutatja a hátralévő másodperceket, így pontosan tudod, mikor fog felrobbanni. Minden német katona beszél angolul, vagy ha nem, akkor elegendő, ha német akcentussal beszélsz angolul, és meg fogják érteni. Ha nagy túlerőben támadnak rád harcművészek, általában nyugodtan várakoznak körülötted, hogy rád támadhassanak - egyenként, körülötted táncolva, várva, hogy legyőzd az éppen aktuális támadót. Akik a többire is kíváncsiak, klikkeljenek ide. Persze csak ha már látták a hónap filmes bakijait. Jó nyaralást!

Újabb fejezete zárult le a nagy sörháborúnak. Egyelőre a magyar hírmédia még nem számolt be róla, így egy soványka AP-hírre kell hagyatkoznunk. Eszerint a magyar bíróság döntött: a "Bud" nevet ezentúl csak az amerikai Anheuser-Busch használhatja hazánkban, a cseh Budejovicky (Budweiser) Budvar nem.

A két cég egyébként 1906 óta vív egymással a "Bud" elnevezésért. Az amerikai cég állítja, már 1876-ban is Bud-nak becézték az ő Budweiserüket, míg a cseh serfőzde csak 19 évvel később alakult meg. Az ügy nem ilyen egyszerű: az amerikai Bud-ot is egy cseh alapította, aki a fáma szerint éppen a Ceske Budejovice-i serfőzdék miatt nevezte amerikai termékét Budweisernek. A csehek egyébként 1265 óta főznek "Budweisert", ami szerintük a speciálisan Ceske Budejovice-i pilsner sör elnevezése. (Egyébként a pilsner meg egy másik cseh város, Plzen [Pilsen] nevét őrzi.)

Mindehhez már csak annyit tennénk hozzá, hogy a Budapest Airport magát BUD-ként rövidíti, és ez a felirat szerepel azoknak a poggyászán, akik Ferihegyre érkeznek repülővel. Mégsem gondolta eddig senki, hogy ingyen sörre utalna a lágidzsra ragasztott "BUD" felirat. Arról nem is beszélve, hogy Bud Spencer is azért választotta ezt a helyes keresztnevet, mert imádta a Bud-ot.
The American one, bud.

Terjedelmes cikket szentel a New York Times George Pataki esetleges jövőbeli politikai karrierjének. New York állam magyar származású kormányzója állítólag nem tartja teljesen reménytelennek, hogy ő induljon a 2008-as amerikai elnökválasztáson. Ő lenne tehát George W. Bush utóda, bár erősen kérdéses, hogy az amerikai republikánusok egy inkább középen álló, mérsékelt jelöltet szeretnének-e látni az eddigi neokonos vonulat helyett. A New York Times hozzá is teszi, hogy ha az abortuszhoz való jogot és a fegyvertartási szigort támogató politikus közel kerülne a tűzhöz, bizonyára minden idők egyik legmérsékeltebb republikánus elnökjelöltje lenne.

Az amerikai lap úgy tudja, hogy ha Pataki zöld lámpát kapna a párton belül, nem szállna harcba még egyszer New York állam kormányzóságáért. Merthogy nem tartja összeférhetőnek a két dolgot (!). És még nem említettük Sarkót, aki szintén konzervatív, és jelenleg francia belügyér, ám neki jóval nagyobb esélye van arra, hogy a pillanatnyilag igencsak megtépázott tekintélyű Chiracot megszorongassa 2007-ben. Mindez persze kissé mellékes lesz, akkor amikor a magyar sajtó arról címlapozhat, hogy mi adjuk a francia és az amerikai elnököt is. A "mi" alatt persze megint egy slampos médiafogást tessék majd érteni, ami köszönő viszonyban sem lesz az ízig-vérig amerikai Pataki vagy az ízig-vérig francia Sarkozy esetleges politikai sikerével. De egyszerűen nem fogják tudni kihagyni. Ez tuti.

A múltkor a házi készítésű légkondícionálót mutattuk be, melyről meg is kérdeztük a magyar fogyasztóvédelmiseket, akik - tesztelés híján - nem javallották az impozáns szerkezetet. Szintén a "miért vegyem meg drágán, ha otthon is meg tudom csinálni" életszemléletet tükrözi a házilag elkészíthető szélturbina. Bár ennek a kütyünek az elkészítése kissé bonyolultabb, mint a home-made légkondié, azért dícséretes, hogy megszületett ez a leírás, bár otthoni elkészítését ennek sem javaljuk, addig, amíg nem találunk egy olyan fogyasztóvédelmist, aki rábólintana a szerkezetre. Hogy miért lenne érdemes megcsinálni? Körülbelül 16 km/órás szélsebességnél elméletben már 400 wattot termel, és ha egy kicsit jobban rákezd, akár 3-4 KW is lehet a vége. Ennyi.

A blog ma már nem csak életszemlélet, kommunikációs eszköz, egy újabb négybetűs angol szó, hanem (jó) üzlet is. Nyilván ez járhatott a sportszereket gyártó kaliforniai Marble cég vezetői fejében, mikor benyújtották az amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalhoz igényüket a Blog kifejezésre. Csak az eljárás elején tartunk, de ha valami csoda folytán mégis sikerülne bejegyeztetni trademarkként, a boltokban hamarosan a Blog strandpapucs és törölköző jöhet szembe a gyanútlan halandóval. Ennél nagyobb szívás, hogy mindenki perelhető lenne, aki az USA-ban e szót engedély nélkül használja mondjuk blo... uupsz, webnaplójában.

Ratzinger bíboros, azaz, ahogyan ma ismerik, a jelenlegi pápa mélységesen ellenzi a Harry Potter regényeket. Legalábbis ez derül ki egy 2003-as levélből, melynek digitalizált változatát itt lehet elolvasni (németül). Bár a történet nem mai, az angolszász nyelvterületeken mégis most, a hatodik Potter-könyv megjelenése idején lett téma az ominózus elutasító álláspont. (Az Amazon egyébként csak az Egyesült Királyság területéről 350 ezer előrendelést regisztrált a legújabb Potter-könyvre, mely július 16-án kerül a boltokba. A Scotsman pedig arról ír, hogy egyetlen nap alatt 2 millió példány fog fogyni, és ez messze nem a végső szám. Arról nincs adat, hogy Vatikánvárosból hány előrendelés érkezett.)

A történet annak fényében még érdekesebb, hogy II. János Pál pápa idején a Vatikán hivatalosan egyáltalán nem ítélte el egyértelműen a Rowling-könyveket. (Pontosabban volt egy "nem-ellenző" álláspont, amit aztán visszavontak, szóval a történet elég zűrös.) A levélben Ratzinger annak a Gabriele Kubynak mond köszönetet, aki dörgedelmes hangvételű könyvet írt arról, hogy miért az ördögtől való a Harry Potter. Nem tudják? Hát azért, mert rosszra neveli az ifjúságot, mert rosszul értelmezi ez a fránya könyv a Kuby szerinti jót és rosszat. (Ismerős, nem?)

Ratzinger köszönetet mondott, amiért Kuby "felvilágosította" az embereket arról, hogy mennyire torz is ez a fantasy. Mindamellett nemrégiben a Waterson készített egy felmérést a gyerekek körében, és adataik szerint a kölykök 39 százaléka lemondana kedvenc tévéműsoráról, és inkább Potter-könyvét olvasgatná. Abban a korban, amikor mindenki azon siránkozik, hogy a gyerekek csak tévéznek, tévéznek és tévéznek, ahelyett, hogy olvasnának, a Harry Potter komoly missziót vitt véghez.

Arról nem beszélve, hogy Rowling történetei (melyet 62 nyelvre fordítottak le, és több mint 270 milió példányban keltek el eddig) semmivel sem rosszabbak, "ártalmasabbak", mint a korábbi generációk által kedvelt mesék, ifjúsági regények. Itt van tehát egy újabb probléma, amit a katolikus szülőknek valahogy meg kell magyarázniuk maguknak és gyermekeiknek. A többiek pedig csendben mosolyognak.

A Guardiannél is elérkezett az ideje annak, hogy felülvizsgálják - egyébként kiváló - hírblogjuk működési elvét. A problémát elsősorban az okozta, hogy sok olvasójuk ezt a blogot használta fel arra, hogy elmondja a lappal vagy az abban megjelent írásokkal, publikáló szerzőkkel kapcsolatos véleményét - tekintet nélkül arra, hogy a hírblogon éppen milyen bejegyzéshez szólt hozzá. Nem csak ilyen hozzászólásokat kaptak szép számmal, de olyanokat is, melyek irányelveikkel ellentétes kitételeket tartalmaztak.

Blogbejegyzésükben arra figyelmeztetik az olvasókat, hogy törölnek minden olyan bejegyzést, mely nem az adott témához kapcsolódik, illetve amely sérti a médium irányelveit. A Newsblogon mondjuk egyébként is automatikusan törölnek minden bejegyzést, mely 2 napnál idősebb, annak érdekében, hogy ne legyenek kilométeres kommentoszlopok a bejegyzések alatt, és hogy meggátolják a floodolást. A most nyomatékosított irányelvek mindenesetre jogos igényt fogalmaznak meg: a kommentelést éppen azért engedik, hogy az adott témához viszonylag normális hangnemben lehessen hozzászólni, bárkinek. Sem a témához való kapcsolódás, sem pedig a vélemény normális megfogalmazása nem jelenthet problémát a hozzászólók számára. A Guardian eljárását nem ártana megfontolnia például a Tékozló Homárnak sem. Az Index blogjában ugyanis szintén előfordulnak a Guardian által jelzett problémák.

A Guardian 5  pontja:

• Ellenzik a tárgárságot és az "esztelen gyalázkodást". "Más felhasználókkal szembeni személyes támadásoknak nincs helye egy intelligens társalgásban".
• Nem tolerálják a rasszizmust, szexizmust és homofóbiát.
• Törölnek minden hozzászólást, mely jogi problémákat vethet fel. (Pl. becsületsértés, rágalmazás.)
• Bizonyos esetekben eltávolításra kerülhetnek olyan hozzászólások is, melyek más felhasználók kifejezetten támadónak vagy fenyegetőnek ítélnek.
• Nem engedik a kommentfloodot.

A bosnyák nő széttárt karokkal könyörög a félrenéző holland ENSZ-katonának, hogy segítsen. Ron Haviv fényképe 1995. nyarán készült Srebrenicánál. A felvétel talán mindennél érzékletesebben szemlélteti, hogy az emberi jogok védelmére felesküdött Egyesült Nemzetek Szervezete miképpen nem tett semmi érdemlegeset 8000 férfi és fiúgyermek lemészárlása ellen. Ott zajlott a szemük előtt. De parancsuk szerint csak önvédelemre használhatták fegyvereiket. És a fejlővések ipari méretekben dördültek el nem messze tőlük. Hol volt a jóisten?

Mindeddig ez volt a legnagyobb népirtás Európában a második világháború óta. Tíz évvel ezelőtt újságcikkeben olvashattuk. Az ingerküszöb irreálisan alacsony volt. Akkor még lehetett vitatni az adatokat: lehet, hogy nem is volt ott népirtás, csak a média nagyítja fel megint az eseményeket. Megint túlharsogják az egészet. Persze ez történt korábban, a ruandai mészárlás idején is. Nyolcszázezer-egymillió ember halála sok újságban mínuszos hírben jelent meg először. A média megdöbbentő metódusai.

Az ENSZ bűne sokkal nagyobb Srebrenica kapcsán, mint azt a média általában sugallja. Nem csak arról van szó, hogy engedték a népirtást. Az ENSZ katonái lefegyverezték a bosnyák férfiakat, azt ígérve nekik, hogy szabadon elvonulhatnak a védett övezetnek számító bosnyák területek felé. Az ENSZ-katonák azonban ahelyett, hogy az általuk lefegyverzett férfiakat kimenekítették volna a szerb katonák gyűrűjéből, átadták őket az ellenségnek. A tömeges fejlövések ezután következtek - Ratko Mladic emberei mint munkások a gyárban...

A vád tehát nem csak az, hogy nem segítettek, hanem éppen az is, hogy a szerb gyilkosok kezére adták a védtelen fiúkat és férfiakat. Az ENSZ akkori döntésképtelensége, pöcsölése, bénázása a világot rádöbbenthette arra, hogy nem bízhat a korábban nagy tekintélyű szervezet békefenntartó erejében. Ha választani kellene, hogy hasonló helyzetben ki védje meg az embert, az USA hadserege vagy az ENSZ kéksisakosai, jusson eszünkbe a fenti kép.

Srebrenica.ba

A srebrenicai áldozatok nevei

Lehet, hogy egyesek már unják, de visszatérnék még egy bejegyzés erejéig a londoni terrortámadásra. Pontosabban arra, miként kezelik a britek ezt az egész, éppen velük történő sztorit. Szerintem elég jól látszik, máshogyan reagáltak a terrortámadásokra, mint anno az amerikaiak vagy - egy éve - a spanyolok. De bontsuk ezt is ketté.

Az amerikaiak esetében érthető volt a hisztéria és a pánik, hiszen egy átlag New York-i gondolkodásában nincs benne, hogy ő terroristák célpontja lehet. Mi több, egy átlag amerikai gondolkodásában sincs benne ez. Az amerikaiak saját földjükön évszázada nem láttak ilyet. Mert a hawaii incidens azért inkább csak papíron történt az USA-ban, valójában a Csendes-óceán közepe New York-tól messzebb van, mint Budapest. Pszichésen is majdnem. A KKK vagy más militáns csoportok ténykedése meg inkább belső (interior) bűnözésként jelenik meg az állampolgár agyában, és nem kezelhetetlen terrorcselekményként. Ami meg tényleg terrorizmusnak neveztek, az megint az óceánokon túl történt. Bár ezt lehet vitatni. Hiszen ott volt például az 1993-as WTC elleni merénylet.

A spanyolok már felkészültebbek terrorból. Az ETA a hatvanas évek óta komoly merényletek sorozatát követte el az Ibériai-félszigeten, de a 2004. március 11-ei madridi terrormerényletek (ennek ellenére?) megrázták a spanyol közvéleményt. Talán éppen az iszlámista terror és az ETA módszereinek különbsége (nincs bejelentés, nagy véráldozat, kizárólag ártatlan civilekkel szemben), meg a pánik is éppen úgy terjedt, mint az USA-ban: ahogyan a nagy pszichológiai könyvekben meg van írva.

A britek szintén rendelkeznek egy jelentősebb terrortörténelemmel. Hogy csak a legutóbbit, az IRA XX. századi törétnelmét említsük. Tehát azt várhattuk, hogy Madridhoz hasonlóan ez semmilyen lelki védelmet nem nyújt majd a briteknél. De a britek, így tűnik ma, a nagy véráldozat ellenére egymást támogatva, egymást próbálják meg kihúzni a rettegés és szorongás poklából. Erre kínál nagyon jó példát, az általam már említett blogbejegyzés, valamint a WeAreNotAfraid.com is.

A három modell:

• Erő - Erősíteni a biztonsági intézkedéseket - akár a szabadság- és személyi jogok rovására is.
• Visszavonulás - Úgy csinálni, mintha nem is léteznénk - akár külpolitikánkban is visszavonulót fújunk.
• Proteszt - Minden marad a régiben - miért félnénk mi, a bűnözők helyett?

És hogy miért fontos erről olyan sokat beszélni? Mert észre kell vennünk, hogy holnap akár a budapestieknek kell végigélniük azt, amit ma a londoniaknak, tegnap a madridiaknak, tegnapelőtt a New York-iaknak. Nem mintha befolyásolni tudnánk a magyar néplélek reakcióit. Mindenesetre illenék a magyar politikusoknak legalábbis nagyon árnyaltan felkészíteni a népet egy hasonló eshetőségre. Még akkor is, ha sokan úgy gondolják, a következő robbantás úgyis Rómában vagy Varsóban lesz. Ráérünk utána gondolkodni.

A Nemzetbiztonsági Hivatal a terrorizmusról

Nyilván az egész vita arra jó, hogy a politológusoknak legyen min nyammognia. Nyár közepén gazdasági kérdésekről beszélni, ráadásul mérhetetlenül unalmas környezetben, eleve ingerszegény, gyámoltalan dolog. Nyilván ez a beszélgetés, csakúgy mint a következők is, arról fognak szólni, hogy hogyan lehet a kemény mag mellé minél több "bizonytalan szavazónak" csúfolt embert megnyerni.

Nos, a választások előtt egy évvel erre vajmi kevés az esély. A "bizonytalan szavazónak" ugyanis az az alaptulajdonsága, hogy ha dönt is valamelyik párt mellett, az csak átmenetileg teszi, aztán húz is vissza Bizonytalanországba - mely messze van, és nem érnek el oda a politika polipkarmai.

Na de beszéljünk inkább erről a pénteki Gyurcsány-Orbán dologról. Gyurcsány ma esetlen, Orbán meg az istennek se tudja letörölni arcáról azt a gúnyoros mosolyt, mely a bizonytalan szavazókban leginkább a balatoni lángosos képét ébreszti fel, aki éppen 300 forintért adja a sült lisztet a SZOT-üdülő omladozó falai között.

Orbán próbálta elhinteni Gyurcsányról, hogy háborús hangulatban van, és újabb próbálkozásokat tett annak irányában, hogy bebizonyítsa, valóban létezett olyan, hogy Széchenyi-terv. Gyurcsány ezzel szemben maradt az utóbbi időben hozzánőtt "Orbán nem ismeri a számokat", "kedves emberek" és "szeretem a hazámat" gesztusoknál, melyet néha gyermeki félmosolyokkal próbált meg autentikussá tenni. Csakhogy a gyerekek még nem nacionalisták, nem is patrióták, mert azt csak később tanulják meg  a galerikben, meg az egyetemeken, ahol azt hiszik a hallgatók, hogy értenek ahhoz ami az országban történik. Utóbbiaknak szól ez a műsor. Az olyanoknak, mint én, akik néha érteni vélnek bizonyos gazdasági folyamatokat, aztán mindig jön egy új ismeretlen az egyenletbe, és akkor védtelen vagy a politikussal szemben.

A vitának részemről egy üzenete volt: a politikus igazából bármit mondhat a gazdaságról, a gazdaság köszöni szépen, de akkor örül a legjobban, ha békén hagyják, főképp a politikusok. Mivel Magyarországon azért viszonylag jól mennek a dolgok az elmúlt nyolc évben - nézzünk csak körbe, meg bele a múltba -, úgyhogy a jó politikus ma serkent, ösztönöz, és nem költekezik.

Gyurcsány erre játszik, ezzel szeretne választást nyerni. Orbán és a Fidesz startégiája még bizonytalan. Volt egy időszak, amikor úgy tűnt, a szociális demagógia a leglényegibb keresztényi érték, ma meg egy kicsit megint inkább a liberális gazdaságszemlélet felé hajlanak, kivéve ha nem adják el a repteret, ugye. (Nehéz ellenzékben politizálni.) Bármelyikük is nyer jövőre, azzal járunk jól, aki a lehető legkevesebb felhánytorgató programot fogja bevezetni, nemzetegyesítés, nemzeti jólét, nemzeti nemzet címén. Mivel egyre kevesebben vagyunk, a szociális rendszer leépítésével amúgyis számolni kell a következő évtizedekben. Ráér akkor előjönni a szociális demagógiával. Addig meg használjuk ki ezt az egy-két évet, és hallgatva politikusainkat gondoljunk arra, hogy tulajdonképpen élni jó.

Lassan kezdünk beletrázódni abba, hogy a nagyobb terrortámadások másnapján a fő kérdés: ki áll a merénylet mögött? Érthető ez, hiszen a terrorcselekmény félelmet szül, és a félelmet a legkönnyebben úgy lehet csillapítani, ha rámutatunk a félelem tárgyára, megpróbáljuk fülön csípni és móresre tanítani. A neten máris több felvetést is olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy ki vagy kik hajthatták végre a véres akciót.

Nic Cubliovic blogbejegyzésében felemlegeti a 2002-es finsbury-i mecset esetét. (A gyülekezet egyébként 2005-ben új életre kelt.) Anno azért volt rendőri razzia a mecsetben, mert felmerült a gyanú, hogy a gyülekezet egyes tagjai ricint vásároltak, és azzal akarnak terrormerényletet végrehajtani Londonban. A mostani merényletsorozatot követően nyilván nem kell tippeket adni a brit titkosszolgálatoknak és rendőrségnek, hol keressék az elkövetőket.

Érdemes elgondolkodni a terrormerényletek elkövetési módján is. Míg a földalattiban történt robbantásoknál állítólag találtak arra utaló nyomokat, hogy távirányítással robbanthattak, addig a buszon nem sikerült hasonló jelekre bukkanni. Az is érdekes, hogy például a madridi vagy amerikai merényletekhez képest viszonylag kis hatásfokú terrortámadások következtek be Londonban. Emlékszünk még, hogy Madridban közel kétszáz áldozata volt a robbantásnak, míg az USA-ban sokezer ember vesztette életét a multiterrortámadásban. Az áldozatok száma tehát - ha a három helyszínt tekintjük - csökken, ami akár azt is jelentheti, hogy a titkosszolgálatok sokkal jobban rajta vannak az ügyön, így a terroristák nagyobb szabású merényleteket - mint amilyen a 9/11 volt - mostanában nem mernek vagy nem tudnak elkövetni. Nem mintha a mostani merénylet nem lenne éppen elég nagy a londoniaknak.

A brit hatóságok jelezték, hogy valószínűleg iszlám szélsőségesek robbanthattak. Csütörtökön jelentkezett is egy szervezet, mely magát az al-Kaida európai szárnyának vallotta. Egyáltalán nem biztos, hogy ők voltak, mindenesetre felettébb érdekesnek tartom, hogy valakik kitesznek egy weboldalra egy ilyen "beismerő nyilatkozatot" akkor, amikor a világ összes komolyabb titkosszolgálata éppen őket keresi. Nyilván ahhoz, hogy egy weboldalra úgy publikáljunk valamit, hogy a titkosszolgálatok ne bukkanjanak nyomunkra, viszonylag magas szintű informatikai ismeretek szükségesek. High-tech terroristák...?

A BusinessWeek szintén arra keresi a választ cikkében, hogy mi az üzenete a merényletnek. Különösebben érdekes megállapításokra nem jutnak, de összefoglalják a lehetséges okokat: az USA-val összehasonlítva Európa nagy muszlim közösségére, valamint a sokkal lazább biztonsági intézkedésekre emlékeztetnek. Nem kell említeni Britannia iraki vagy afganisztáni jelenlétét sem. Ez már önmagában elegendő lenne egy radikális terrorcsoportnak a mozduláshoz, ugyanakkor az is igaz, hogy Bin Laden az utóbbi időben valószínűleg a rejtőzködésen kívül sok dolgot nem csinál és nem is csinálhat.

Nem tudom, mások mit gondolnak, de szerintem az al-Kaida korántsem egy jól szervezett valami. Vannak radikális kisközösségek a világban, akik merényletekre szánják el magukat, és a nagyobb hatás kedvéért elnevezik magukat az al-Kaida ilyenolyan alszervezetének. A titkosszolgálatok meg egy olyan kirakósjátékot akarnak kitenni, melynek elemei nem is álltak kapcsolatban egymással. (Ebben a hitemben erősített meg a Washington Post mai cikke, melyben egy korábbi kormányzati terrorelhárító arc mondja szinte ugyanezt: az al-Kaida nem szervezet, hanem egy eszme.)

Könnyű préda a tömegközlekedés

Miért pont London? (Metroblogging)

E pillanatban 37 halottról és körülbelül 700 sebesültről tudni. Ez tehát a rövid esti mérlege a napközben történt londoni merényletsorozatnak. Négy helyszínen robbantak a bombák: zsúfolt metróállomásokon és buszokon. A londoniak kifejezetten jól tűrték az embertelen és sokkoló eseményeket. Többnyire összeszedettek voltak, a rendőrség és a mentők is a feladatukra koncentráltak. Nagyobb pániknak nyomát nem lehetett látni.

A blogszféra is hamar élre tört a témában: a Flickr.com-ra kikerültek az első személyes képek a történtekről, a Technoratin pedig sokezer blogger foglalkozott a témával, sokan személyes tapasztalataik alapján. A BBC-t külön dícséret is illeti: nyugodtan, higgadtan számoltak be az eseményekről, pánikkeltésnek, hiszterizálásnak nyoma sem volt. A BBC Online kerek In Depth-ben hozta a történteket: pontos, többször ellenőrzött adatokkal, képgalériával, és a ma már a BBC-nél alapnak tekinthető blogszolgáltatással: tudósítóik a helyszínekről diktálták, írták be a közös blogba azt, amit a helyszínen éppen tapasztaltak. Töprengéseket, hangulatjelentéseket olvashattunk - és ez a fajta hírközlés ismét bebizonyította, igen alkalmas arra, hogy szakavatottaktól életközeli képet kaphassunk egy drámai szituációról.

Tony Blair azt tette, amit tennie kellett. Nyilván a briteket nem érte váratlanul a terrormerénylet. Lehetett hallani szép számmal ennek lehetőségéről egészen 2001. szeptembere óta. Gondoljunk csak a Heathrow-esetre. Mocskosul beárnyékolta ez az aljas terrortámadás a G8 találkozó és a 2012-es olimpiai rendezési jog angol győzelmének jelentősségét.

Ugyan ki tudná ebben a helyzetben jó szívvel Blairt anyázni a G8-találkozó félmegoldásai miatt, és ugyan ki tudna jó szívvel örülni a britek olimpiai sikerének? A terror az, amikor ő megy az utcán, és meghal egy hatalmas robbanásban, és az egészre nincs normális, emberi magyarázat, csak az üres tekintetek maradnak utána, amiből gyakorta félelem és düh lesz. Ez történt az USA-ban (Patriot Act, iraki háború), és egy másik aspektusból, ez történt Madridban is (reakcióként azonnali kivonulás Irakból). Anglia akkor jár jól, ha arra törekszik, hogy megerősítse a britekben a hitet: a hiba nem az ő életfelfogásukban van, hanem azokéban a tömeggyilkosokéban, akik ártatlanok halálában kéjelegnek. Madrid óta már nem divat az öngyilkos merénylet, csak a távolból robbantás, és aztán a gőgös triumfálás.

Nem lehet Busht követni, meg kell értetni magunkkal, hogy nem a demokrácia gyengesége, és nem az arab világ gonoszsága miatt történnek ezek, hanem a politikai bűnszervezetek megerősödése miatt. A terrorizmus a világ egyes részein karrierlehetőség és a fanatizmus, a szélsőséges politizálás gyakorlati megnyilvánulása. A helyzetet csak a hideg racionalitás, megoldáskeresés oldhatja meg, az indulat soha.

A brit politikusok reakciói

Szemtanúk fotói

"This is a proud but awful moment for The New York Times and its employees. One of our reporters, Judith Miller, has decided to accept a jail sentence rather than testify before a grand jury about one of her confidential sources. Ms. Miller has taken a path that will be lonely and painful for her and her family and friends. We wish she did not have to choose it, but we are certain she did the right thing. She is surrendering her liberty in defense of a greater liberty, granted to a free press by the founding fathers so journalists can work on behalf of the public without fear of regulation or retaliation from any branch of government. (...) [W]hether we win or we lose, we remain convinced that the public wins in the long run and that what is at stake is nothing less than our society's perpetual bottom line: the citizens control the government in a democracy.
We stand with Ms. Miller and thank her for taking on that fight for the rest of us." (New York Times, Editorial, július 7.)

Kicsit késve ugyan, de beszámolunk a Tilos Rádió arculatpályázatának eredményéről. Szóval a beérkezett pályamunkák alapján a közönség felállította a sorrendiséget. A dizájbizottság azonban nem a közönséggyőztest választotta, hanem a nép által 10-ik helyre sorolt dizájnt.

A pályamunkákkal kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy igen erős volt a mezőny. Ha mondjuk a tv2.hu hirdetett volna hasonlót, valószínűleg fele ennyire kreatív pályázatok sem érkeztek volna. Nyilván a Tilos szellemisége eleve jobban vonzza a szabadjára engedett dizájnfantáziát.

A zsűri első helyezettje egy igen mozgalmas nyitóoldalt álmodott meg a rádió honlapjának. Ha az elemekre tekintünk, biztosak lehetünk benne, hogy a belső oldalak is a kék-fekete-citrom színekből fog felépülni, szerkezetileg pedig egy montázs-szerű, neofuturista, mozgalmas léjáut várható.

Mi szerettük még a 24-es, 35-ös és 51-es sorszámú pályamunkát is. De a nyertes valóban kiemelkedően teljesített.

Néhány hónapja egyesek elemzők még Tony Blair bukását jósolták. Mára pedig: mögötte van egy harmadszorra is megnyert parlamenti választás; hála a franciáknak és a holladoknak, nem kell népszavazást tartania az uniós alkotmányról; jelenleg Britannia látja el az EU soros elnöki tisztét, és Blair nem áll rosszul uniós költségvetési elképzelései érvényesítésében sem; ma pedig, one for the top, a NOB döntött: a britek rendezhetik a 2012-es olimpiai játékokat, melyben szintén nem kevés érdeme van Blair kormányának. Laza.

Az Online News Association (ONA) ismét meghirdette az Online Újságírás-díjat. Kilenc kategóriában lehet nevezni, kizárólag angol nyelvű tartalmakkal. Kategóriák: Kiváló minőségű online újságírás; Rendkívüli híradás;  Specifikus újságírás; Vállalkozó szellemű újságírás; Szolgáltató újságírás; Online kommentár; Online multimédia-használat; Online diákújságírás; Diákweboldal.

A kategóriák közül mi leginkább az első, vagyis a kiváló minőségű online újságírásra koncentráltunk. A követelmények közt szerepel a tartalmi kiválóság, interaktivitás mértéke, multimédiás tartalom használata, a dizájn, a navigáció és a közösségépítő webes eszközök használhatósága. És valóban: manapság ezen paraméterek alapján méretik meg egy online híroldal. Most úgy fejben végigfutottam a nagy magyar hírportálokon, és nem biztos, hogy a követelmények akár felénél is hármasnál jobbat adnék.

Elmondom az én verziómat. Az volt, hogy az mtv úgy gondolta, jó ötlet, ha bloggerek ajánlgatnak blogokat a magyar blogszférából, és ők kedden esténként abból jó műsort tudnak csinálni. Mi belementünk. Mert 1. jó ötletnek tartottuk, hogy blogokról írjunk egy blogban, 2. mert jó ötletnek tartottuk, hogy egy Magyarországon mindenhol fogható tévéműsor foglalkozzon az eddig idehaza jobb esetben is csak megtűrt (rosszabb esetben bűnözőkkel és hülyegyerekekkel azonosított) blogtársadalmmal.

Szóval sok energiát feccöltünk ebbe (a megszervezéstől a template-en át az írásokig), és alapvetően működhetett is volna a dolog (sokan olvastátok). Csakhogy az mtv rögtön az első adásba betett egy olyan műsorvezetőt, akinek lövése sem volt az egészről, a következő adásokban - már egy értelmesebb csajjal -  Nagyistók alámondóember kannibalizálta elsősorban az Urban Legends-et (hivatkozni nálatok nem szokás?!). És jöttek a celebritik is, gondolom szintén közszolgálati megfontolásokból.

Csak épp a blogajánlók nem bírtak az istennek se bekerülni. Az elvtelen tartalomlopkodás és a hipként beállított sokszor elég ernya témák a keresekedelmik leggányabb műsorait idézték, amellett, hogy az A38 egy jó hely, Szupermen is rendben van, ahogy Juci is néha, és ennek a Kultúrházfolyamnak azért vannak jó pillanatai is. (A blogokkal foglalkozó félórák egyike sem tartozott ezek közé. Hogyan is lehetne jónak nevezni egy sekélyes, ostoba, dilettáns műsort?)

Miért van az, hogy ha Magyarországon a közszolgálatival kezdesz, abból valahogy nem tud jó dolog kisűlni. Persze van az emberben néha-néha egy kósza hit, hogy az ország, ahol él, egy sziget, és a közszolgálatit BBC-nek hívják. Van az a szellemiség, ottan, nagyon messze, aminek a szakmaiság és a korrektség bele van ütve a betonalapjába. A kegyelemdöfést egy ultragagyi mtv-s blogszolg adta. Szúrta a szemüket, hogy freeblog.hu-ra végződik a kultúrházas blog címe, így lefejlesztettek maguknak egy oldalt, amire az ottani agytröszt be is tett 5 álblogot, mert azért az ciki lett volna, hogy tök üres az egész oldal, és a madár se klikkel rá.

Röviden és velősen az üzenete a sztorinak: gecizni és mtv-vel barátkozni jópofa dolgok.

Neked milyen tévéd van? Fekete vagy ezüstszürke? Mindegy, melyik, más úgysem nagyon lehet. Még a legdizájnabb nappalik közepén is fekete vagy ezüst egységdoboz díszeleg. Úgy csúfolják, "a tévém". Nem kellene ennek így lennie - legalábbis így gondolták az egyik tajvani cégnél.

A HannSpree nevű vállakozás éppen abból él, hogy a tévé doboz-mivoltát értelmezi újra. Három főbb csoportba sorolták készülékeiket: sport, fantázia és stílus. Sportos tévéik közt például kosárlabdát, focilabdát, baseballlabdát idéző darabokat is találunk. Elsősorban a sportőrült tinédzserek rajonganának egy ilyenért.

Aztán vannak a fantázia gyűjtőnévvel illetett darabok: ebbe belefér az abszolút oldschool, Batman, Taz, a sültkrumpli vagy a majom is. (Továbbra is tévékről beszélünk.) Végül a stílus rovatba sorolt készülékek maradtak. Itt általában valóban csak a formai megoldásra fokuszáltak a tervezők. Kedvenceink: pop, wood, folio.

A tévék hátrányai, hogy viszonylag kis méretűek, messze gyártják őket és nyilván borsos áruk van. Mindamellett egy magára valamit is adó lakberendezési magazinnak illenék vásárolnia belőlük néhányat. Ha már arra adtuk a fejünket, hogy megaszondjuk a népnek, mi a szép. Ugye.

Kifejezetten jó véleménnyel vagyunk a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségről, azt követően, hogy - némi késéssel ugyan, de - állást foglaltak a házilag készített légkondícionáló ügyében. A szerkezetről korábban írtunk (itt olvasható), és ki is kértük a szakhatóság véleményét, hogy balesetveszélyes-e a kérdéses légkondi. Íme a főosztályvezetőtől, Takács Ferencnétől érkezett válasz:

"Tisztelt HH!
Az Ön által 2005. június 17-én küldött e-mailt megkaptuk.
Tájékoztatjuk, hogy a házilag készített légkondicionáló berendezésről sem fogyasztóvédelmi, sem biztonsági szempontból véleményt alkotni nem tudunk, a kevés rendelkezésre álló információ miatt. A küldött írásos anyag alapján a készülék használatát nem javasoljuk addig, amíg az egy mindenre kiterjedő biztonsági vizsgálaton át nem esik, ahol megállapítják a készülék használatával járó kockázati tényezőket, az elektromos alkatrészek és a hűtőrendszer megfelelő szigetelésének módját, esetleges hiányosságait. A ventillátort az eredeti funkciójához képest jelentősen átalakították, ezért a biztonsági vizsgálat feltétlenül indokolt. Amennyiben a képeken látható termék forgalomba hozatalra készült, akkor a készítő a termék gyártójává lép elő, a termékhez biztosítani kell megfelelő műszaki dokumentációt, amely tartalmazza a gyártás során figyelembe vett, a termékre vonatkozó szabványokat, előírásokat, és Megfelelőségi Nyilatkozatot, el kell látni CE jelöléssel valamint a Fogyasztóvédelmi törvényben előírt tartalmú címkével. Remélem, hogy a válasz segít a termék használatának objektív megítélésében.
Budapest, 2005. július 4."

A Magyar Nemzet, úgy tűnik, személyes ellenségének tekinti Rajnai Attilát. Ugye ő az az újságíró, aki a Tokaji borcsaták című ÉS-cikksorozatot jegyzi. Nos, a Magyar Nemzet megtalálta, miért rúgták ki anno Rajnait a Petőfi népétől. A sztori szerint azért, mert leírta, hogy Harrach Péter ott volt egy rendezvényen, amin nem is volt ott.

Rajnai - elmondása szerint - nem várta meg a rendezvény végét, mert sok tudósítást kellett aznap leadnia, és beleírta cikkébe, hogy "Harrach Péter a kormány jövőtlen szociális politikáját bírálta". Ez valóban megengedhetetlen. (Noha hozzátehetjük, hogy ha Harrach megjelent volna a rendezvényen - ahogy nyilván számítani lehetett rá -, valami hasonlót mondott volna. Bár ne zárjuk ki, hogy a kormány szociális politikáját dícsérte volna. De a lényeg, hogy valótlanságot írt le az újságíró, slussz passz.)

A Magyar Nemzet nyilván azt akarja sugallni cikkével, hogy Rajnai márcsak emiatt is hiteltelen újságíró, ergo: az Orbán Viktorral kapcsolatban leírtak is minimum füllentések. Hogy a Magyar Nemzet tovább erősítse a gonosz képét, keretes anyagokban a cikk mellé kapcsolja az utóbbi évek nagyobb magyar sajtóbotrányait, melyek mind meg nem történt dolgokról beszámoló újságírókról szólnak.

Érthetetlen, hogy a Magyar Nemzet miért utálja ennyire Rajnai Attilát, hiszen maga Orbán Viktor tett egy kvázi és részleges beismerést a Szólás szabadságában, és egyébként is, ami nem igaz, azt úgy szokás megcáfolni, hogy bebizonyítjuk róla, hogy hazugság, és nem úgy, hogy visszamutogatunk egy 2002-es ügyre, mondván: na tessék, mindenki láthassa, priusza van.

Friderikusz: A valóságos kérdés az, hogy azokat a mondatokat, amelyeket ez a jegyzőkönyv, amiből a lap idéz, mondta vagy nem mondta. Mondta-e azt, hogy ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet?
Orbán: Azt biztosan mondtam, hogy miután a törvény lehetővé teszi, hogy pályázzon a feleségem is, ezekre a mezőgazdasági támogatásokra, azt mondtam, hogy ezt bátran tegye meg, de semmiképpen ne ő, illetve az ő cége kapja a legtöbb támogatást. Ezt biztosan mondtam.
F: Vagy pl. a Tokaj Kereskedőházzal kapcsolatban ön azt mondja a jegyzőkönyv tanúsága szerint: "szent tehén, nehéz hozzányúlni, csak a ciklus idején lehet megoldani." Mondta, vagy nem mondta?
O: A Tokaj Kereskedőház az a számunkra valóban szent tehén, ezt mondhattam, nem szabad eladni és még átszervezni sem szabad, szerintem, csak nagyon nagy óvatossággal, nem is vállalkoztunk erre egyébként. (Szólás szabadsága, Honnan-hová?, április 17.)

 

Nem - ha a kérdés a magyar újságírótársadalomra vonatkozik, úgy általában. De vegyünk egy sokkal meggyőzőbb mintát, mondjuk az amerikai újságírótársadalmat. Az Euro RSCG Magnet a Columbia Egyetemmel közösen végzett felmérést a témában. Az adatok szerint minden második újságíró rendszeresen olvas webnaplókat, és 28 százalék napi szinten követi a blogszféra történéseit.

A teljes lakossággal összehasonlítva - a Pew adatai alapján - az amerikai társadalomnak mindössze 5 százaléka olvas rendszeresen internetes naplókat. Ez egyben azt is jelenti, hogy az amerikai újságírók igencsak felülreprezentáltak az ottani blogszférában.  Az Euro RSCG Magnet vezérigazgatója, Aaron Kwittken szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a blogokban roppant nagy lehetőség rejtőzik, márcsak azzal is, hogy képesek befolyásolni a befolyásolókat, vagyis az újságírókat.

A kutatás szerint azon újságírók, akik használják a blogokat, 70%-ban munkájukkal kapcsolatban látogatják a webnaplókat. A bloghasználó zsurnaliszták többsége (53%) azt mondta, azért nézegeti a blogokat, hogy témát találjon. A másik igen fontos szempont - a blogolvasó újságírók 43%-ánál - a kutatás (researching), tények társítása (referencing facts). De 36 százalékuk azt állította, a blogok segítségével szokott forrásokat keresni (finding sources) anyagához.

Összességében az újságírók harmada állította: a blogokat arra is használja, hogy feltárja a rendkívüli híreket (breaking news) vagy a botrányokat. A Columbia Egyetem professzora, Steven S. Ross is úgy látja: ahogy a blogok egyre népszerűbbek, jobb minőségűek és nagyobb a befolyásuk, az újságírónak már szinte kötelező integrálni munkájukba a webnaplók nézegetését. Elsősorban a technológiai újságírókra igaz ez.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a megkérdezett újságíróknak mindössze 1 százaléka mondta azt, hoyg szerinte a blogok hiteles információforrások. De úgy látszik, azért ez nem tántorítja el az ottani hírlapírókat attól, hogy rendszeresen rákattintsanak a "hiteltelen" webnaplókra.

Még egy érdekes adatot említenék meg. A felmérés szerint 2003-ban az amerikai újságíróknak csak 59 százaléka állította, hogy kínosan ügyel az infók leellenőrzésére (fact-checking), addig 2005-ben már 93 százalék mondta ugyanezt. Az impozáns változás valószínűleg az utóbbi időben azzal van összefüggésben, hoyg az utóbbi időben igen gyakran kérdőjelezték meg a média tájékoztatásának hitelességét.

Úgy látszik a BBC Online-nál mára stratégiai alapon használják a blogokat. A nagyobb eseményekhez mostanra szinte kötelezően odaintegrálnak egy színfalak mögött-jellegű webnaplót. Hogy csak néhányat említsünk: a májusi brit választásoknál már üzemeltetett a BBC Online egy háttérblogot, ahol az aktuális választásokkal kapcsolatos szerkesztői-újságírói háttérértesülések, hangulatjelentések, érdekességek voltak olvashatók.

Ugyanebben a szellemben indították el például a Wimbledon blogot. A rangos Grand Slam-torna érdekességeiből kaphatnak ízelítőt azok, akik belekattintanak ebbe a webanplóba. És hogy két újabbat is említsünk: a Glastonbury fesztiválnak vagy a Live 8 koncertsorozatnak is saját blogja van a BBC-nél. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a koncertsorozat valamennyi állomásáról írnak a blogba a BBC helyszíni tudósítói.

Mi magyarok meg beérhetjük ezzel a kulturházas szüttyögéssel nyárestéinken. Egy fenét, akkor inkább olvasom a BBC-t. Ha választani lehetne, hogy melyik közszolgálatinak adjam az adóforintjaimat, az MTV-nek vagy a BBC-nek, vajon melyiket választanám - így a későesti sirató. Szerencsére nem választhatok, bár néha az az érzésem, hogy a BBC jobban teljesíti számomra is (!) a közszolgálatiságot, mint a Magyar Királyi Dögunalom. Snitt.

Igen jó saját anyagot olvashatunk az Indexen két internetes összezördülésről. Valószínűleg a Magyar Nemzet Online szerkesztőségében is tetszést kelthetett a cikk, mert nyomban be is dolgozták azt a saját szerverükbe. A tetszést a nemzeteseknél persze elsősorban az Index cikkének zsidóadatbázisos része kelthette, mert ezt emelték be a címbe és a leadbe is.

Egy-két mondatot ugyan beleirogatnak, de lényegében átmásolták az Index teljes cikkét. Az idézeteknél van egy-két hivatkozás, és a végére is oda van biggyesztve, hogy Index. A forrás azért "MNO". Mintha az MNO-nak bármilyen szellemi erőfeszítésébe került volna ennek a cikknek az átmásolása a ballibkomcsi Indexből.  Ha csak a kopipésztet nem nevezzük szellemi erőfeszítésnek. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy a két portál között nincs semmiféle tartalmi megállapodás, így eléggé egyértelmű, hogy amiért az Indexben az adott újságíró megdolgozott, tudniillik a cikkért, azt az MNO szívbaj nélkül elorozza, kiteszi, készpassz, el van intézve, jófejsrácok vagyunk. "Újságírók" - vagy inkább "Indexmásolók"?

A Ground Zero helyén, vagyis az összedőlt New York-i ikertornyok sírjában új monstrum épül. Már az egész világ tudja, úgy fogják hívni Freedom Tower (Szabadság-torony). Egyrészt mondhatnánk, hogy nem történt semmi különös, csak a Szabadság-szobor kapta meg méltó párját. A történelmi emlékezet azonban mást mondat velünk. Sugall... - ha úgy tetszik. Merthogy ez a torony a maga ultrabiztosságával, repülőgépelhárító képességével mi mást is szimbolizálna a 9/11 utáni világban, mint a bezárkózottságot, a bevehetetlenséget, vagy - ahogy a New York Times írja - a társadalmat, mely hátat fordított a kulturális nyitottság minden képzetének.

Az elmebetegség netovábbja, hogy a torony csúcsát úgy hosszabbították meg, hogy az épület pontosan 1776 láb magas legyen. 1776 az éve a világ első alkotmányos és demokratikus szövetségi köztársasága létrejöttének. Úgy hívták: Egyesült Államok (pontosabban: Amerika Államai). A 13 északi gyarmat dokumentuma, ami mindezt szentesítette: a Függetlenségi nyilatkozat volt.  Ha neadjisten, elszámolnák magukat az építészek vagy megsüllyedne 1 lábbal az épület, akkor viszont a Szabadság-torony az 1775-ös évet idézné meg. Ami pedig Amerika függetlenségi háborújának kezdete. Ilyenek ezek az áthallások.

"(...) it would probably no longer be considered such a prime target. Fortifying it, in a sense, is an act of deflection. It announces to terrorists: Don't attack here - we're ready for you. Go next door." (Nicolai Ourousoff, New York Times)

Na, ezt sem gondoltam volna, hogy megérem. A legnépszerűbb magyar ingyenes mailkliens 5-ről 25 megabyte-ra emelte a mailboxok ingyenes kapacitását. Aztamindenit, ne bassz... Nagy öröm ez abban a korban, amikor a Yahoo tök ingyen ad 1000 megabyte-ot, a Google Gmailje meg 2000-et.

Most el is gondolkodtam, hogy beváltsam-e a vírusírtós, antispames, stabilabb, biztonságosabb és nyolcvanszor nagyobb tárhelyet biztosító yahoo-s címemet egy freemailesre. Főleg, hogy a freemaillel mostmár akár 5 megás leveleket is elküldhetnék, a Yahoo-val meg ugye csak 10 MB-osakat nyomhatok. Hát nem is tudom, nagyon megfogtak ezek az ügyes magyar marketingesek. Akik valamilyen csoda folytán freemailes címekkel rendelkeznek, azok örüljenek annak, hogy a világon utolsóként mostmár nekik is lesz spamszűrőjük.

Igen fontos témában igen fontos gondolatokat tartalmazó bejegyzést olvashatunk Duncan Rileytól. A felmérések szerint a Weblogra vagy a Technoratira érkező pingek 90 százaléka ma már spamblogoktól érkezik. Riley megjegyzi, hogy a spamblogok egyre nagyobb problémát okoznak azoknak, akik valami értelmeset is szeretnének olvasni, mondjuk a Google Blogger.com-ján. És minél több a "szemétblog", annál nehezebb rátalálni a valóságos blogokra.

Riley abban látná a megoldást, ha a Google olyan regisztrációs rendszert vezetne be a Blogger.com-ra, hogy legalábbis jóval nehezebb legyen automatikusan blogokat létrehozni alatta. Bár a tiltás mégis veszélyes, azért meg kell próbálni értelmes mederbe terelni a blogszférát - értve ezalatt azt, hogy ki kell tudni szűrni az áltartalmakat, különben könnyedén korpa közé keveredhet a saját blogunk is.

Hogy mi az a spamblog? Hadd idézzem az egyik bloggert: "I surfed to 100 or so blogs and only 30 or 35 were real people. The other blogs were a mixture of soft porn pictures (under girl's names, and the sites were all the same) or grey "info" blogs that post ads."

A témával kapcsolatban jutott eszembe, hogy a freeblogon is egyre több spambloggal találkozni mostanában. Értelmetlen, vagy szimplán más oldalakra redirectelő álblogokról van szó. A freeblognak egyelőre az a szerencséje, hogy viszonylag ellenőrizhető mennyiségű blogot tartalmaz, és most még meg tudja oldani a helyzetet az időszakos nagytakarítással. De minden bizonnyal eljön az ideje annak, amikor a freeblog is kilép a szubkulturális közegből, és akkor az adatbázis már messze átláthatatlanabb lesz a kelleténél.

Jobb előbb gondolkodni, még akkor is, ha utóvégre kiderül: teljes védelem - miképp az e-mailek esetében - a blogszférában sincs a spamtartalmakkal szemben. Végül megemlíteném még a kérdéses Riley-bejegyzéshez érkezett egyik hozzászólást is. Eszerint a Google egyáltalán nem foglalkozik azzal, ha blogjain rágalmazó tartalmak jelennek meg.

Részéről hárítja a felelősséget az inkriminált blog írójára ("Although we host that site, we are not in a position to adjudicate whether the content is defamatory or not"), és azt tanácsolja, hogy írjunk levelet a rágalmazó blog oldalán található e-mailcímre. Na most, ha valakik, akkor épp a rágalmazó bloggerek szarják le magasról, hogy ki irogat nekik és mit.

Nos, mivel megtudtuk a Napi Online egyik munkatársától, hogy a Hírtv.hu-nak szerződése van a Napi Gazdasággal cikkátvételekről, így korábbi bejegyzésünket az állítólagos hírlopásáról le is vettük. Az tehát igaz, hogy kicsit átirogatva ugyan, de átollózták a Napi Online-ról az inkriminált cikket, az már nem igaz, hogy lopták. De ha már belefutottunk egy ilyen rejtett megállapodásba, vessük fel az ide vonatkozó dilemmát: mi a módja annak, hogy két tartalomszolgáltató megállapodik arról, hogy az egyik átveheti a másik bizonyos tartalmait.

Szerintem ezekben az esetekben ugyanúgy illenék eljárni, mint a hírügynökségi anyagok esetében. Ha egy tartalomszolgáltatónak, mondjuk egy hírportálnak szerződése van az MTI-vel, akkor az rendszerint azt jelenti, hogy azt a hírcsomagot, amit megvett a portál, szabadon, akár módosítás nélkül felhasználhatja. Ugyanakkor minden esetben a forrásmegjelölés az "MTI", és nem az, amit a Hírtv.hu alkalmaz, ti., hogy "a napi online nyomán".

A forrás feltűntetésére nem csak azért van szükség, mert a megállapodásokban ezt rendszerint kikötik, hanem azért is, hogy az olvasó (a fogyasztó) megtudhassa, hogy az adott értesülés honnan is származik. Ez alapvető érdeke az adott hírt közlő portálnak is, hiszen például peres ügyeknél egyáltalán nem mindegy, hogy az oldalaimon megjelent hír az enyém vagy csak vettem, és így az elsődleges felelősség a hírgazdáé.

A korrektséghez az is hozzátartozna, hogy a hírportálok feltüntessék oldalaikon, hogy kivel állnak partneri viszonyban. A Hírtv ezt elmulasztotta feltüntetni.

Nos, kitöltöttem a Massachusetts Institute of Technology blogkutatási kérdőívét. Igen szerteágazó és mélyreható felmérésnek néz ki, így, a kérdések alapján. Nem csak a blogolási szokásokra kíváncsiak, de részletes kérdéseket kapunk az emailezési és IM-szokásainkra vonatkozóan is. A kérdőív utolsó lapján például arra kíváncsiak, hogy különböző végzettségű emberekkel milyen módon ismerkedünk meg. Mondom, elég részletező, és kíváncsian várom az eredményt is, ami nyilván a bloggerek kommunikációs szokásairól fog szólni. Meglátjuk. Kitöltéséhez nem kell nagyon erős angol tudás, úgyhogy aki kipróbálná, kattintson ide:

Kollégának angolból és németből is felsőfokú nyelvvizsgája van. Angolul makog, németül meg gyakran az alapszavakkal is bajlódik. Másik példa: még az átkosban szerzett orosz felsőfokú nyelvvizsgát, mára pedig a cirill betűk is megakasztják, hát még a beszéd. Mostanában főleg politikusok önéletrajzában olvashatunk olyat, hogy "társalgási szinten" beszéli az X nyelvet. A társalgási szint egyesek szerint a gördülékeny, akár részletekbe menő idegennyelvű csevejt jelenti, de megint mások szerint a "meg tudok szólalni angolul"-lal egyenlő. Sőt, vannak, akik az alapfokú szóbeli nyelvvizsgához társítják a társalgási szintet.

Mindeközben pedig az egyetemeken ma már legalább két nyelvvizsgát kell letenni a diplomához. A munkahelyeken nagy a szórás. Van ahol nem is kíváncsiak a tényleges nyelvtudásra, csak a vizsgapapírt kell csatolni a jelentkezéshez, máshol meg köszönik szépen, nem kérnek papírokat, inkább elcseverésznek veled 10 percet az adott idegen nyelven. Abból úgyis kiderül, hogy megfelelsz-e. Arról nem beszélve, hogy vajon hány magyar anyanyelvű ember állná meg a helyét egy felsőfokú magyar nyelvi vizsgán. Nagy lenne a meglepetés.

Összehasonlításul itten van az Euro Nyelvvizsga szintbesorolása: alapszint, középszint és felsőszint szint.

A Google valami elképszetően jó programot fejlesztett le. Ugye kezdetben volt a Google Map, aztán jött ennek a világtérképnek a műholdas verziója. Először csak az Egyesült Államok utcáit, szigeteit, városait nézhettük meg madártávlatból, aztán már az egész Földét.

Most pedig itt a GoogleEarth, ami egy nagyszerű és ingyenes csoda. Ha megfelelt a gépünk a rendszerkövetelményeknek, és feltelepítettük a progit, irány az utazás. A GoogleEarth-tel nem csak a Földet járhatjuk körbe, annak minden kis utcácskájával, csodaszép helyével, hanem hasznos információkat is kaphatunk.

Ha ráközelítünk egy településre, az utcaneveket is szépen kiírják nekünk, sőt, azt is megtudhatjuk, hogy az adott kerületben hol vannak hotelek, éttermek, stb. Természetesen az adatbázis korántsem teljes, de akkor sem tuduk rosszat mondani róla.

Akik esetleg nem telnének be a látottakkal, mindenképpen töltsék le a 7 napra ingyenesen kipróbálható Pro verziót. Megéri. Nos, így lett a SimCityből egy nevetséges játékszer. A Google már a valósággal produkálja azt, amit mondjuk a SimCity4 még csak a virtualitással tudott.

Sírrongálók országa - legalábbis az utóbbi időkbe ez is benyomásaink közé bújt. Elébb a Kozma utcai sztori, majd ez az újabb. A jelen állapotban nehéz eldönteni, hogy a média floodol a Kozma utcai eset kapcsán vagy tényleg megszaporodtak mostanában a sírgyalázások.

A médiafloodhoz annyit, hogy lehet nem szeretni, de azért szeretni, megérteni is. Ha egyszer bekerül egy téma a fősodorba, akkor a hírmédiumok megpróbálnak minél több részletező vagy kapcsolódó témát összegereblyézni köré. (Egy jó példa.) Ezt a jelenséget persze csak erősíti, ha az adott témának kevés részlete ismert, így egyfajta kényszerűség is, hogy a sajtó kapcsolódó anyagokat bányásszon a meglévő érdeklődés kielégítésére.

A példákat bőségesen sorolhatnánk. 9/11 óta például a sajtó soha nem látott mennyiségben használ olyan szavakat, mint terrorista, terrorhálózat, terrormerénylet. Nem mintha több lenne a terrortéma, csakhát a témafikszáció azt eredményezi, hogy a sajtó ugrik a kapcsolódó hírekre. A hírverés esete a hullámveréssel.