Úgy tűnik, hogy a Freeblog nem hogy kapcsolni nem akar, de még a lassú öngyilkosságot is bevállalná, ha arról van szó, hogy verseny, meg piac. Amint mindenki láthatja, a Freeblog nyitóoldalán helyes kis Blogter-hirdetés tanyázik. (És akkor még nem kellett szembesülniük a titkos harmadikkal.)

Nyilván van ebben valami piaci racionalitás is Mr.A részéről, csak valahogy mi nem tudtunk rájönni. Közben meg mindenki szereti PKI-t, amiért végre álarc nélkül is blogol. Na, bocsánatot kívánok.

Update: a hab következik a tortán. A Blogter iPod Nanót sorsol ki a serpaprojektbe regisztrálók közt. (Vonatkozó hirdetést lásd a Freeblog címlapján.) Ezzel szemben a Freeblog iPod Nanót sorsol ki a legjobb sablonkészítők közt. (Vonatkozó hirdetést lásd a Freeblog címlapján.)

Áldott adventet kívánok minden kedves bloggernek.

Évekkel ezelőtt Kanadában, közelebbről: Torontóban lett vitatéma, hogy szabad-e átnevezni a politikai korrektség jegyében a karácsonyfát "ünnepi fává". Persze egy magyar olvasónak mindez meglepő, meghökkentő, érthetetlen, csakhogy Torontóban például a lakosságnak csak a fele fehér (keresztény bázis), és ugyanennyien vannak - általában ugye nem keresztény - ázsiaiak, indiaiak, afrikaiak, stb.

Az ötlet értelme tehát az volt, hogy a torontói városháza előtt minden évben felállított fát mindenki magáénak érezhesse. S mivel egy normálisan működő demokráciában a köz- és nagypolitika - így a városvezetés is - minden esetben szekuláris, világi, ezért érthető, hogy felmerült: az inkább a keresztényeknek kedves "karácsonyfa" helyett, legyen az összes torontóinak megfelelő "ünnepi fa" elnevezés.

Tiltakozóhullám kísérte a kezdeményezést. A frotnvonalak nem voltak egységesek. A keresztények elsősorban történeti okokra hivatkoztak: Torontót európai bevándorlók, pontosabban lojalitsák alapították, akik keresztények voltak, így a kereszténység elsőbbséget kell, hogy élvezzen. Ennek szimbóluma, hogy karácsonyfát mondunk arra a feldíszített fára, ott, a városháza előtt.

Ilyen alapon persze az amerikai őslakosok is jelentkezhetnének: az európaiak által kezdetben Yorknak nevezett Toronto területén ugyanis legelébb ők voltak jelen.  Az ő szemponjukból pedig történetileg nincs sok különbség európai vagy ázsiai bevándorló között.

Más megvilágításba helyezi a vitát, hogy egyes magyarázatok szerint a faállítás nem is keresztény eredetű szokás. A faállítás ókori szimbólum az évnek ebben a szakaszában: az új életet hivatott jelezni az örökzöld növény bálványozása. Később, a középkorban sem egységes a történet. Vannak, akik helyi európai szokásokból vezetik le a faállítást, a keresztény értelmezésben azonban Luther az első faállító. Ebben a felfogásban éppen Jézus születését ünnepelnénk a faállítással.

Bárhogyan is van, az ünnepi fa kontra karácsonyfa nem történeti, racionális polémiát jelent, hanem egy erősen fragmentált közösség identitáskeresésének, identitásváltozásának jele. Legutóbb Boston kapcsolódott be az indentitáskeresésbe...

(Közben az idei torontói Fények kavalkádja című rendezvény hivatalos közleménye ismét így emlegeti a város büszkeségét: "a város hivatalos karácsonyfája.")

Korbely interjút készített Uj Péterrel. "Ez a világ cikije" - mondja az Index főszerkesztője a hvg.hu Golden Blogjáról, majd azért hozzáteszi, hogy az első magyar blogokat indexesek csinálják. "Túlhájpolt ügy" - így Uj Péter, persze azért azt elmagyarázhatta volna, hogy miért nem ők csinálták meg az első magyar blogversenyt. Merthogy azért erre illett volna lecsapni egy Indexnek, nem? De.

Amúgy meg egyre inkább az a benyomása az embernek, hogy az Index nem nagyon kíván részt venni a magyar blogoszféra alakításában. Az egy másik kérdés, hogy idehaza valóban a jobb blogok egy része Index-közeli, (tágabban: Internettó-közeli). Amúgy meg az Index is próbálgatott kavarni valamit: homár, karotta, alkoholista hibridblog, mekjózsiblog beemelése. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik egyelőre hivatalosan nincsenek az Index-ernyő alatt: Kultplay, Sztahanov és a többiek...

Az Index persze nem csak blogversenyt nem csinált, de viharosan szakított a Freebloggal is. Vagy nem gondolják komolynak a magyar blogoszférában tapasztalható mozgolódást, vagy egyszerűen csak késlekednek, lomhán reagálnak a történésekre. Ők nyilván tudják a választ. Azért egy kis hype elkellene...

Az ember az egyetlen hógolyózó élőlény. Állítólag vannak csimpánzok, akik hólabdát gyúrnak, és körbe-körbe hordozzák azt, de olyan esetet még nem jegyeztek föl, hogy egymás hógolyókkal történő megdobálása örömforrást jelentett volna a számukra. Ehhez a tudományos megállapításhoz persze rögtön hozzátehetnénk, hogy síelni és szánkózni is csak emberek szoktak - nincs ebben tehát semmi meglepő.

Hó témában az emberek általában kétféle véleményen vannak. Egyesek a nyár ellenpontjaként értelmezik a telet, vagyis eleve egyfajta viszolygással viseltetnek a hideg hónapok iránt, és ennek a gondolkodásnak sokszor a havazás is áldozatává válik: "mikor jön már a tavasz", "utálom ezt a latyakot", "már megint el fogok késni"...  A másik csoport viszont kifejezetten romantizálja a téli hónapokat, pontosabban a havas napokat. (Amellett, hogy késni nyilván ők sem szeretnek, és annak ellenére, hogy a középiskolai verselemzésekkor beleverik az agyába, hogy a havas táj az elmúlás és a halál szimbóluma, slusszpassz.)

Mikor a hó beborítja az utcát, a hideg beton, a szürke falak és kopott háztetők kapnak egy új, tiszta és barátságos ruhát. Komfortérzet a mínuszokban. A hó másik fontos hatása, hogy valamennyire elnyeli a hangot. Nyilván ez okozza, hogy a havas utcákat otthonosabbnak érezzük, mint a "szárazakat". A hangok tompábbak, tompítottabbak, és ettől az egész nyugodtabb benyomást kelt.

Persze ide vehetnénk még, hogy a fehér szín is közrejátszik abban, hogy a havas tájat nyugtatónak érezzük. (Képzeljük el azt a lehetséges világot, melyben a hó mondjuk égő lila vagy sötétbarna.)  A karácsonyt jobban szeretjük havasan, mint betonszürkén. A hó teszi ünnepélyessé a karácsonyt vagy a karácsony közeledte teszi ünnepélyessé a havas tájat?

A havas magánpillanatok közé tartozik a reggeli kocsitakarítás. Állunk, mi, szomszédok az utcán, és seperjük a kocsiról a szépnek hazudott hideg és nagyon fehér "koszt". A reggeli szélvédőtakarítás, az esti hólapátolás az alkalmas időpont az idegeneknek a beszélgetésre. Tavaly télen így ismerkedtem meg egyik szomszédommal. Este tizenegykor hordtuk ki a havat, mint a csimpánzok. Építettük a közösséget.

(Jutkának.)

Bajnai Zsolt a Narancsban publikált egy veretes írást az újságírótársadalom sanyarú sorsáról. Szerinte a társadalom előítéletes: azt gondolja, hogy az újságírók jól keresnek, közben nem értenek semmihez, stb. A másik oldalról pedig megtudhatjuk, hogy az újságíró kényszervállalkozó, korán hal, stb. Nyilván ezekben az állításokban van valami igazság, de azért korántsem lehet általánosságokban kijelenteni ilyeneket.

Az újságírótársadalomnak se nem jobb, se nem rosszabb a helyzete, mint az egyéb "értelmiségi" csoportoknak. Csupán egy kicsit más. Sokmindenről tehetnek maguk az újságírók (pl. azok, akik még tébét sem fizetnek maguk után), és sok minden sajátosság, amin nem nagyon lehet változtatni. Például az állandó stresszen, a rendszertelen életet jelentő hajnali és éjszakai ügyeleteken, a hét végi munkán.

Uj Péter is meg vagyon említve, mint aki fellázadt a MÚOSZ arroganciája ellen. Ja, merthogy nem mondtuk, de Bajnai büszke MÚOSZ-tag, és igyekszik is publiját afelé vinni, hogy a szakszervezetre azért szükség lenne, csakhát ma a médiában sok olyan ember dolgozik, aki nem való oda. (Majd Bajnai nyilván megmondja, ki a jó újságíró. Bekaphatod.) És a fiatalok meg valamiért nem akaródznak belépni Eötvös Pál baráti körébe.

Azon nyöszörög, hogy túl sok kommunikáció szakon végzett ember van. Azt azonban már elfelejti, hogy ezen emberek többsége soha nem is akart újságíróként elhelyezkedni. A fiatal újságírók pedig nem azért nem lépnek be a MÚOSZ-ba, mert nem teljesíti ez a szervezet az alapvető érdekvédelmet. Hanem elsősorban azért, mert poszkommunista mutyinak, az előző rendszerben nevelkedett újságírók elfekvőjének gondolják a MÚOSZ-t. Nyilván borzasztó nagyot tévednek.

Hogy az Etikai Bizottság bugyuta és felháborító állásfoglalásait ne is említsük. Szakszervezetre persze szükség lenne, amellett, hogy a MÚOSZ-t már régen fel kellett volna oszlatni. Nyilván egy olyan érdekvédelemre szükség van, mely a lehető legkörültekintőbben ügyel a függetlenségre, és pragmatikus elvek mentén képviseli az újságírók alapvető érdekeit. (Az etikai bizottságosdit tiltsák be!) A MÚOSZ politikai szervezet - így gondolnak rá sokan. Soha nem lesz vonzó a fiatal újságírók szemében.

És arról is le kellene szokni, hogy újságíró és újságíró közt különbséget tegyünk. Ebben egyébként mindigis nagy volt a MÚOSZ: az "elit újságírók" és a "söpredék", a "betolakodók" megkülönböztetésében. (Eötvös Pál szerint például az online újságok funkcionális anaflabétáknak vannak.) Semmi joga célozgatni ilyenekre, és semmi joga beleugatni a szerkesztőségek életébe, és úgy csinálni, mintha ő képviselné Magyarországon az újságírókat.

UP-nak és a többi lázadónak mélységesen igaza van akkor, amikor kikérték maguknak, hogy a MÚOSZ ebben a szerepben tetszelegjen. Szánalmas bohócszervezet. Visszatérve az újságírókra: a helyzet nem egyértelmű. Vannak akik jól élnek munkáikból, vannak akik nem. Újságírónak lenni nem élethosszig tartó elfoglaltság. Hogy az újságírók vállalkozók, ez legalább annyi negatívummal jár, mint pozitívummal. Vannak újságírók, akik semmihez sem értenek, és vannak olyanok, akik szaktekintélyek. Ez a "szakma" (hülye szó ez ebben a témában) sokkal differenciáltabb, mint sok másik. Nincs katasztrófahelyzet, és változni meg fognak a dolgok. A MÚOSZ nélkül. Viszlát.

Bevezetés egy rövid karrierbe

Az újságíró és az ingyenebéd

Tegnap írtunk arról, hogy nemsokára újabb blogszolgáltatóval bővül a hazai piac. A Freeblog és a Blogter mellé igyekszik majd felérni az egyik nagy hazai online médium. Közben azon gondolkodtunk, hogy vajon a HVG a nyáron a Golden Bloggal megszerzett - nevezzük így - piaci pozícióját szépen aprópénzre váltotta, és jövőre talán már senki sem fog emlékezni az első magyar blogversenyre.

Például azért, mert egy nagyobb blogszolgáltató is indít majd egy hasonló versenyt, és a HVG-ben már nem lesz erő felvenni a bokszkesztyűt. Ezt gondoljuk mi, de persze ez mégcsak nem is jóslás, csupán a jelenlegi piaci mozgolódás közben támadt megérzéshalmaz.

Egy pillanatra felcsillanhatott volna a szemünk, hiszen a legfrissebb HVG-ben megjelent hvg.hu-hirdetésben azt olvashatjuk, hogy "Beindult a Médiablog, a hazai blogvilágot (és az egész médiát) felturbózni szándékozó blogmédia és blogszolgáltatás."

Most hagyjuk azt, hogy pollner blogja mennyiben releváns, mérvadó, meg egyáltalán. Vegyük csak az utóbbi két jelzőt: "blogmédia" és "blogszolgáltatás". Kicsit hátra is hőkölhetne az olvasó: jézus, pollnerből blogszolgáltatás lesz, de legalábbis blogmédia. Friderikuszból meg tévémédia és tévészolgáltatás?

Utánakérdeztünk, s kiderült, tévedésről van szó. (Pollnerből nem lesz blogmédia, és a hvg.hu sem indít blogszolgáltatást.) Avagy: korábban jelzett, sötét jövőt előrevetítő megérzéseink megmaradnak. Viharverte, cudar világ ez, na.

Úgy látszik, felpezsgett a hazai blogszféra. Alig indult el a Blogter béta verziója, máris újabb konkurenssel fog bővülni a piac. Bréking nyúz következik. Megbízható információink szerint az egyik nagy hazai online médium szintén blogszolgáltatás fog indítani hamarosan.

Sajnos sokkal többet egyelőre nem árulhatunk el. Talán még annyit, hogy kicist más lesz, mitn a másik kettő. Annyi bizonyos, hogy meg fogja dobni a blogszolgáltatók közti versenyt. A Blogternek jól kell sartolnia (most vagy soha!), a Freeblognak valamit újítania kellene (a sablonverseny kevés lesz), a többi "ilyet én is akartam csinálni" médium meg nézheti gyomorideggel az egészet.

És persze vannak kisebb, egyelőre kétes sikerű vállalkozások, így például a hvg.hu blogpróbálkozásai vagy a teenboggerek kegyeit kereső Hotdog.

Ez a mostani infó egyébként elsősorban a bloggereknek jó hír. Főként azoknak, akik eltökéltek abban, hogy jó blogot írjanak. Úgy látszik, a kereslet már megvan az ilyen tartalmakra. És lehetőséget is látnak/látnának bennük. Mostmár legalább hárman elég komolyan veszik a dolgot.

Úgy tűnik, a három nagy szereplősre duzzadó blogszolg-piac egyelőre egy kis számú működő és valamilyen minőséget képviselő blog elhappolásáért küzd. Ideje, hogy a másik oldal is mozduljon. Ezzel be is lépett a kis magyar blogtörténelem második, fiatalfelnőttes szakaszába. Hagyjátok a mostanit, írjatok egy újat, jobbat, olyanabbat!

Kiszivárogtatunk

Teljesen véletlenül gépeltük be a wordpress.hu címet. Persze a wordpress.org-ot szerettük volna, csak félrement. Van ilyen. Aztán már csak kíváncsiságból is begépeltük a flickr.hu-t is (flickr.com helyett).

Persze igazán nem meglepő mindez, annak fényében, hogy blog.hu-ra is klikkelhettünk volna. Tovább nem is próbálkoztunk, gondoltuk akkor inkább nem adnánk további tippeket. Kalandtúráinknak statban mérhető nyoma van.
"The fame you earn has a different taste from the fame that is forced upon you."

Persze akik ismerik az úgynevezett elgépelős (mis-typed) domaineket, azoknak nehéz lenne újat mondani: www.inde.hu, www.ndex.hu és www.orig.hu, www.oigo.hu... Vagy mégis? Védessük le a sztahano.hu-t. Körbeértünk.

"Levetette oldaláról az egyik internetes naplóíró által összeállított rádióműsort az egyik hazai jogvédő szervezet. A netes adó a blogszerkesztő által válogatott számokat sugározta." (via origo.)

Blogger reagál: "az van, hogy egy srác cikket ír az origón arról, hogy a jogvédők leszedették az oldalról a zenedobozt, és attól tartok, hogy ha túl nagy publicitást kap ez az egyébként végtelenül bagatell eset, akkor a fejemre lép a bolhából elefánt, és nagyon szarul fogok utána kinézni."

Regulázódik a magyar blogszféra. Láttunk már eddig is pró és kontra eseteket. Azért jobb ha mindenki tudatosítja, hogy a jogsértés blogon is jogsértés, még akkor is, ha adott esetekben nem érezzük annak. Nem csak Európa vén, de a zeneipar is...

Ez az ügy egyébként óvatosságra intheti a podcastereket. Ugye vannak azért a hazai blogszférában is egy páran, akik feltöltögetik kedvenc dalaikat. De sajna az Artisjus is olvas blogokat. A legjobb továbbra is nem jogvédett zenéket szeretni, és nem jogvédett rádióadókat hallgatni.

Talán ki lehetne alkudni egy köztes megállapodást a jogvédőkkel (nem lehet): a stream zenék interneten történő megosztását ki lehetne venni a szigor köréből. Persze az is jogsértés, de legalább az illegális disztribúció nehezebb.
Winnerizernek pedig innen üzenjük: it happens...

Korbely kolléga blogjával közösen váltunk a meleglista kiemelt találati oldalává. Ok: hónapokkal ezelőtt foglalkoztunk a témával, akkor kerültünk rá a találati oldalra, mostmegugye újra ügy ez a nem létező lista. Az újabb "meleglistát vegyenek" marketingfogás eredményeként hétfőn több százan konstatálhatták szomorúan, hogy sem a Kisvárosi naplóban, sem itten nincsenek nevesítve a meleg közéleti szereplők.

Igazából viszonylag hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy eldöntsük, a hvg.hu-pollner tandem hazai médiára gyakorolt fontos hatásait elemezzük-e, avagy rámutassunk a meleglista körüli hisztéria fejlődéstörténetére. Az teljesen egyértelmű, hogy meleglisták összeállítgatása súlyosan törvénysértő. Ezt persze a többségi hetero társadalom egy része nehezményezi, bár ha azt kérdeznénk, hogy nyilvánosságra hozzuk-e azoknak a listáját, akik már késtek csekkbefizetéssel vagy hiteltörlesztéssel, nyilván egy artikulált és határozott neeeeeeeeee lenne a válasz.

Vajon miért érdekes, hogy egy közszereplő meleg-e? Nyilvánvalóan akkor érdekes, ha az adott személy közéleti szereplése amúgy olyan moralitást, lelkületet tükröz, mely a melegekre nézve nem éppen hízelgő. Így lesz fontos, hogy egy püspök, egy ókonzervatív, egy loud'n'proud családapa homo-e avagy sem. A flaszterbeszélgetésekben egyébként is régóta köröznek azok a pletykák, melyek alapján mindenki pontosan tudja, hogy ki LEHET meleg, s ki nem valószínű.

A közvélemény szemében minimum gyanús, ha egy középkorú férfi mondjuk nem él családi kötelékben, és barátnőiről sem tudni. Szintén gyanús, ha egy férfi a médiában nem macsós, markánsan férfias. És akkor még nem említettün bizonyos foglalkozásokat, melyeket a reggeli busz közönsége egybehangzóan "buzisnak" ítél meg. Nyilván ezekkel a pletykálódásokkal is az van, mint a többi pletykálódással. Valami igazság talán van benne, de a téma érdekessége okán előbb lesz belőlük városi legenda, mint meggyőződés, bizonyosság.

Ez így van jól. (Avagy: ez így van.) Más sérelmére elkövetett jogsérelemnek azonban nincs helye. Amúgy meg, ha valakit le kell járatni, akkor csak el kell hitetni róla, hogy meleg - mondogatják a kárörvendők. Ez persze csak akkor igaz, ha melegnek lenni szégyen, alávalóság és átok.

Az Index, pontosabban a Velvet kijött Celebhatározójával. A fejlesztés lényege, hogy az olvasó értékelheti a hírességeket, és nem mellesleg: infókat gyűjtögethet a címlapemberekről. Így tudjuk meg, hogy Görög Zita 50 kiló, Jáksó László viszont szűz.

A Celebhatározó természetesen rangsorol is. "Viccen kívül, az index kikalkulálásakor sok más mellett figyelembe vesszük az illetőről megjelent nyomtatott és online cikkek számát, azok olvasottságát, gyakoriságát és a híresség nevére előpattanó Google-találatok mennyiségét" - írja Szily Laci, aki ugyan nem Velvet, de ajánl. Szóval a HCI egy komolyan vett bulváradatbank, nagy reményekkel.

Az Index a hírességek világát tuszkolta bele egy mátrixba, azoknak, akik nyilván nagyon szeretnek kutakodni híres emberek magánéletében. (Legnagyobb sajnálatunkra az intellektuálisan alantas bulvárban erős "női" portál eleddig adós marad a fél ország által igényelt meleglistával. Fejlesztésre fel! ) A Velvet egyébként számos érdekes kezdeményezésen van túl, messze megelőzve ezzel az Indexet magát, mely aludt ebben az évben. Ja, nem, begyömöszöltek egy-két haverblogot maguk alá, kidobták a Freeblogot és csináltak egy rovatoldalt. Lehet, hogy a Velvet lesz egyszer az Index anyja?

A blogrollok, linkgyűjtemények átka, hogy az ember gondolkodását zárt áramkörben tartja. Ezt néha hajlamosak vagyunk rövidre zárásként megélni. Más szavakkal: megunjuk kedvenc blogjainkat, és kétségbesetten keressük az új, friss szövegeket: "a" témákat.

Kutakodásunk rendre kudarcot vallott. Nyomoztunk a bolti eladó blogja után, aki napról napra felvázolja a vásárlók természetrajzát. Kerestük a középiskolai tanárt, aki a pedagógia szélsőértékeit mutatja fel naplójában. Érdeklődtünk, vajon létezik-e az a hegymászó, aki a társadalomtól már annyira elidegenedett, hogy csak a talajmenti növényzet és a hegyek anatómiájában érdekelt.

Hallottuk, hogy blogot ír a fizikus és a matematikus, akik naponta találkoznak feloldhatatlan ellentmondásokkal, dilemmákkal, és mindezt webnaplóban rögzítik. És híre ment, hogy blogol a rendező vagy a festő, aki az alkotási folyamatot dokumentálja a publikum előtt. Blogol állítólag a kertész és a balatoni sütödés, a nővérke és a hivatásos katona, és a fotóriporter, aki naplójában magyarázza el, miért jó az adott kép. Csak épp a linket nem sikerült megtalálnunk.

Ha ismeritek őket vagy azokat, akik egyéb érdekfeszítő témát járnak körül blogjukban, írjátok meg a linket. Mentsétek meg lelkeinket.
(Jelige: a téma számít, nem a toll!)

Sajnos elfelejtettük ajánlani nektek a Duna tévé csütörtök esti filmjét. Pasolini dokuját (Beszélgetések a szerelemről) adták le. Az Olaszországban meglehetősen viharos karriert befutó rendező munkájának egy célja van: beszéltetni a népet a szerelemről, a szexualitásról. Tabukról.

A rendező igyekszik a legkülönfélébb embereket megszólaltatni. Hallhatjuk, amint a Lidón nyilatkozik a szexualitásról, a nők jogairól Oriana Fallacci vagy éppen Alberto Moravia, Adele Cambria és Ungaretti, majd a következő képsorok már egy palermói nyomornegyedben forognak. Egyszer a bolognai egyetem előtt halljuk a szexről beszélni az egyetemistákat, másszor pedig a déli parasztok mesélnek saját és közösségük szexuális szokásairól és a szerelemről.

Pasolini a legkényesebb és a legelmélyültebb kérdéseket feszegeti interjúalanyainál. És sokszor olyan válaszokat adnak a midennapok emberei, mely egy rövidebb filozófiai disszertáció témája is lehetne. Valahogy mintha abban a korban nagyobb meggyőződéssel, összefüggéseiben gondolták volna az emberek, amit kimondtak. És itt nem értelmiségiekről beszélünk.

Az egyik legpikírtebb kérdéskör a homoszexualitást tárgyalja, mely az erősen vallásos embereknél már majdnem kiüti a biztosítékot. Aztán mégsem. Megosztják a kamerával gondolataikat erről is. (A pikírtség oka, hogy köztudottan maga Pasolini is meleg volt. Meg még sok egyéb is...)

A rendező többször is megjegyzi, hogy túlságosan zárkózottak az olaszok, ha a szexualitásról kérdezik őket. Kicsit viccesen hangzik mindez innen 2005-ből, mert véleményünk szerint a filmben megszólaló emberek sokkal nyíltabban és nyitottabban beszélnek a tabutémákról, mint mondjuk a ma Magyarországán egy városi fiatal.

Kicsit az is benne van a filmben, hogy a hatvanas években nyitottabbak, közlékenyebbek és öntudatosabbak az emberek. A mai neokon korban egyszerűen képtelenség lenne megcsinálni egy ilyen szemérmetlenül őszinteségre törekvő, tabukat feszegető dokumentumfilmet.

A film nem csak arra jó, hogy megismerjük a negyven évvel ezelőtti olaszországi viszonyokat, hanem hogy bepillantást nyerhessünk az akkori olasz társadalom tagoltságába, a mindennapokat bemutató képsorok segítségével. Kiváló film, és biztosak vagyunk benne, hogy a mai magyar néző számára meglepő és érdekfeszítő doku. Aki nem látta, kutasson utána.

Folytatjuk geneológiai portyánkat a Blogter-témában. Megpróbáltunk belehelyezkedni a nagyon komoly élethelyzetbe, mikor az egyszeri bloggerben/netezőben felötlik a kérdés: menni vagy maradni, illetve: blogot nyitni vagy inkább kockás füzetbe irogatni?

Először is: kockás füzetbe irogatni jó. Még akkor is, ha olyan érdektelen és unalmas témákba szeretnénk gondolatkifejteni, mint a kutyakaja-komparativisztika, az indexlámpa-szekvencialitás vagy a Macintosh-mitológia...

Előny szerintünk, hogy a Blogter sok olyan alkalmazást implementál (hozzászólás, IM, rss-szerkesztés), melyekkel eddig csak angolul beszélő szolgáltatóknál találkozhattuk. A Blogter megértése könnyebben fog menni azoknak, akiknek mond valamit az, hogy "tagelés" vagy hogy "Blogger.com".

A freeeblogosok (vagy inkább sziget.hu-sok?) nagy része nyilván megmarad mai blogjánál, és nem fog bíbelődni azzal, hogy migráljon egy másik nyelven beszélő világba. És pont ez az: a sok plusz kütyü és szolgáltatás, amit a Blogter kínál azoknak lesz érdekes, akik még nem nyitottak blogot, de nagyon szeretnének (kérdés hányan vannak), illetve akik már most is könnyedén lavíroznak a Web 2.0 világában. Ők meg miért nem nyitnak saját domain alatt blogot? Mert a kutya nem találja meg, és robotokkal, pingeléssel kell álolvasottságot generálniuk? Nem nem. Laissez faire, laissez passer...

A Blogter elvileg abban lehet jó, hogy segít témákra bontani a bejegyzéseket és a blogokat; nem kell bíbelődni hozzászólás- és egyéb kütyük elővarázsolásával, segít megtalálni nekünk azokat a blogtartalmakat, amikre kíváncsiak vagyunk, a másik oldalról pedig: segít abban is, hogy olvassák is szerény bejegyzéseinket, blogunkat. Nekünk kifejezetten tetszik például, hogy lehet bejegyzéseket értékelni és címkézni.

Megintcsak feltennénk a kérdést: vajon születik-e elegendő jó blogtartalom ahhoz, hogy érdemes legyen kalandtúrákat tenni a magyar blogszférában. Bíztató jel, hogy nyár óta majdhogynem tömegesen jelentek meg új és jó blogok. Kérdés, hogy ez csupán a nyári verseny hullámverése, avagy egy létező körfolyosó a cybertérben, ahol felfelé könnyebb haladni, mint lefelé (sic! sic! sic!).

Volt szerencsénk bejutni a Blogter eleddig a nagyközönség elől elzárt világába. Így az új magyar blogszolgáltató béta verziójában kalandozgattuk kicsit. Vegyes érzelmekkel, de azért még ébren.

Nos, a Blogter valami olyasmi szeretne lenni, így sokadik ránézésre, mintha a Technoratit egy ágyba fektették volna a Freebloggal, aztán még bemászott volna a paplan alá a BlogPulse is, és a perverz nászból megszületett egy holisztikus célokat dédelgető szülemény.

Az egész rendszer erősen közösségi jelleget mutat. Igenigen: ez regisztrációt jelent mindenekelőtt. És ez elengedhetetlen arra, hogy a Blogter alatt blogot írjunk. Nyilván valami olyan kezelőfelületen, mint amilyen a Freeblognak vagy a Bloggernek is van.

A logikailag három részre osztott honlap második szelete a blogokban való kutakodásra ösztönöz. Merthogy ha megírtuk fergeteges bejegyzéseinket egyből átközlekedhetünk (sic!): mindenféle toplistázó motorok segítségével nézhetjük meg az aktuálisan legnépszerűbb bejegyzéseket, miegymás. Egyébként ez az első olyan dolog, amit eddig hiányolhattunk a hazai blogszférából. Mármint, hogy valamilyen útmutatót, kapaszkodót kaphassunk a nagyrészt számunkra érdektelen blogdzsungelben.

A Blogter azonban itt nem áll meg. A harmadik logikai részben olyan fejlesztéssel találkozhatunk, ami leginkább a MyYahoo-ra vagy a GooglePersonalize-ra emlékeztet: kezdőlapot csinálhatunk magunknak kedvenc blogjainkból, meg nyilván egyéb tartalmakból.

Az egész Blogter-dolog első ránézésre egy hatalmasat előrelépő konglomerátum képét mutatja. Az meg persze nagy kérdés, hogy ez az egész monstre építmény egyátalán képes-e lépkedni. Közben azon gondolkodtunk, hogy vajon van-e ennyi egyáltalán a blogszférában, különösen: a magyar blogszférában...
Holnap folyt. köv.

Nem csak a front office-ban erősödik a kampányhangulat. Amíg azon tanakodnak az alkotmányjogászok, hogy melyik alapvető emberi jog helyére biggyesszék be, hogy a gázárat nem lehet többé felemelni, addig politikusaink szabadnapos kirándolásokat tesznek a média világában. Csak emberarcúan!

Nemrégiben a szemfülesek Gyurcsányt és fiát láthatták Kristóffal a Viván. (Aki azóta comingout. Mármint Kristóf. De ehhez nyilván semmi köze az inkriminált beszélgetésnek.) Nem történt semmi. Szimpatikusan osztották egymásnak a lapot. Édi. Most pedig Orbánból lesz másodedző. Nem mintha ezek a dolgok nagyon számítanának. (Azért ez a másodedző-dolog áthallásos, nem? Előbb frakcióvezető-helyettes, most meg ez másodság...) Kollégával azon sopánkodunk, hogy vajon hogyan nézne ki nálunk egy olyan választási végeredmény, mikoris csak  a nagykoalíció maradna az egyedüli lehetőség.

A németeknél is közel lehetetlennek tűnt, ők is megcsinálták. Nálunk viszont mindennek semmi valószínűsége nincsen. Akkor már inkább foglaljuk alkotmányba a pártprogramokat. Sőt, legyen nyitott alkotmányunk, és mondjuk sms-en lehessen beküldeni az okosoknak, hogy mit írjanak az alaptörvénybe. Csók anyu, jó itt, a tóparton. Ettünk helyi gulyást, és most készülünk fogat mosni. Az egész mondatot csak általánosítani kell ("Minden embert megillető alapvető jog, hogy..."), és mehet is a "minden ember egyenlő, szabad, fix gázáras" után...

Ön mit írna az alkotmányba, ha egyszer az életben Orbán/Gyurcsány lehetne?

Az Index címoldalát nem hackertámadás érte, csupán a szerkesztőség gondolta úgy, hogy ha már úgyis Gyurcsány folyik a csapból, miért ne szólna (sic!) róla minden hír.

Jelenleg a címlapon a vezető anyag címe: "Gyurcsány Ferenc: Ezt a választást a Magyar Szocialista Párt nyeri". Az Index minden rovata készített egy-két Gyurcsány-anyagot. (Egy-két linket a bejegyzés végére másoljuk.) Nyilván készül majd egy orbános címlap is.

Ilyen az, amikor az infotainment és a választási kampány összetalálkozik, és lefejeli egymást. Rosszhiszeműen értelmezhetnénk a történetet burkolt kapmányfogásként, de a valósághoz valószínűleg sokkal közelebb áll az az értelmezés, miszerint az újságírónak sincsenek kötélből az idegei, nem korlátlan a statikus és használhatatlan adatállománynak fenntartott tárhelye, és van úgy, hogy kisül a CPU. Nyilván érthető...

Gyurcsány: Ezt a választást az MSZP nyeri
Gyurcsány kontra Orbán napirend előtt
Publi: Mesék Ferencről
Bulvár: Gyurcsány Ferenc majdnem megölte az Index jogászát
Bulvár2: A medenceépítés bizalmi munka
Korrketorblog: Gyurcsány arról szól
Gazdaság: Gyurcsány se tudja mikor lesz €
Sport: Gyurcsány nyálmintát adott és a többi...

Kollégával az utcát rójuk. Hideg van, mégis lassan bandukolunk. Kérdezi, mi ez a ragasz a falakon, mostanában sokat látja. Fakó narancssárga körök, bennük olyan szövegekkel, hogy változtatni kéne. Vagy valami ilyesmi. Változtatni, de min? Fidesz - mondom neki. Ja, mondja, kampány van? Van. Lassabban, még nem szívtam el.

Az alábbi interjúrészletet a sajtóban dolgozó kollégáknak ajánlanám, szíves átgondolásra.

- Krizsó Szilvia: Ha az utcán sétál, akkor mondjuk, ha elmegy a külvárosba, akkor mondjuk érezhető és szemmel látható az a nyomor, amiben élnek?
- Hegedűs Zsuzsa, szociológus: Nincs nyomor. Nyomor Magyarországon van. Ezért ez a különbség a kettő között, ezért mondom, hogy nem is szegénység, nem is nyomor az alapprobléma, az is probléma, de az igazi probléma, hogy kettészakadt, ugyanígy, mint Nyugaton most már Keleten is a rendszerváltás óta ezek a társadalmak, és a társadalom egy része, nálunk kétharmad, ott egyharmad, esélye nincs. Na most, ezek a gyerekek, és pontosan ez az érdekes, nagyon haragszom arra, amikor bevándorlókról beszélnek, ezek nem bevándorlók, és Franciaországban ugyanúgy nem lehet ezekre bevándorlót mondani, 1983 óta, mint ahogy Amerikában nem lehet négerezni. Ezek valódi franciák, francia anyanyelvűek, már a szüleik is beszéltek franciául.

- K.Sz.: De azért azt leszögezhetjük, hogy azért mondják azt, hogy bevándorlók, mert a bevándorlóknak a gyerekei.
- H.Zs.: Ők nem így hívják magukat, nem, nem így hívják magukat és ez politikailag inkorrekt Franciaországban bevándorlónak  hívni őket, bőröknek hívták őket már a '80-as években és ezek majdnem, hogy a gyerekeik. Tehát mi történt?  A gyerekek, akik francia állampolgárok és a francia iszonyatosan integráló iskolarendszerbe járnak, azok azzal nőnek fel és általában érettségi plusz egy-két éves tanulmány van mögöttük, hogy beintegrálódnak a normál életbe, az iskolába is beintegrálódtak, majd a '80-as évektől kezdve nincs munka. Ami most történt, az, hogy szemben mondom a '80-as évek közepétől, hogy az baloldal legyen, vagy jobboldal, mindegyik társadalmilag kezelte nagyon sok sikerrel egyébként, például Marseille, Lyon, Orny-sous-Bois nincs messze Clicytől, ahol ugyanilyen problémák voltak. A helyi önkormányzatokkal, civil szervezettel, maguk az észak-afrikai bevándorlóktól leszármazó francia gyerekekkel, akik ma már fiatalemberek és felnőttek, nagyon sok helyen sportszervezetekkel, munkalehetőségekkel stb., stb., nagyon sok mindent csináltak.

(M1, Este, november 8.)

"Jobb rögtön az elején tisztázni, a Hungarikum nem tiszteli a hagyományokat. A történetek rövidek, sok poénra és egy nagy csattanóra vannak kihegyezve. A magyar folklór legmélyebb bugyrából és a történelmi hősök sorából előrángatott figuráknak természetes közege a mai magyar valóság. Átlépve minden térbeli és időbeli korlátot (hellyel-közzel) békésen élnek együtt Újpusztaszeren" - aki nem tudná, ez a Hungarikum című Cool Tv-s sorozat ajánlószövege.

Az Index korábban fícsörözte a témát. Persze már akkor borítékolható volt, hogy valamelyik jobboldali megmondóember majd jól feljelenti a fújj sorozatot. A KDNP lett az a szervezet, mely először nézte meg a Hungarikumot ebből a merítésből. És másnap már nyilván fogalmazták is a fogalmazványt. Kollégák is heveny agyzsibbadás közepette szörnyülködnek azon, hogy "na ez azér' már nem fér bele". Mármint a Hungarikum.

Ugyanők, tesszük hozzá csöndesen, a South Parkból vett idézetekkel adomázgatnak a reggeli kávé fölött, jókat röhögnek azon, hogy a kanadaiakat ki kell nyírni, és Kennynek sincs kegyelem. A nagypapát is fel lehet kötni, mert az kúl. A kúltévé nyilván őket vette célba, mikor behergelte animátorait egy jó kis "tabudöntögető", de legalábbis ormótlan sorozathoz.

Nyilván a készítők is tisztában voltak vele, hogy Semjén Zsolt & Co. nem fogja annyiban hagyni ténykedésüket. Talán a sajtóreklám reményében? Vagy csak úgy, izgatásiból? Végülis mindegy. Kérdés persze, hogy Semjén Zsolt miért nem jelenti fel a South Parkot vagy az Oblong családot. A Hungarikumnak nincs köze a "magyar valósághoz", mint ahogy a KDNP-s feljelentésnek sem.

Nos, még egy bejegyzés erejéig tovább görgetjük a Hírkereső-témánkat. Túl vagyunk egy beszélgetésen a Hírkereső vezetőjével, és a nagyok álláspontján is. Most jöjjenek a kicsik. Több kisebb magyar hírportál részéről is azt mondják, hogy nem befolyásolja őket a címadásnál, hogy híreik kikerülnek a Hírkeresőre. Ez tehát a hivatalos álláspont.

A kisebb hírportálok egyik-másik vezetője azonban off-record elárulta, hogy azért a helyzet nem ilyen egyértelmű. Nyomonkövethető, hogy bizonyos címadásoknál igenis rájátszanak arra, hogy bekerüljenek a hírgyűjtő-szájtok top hírei közé. ("Volt egy uncsi címe (...). Mivel vezető lett, belefér egy blikkfangos, figyelemfelkeltő cím.")

Egy másik hírportál-vezető kérdésünkre, hogy befolyásolja-e őket a címadásnál a Hírkereső, off-record azt mondta: "hírszerkesztésben nem. Címadásban: még jó. Onnan kattannak ránk nagyrészt. Igyekszünk tartani a határt a saját címadási elveink és a Hírkeresőn elvárt bombasztikus cím között."

Persze ha nem mondanák, akkor is észrevennénk. Elég csak megnézni az aktuális tophíreket. Jellemző volt, hogy míg a nagyoknál (Index, Origo) van némi ellenállás a hírgyűjtő szájtokkal kapcsolatban, addig a kicsik többségükben pozitívan állnak az ilyen oldalakhoz.

Nyilván e mögött az áll, hogy a viszonylag kis látogatottsággal rendelkező hírportáloknak jelentékenyebb oldalletöltés-generálást hoz, ha mondjuk a Hírkeresőben meg tudnak jelenni. Főleg, ha naponta sikerül mondjuk még egy-két toplistába kerülő címet is kitalálni.

Voltak olyanok is, akik Uj Péter e blogon elmondott elképzeléseire reagáltak. "Kérdeznék valamit. Uj Péter (...) miért nem tiltja ki a Hírkeresőt? Megmondom. Mert számít. És be van szarva, hogy ha csak őt tiltja ki, akkor nem lesznek követői. Mert nem lesznek!" Az egyik hírportál vezetője vitatta, hogy a mélylinkelés jogilag aggályos lenne. Szerinte nem lesznek ezzel kapcsolatos perek: "hisz akik perelnek, azok is deeplinkelnek. :)"

Akik konkrét címadási technikákba is beavattak. Avagy: miként érjük el, hogy az adott hírt/cikket többen olvassák. Ideidéznénk a példákat, de sajnos abból könnyen beazonosíthatóak lennének a kérdéses portálok. És ők ezt nem szeretnék. Maradjunk annyiban, hogy ha nem is mindenki, de sokan figyelnek arra, hogy a hírgyűjtő oldalakra kikerült anyagaik a lehető legtöbb látogatót csábítsák el.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a netező egyre többször szembesül azzal, hogy rákattint egy címre, és a cikk köszönő viszonyban sincs a blikkfangos címmel. Kérdés persze, hogy a hírolvasókat ez mennyire zavarja.

A Hírkereső-csapda 1. rész

A Hírkereső-rejtély

Bár egy nappal a Post cikke után sem tűnik úgy, hogy helyiértékén kezelné a sajtó a történetet, az Index nagyösszeállításban villantja meg, hogy a lengyelek lehetnek itten a főkolomposok. Ott épp most bukott meg a kormány, úgyhogy könnyű lesz a nemzetközi, helyi jogok durva megsértését elintézni egy biccentéssel, a terrorveszélyt meg betudni a poszt-9/11-gyel. Persze nem így lesz, és még továbbra sem világos, hogy Tóth és Lampert miért egy körmönfont mondatban válaszolt az egyenes újságírói kérdésre.

A cikk írója nagyot téved abban, hogy az amerikai terminológiában a Kelet-Európába nem tartozik bele Magyarország. Jegyezzük már meg, hogy tőlünk nyugatra mindenki "Kelet-Európának" hívja ezt a helyet. Hovatovább: ha viszont Magyarországot Közép-Európához soroljuk, akkor oda soroljuk Lengyelországot is, holott éppen arról ír a szerző: a Post cikke által sejtetett országok egyike Lengyelország.

A lényeg, hogy a cikk kicsengése véletlenül az, hogy nálunk perszehogy nem lehettek, lehetnek ilyen fogolytáborok. Megnyugtató. Reméljük, erről az al-Kaida is tud. Ha léteznek ilyen fogolytáborok Európa keleti felén, az az egész térséget destabilizálja. És ha eddig a terroristák nem figyeltek annyira az egy-két Irakban lézengő egyenruhás kelet-európaira, hát most majd lesz mihez kötni őket.

Kelet-Európában, titkos táborokban tartanak fogva az amerikaiak al-Kaida-tagokat - értesült a Washington Post. Nyilván az egész témából minket az érdekel a legjobban, hogy Magyarországot érinti-e az ügy.

Bár a témában születő cikkek egyike sem mondja ki kerek perec, hogy mely országokról van szó, több helyen azért olvashatunk sejtetéseket. Így például egy ausztrál lap, a Brisbane Courier Mail három országot hoz összefüggésbe a sztorival: Magyarországot, Romániát és Bulgáriát.

Miért éppen ezeket? Annyit olvashatunk, hogy ezek az országok támogatják az iraki inváziót. Sőt, Magyarországot külön még egyszer megemlíti a cikk: "In addition, Iraqi exiles trained in Hungary before the 2003 invasion which toppled dictator Saddam Hussein." Vagyis felemlegeti a cikk írója, hogy Magyarországon képeztek ki iraki menekülteket mielőtt megindult volna az iraki hadművelet.

Több kérdés is felmerül a cikk kapcsán:
1.  Miért nem említik a lengyeleket, akik sokkal hangsúlyosabban kapcsolódtak be az iraki invázióba, mint a magyarok? És  miért nem elképzelhető, hogy Szlovákiában vagy a cseheknél is vannak titkos táborok? Netán rosszabb lenne a kapcsolatuk Bushsal, mint nekünk? (Utóbbi két ország egyábiránt cáfolta, hogy lenne náluk ilyen tábor.)
2. Nem egészen egyértelmű, hogy a cikk írója csak rákeresett néhány kelet-európai országgal kapcsolatos külpolitikai cikkre s ennek eredménye született egy lazán fogalmazott, találgatásokon alapuló írás, avagy az újságíró többet tud, mint amit leír, ám csak sejteti velünk a hír hátterét. (A cikk egyébként az AP hírügynökség jelentése alapján készült, ám a kérdéses jelentésben nem szerepelnek név szerint kelet-európai országok.)

Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a kelet-európai kormányok vezetői megnyilatkozzanak a témában. Sajnos a Washington Post cikkét most nem követjük végig, de aki akarja, elolvassa.

"The Washington Post said it was not publishing the names of the Eastern European countries involved in the covert program at the request of senior U.S. officials who argued that disclosure could disrupt counterterrorism efforts or make the host countries targets for retaliation." (Reuters; kiemelés tőlem)

Avagy azért nem hozták nyilvánosságra a kelet-európai országok neveit, mert a forrás szerint ezek az országok megtorlások célpontjai lehetnek. Közben a blogszférát ma ez a téma izgatta a leginkább.

Update: közben a Reuters kiadott este még egy jelentést. Ebben az áll, hogy Oroszország és Bulgária is cáfolta, hogy ilyen jellegű táborok lennének náluk. A jelentés azonban továbbra is kényesen ügyel arra, hogy megnevezzen más kelet-európai országokat. Míg tehát egyes országok határozottan cáfolják, hogy náluk ilyen táborok lennének, addig Tóth András titokállamtitkár csak annyit mondott: "Semmi olyan információ nincsen, ami alátámasztaná a sajtóértesülések valóságtartalmát." Na akkor ez mostan mit is jelent politikusul?

Miután beszélgettünk a Hírkereső vezetőjével, megkerestük az érintetteket is, a magyar hírportálok vezetőit. Az apropót az adta, hogy megérzésünk szerint sok szájt rájátszik a címadásnál arra, hogy bekerüljön a hírgyűjtő szájtok top hírei közé, ezzel generálva magának nagyobb olvasottságot. (Lásd: Hírkereső "top 4 órába" bekerült címek.)

Az Index főszerkesztője, Uj Péter azt mondta, őket egyáltalán nem befolyásolja a címadásnál, hogy híreik kikerülnek a hírgyűjtő szájtokra. "Sőt, én nagyon nem szeretnék kinn lenni a Hírkeresőn. És nagyon erősen tiltakozom az olyan üzleti modell ellen, amely kizárólag mások tartalmára épül.

Ennek érdekében többször is próbáltam ágazatilag összefogni több naggyal, ti., hogy mindannyian tiltsuk a Hírkeresőnek az anyagaink szemlézését, és helyette támogatni az olyan kezdeményezést - legyen az akár a mi konkurensünkké -, amely valamennyit, legalább jelképes összeget visszacsorgat azoknak, akik a tartalmat valóban előállítják (tehát elismeri azok értékét)."

Uj Péter ugyanakkor hozzátette, hogy "végül sosem vettük erre a fáradtságot, ugyanis a Hírkereső minden nagynak gyakorlatilag észrevehetetlenül kicsi, és nem okoz valódi bevételkiesést, és nem is indukál számottevő forgalmat. (Már csak emiatt sem befolyásolja a címadást.)"

"Nota bene, én szívesen adom a tartalmamat mindenkinek, aki kéri, és akinek nincs pénze esetleg kifizteni, illetve nem akar belőle pénzt keresni. De ha egy vállalkozás direkte az én tartalmamból akar pénzt keresni, az talán joggal idegesít. (Ráadásul egy sor más jogot megsért, pl. azoknak a tartalomszolgáltatóknak - MTI! - a jogait, amelyektől én vásárolok, de nincs jogom továbbadni az anyagaikat.)"

Persze a fentiekben felmerülő probléma igen messzire vezethet: vajon lopás-e a linkelés, úgy általában? Ha az Index megírja a Cnet vagy a CNN egyik online hírét, azután kellene-e fizetnie? Vagy ez még szemlézés? A Homár nagyrészt gadget-blogokból gyűjti infóit. A példák számosak, és nem is biztos, hogy egyenlőségjel tehető közéjük. Annyi bizonyos, hogy a határvonalak nem élesek, így nyílt a terep a vitára.

Weyer Balázs, az origo vezetője szintén azt válaszolta kérdésünkre, hogy egyáltalán nem befolyásolja őket a címadásban, hogy gyűjtőszájtokon is kint vannak. A háttérbeszélgetésekből ugyanakkor kiderült, hogy a nagyokat valószínűleg tényleg nem érintik ezek a "secondhand" portálok, hiszen a sok százezres, milliós oldalletöltéshez maximum néhány tízezret tud hozzátenni, ha mondjuk egy hírük bekerül a Hírkereső top hírei közé.

A helyzet sokkal bonyolultabb, ha a kisebb hírportálokat nézzük. Náluk már nem volt olyan heves az ellenállás a gyűjtőszájtokkal kapcsolatban...

Veszettül érdekelt minket a Hírkereső-jelenség. Mindenekelőtt maga Mr. Hírkereső, azaz Holló Gábor. Megbombáztuk néhány kérdéssel. Megtudtuk, miért jött létre a Hírkereső, és hogy indul egy My Yahoo-jellegű (?) szolgáltatásuk. Meg a többi.

- Honnan jött az ötlet?
- Amikor '99-ben elkezdtem netezni, és már 3-4 hírszájtot olvastam, akkor elkezdett idegesíteni az a dolog, hogy mindegyik szájtot egyesével meg kell nyitnom. Akkor még ugye modemes net volt és túl sok időm ment el vele, ráadásul "hírfaló" vagyok, és ezt a tevékenységet kb. 2 óránként műveltem. Tehát igazából magamnak és a hozzám hasonlóknak csináltam [a Hírkeresőt].

- Azért elég jól profitáló mániáid vannak. Meg azért ez ma már inkább üzleti vállalkozás-jelleget öltött. Gondolok arra, hogy hirdetesek vannak az oldalon, és gondolom a címlapra sem úgy kerülnek ki a hírdobozok, hogy valaki szól: szeretne ott lenni.
- Jól mondod, ez egy vállalkozás, sőt, ez a munkám. Egyébként közgázt végeztem, biztosítási matematikus vagyok. (Jól is jönnek a matematikai ismeretek pl. a Hírkeresőnél.) Igen, vannak hirdetési bevételeim, vannak fizetős hírdobozok, de a többség nem az, főleg barterügyletek vagy még az sem.

- Igen. Annyit elárulhatunk, hogy pl. a HH is kint van linkként valahol, és egy centet sem fizettünk érte...
- ...Tudom, én raktam ki ;)

- ...ugyanakkor az a hír is járja, hogy egyesek komoly összegeket fizetnek azért, hogy megjelenjenek egy jó helyen a Hírkeresőn. Tényleg, mi alapján kerülnek a toplistás dobozokba a hírek?
- Igen, egyesek fizetnek :) A toplista egy olvasottsági lista a legolvasottabb hírek vannak benne nincs manipulálva vagy súlyozva.

- Oké, de mi szerint kerülnek ki a dobozok? Mi a válogatási alap?
- Ha általános hírportálról van, akkor alapból az egyéb rovatba kerül (feltéve ha van elég egyedi vagy saját híre, és nem csak a szokásos hírügynökségi anyagokat közli). Ha "szakportálról" van szó, akkor bekerül a témához tartozó aloldalra (pl. ha IT-hírei vannak, akkor megy a számtech rovatba.)

- Még valamiről mindenképpen érdemes lenne beszélni. Nekem kicsit úgy tűnik, mintha a Hírkereső megváltoztatta volna a magyar hírportalok szerkesztési szokásait. Mintha egyre inkább arra törekednének, hogy bekerüljenek a top-híreitek közé. Ennek pedig egyre mereszebb címadásokkal próbálnak megfelelni. Ti érzékelitek ezt?
- Igen, de ez nem csak miattunk van. (Talán annyi igaz, hogy velünk kezdődött). A hírcímek nem kizárólag nálunk jelennek. Megjelennek magán a szájton belül, megjelennek más hírgyűjtő oldalakon, partneroldalakon. A bulvárosodás az egész médiában (print+online+tévé) megfigyelhető világjelenség. Miért lenne kivétel ezalól a címadás?

- Lehetett hallani pletykákat arról, hogy nagyobb médiavállalatok érdeklődnek a Hírkereső iránt. Eladnád a "fejőstehenet"?
- Melyek ezek a médiavállalatok?? Mit hallottál?

- Az legyen az én titkom.
- Eddig csak komolytalan ajánlatokkal találkoztam... Megfelelő ajánlat esetén természetesen eladó, de csak részben. Száz százalékos eladáson elgondolkoznék, de ahhoz tényleg sokat kellene ajánlani...

- Ha sokat kérsz a Hírkeresőért, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy bízol benne: még egy szép fejlődési ív vár a projektre. Hova lehet még fejleszteni a portált? Még több hírdoboz, még több hirdetési zóna, aloldalak?
- Persze, hogy bízom benne. A gyermekem :) A nyitóra már nem nagyon akarok több szájtot kirakni. Ennél több hirdetés nem lesz (felső banner, 1-2 dobozbanner + kiemelt hírek). Amiben van még lehetőség: sokkal több alkategória, az alkategóriákban pedig több doboz; testreszabhatóság (ez már induló projekt, hírolvasó.hu lesz a neve); nemzetközi terjeszkedés és persze tovább szeretném növelni az olvasók számát.

Idáig a beszélgetés. A Hírkereső-jelenségről persze a hírportáloknak is van véleményük. Persze, hogy őket is megkerestük. Amint összejönnek a válaszok, csokorba szedjük és ideégetjük.

Orbán Viktor és George W. Bush közös platformon állnak. Márminthogy a hagyományos politikai koordináta-rendszerben ugye mindkét politikus a jobboldal izmos nyakú faltörő kosa. Az más kérdés, hogy a nemzeti politizálás nem mindig fér össze a másik nemzeti politizálásával. Van úgy, hogy Gripeneket veszünk, meg úgy is van, hogy diplomáciai bonyodalom fakad abból, ha nem határolódunk el a terroristaellenesek ellenségeitől.

A látszólag érdektelen külpolitikai porverés azonban a legszebben mintázza azt, amit ma vezető politikusaink gondolnak egy választás megnyeréséről. Már nyár elején hallhattuk, folyt a csapból ugyanis, hogy a következő választásokat az a vezér (!) nyeri meg, amelyik hitelesebb tud maradni a célegyenesben. Erre a gondolatmenetre van felfűzve a banalitás politikája:

az Apró-ügyezés, a medence-ügyezés, az Orbán-Bush-ügyezés, meg hogy Gyurcsány hazudik, de legjobb esetben is nem mond igazat. Szóval az egész úgy tűnik, mintha két ember vívna a magyar ugarért. Úgy csinálunk, mintha elnöki rendszerben élnénk, és sorsunk attól függne, hogy Orbánnak van-e több szőlője, vagy Gyurcsánynak több komcsi rokona.

Nem érdemes fanyalogni mindezen. A politikai közhangulatot az egyszerű, esendő nép nem tudja megváltoztatni. Még úgy sem, hogyha a sajtó is a kezére dolgozik. Kénytelenek vagyunk végignézni ezt a színjátékot, és ráadásul kénytelenek leszünk nagyobbrészt ez alapján ítéletet mondani 2006-ban. Nem mintha a biztos szavazókon bármi is múlna. Ők mennek, mint a robotok, és üzembiztosan voksolnak. A bizonytalanok meg nem biztos, hogy nem lesznek egyre bizonytalanabbak.

Még annak is van esélye, hogy 2006-ban a választók kivétel nélkül üres szavazólapokat dobnak az urnába. A hitelesség lakmuszpapírja.

A Világgazdaság értesült: még ebben a ciklusban csökkenhet a minisztériumok száma. Ha a lapnak megbízhatóak az információi, akkor nem lesz többé informatikai minisztérium (bekerül a gazdasági tárca alá), és végre valahára a kulturális és az oktatási tárca is osszeolvad. Vágyálmaink netovábbja is teljesül, és megszűnnek a tárca nélküli minisztériumok is.

Közben jobboldalról olyan hangokat is hallani, hogy Orbánék - amennyiben hatalomra kerülnek - brit mintára csúcsminisztériumokat szeretnének kiépíteni. Mintha ezzel kapcsolatban el is ejtett volna Navracsics Tibor, Fidesz-tanácsadó egy-két mondatot. A csúcsminisztériumok viszont sok normál minisztert és minisztériumot feltételeznek. Mindez annál is érdekesebb, mert az előző Orbán-ciklus alatt éppen német mintára jött létre a kancellária - a maga külön minisztériumával. Lehet, hogy akkor inkább mégis a félelnöki francia vagy a nagy apparátussal dolgozó brit modell az üdvös? 2010-ben meg lehet, hogy már amerikai típusú elnöki rendszerünk lesz.

Tényleg, van valakinek elképzelése arról, hogy mi értelme van évente újraszervezni a kormányzati felépítést? Nem arról van szó, hogy így könnyebb bűvölni a számokat? Nem lesz értelme az oktatási minisztert fikázni a választási kampányban, ha egyszer már nem is lesz ilyen poszt Magyarországon. És az SZDSZ mit kap cserébe, ha megszűnik két minisztériuma? Esetleg egy meleg kézrázást?

Létezik a politikusi arroganciának az a foka, amit már nagyon nehéz higgadtan eltűrni. Íme. Másrészről nézhetjük úgy is a dolgot, hogy az egyik legszebb politikusi majdnem-helyreigazítás. Nyilván nagyon sok szavazatot fog szerezni ezzel a húzásával a segédmunkásból lett szoci országgyűlési képviselő. A nemzet nagyobb üdvösségére. (Az életrajzhoz csak egy mellékes kérdés: "[...] a KISZ, majd az MSZMP apparátusában töltött be különböző beosztásokat." Ezt a néhány évtizednyi "betöltést" azért illett volna kicsit jobban részletezni, nem?)

Szóval történetünk folytatásában becsöngettünk a magyar médiához, vajh milyen szlogeneket használnak, s ha nem, miért nem. Itt van mindjárt Weyer Balázs, az origo főszerkesztője, aki elég könnyen lerázott minket: elmondta, hogy az origónak nincs szlogenje. Sőt, kérdésünkre azt is elárulta, hogy az origónak eddig nem volt külső marketingkampánya, így külön kampányszlogenjük sem lehet. És a riválisnál hogy van mindez?

Uj Pétertől ugyanazt kérdeztük. Ő azt mondta, nem tud róla, hogy az Indexnek lenne szlogenje. "Elég ciki lenne, ha volna, és egyikünk sem hallott volna róla" - tetézte elkeseredésünket. A másik kérdésre érkezett válasz is eggyel reménytelenebbé tette ezt a bejegyzést: "marketingkampányaink nincsenek, alkalomszerűen jelenik meg egy-egy hirdetesünk, gyakorlatilag kizarólag barteralapon, szinte teljesen improvizatív szövegekkel, grafikákkal. Nem nagyon érné meg nekünk kampányolni. A tartalomnál hatékonyabb marketingeszközzel még nem találkoztunk ugyanis." Na, ez nem is olyan rossz érv. Lehet, hogy mégse jó semmire a médiaszlogen? Jó bor-cégér problematika?

Megkerestük a Népszabadság Online vezető szerkesztőjét is, aki készségesen elénk tárta a valóságot: a print lap szlogenje a "tájékozottság magabiztossá tesz" (Ha máshonnan nem ismernénk, a Millimosból mégiscsak.) Egyébként értjük a szlogent, bár annyira nem szerettük, mint a New York Times-ét. A tájékozottság minket például sokszor kétségek közé sodor. A Népszabadságban meg nincs benne minden. Ergo: a Népszabi nem tesz magabiztossá? Á, dehogynem. Csak máshogy.

De van külön a NOL-nak is szlogenje: "A hírek két lapzárta között". (Hiányzik egy vessző.) Na, ez már egy sokkal jobb szlogen. Nem kell sokat gondolkodni rajta, hogy rájöjjünk, ez igazából napi 24 óra hírgyártást jelent, és egyben ügyesen utal a nyomtatott lapra is. Tehát ez kétségtelenül jól sikerült. Megüzeni, amit meg kell üzenni, és frappáns is. Nem érdekli a magabiztosságunk.

A Magyar Hírlaptól is megkerestünk valakit szlogenügyben. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a Hírlapnak nincs szlogenje. Az MHO meg ugye vegetál, tehát nem is várnánk el tőle. A "Hír szent, a vélemény sem az..." Ja, nem: "A hír szent, a vélemény szabad" a Hírlap publirovatának a szlogenje, amit a Guardiantól vettek kölcsön. Az legalább ki van találva. Bár nem nagyon értjük, hogy miért kell egy publirovatnak külön szlogen, amikor a lapnak nincsen.

A nyomtatott HVG szlogenje a "Tények mögött a lényeg". Elég unalmas. Hagyjuk már ezt a "lényeg"-dolgot. Ki veszi be? A hvg.hu-nak két szlogenje is futott/fut a print hetilapban. Az egyik a "Mérvadó hírportál", ami szintén unalmas szlogennek tetszik, de azért valahol, valahogy mégis közvetít infomorzsákat arról, hogy a hvg.hu nem kíván bulvárizé lenni.

A másik szlogenjük a "Hírszerzés felsőfokon", ami meg annyira jól sikerült szlogen, hogy a Political Capital egy komplett hírportált épített fel rá. A mi véleményünk szerint a "felsőfokon" kifejezés használata finom elitizmust takar (ami illeszkedik a hvg.hu önképébe), a hírszerzés meg talán erős baloldali elkötelezettséget. Vö: PéterKém. (Lehetne mondjuk: "a hírszerzés magabiztossá tesz", közben meg a "hírszerzés utazó nagykövetté tesz".) Persze nyilván tévedünk és rosszindulatúak is vagyunk, de nem hagyhattuk ki.

A Magyar Nemzetet is megkerestük. Tőlük azt a kerekperec választ kaptuk: a printnek van szlogenje ("Hír, hitel, hagyomány"), viszont külön az MNO-nak nincsen. A print szlogenjéről egyébként nekünk Széchenyi ugrik be (vö. Széchenyi-kártya), vagyis a hitelnek nem annyira a credit, authenticity értelme, mint inkább a loan jelentése. A "hír" pedig, mint szlogenelem, nem biztos, hogy egy naponta egyszer jelentkező, fiksz terjedelmi korlátok közé szorított nyomtatott lapnál annyira szerencsés. Mondjuk a hármas "h"-ért dícséret jár. Nekünk csak kettő jött össze, az is egyetlen szóból (HH).

Már csak egy helyről nem érkezett válasz. Ez pedig a Népszava. A print lap sajnos nincs a kezünkben, úgyhogy nem tudunk szlogen után kutatni, viszont a Népszava Online fejlécében megtaláltuk a következő szöveget: "a híradó". No komment.

Szerettük volna magunkra vállalni a szlogenkiosztás felelősségteljes munkáját, de azt inkább rátok, kommentelőkre bízzuk, no meg a random szlogengenerátorra, íme:

! Ha más szlogeneket szeretnél, frissítsd az oldalt [F5] !

Szlogenek a médiában 1.

A szlogen egy olyan megjegyezhető frázis, mely politikai vagy kereskedelmi kontextusban használatos. (Blabla...) Fontos, hogy sokszor ismétlődjön, és tükrözzön valamiféle célt vagy szándékot.

Kollégával közös, hamvába holt brainstormingunk végeredménye, hogy médiumok reklámszlogenjeire kerestünk. Találtunk is szép számmal, kifejezetten profinak tetsző szlogeneket. Mini toplistánk első helyezettjeinek egyike a New York Times print változatáé: All the News That's Fit to Print.

Szerény értékelésünk szerint ez a szlogen közel van a tökéleteshez. Közvetíti, amit közvetíteni szeretnének, figyelemfelkeltő és újszerű. (Kapcsolódó anyag: az Index "nyomtasd ki, vidd magaddal oda is" vagy valami hasonló egykori szövege...)

Ennél egy kicsit lájtosabbnak láttuk a Wall Street Journal The daily diary of the American dream-szlogenjét. Viszont a Times "When The Times speaks, the World listens" szövege megint közel van a tökéletességhez. Bár azóta a CNN is ezen a vonalon próbálkozik. Szintén említésre méltó a Chicago Tribune What's in it for you? szlogenje vagy a kicsit fenyegetőbb Detroit News: We Know Where You Live.

Persze nem csak szellemességgel lehet jó szlogent gyártani, hanem... Itten van mindjárt a The Sun, ami kertelés nélkül a következő mondatot tűzi zászlajára: We love it! Ennél még messzebbre megy az Independent: "It is. Are you?"

Oké, de itthon hogy megy ez az egész szlogenipar a médiában? Mielőtt magunk találtuk volna ki, megkerestük az illetékeseket, akik készségesek voltak. Csütörtökre remélhetőleg összejönnek a válaszok, és akkor ideírjuk a folytatást.

A folytatás

Arra kell ébrednie az embernek, hogy Bánó András megint nagyon okos. Kovács Kálmánnal osztják az észt az online újságírásról. Bánó András tizenötször elmondja, hogy az online újságírás nem is igazi újságírás, és hogy a neten csak "betűhalmazok" jelennek meg, nem cikkek.

Ezt a primitív, suttyó gondolkodásmódot terjeszteni a közszolgálati tévé műsorvezetőjeként felettébb gusztustalan dolog. Nagyfokú tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot. (Vagy előítéletességről?) De végül is min lepődünk meg? Bánó haverja, a Népszabadság kirúgott főszerkesztője, Eötvös Pál, mikor megválasztották a MÚOSZ elnökének, egyből egy olyan nyilatkozattal kezdte, hogy szerinte az online újságok csupán a funkcionális analfabétáknak jók.

Primitív és blőd vélemények ezek, melyeket talán jobb lenne nem meghallani. Az emberben mégis fortyog valami, hogy ezek a szocializmusból visszamaradt gondolatok mi a fenét keresnek ma itt. Persze, tudom, hogy egyesek görcsösen ragaszkodnak a napilapokhoz, közben pedig érzik, hogy itt nincs sok maradás.

Bánó nem adta föl. Majdnem elküldte az anyjába a fórumozókat, cikkhozzászólókat is. A nép meri elmondani véleményét, még ha Bánónak az nem is tetszik annyira. Miért is tetszene? Olyan kényelmes egy napilap szerkesztőségéből osztani az észt, az olvasói leveleket meg telefonokat rátukmálni a titkárnőre. Olyan könnyű elefántcsonttoronyból levelezni a néppel egy napilap hasábjain, leszarva az olvasót.

Ma egy napilap átlag olvasója elmúlt 50 éves, egyre fogy az olvasótábor, meg a hirdető, ez a szemét internet meg konkurencia mer lenni. Hogy rohadna meg ott ahol van.

Indeed, God is a deejay. As we know it. A nyugati istenhívők kánaánjában - a.k.a. USA - három napos bloggerkonferenciát rendeznek. Kit érdekel? Nos, abban első ez a konferencia, hogy hívő bloggerek osztják majd az észt egymásnak arról, hogy Jézus - ha tehette volna - miről blogolt volna (kopirájt: AP).

A kezdeményezés valódi célja, hogy összehozza a hívő bloggereket, s a médiakereszténység már ne csak a televízióban (televangelism) terjedjen, hanem a webnaplókban is (blogevangelism?). Hogy miért jó keresztény blogot írni? Egyes résztvevők szerint azért, mert a hívők olyan dolgokról is beszélhetnek, amik nem illeszkednek bele az egyház médiapolitikájába.

Vagyis nem annyira az abortuszellenesség, a homoszexualitás megvetése inspirálja az amerikai hívő bloggereket, hanem például a világszerte érzékelhető szegénység, nyomor, háborúk. A konferencián olyan témák is lesznek, mint például, hívő létünkre hogyan írjunk olyan blogot, mely a nemhívőknek is érdekes lehet.

(Magyarországon az úttörő hívőblogger persze László atya, akinek rózsaszín blogja inkább a megszerettetés, a pap lazaságának bemutatása a célja. Engem ugyan nem nagyon érdekel a dolog, de akit igen, az most tud róla. A másik a gyóntatóblogok kultusza. Azért a katolicizmusból átjön, amire van kereslet.)

Éppen ma volt szerencsém percekig időzni az egyik televangelista műsoránál. Arról beszélt, hogy legyünk pozitívak, mert Isten pozitív. Az egész szónoklatban igazából vajmi kevés szó esett bibliai tanításokról, a keresztény erkölcsiségről. Még a "God" kifejezés is csak hébe-hóba jött elő. Sokkal inkább egy lelkisegélyszolgálatot hallgattak élőben ezrek: közösen tanultak boldogabban élni.

Aztán egy másik adón egy magyar pap prédikált arról, hogy a fogyasztói társadalom öl, butít és nyomorba dönt. A nemhívők szerencsétlenek, és aki nem keresztény, az ellenünk van. Meg persze finom célzások arra, hogy "hallgass a szívedre..." God is a deejay, na.

Nézem a tévében az utolsó interjút Eörsi Istvánnal. Rá sem lehet ismerni. Lefogyott, Leukémia kisasszony egyre kevésbé látszott kegyelmet adni. Ő maga sem bízott felépülésében. Mocskos rák, lassan, kínzóan emészti fel a testet.

Elmondása szerint nemigen volt beteg hetvenvalahány évig. Csak most. Utoljára. Az igazi tragédia az, hogy már betegsége idején végig kellett néznie saját fia halálát. Ahogy gyilkol a daganat. Öli az ember húsát, és nem érdekli, hogy az ember élni akar. Nagyon.

Te és én is befejezzük egyszer. Most még minden könnyednek tűnik. Szórakozunk itt bejegyzésekben, a barátaink között, az ebédlőben, az utcán, a mindennapi tevés-vevés közben. Úgy teszünk, mintha minden örökké így maradna. Menekülünk az örömbe, némelyek gyereket vállalnak, mások sokat utaznak, megint mások csak nem gondolnak "rossz dolgokra". Dehogynem. Az Örök Élet fontos és szükséges álom. Főleg amíg az ember egészséges, és nem kell levonulnia. Kényszerűségből.

Az önjelölt bloggerpolitikusok Tihanyból, kormányzati támogatással összerittyentett buliból fontoskodnak. Az Internet Hungary-ről körülbelül az jut az eszébe az embernek, mint a községi politikai klubokról. Összejönnek az arcok, akik mindent tudnak egymásról, jól megbeszélik egymás között, hogy miért gondolnak mindent nagyon profin, koherensen, relevánsan, aztán hátbaveregetik saját magukat és szakmabéli szerelmeiket, majd hazamennek, és büszkén kipipálják a fogmosópohár fölött a post-it-en: parasztkolbász, levinni a kutyát, észosztás a Balcsin.

Az Internet Hungary-ben a legszánalmasabb, hogy a fővédnököt úgy hívják, hogy Informatikai Minisztérium. Lehet enni az adófizetős pogácsát, meg lehet hallgatni Kovács Kálmán nyitóbeszédét*, viszonozni kávészünetbéli "csak így tovább, gyerekek" mosolyait. ("Hölgyeim és uraim, nagy megtiszteltetés...") Az előadások többsége is a szürke minisztériumi várótermek "az igazság az, hogy"-hangulatát idézi. Vajon milyen újságíróetikai elv mentén kell valakinek közpénzes kávégzatást követően Kóka János elképzeléseit** hallgatni? (Baja Ferenc és Pokorni Zoltán közé szorulva a padon, ó, be szép is volt...)  Mitől szakmai az a konferencia, mely inkább a politikai holdudvarépítés melegágya?

Ha már kovácskálmánozás és kókajanizás megvolt, lehet még hallgatni Draskovics Tibor elképzeléseit az internetről, meg Csepeli György kormányközeli gondolatait a jövőről. Önjelölt szakértők konferenciája, sok-sok idegen és értelmetlen kifejezéssel, benfenteskedéssel, fanyalgással és hurráoptimizmussal. "A konferencia házigazdái: Bombera Krisztina (tv2), Kálmán Olga (atv) és Radnai Péter (PlayBoy)". Reliable.


* "Kovács Kálmán informatikai és hírközlési minszter nyitó előadásában elmondta, hogy az infokommunikációs-informatikai (IKT) szektor meghatározó szerepet játszik az ország modernizációjában, s ma már az export 14 százalékát adja. A szektor kivitele 1996 és 2003 között a tízszeresére nőtt. Az utóbbi két év alatt az internet egyedi látogatóinak száma két és félszeresére nőtt, ám mivel a jövő év elejétől a közigazgatásban bevezetik az elektronikus aláírás használatát, felgyorsul a digitalizáció a civil és az üzleti szférában is. Újabb lökést adhat az internetnek az is, hogy az előrejelzések szerint jövőre a szélessávú internet elérés bruttó előfizetői ára a lélektani határnak számító 5.000 forint körüli szintre csökken. Kovács Kálmán elmondta, a telekommunikációs piac megnyitása helyes volt, hiszen ma a korábbi 6 helyett 25 szolgáltató működik, s az árak is mérséklődtek: bizonyos területeken 2002 és 2005 között nominálisan 40-50 százalékkal, míg átlagosan is legalább 10 százalékkal. Elmondta: 2005 végéig 2.500 település kapcsolódik széles sávon az internethez, ám még mindig jelentős az ország digitális deficitje, hiszen a felmérések szerint a 14 éves korosztály 20 százaléka még sohasem használt számítógépet. Ugyanakkor tény az is, hogy a vállalati internet penetráció ma már megközelíti a 80 százalékot." (forrás: ihm.hu)

** "Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter úgy vélte, azért a legfontosabb feladat a versenyképesség növelése, mert csak ekkor van remény arra, hogy az ország belátható időn belül, 10-12 év alatt eléri az osztrák fejlettségi szintet. Ehhez a miniszter szerint csökkenteni kell, illetve át kell szervezni az állami bürokráciát, javítani kell a tőkepiaci-befektetési feltételeket, s növelni kell a kutatás-fejlesztésre fordítandó összeget. A cél az, hogy öt éven belül ez az összeg megkétszereződjön, tíz éven belül pedig megháromszorozódjon." (Forrás: ihm.hu)

A Yahoo-nál nem nézik tétlenül a Google menetelését. Nemrég írtunk a Yahoo Podcasts-ról, és ma egy újabb Yahoo-fejlesztéssel ébredtünk. Míg korábban a GoogleNews-ból igyekeztek kigyomlálni a blogokat - mint "nem releváns hírtartalmakat" -, a Yahoo most éppen az ellenkező irányba mozdult el. Ne legyünk igazságtalanok. A Google nemrégiben külön blogkeresőt indított, és a hírkeresőjéből sem vett ki minden blogot.

A YahooNews-on ugyanis mostantól nem csak hírportálok anyagai közt mazsolázhatunk: a keresési tartományba bevehetjük a blogokat is. A béta verziót próbálgattuk, és mindjárt feltűnt, hogy a keresési találatok kilistázásakor nem ártott vlona valamiféle ikonnal ellátni a blogtalálatokat. Próbálkozásunk másik tapasztalata, hogy a Yahoo egyelőre csak a nagyobb, mérvadó amerikai blogok bejegyzéseire jelez találatot.

Az sem világos, hogy csak a hírblogokra korlátozódik-e a YahooNews keresőlogikája vagy esetleg - például - énblogok posztjaira is rátalálhatunk. Mi egyelőre maradunk a Technorati blogkeresőjénél. Az bevált. A Yahoo-ra meg figyelünk.

Nemrég láttuk a tévében Friderikuszt, amint egy műsorban a tévézésről beszélt. Már akkor is volt a hangjában valami, amiről az embernek a hattyúdal jut az eszébe. Nem mintha tudtuk volna előre, hogy Friderikusz elhagyja a Szólás szabadságát, de az biztos, hogy szokatlanul kritikus volt a közszolgálatival szemben is.

Mesélt arról, hogy új műsorban is szeretné kipróbálni magát, de ez - tette hozzá nyomban - nem jelenti azt, hogy befejezi a Szólás szabadságát. Aztán jöttek a sajtópletykák arról, hogy miért megy szabadságra Friderikusz, mikor a szezon épp hogy csak elkezdődött, és ráadásul belföldön húzza meg magát a világjáró.

Nincs tovább kertelés, az MTI infója szerint már az van terítéken a köztévénél, hogy felmondjanak-e Friderikusznak. Nem csoda ez, azt követően, hogy az önjelölt magyar Larry King a hét végén lazán beszólt Rudizolinak, aki annyira meglepődhetett ezen, hogy blogjában is elfelejtett írni róla. Nem baj. Larryt kirúgták, mert szabadon szólott, bírált, beszólt. (Beszólásszabadság...) Krizsó Szilvi kiégését legalább egy nézett műsorban követhetjük nyomon. God save Miss King.

Nemrégiben írtunk podcasting-gyötrelmeinkről. Már majdnem eltettük a fiókba kis, iPod névre keresztelt kütyünket, amikor két fejlesztéssel futottunk össze. Az egyik a GoogleGet, mely azt tudja, hogy bevarázsolja a legfrissebb híreket az iPod Notes nevű mappájába. Viszonylag olvasóbarát megjelenés, egyszerűség, szabadság.

Tudjuk, hogy ezzel a Google a melegvízet találta fel, de annyi használhatatlan iPod-kelléket próbáltunk már ki, hogy nagyon megörültünk, mikor mégis többet láthattunk az iPodban, mint egy egyszerű, jól dizájnolt mp3-lejátszó. Mivel úgy egyébként a podcasting eléggé dölglődik - főleg Magyarországon, ahol 60 ezer egy iPod mini, és Geszti Péter a reklámarca.

A Yahoo-nál azonban láttak lehetőséget a letölthető hangfájlmorzsákban, és nyitottak is egy szép oldalt a podcasts.yahoo.com címen. A Yahoo Podcast oldalát elsősorban azok fogják szeretni, akik még nem találták meg maguknak megfelelő podcastjaikat: a szájton toplistázzák, tagelik, kategorizálják nekünk a hangfájlokat.

A Podcastingnak tehát van még egy esélye arra, hogy közösséget építsen. Lehetőleg nagyot. Az oldal szép, és ígérjük, jelentkezünk, ha hallgatható podcastokra leltünk. Addig marad a GoogleGet és a méreg: ki fejleszt már le egy olyan progit, amivel nem-Outlookos mailboxot is lehet szinkronizálni iPoddal. Nagyon jó lenne. SOS.

Mi a podcasting? A rádiózás egy elmaradottabb, de trendibb formája. A podcasting röviden azt jelenti, hogy nem szövegeket teszel fel a netre, hanem hangfájlokat, amit mások meg letöltögetnek és szeretnek - vagy nem. Egy podcast rendszeresen frissülő hangfájlokból áll.  Részletek alant... Ha mindez nem érdekel, nem maradsz le semmiről.

What is podcasting?

Podcasting

Kettő kiszivárogtatás mozgatta meg a blogszférát a héten. Az egyik Britney Spears házi szexvideója, ami - kutatásaink szerint - ugyan még nincs az interneten, de már az ügyben érintett összes szereplő megkezdte mentegetőzését.

És a Paris Hilton-féle sztori óta tudjuk, hogy ez biztos jele annak, hogy valahol már másolják a szupernyolcas szalag tartalmát merevlemezre. A másik kiszivárgás a Windowst érinti. Állítólag a 3-as javítócsomagja valahol a Hotfixen, valakiknek már megvan. Mi még nem találtunk rá, telepíteni meg végképp nem mernénk, de azért az érdekes, hogy a redmondi vízfej miért szivárog még mindig, már megint.

A kiszivárogtatásnak a mai korban van egy kifejezetten vonzó minősége. Kiszivárogtatni azt érdemes, ami iránt kereslet, érdeklődés van. A kiszivárogatatás maga pedig azt az izgalmi állapotot idézi elő az emberben, hogy végre megtudhat valamit, amit eddig elzártak előle. Ügynökakta,  celeb házi pornó, esetleg egy még nem hivatalos javítócsomag. Bármelyik jöhet, csak nekem legyen meg, a többiek meg vonyítsanak.

A kiszivárogtatás persze ma már profi módon is megy. Megrendelésre. Termékbevezetésre, celeb nevéek futtatására. Jut eszembe, Spears éppen most árverez melltartót is. Emlékszik még valaki a Cruise-Holmes esetre? Média-alapeset.

Forrásunk bizonygatja, hogy intellektuális vetélkedő lesz a tv2 legújabb produkciójából, a Buzerából. Mondjuk mi még ott tartunk, hogy píszí-e ez a kifejezés. De ez nyilván csak nekünk okoz intellektuális vetélkedést, és 10-ből kilenc és felen rávágnák, hogy persze.

Forrásunk szerint a következők szerepelnek majd: Torgyán, Havas, Verebes, Villám Géza, Liptay Claudia, Marjai Judit, Koós Réka. (Sajnos két forrásból már nem sikerült megerősíttetni. Nekünk ez az egy is sok :)

Mivel a műsor arca Bochkor Gábor, aki a hímsovén machóműsoroktól egészen a biciklisek vicces elgázosításáig mindent bevállal, sejthető, hogy intellektuálisan tetőrepesztő show-ra számíthatunk. A reklámfilmben pedig PKI is feltűnik. Egyelőre kinyomozhatatlan, hogy mit tud kezdeni magával Bochkor mellett. Ő lesz az új Boros Lajos?

Persze celebritivetélkedők eddig is voltak, és nyilván a Buzera után is lesznek. Kérdés persze, hogy mindez elegendő lesz-e az RTLKlub újabb valóságshow-rohamának visszaverésére. Az elég érv a Buzera mellett, hogy Vágó vetélkedője lenyomta a konkurens műsort? Pénteken meglátjuk.

Mindez múltkori nyilvános gondolkodásunk kapcsán lett fontos, amikor azt találtuk mondani, hogy az utóbbi évek legjobb magyar gyártású műsora még mindig a GerillaGrill. Ez az odavetett vélemény egyre inkább az igazság álarcát (sic!) ölti - csak egy pillanatra inogtunk meg, mikor az m1 gerillában előadott kulturális műsorát néztük. Főszerepben szintén PKI-vel. (Kár, hogy Kultúrház Extrának hívják. Nyilván mindenki tudja, miért.)

Sok-sok nappal ezelőtt, június 30-án írtunk egy bejegyzést arról, hogy kitöltöttünk egy komolynak tűnő kérdőívet. Elég alaposan faggatta a bloggereket a Massachusetts Institute of Technology, és a kutatás lezárultával, augusztus közepén azt ígérték, hogy szeptember elsejével közzé is teszik az eredményeket. Na most már ugye október van, az eredmények meg sehol.

Forró dróton kapcsolatba is léptünk az intézettel, ahonnan a mai napig nem kaptunk magyarázatot arra, hogy hová lettek féltve átadott válaszaink és persze a kiértékelés. Majd ismételten megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a neves médiaintézettel. Ismét nem jártunk sikerrel. Most ülünk, és várjuk, hogy legyen valami, és ne hatalmasodjon el rajtunk a tekintélyekkel szembeni tiszteletlenség.

Órák óta lázban tartja a blogszféra szemfülesebb piciny hányadát, hogy valóban az a Harriet Miers írja-e a Harriet Miers Blog-ot... Mit kell tudni emberünkről? A Fehér Ház tanácsadója, Bush személyes jogi tanácsadója, akinek bár bírói gyakorlata az nincsen, az elnök mégis alkalmasnak tartotta arra, hogy tagja legyen az amerikai legfelsőbb bíróságnak. (Az újabb Bush generálta politikai csata majdnemhogy el is dőlt. Bár azért...)

Belelolvasva a blogba persze nem nehéz kitalálni, hogy az HM-blogot nem HM írja, hanem valószínűleg egy lelkes demokrata, aki éppen Mierst szemelte ki a gúny tárgyának. Az egészben persze nem ez az érdekes, hanem, hogy képes-e az HM-blog jó fiktív blogként működni. Ehhez legalább kettő darab tulajdonsággal kellene rendelkeznie. Az egyik, hogy reflektáljon a Miersszel kapcsolatos történésekre, másrészt pedig, hogy ne vaduljon el úgy a blogger fanzátiája, hogy az egyszeri olvasó már ne tudja komolyan venni a sztorit.

A hozzászólók egy része eddig vette a lapot, és a mai napot még én is rászánom arra, hogy elhiggyem: a Harriet Miers Blog-ot maga Harriet Miers írja. Végül is erre is való a blogfogyasztás. Have fun. Aztán már csak azon lesz mit lamentálni, hogy mi van, ha mégis Miers ír magáról viccelődős blogot. Azt ugyan meg ki hinné el...

Quiet but Ambitious White House Counsel Makes Life of Law

Ősz van, ami egyben azt is jelenti, hogy a kereskedelmi csatornák új szuperfegyvereiket próbálgatják. Hátha még több nézőt sikerül leültetniük reklámjaik elé. És abból meg ugye még nagyobb lesz a bevétel, a részesedés, a profit, a konc. Mindig is csodálkozva figyeli az ember, ha egy csatorna saját gyártású műsorral próbálkozik, bár a Barátok közt elindulása óta tudjuk, hogy ez is lehet sikersztori, sőt, ma már állítólag naponta termel 2 milliós nézőszámot.

Nos, a Bajkeverőket néztük meg hétfőn késő éjszaka. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit lehet kihozni néhány fiatal bulizásra kényszerítéséből. Kaptunk helyette egy izgalommentesre vágott áldokut (?). Nem, nem áldokut kaptunk. A fiatalok trendi lazulásáról szóló film igazából keveri a dokus, áldokus és nettó színpadi kliséket, ebből lesz egy nagy egyveleg.

Vannak pillanatok, amikor elhisszük, hogy amit nézünk, az dokufilm. Ám ezen gyorsan túltesszük magunkat, mert jönnek a Szomszédokból ismert jelenetek, jól beállított panelbelsőkkel, és spontánnak tűnő, három szögből felvett álmeglepődéses telefonbeszélgetésekkel, és egy még szánalmasabbra sikeredett házeláztatással. Aminek a tulaj nem örül, és ezt jó előre bele is mondja a kamerába. De a csibész fiúk persze mégis, mert olyan lazák.

A Bajkeverőkkel tehát a legnagyobb probléma az, hogy nem tudjuk eldönteni, mit is látunk valójában. Az ideális az lett volna, ha megcsinált jelenetek helyett hagyták volna, hogy a szereplők maguk alakítsák a sztorikat. A második legjobb változat az áldoku: ha megcsinált jelenetekben ugyan, de hihetően adják elő, hogy mindez igazából egy balcsis Blair Witch Project light.

És bizony még az is jobb lett volna, ha az egész egy tévéfilm lenne, és a néző összekacsintana a rendezővel, hogy igen, értjük, hogy ez itten nem a valóság, de jó lenne, ha az lenne. Az RTL-nél azonban úgy látták jónak, ha nem foglalkoznak a néző észjárásával, és olyan felfogásban forgatnak egy valamit, ahogy épp aznap felébrednek.

És hát a szereplők... Annyi bizonyos, hogy többségüknek láthatóan fogalma sincsen, hogy épp felszippantja őket a nagy szörny, amit - kapun belül - MédiaGeciVilág-nak szoktak nevezni. Egyikük meztelenkedik majd valami obligát éjszakai műsorban, a másik főzős műsort vezet reggel hatkor, és egy harmadik pedig hétről hétre olvassa majd nekünk a nyertes lottószámokat. Ezen a ponton szoktunk elkezdeni sajnálkozni a média bajkeveréseiből lett áldozatokon.

A Bajkeverőket meg lehetett volna csinálni nagyon faszán is. Igaz, abban meg mi a biznisz? Továbbra is a GerillaGrill marad az évtized magyar gyártású műsora.

Újabb robbantások rázták meg Bali éttermeit. A három helyszínen robbantottak. A BBC és az AP szerint is felvételek készültek a merénylőkről, úgyhogy forró nyomon keresik a legkevesebb 19 halálos áldozat és 100 sebesült gyilkosait. Ha még élnek. Az egyik hír szerint a videón az látszik, amint a terrorista elsomfordál a helyszínről, mások meg azt közlik, hogy tuti öngyilkos merénylőkről van szó.

Nem is volt olyan régen a 2002-es bali merénylet. Azután mindenki azt mondta, hogy Indonéziában erősítenek a biztonsági intézkedéseken, és bár a világ legnépesebb muszlim országáról beszélünk, kevés az esélye, hogy a merénylők ismét Balin próbálkozzanak. Akik ebben hittek, tévedtek.

Persze tévedtek azok is, akik azt gondolták - hétköznapi statisztikai érzékkel - hogy a július 7-ei londoni merényletek után Európában éppen Londonban a legbiztonságosabb. Aztán ott is jöttek az újabb merényletek, merényletkísérletek. Mintha a terroristák úgy gondolkodnának: itt és itt (Balin és Londonban) a lehető legtöbbször kell próbálkozni, a lehető legnagyobb hatás elérése érdekében.

Persze nem biztos, hogy értelmes dolog terroristák vagy öngyilkos merénylők észjárását fürkészni. De azért mégsem gondolhatjuk, hogy véletlenül robbantanak egyes helyeken sorozatban.

Hétfő óta ajánlgattuk nektek az S.O.S. New Orleans című filmet, abban a bizonyos - részben utált részben szeretett - ajánlóablakban. Nos, akik csütörtök este együtt nézték meg velünk a legújabb és leglátványosabb beteljesedő jóslatot, nyilván határozott véleménnyel és izgatottsággal olvassák most mindezt.

Az áldokufilmet 2005 szeptembere előtt forgatták, és arról szól, hogy mi van ha egy erőteljes hurrikán romba dönti New Orleans-t és a környék olajközpontjait. Erre mondhatnánk, hogy hűha, milyen ügyesen megjósolták ezek a fiúk, hogy mi fog történni. Ráadásul az áldoku éppen 2005 szeptemberében játszódik, tehát még a dátum is stimmel.

A filmen jól le lehet mérni, hogy mi a különbség egy hurrikán valódi pusztítása és egy amerikai másodvonalas rendező elképzelései között. Az életben ugye a Katrina mérhetetlen pusztításokat okozott ugyan, de közel sem vezetett - nem is vezethetett - olyan katasztrófasorozathoz, mint amit a film elmesél.

A filmben ugyanis a hurrikán pusztítása nyomán az egekbe szökik az amerikai benzinár. Mintha az Egyesült Államok legalábbis Szaúd-Arábia lenne, és nem egy olajimportra szoruló ország. A hurrikán a film szerint például kinyírja a bostoniakat is, olyan módon, hogy a keleti parti télben az emberekhez nem jut el elég fűtőolaj, és hát a fagy az ott is fagy.

Ennyit erről. Másrészről akik azon huhognak, hogy ez a film igazából önbeteljesítő jóslat, olvassák el, mit írtak a nagy amerikai lapok évekkel ezelőtt egy várható New Orleans-i katasztrófáról. Pontosan tudni lehetett - márcsak statisztikai alapon is -, hogy egy nagy hurrikán egyszer szembecsapja a Nagy Lazát. És mivel városunk jelentős részét egy gyenge gátrendszer védi, ráadásul a víz a tengerszint alatti területekre zubog, a katasztrófa boritékolható.

Mindez persze nem izgatja az összeesküvés-elméletek hívőit, a félelem gyermekeit és a decemberi King Kongot. Nem baj.

Belegondoltatok már, hogy mi lenne, ha a freeblog fogná magát, és egyszerűen becsukná a blogszolgot, vagy egyszerűen nem tudná vagy akarná javítani a bugokat? Nos, mostanában éppen ezzel kell megbarátkozniuk a MyBlogSite felhasználóinak, ugyanis ez a blogszolg - mely a net legjobbjaként hirdeti magát - egy hónapja folyamatosan döglődik.

A júzerek arra panaszkodnak, hogy vírus terjedt el a rendszerben, mely meglehetősen komoly károkat okozott. Problémák vannak a betűtípusokkal, a boldolással, a sortöréssel és a bannerekkel is. Egyes hírek szerint a probléma olyan súlyos, hogy többen a MyBlogSite elhagyása mellett döntöttek. Migrálnak egy másik szolgáltatóhoz, hátha ott többet törődnek a hibajavításokkal és a karbantartással.

Nekünk egyelőre szerencsénk volt a freebloggal. Nagyobb problémát, karbantartanivalót nem tapasztaltunk, de a "mi van, ha" minket sem hagy nyugodni. Kit hagy?

Mi valahogy kimaradtunk ebből a csengőhanglázból, mely végigsöpör a világ mobiltelefonnal jól felszerelt felén. Amíg mi ott tartunk, hogy nem tudjuk felfogni és értelmesen magyarázni a ringtone-őrületet, addig sorra jelennek meg az irreálisan sok pénzért csengőhangot kínáló cégek - már idehaza is.

Az M:Metrics nem volt rest, és felmérte a piacot. A kutatás eredményei igen meglepőek: jelentős különbség mutatkozik a nők és férfiak között csengőhang-letöltés tekintetében. Merthogy a férfiak általában minden mobilos ketyerében felülreprezentáltak, kivétel: a csengőhangok. Az amerikai mérés szerint a csengőhangot letöltő mobilelőfizetők vékony többsége nő (52,6%).

Ennél minket még jobban felcsigázott a zenei műfajok és a nemek problematikája. A felmérés szerint a nők sokkal valószínűbben töltenek le popdalokat, míg a férfiak sokkal valószínűbben töltenek le hardrock-nótákat telefonjaikra. Nemtől függetlenül a legnépszerűbb műfaj (20%) még mindig a hip-hop. Az összesített versenyben a rock a második, a pop a harmadik, a tv/film/játék-zene pedig csak a negyedik.

Személyes tapasztalataink alapján mindehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a ringtone-generáció jelentős részét egyáltalán nem érdekli, hogy csengőhangja mennyire zavaró, fülsüketítő. És az is eléggé érthetetlen, hogy mi a jó abban, ha naponta 300-szor hallgatja meg valaki a Polip főcímzenéjét, a Lambada kezdő akkordjait vagy DJ Tiesto metronómzenéjét. (Nem a levegőbe beszélünk, valós tapasztalatokat írunk le. Mondjuk az egész nap 3D-s szemüvegben pörgő kolléganőt tegyük egy másik polcra. Kíméletből. )

Egyébként ma már ott tartunk, hogy a Guns'n'Roses egyes számai egyes telefonszámokhoz rendelhetők. Így ha a mama hív, akkor az Ain't It Fun szólal meg, ha a szerető, akkor You Ain't The First, ha meg a feleség, akkor a Used To Love Her. A főnöknek meg marad a Get In The Ring vagy az Anything Goes. Kiszínezett kapcsolatrendszerek.

Mindamellett - a kőkorszakinak számító egyszerű telefonálást nem számítva - a legtöbben még mindig sms-küldésre használják mobiljukat. Az amerikaiaknál ezt követi a hír- és információfogyasztás, emailezés, fotóküldés, a mobil instant messenger, és csak a hatodik helyen áll a csengőhangletöltés. Az utolsó helyezett az utóbbi évek nagy buktája: a játékletöltés mobilra. Reliable.

Megszakítjuk adásunkat. Váratlan fordulatához érkezett ugyanis az amerikai poszthurrikán helyzet. Simonyi András, hazánk Washingtonba delegált nagykövete segélykoncertet adott - hol máshol - Clevelandben. Összeállt a Doobie Brothers nevű ismeretlen [update: világszerte ismert és kedvelt] formáció egykori gitárosával, és küldték a bluest Washingtonból, le, délre, a Nagy Lazába.

Hogy nagykövetünk milyen hangszeren játszik? Ugyan, egy politikus milyen hangszerrel játszana? A saját torkával. (sic! Deep Throat) Simonyi az énekese a Coalition of the Willing (!!!) nevű bandának. A segélykoncert célja, hogy megsegítsék a New Orleans-i Hard Rock Cafe dolgozóit, akiket Katrina űzött el otthonukból.

Végre egy magyar találmány: az utazó nagykövet után, itt az éneklő nagykövet. Kis színesek, kis lépések. Diplomácia.

Valamennyire még a témánál maradunk - két bejegyzés erejéig. Mi zavar a legjobban az emailezésben? - tesszük fel magunknak a kérdést, és a Creative Group pedig válaszolt is, legfrissebb kutatási eredményeivel.

Adataik szerint messze a legzavaróbb, ha olyan emailt kapunk, mely "indokolatlanul nagy fájlt" tartalmaz. Ugye ismerős, amikor a haver átküld egy mókás videót, 250 megás verzióban. Ennél már csak az jobb, mikor egy másik ismerős egy megtalált macskakölyköt próbál ránksózni, és mellékel is egy tucat, darabonként 4 megás képet. Mikor ezt szóvá tesszük, a válaszlevélben ez áll: "mi van, te nem szereted a macskákat?"

A Creative szeptemberi kutatása szerint ugyanilyen mértékben bosszant minket, ha a "reply all"-ba indokolatlanul kerülünk be. Ismerős, amikor egy csoportos mailt kapunk, majd a csoport két tagja elkezd privát leveleket küldözgetni egymásnak, ám azt továbbra is a csoport teljes tagja megkapja? A munkahelyi flörtölők rendszerint így buknak le. De milyen áron? Van több tucat nem nekünk szánt tévelygő mail a boxban.

A kutatócég egyébként nem áll meg ott, hogy rámutat, mely mailezési szokások zavarnak a legtöbb embert. Ajánlást, pontosabban egyfajta etikettet is közzétettek, melyet most mindenki nyomtasson ki, és ragassza fel munkahelyén egy jól látható helyre:

ha egy kép a neten is megtalálható, ne csatoljuk azt a levélhez, hanem egy linkkel utaljunk rá.

mielőtt elküldöd a levelet, győződj meg róla, hogy a címzettek mindegyikét érinti leveled tartalma.

a tárgysorba mindig írd be leveled tárgyát, és azt is jelezd, hogy igényel-e mailed azonnali választ vagy cselekvést.

ha egy terjengősebb mailt küldesz, a szöveg elejére írj egy rövid összefoglalót, hogy a címzett eldönthesse, érdemes-e végigolvasnia a leveled.

csak akkor cimkézd fontosnak/sürgősnek a mailt, ha valóban fontos/sürgős

Ha a fentieket a környezetünkben élők - és mi magunk is - betartanánk, a világ kerekebb, érthetőbb, olajozottabb lenne. Sokan egy új írásbeliség elsajátításának hívják mindezt, mi pedig csak egyszerű szabálycsomagnak, ami megkönnyíthetné az életünket. Viszont félrecímzett, rosszul megfogalmazott, hiányos mailküldéseinkkel sokszor olyan dolgokat is megtudhatunk, amit a precíz levelezők sosem. Gondoljunk csak kollégánk magánéletére, vagy a főnök negyedéves jelentésére, mely véletlenül belibben két unalmas mail közé.

Az online médiának többek közt az az előnye a hagyományossal szemben, hogy gyorsabban képes reagálni a történésekre. Fontos tulajdonság ez, főleg, ha arról van szó, hogy az olvasó arra vetemedik, hogy írjon a "szerk"-nek. Nos, az olvasói levelek sokszor idegesítően ostoba kérdésekből (is) állnak.

Ugyanakkor egy magára valamit is adó online szerkesztőség minden olvasót - legyen szó akár a legelvetemültebb kérésről vagy felvetésről - komolyan kell vennie. Valamint legjobb tudása szerint kell válaszolnia az Olvasónak - akinek ír, és akiből él az egyszeri újságíró/szerkesztő.

Nos ebbe a problematikába próbáltunk mérőónt meríteni, mikor a nagyobb magyar online szerkesztőségeket - álnéven - egy első pillantásra elég bugyuta, de annál komolyabban vett kéréssel kerestük meg.

A vizsgálat tárgya:
- Reakcióidő. (Milyen gyorsan reagálnak az online szerkesztőségek egy olvasói megkeresésre?)
- Businesslike. (Hajlandóak komolyan venni egy elsőre bárgyúnak tűnő olvasói kérdést is? Avagy: modorskála.)
- Rugalmasság. (Miután nem tudja teljesíteni az olvasói kérést, ajánl-e egyéb megoldási javaslatokat?)

Olvasói levelünket minden szerkesztőségnek azonos időben (szept. 22, este fél kilenc) küldtük meg. A levél tartalma a következő volt: "Tisztelt szerkesztőség, valamikor régebben olvastam önöknél arról, hogy Magyarországon tavaly (vagy talán már idén?) csökkent a bicikliküllők értékesítése. Kérem, amennyiben tudnak, segítsenek megtalálni ezt a cikket, vagy információkkal szolgálni a témában. Segítségüket előre is köszönöm." Elküldtük, majd leültünk a mailbox elé, és vártunk.

Thu Sep 22 21:04:27
Messze a leggyorsabb válasz a Magyar Nemzet Online egyik szerkesztőjétől érkezett. Az újságíró természetesen nem találta meg archívumukban az általunk keresett sztorit, ám nagyon készségesen beajánlotta nekünk az MNO egyik korábbi tartalmát, mely a biciklislétről szól. Az újságíró a cikket a "küllő" és a "kerékpár" keresőszavakra találta. Ez jól látszik a találati oldalon. Mivel mi nem említettük levelünkben a "kerékpár" kifejezést, így meggyőződtünk róla, hogy az újságíró foglalkozott a problémával: a szinonimákra is gondolt. És minket, érdeklődőket ez majdnem maximálisan kielégít.
Reakcióidő: 3/3; Businesslike: 3/2; Rugalmasság: 3/2

Fri Sep 23 07:41:30
Másnap reggel a hvg.hu szerkesztői is észrevették levelünket, és válaszoltak is. Első körben jelezték, hogy nem találták a keresett anyagot, majd kettő darab korábbi cikküket is bemásolták a válaszlevélbe. Az egyik, egy 2002-es HVG-anyag a szuperbicajokról, a másik egy 1997-es a bicikli történetéről szól. A reakció viszonylag gyors. Úgy tűnt, rugalmasak is, és inkább komolyan vették levelünket, mint sem. Egyébként egyik anyag sem található meg a hvg.hu-n, csak a laparchívumban, így még értékesebbnek tartottuk az exkluzív válaszlevelet.
Reakcióidő: 3/3, Businesslike: 3/2; Rugalmasság: 3/3

Fri Sep 23 10:03:17
A harmadik válaszlevél 13 és fél órával levelünk elküldését követően érkezett - az origótól. A válaszoló újságíró meglehetősen egyszerűen elintézte megkeresésünket. Nem találtak ilyen cikket és viszlát. Nem okoljuk ezért, viszont nem lettünk okosabbak, és közelebb sem kerültünk a vágyott ismeretekhez.
Reakcióidő: 3/2; Businesslike: 3/2; Rugalmasság: 3/1

Fri Sep 23 15:09:50
Akkor még nem tudtuk, de közel egy nappal a levél elküldése után kapjuk meg az utolsó válaszlevlelet. A Népszava Online munkatársa közölte velünk, hogy utánanézett a keresett anyagnak, majd megállapította, hogy nem írtak a bicikliküllőkről. Majd elköszön.
Reakcióidő:3/2; Businesslike: 3/2; Rugalmasság: 3/2,5

A fenti online médiumokról legalább elmondhatjuk, hogy válaszra méltattak bennünket, egyszeri olvasókat .Sőt, hajlandóak voltak utánanézni, vajon tudnak-e nekünk segíteni. Nézzük viszont, hogy kik voltak azok, akik valószínűleg egyszerűen behúzták a kukába az olvasói levelet: Index, Népszabadság Online, Hírszerző. Pedig egyiküknél még küllő-témában is találtunk anyagot.

Persze a fentiekből nem derülhet ki egyértelműen, hogy kinek érdemes olvasói levelet írni egyáltalán. A magunk példája alapján annyit állíthatunk csak: van különbség.